Emlékek! 2
Látogatók száma: 49
Még valamikor áprilisban írtam arról, hogy milyen emlékek foglalkoztatnak egy régi szerelemmel kapcsolatban, most ennyi év után találkoztam valakivel, aki nagyon is benne van az emlékeimben. Talán ez az Én elégtételem az élettől, vagy legszebb öröm a ..
Akik olvastátok, emlékezhettek rá, hogy egy szép, de hirtelen lezárult szerelemre emlékszem még ma is. Volt benne egy barátnő, aki később a nagy szerelmem felesége lett, nem láttam már közel harminc éve.
Mostanában sajnos sokat járok orvoshoz, ez azt is jelenti, hogy a közeli nagyvárosba is gyakran kell mennem. Nos, az egyik ilyen utam alkalmával, ügyintézéseim közepette, egyedül elgondolkodva felszálltam a villamosra, és csak nézelődtem, gondolkodtam. Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de Én mindig megérzem, valami érthetetlen módon, ha valaki figyel, néz. Most is ez történt, kezdtem magam kényelmetlenül érezni, többször is szétnéztem, de nem találtam el senki pillantását, elég sokan voltunk a villamoson , - gondoltam talán azért nem, - vagy talán most tévedek. Ismerőst sem láttam, már kezdtem elhinni, hogy rémeket látok, amikor megérkezett a villamos oda, ahol nekem le kellett szállnom. A hozzám legközelebb lévő - második - ajtóhoz mentem, és ebben a pillanatban találkozott a pillantásom, az első ajtónál szintén leszálláshoz készülődő NŐ pillantásával. Az, amit abban a pillanatban éreztem, szinte leírhatatlan. Felismerés, harag, bánat, öröm, zavarodottság, fájdalom, kíváncsiság, egyszóval minden. Egy valóban ismerős szempár, amelynek a tulajdonosa, rám köszön és siet tovább. Az emlékeimben a volt barátnőm mindig úgy jelent meg, amilyen akkor volt, nem túl helyes, de nagyon csinos, formás, természetes világos szőkés vörös hajjal, mindig ápoltan, mosolyogva...
Kb. 160 cm 50 - 52 kg. Amit most láttam, így utólag belegondolva, nagy megelégedéssel töltött el. Láttam egy 160cm - es kövér 90 kg körüli idősödő, tramplisodó, ízlés nélkül öltözködő, megkeseredett, de ápolt, ősz 53 - éves, de legalább 65 - nek látszó nőt. Fogadtam a köszönését, szinte leblokkolva vártam a jelzőlámpa váltására, közben Ő az ellenkező irányba indult, én pedig éreztem a gyomrom tájékán először egy szorítást, aztán egy gombócot a torkomban, remegést a végtagjaimban. Lepergett előttem az a régi szerelem, az a gondolat, hogy talán miatta hagyott el (ma sem tudom), de már nem is érdekes. Hirtelen megelégedettséggel töltött el az a tudat, hogy Én megtudtam maradni ( az éveket leszámítva) abban a testi - lelki formában, amiben 30 évvel ezelőtt voltam, boldog tudok lenni, és ez látszik is rajtam. Míg ..... bocsánat, de ezt érzem, soha senkivel kapcsolatban nem volt még ilyen kárörvendő érzésem, de meg kell mondjam, akkor nagyon jól esett, nagyon nagyon jól. Láttam a pillantásában a keserű irígységet, kicsit meg is sajnáltam, hiszen mindig nagyon büszke volt arra, hogy Ő milyen csinos, bármelyik pasast megtudta szerezni, ha akarta. Azt hiszem az élet ezzel is engem kárpótol, az akkori fájdalmakért. Tudom, most ez egy kicsit durván hangzik, Én nem ez vagyok, nem ilyen, de ez akkor is elégtétel nekem. Bár nagyon sajnálom nem tudom mi van vele, de az arca sok mindent elárult, talán többet is a kelleténél. Ígérem, másokkal nem leszek ilyen kárörvendő, de ez azt hiszem járt nekem. Ezzel lett teljes az a régi kép. Most már csak a régi szerelmem mondókájára lennék kíváncsi, hiszen soha nem bírta a duci lányokat és ennek mindig hangot is adott.
A cikket írta: maresz058
Hozzászólások
időrendi sorrend
És nem nagyon van tévedt érzésem ....
Szerintem nincs véletlen..
A sors felé vagy az ő sorsa feléd vezényelte... (Duci lány)
És ez is bizonyítja azt hogy SOHA NE MOND HOGY SOHA!!!!!!!!!!!!!!!
Régen nem hittem a közmondásba amit egy fiú mondott nekem először .
De most már hiszek !!!
Ezt hívják úgy, hogy elégtétel, amit te kaptál azért a régi sérelemért. A barátnő...... amikor elkezd a lélek öregedni, hozzáöregedik a test is. Annyira kíváncsi lettem volna, ő, mit érzett téged meglátva.
Nekem tetszett, mert jómagam is voltam már hasonló helyzetben. Én nem mondom ezt kárörvendésnek.Annak idején, mikor valaki kárt okozott és aztán valamiért kárt szenvedett az én drága jó arany Tatám (nagyapám) azt mondta: A Jó Isten soha nem siet, de nem is késik!! Ez így igaz és tényleg nem bottal ver, azzal amit a legjobban utálsz, vagy legkevésbé viselnél el. Így volt helyes!! Üdv Éva
A kárörvendés benne van az emberi rossz tulajdonságok tárházába. De ha nem ártassz vele senkinek csak a lelked nyugtatod meg, akkor szerintem egy természetes érzés.(bár nem szép)Örülök, hogy itt vagy újra.
Akkor Te is tudod, milyen érzés!!!
Azt hiszem - aki tagadja, az magának sem ismeri be - mindenki érzett már hasonlót, mint Te. ;-) Látod, Isten nem ver bottal...igaz a mondás. Örülök, hogy írtál. :-)
Pussz,
Tündér:-)
Ne szégyeld az érzésed,természetes volt.Tényleg ki járt neked ! Jó magam is voltam hasonló "cipőben".
Pussz,
Tündér:-)