Fej vagy írás?
Látogatók száma: 41
Életem legnehezebb időszakát élem. Nem azért,mert bántanak, kegyetlenek velem és nem sikerül semmi sem, hanem pont azért,mert boldogan élek, az agyam járhat minden olyan dolgon, ami örömet okozhat,mégsem könnyű. Szóval, ez egy csuda jó állapot is lehetne, de még ebben az életérzésben sem lehet kikerülni azt a pillanatot, amit az élet folyamatosan elénk dobál és kikerülhetetlen.
Amikor nagyon rossz volt körülöttem minden és összecsaptak a hullámok a fejem felett,igaz nem azonnal, de sikerült változtatnom. Eljött a perc, amikor meg tudtam választani a továbblépés mikéntjét, tudtam dönteni. Hihetetlen nehéz volt, mert egyedül kellett kilépni egy olyan élethelyzetből, ahonnan sok ember képtelen. Már maga az az időszak is emberpróbáló volt, amíg egyáltalán eljutottam a nem kimondásához. Sok pofon, lélekseb marta a bensőmet. Ma már tudom, hogy ezek voltak a segítőim a döntés meghozatalában. Amikor eljött ez a pillanat,hihetetlenül büszke voltam magamra és régóta nem érzett lebegés lett úrrá rajtam. Hosszú idő után először éreztem, hogy élek, hogy az élet szép.
Azt gondoltam,hogy innentől kezdve minden jó lesz, csak habos babos történetek következhetnek. De a neheze csak ezután kezdődött. Az ember hamar megszokja a jót és nem gondol arra, hogy a választás mindig kérdés lesz.
Fej vagy írás?
Banális kérdésekben nem gondolkodik az ember, de az élet folytonossága mindig elénk rak olyan útkereszteződéseket, ahol még boldogan,szerelmesen, szeretetben élve is sokszor totyogunk,hogy vajon melyik irányba induljunk tovább?
Újra félünk dönteni..Vajon lesz-e legalább ilyen jó vagy még jobb? Vajon nem-e rosszabb lesz ennél? Vajon képesek leszünk-e megbirkózni az elénk kerülő akadályokkal? Vajon elég-e az a szeretet ami bennünk van, a nehézségek áthidalására? Vajon tudunk-e majd boldogan élni a döntés után?Mi vár ránk az úton? Számtalan megválaszolandó kérdés kavarog bennünk és keressük a helyes, nyerésre álló pillanatot.
Nos, elárulom,hogy ezen a kételkedő perióduson túljutottam és ma újra lebegek,mert döntöttem. Mi segített ebben? A hit magamban, a szívem belső hangja, a harcos mivoltom, hogy sosem adom fel, a csak azért is érzése. Ezek mindnyájunkban benne vannak, de kellenek a kereszteződések,a topogások, hogy egyszer csak kitörjön,mint a vulkán.
A cikket írta: herdika
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Herdika!
Szavaidból úgy vettem ki, hogy egy számodra kellemes, mondhatnám szeretett helyzetben döntöttél, hiszen "az ember hamar megszokja a jót és nem gondol arra, hogy a választás mindig kérdés lesz."
Döntenünk szinte minden nap kell, mert minden nap újrakezdünk és az új nap, mint túrista a hátizsákot hordozza az újabb körülményeket. Pedig még a régiekből is van jócskán feldolgozatlan.Nekem az a véleményem,hogy egy jó helyzetben nem érdemes vacilálni, azaz még jobb döntéseket hozni, hanem meg kell becsülni ezt a helyzetet és élni vele.. Mert gondold csak át, hány embernek kell rossz helyzetben dönteni, hogy egyáltalán élni tudjon.
A magam példájából kiindulva sokszor nem is a helyzetek, hanem a kor kényszeríti az embert döntésekre. Én egész életemet-úgy gondolom, lelkiismeretem szerint jórészt másokért éltem.Ezt a téteményt van, aki szemrebbenés nélkül elfogadta, de volt olyan is, aki visszaélt vele...Most, idős koromban a napokban átgondoltam az életemet és oda jutottam, hogy nekem is csak egy életem van, mint mindenkinek és el lehet ítélni, de a továbbiakban megpróbálok csak magamra gondolni és nem érdekel, ki mit szól hozzá. Mert ez sem könnyü döntés, meg kell szoknom, bele kell magam élnem. De nem akarok a továbbiakban egyhelyben topogni és azon morfondíroni, hogy amit teszek, az helyes-e, vagy helytelen. Döntöttem...
Szavaidból úgy vettem ki, hogy egy számodra kellemes, mondhatnám szeretett helyzetben döntöttél, hiszen "az ember hamar megszokja a jót és nem gondol arra, hogy a választás mindig kérdés lesz."
Döntenünk szinte minden nap kell, mert minden nap újrakezdünk és az új nap, mint túrista a hátizsákot hordozza az újabb körülményeket. Pedig még a régiekből is van jócskán feldolgozatlan.Nekem az a véleményem,hogy egy jó helyzetben nem érdemes vacilálni, azaz még jobb döntéseket hozni, hanem meg kell becsülni ezt a helyzetet és élni vele.. Mert gondold csak át, hány embernek kell rossz helyzetben dönteni, hogy egyáltalán élni tudjon.
A magam példájából kiindulva sokszor nem is a helyzetek, hanem a kor kényszeríti az embert döntésekre. Én egész életemet-úgy gondolom, lelkiismeretem szerint jórészt másokért éltem.Ezt a téteményt van, aki szemrebbenés nélkül elfogadta, de volt olyan is, aki visszaélt vele...Most, idős koromban a napokban átgondoltam az életemet és oda jutottam, hogy nekem is csak egy életem van, mint mindenkinek és el lehet ítélni, de a továbbiakban megpróbálok csak magamra gondolni és nem érdekel, ki mit szól hozzá. Mert ez sem könnyü döntés, meg kell szoknom, bele kell magam élnem. De nem akarok a továbbiakban egyhelyben topogni és azon morfondíroni, hogy amit teszek, az helyes-e, vagy helytelen. Döntöttem...
Hirtelen nekem sem jut több az eszembe... :-)
A szívemből beszélsz.
Én is nagy döntések előtt állok, bár lényegében már döntöttem.
Azóta megint érzem, hogy élek.
Életemben már kétszer kezdtem teljesen nulláról, és mind a kétszer sikerült felküzdenem magam.
Érzem, hogy most is sikerülni fog.
Muszáj kilépni a komfortzónából, hogy megtudjam, mire vagyok képes.
Én is nagy döntések előtt állok, bár lényegében már döntöttem.
Azóta megint érzem, hogy élek.
Életemben már kétszer kezdtem teljesen nulláról, és mind a kétszer sikerült felküzdenem magam.
Érzem, hogy most is sikerülni fog.
Muszáj kilépni a komfortzónából, hogy megtudjam, mire vagyok képes.