Fordulj magad felé és a világ is észrevesz.

Látogatók száma: 43

Ahhoz, hogy azok lehessünk, vagy azzá válhassunk, amik szeretnénk lenni, hihetetlenül vágyni kell rá.
Ha végig gondoljuk azt,hogy mennyi minden van bennünk,mi mindent tudunk kiaknázni belőle,lehet megriadnánk a mennyiségtől. Hiszen csak,ha az emberi fejlődést nézzük végig ismereteink szerint ,már akkor is versenyezhetnénk az idővel. Micsoda lehetőségek tárháza van bennünk emberekben!
Kár,hogy ezek a lehetőségek felszínre törését a világ uniformizálása gátolja.

Nem fordít elég figyelmet az egyén egyediségére. Hiszen mindannyian egyedinek jövünk erre a világra,mindenkiben ott az x faktor,amit vajmi kevés lehetőség van kinyilatkoztatni,de meg merem kockáztatni,hogy ez a világ,amiben élünk nem is kedvez ennek . Nem érdeke,hogy az emberek különlegesek legyenek.
Pedig amit kapunk a születésünkkel,azt mindenféle tekintetben ki kellene aknázni, a különleges részünket fejleszteni,képezni kellene,mert ebben rejlik olyan plusz,amivel lehetünk sikeres,boldog ,egyedi emberek.

Sajnos, magamon és a gyermekeimen is tapasztaltam,hogy a jelenlegi oktatási rendszer,bár vannak kivételek pl. Waldorf , nem ad elég lehetőséget a személyes fejlesztésekhez,nincs idő arra,hogy mindenkiben meglássuk azt a faktort,amit erőteljesebben figyelni és képezni kellene. Márpedig így ezek elsikkadnak, elfelejtődnek. Így aztán lassan nem lesz mit megosztani másokkal és valahogy unalmassá is válik az életünk.

Ennek az x faktornak az elsikkasztásával kiesnek a hétköznapok szótárából azok a megerősítéses mondatok, amelyek valamennyiünket segíthetnének a kellő önbecsüléshez, segíthetnének a sikerhez,a boldogsághoz.
Hol hallottatok olyat,hogy mondta volna nektek bárki,hogy : De,jó,hogy különleges vagy! De jó, hogy más vagy,mint a többi! Mutasd meg miben vagy egyedi,hadd tanuljunk mi is belőle!
Ezekből a mondatokból az eddigi életem során ,vagyok 52 éves, az utóbbi 3 évben hallottam egyet egyet, egy egy motivációs előadáson….ennyi. Hát nem siralmas?

Ha visszagondolok az iskolai éveimre, eszembe jut egy történet a gimnáziumi évekből. Magyar óra,verselemzés….. A tanár felolvassa a verset és elemzésbe kezd,amit mi hűen leírunk a füzetbe,végig se gondolva,hogy az nem is biztos,hogy úgy volt,hiszen ki tudja,hogy éppen az a költő milyen indíttatásból,milyen körülmények között írta a sorokat. Minden csupán feltételezés,hiszen egy költő sem írt széljegyzetbe versének értelmezést,hogy majd a később i korban pontosan tudják,miért is írta. A tanár az előírt feltételezéseket ránk kényszerítve,nem lévén kíváncsi a saját feltételezésünkre,gondolatainkra várja el,hogy az elemzést bemagoljuk. Amikor mindezt dolgozatban kérte,a jó jegy annak dukált,aki szóról szóra azt írta,amit a tanár lediktált,aki belevitte a saját egyediségét, gondolatát,annak pedig éppen hogy csak nem egyest adott,mondván,hogy ez így nem volt helyes válasz.

De sorolhatnám azokat a példákat,ahol azt várjuk el,hogy elvegyüljünk a tömegben,senki ne lógjon ki.
Pl.a készségtárgyak…Testnevelésből is simán egyest lehet kapni,mert pl.nem tudom átugrani a szekrényt vagy leesek a gerendáról.

Az uniformizálásnak a következménye a téves siker kulcs megfogalmazása,miszerint a siker kulcsa az alkalmazkodás. Ha úgy csinálsz mindent,mint a többiek,akkor sikeres vagy,ha nem,akkor leírhatod magadat.

Sajnos, az alkalmazkodás végig kíséri az életünket, az egyetemen, a munkahelyeken sem halljuk , hogy Gondolkodj szabadon!, hanem a tanárok,a vezetők megmutatják,megmondják,hogy nekik mi a fontos, mi a nélkülözhetetlen. Sosem buzdítanak arra, hogy ugyan van itt egy két módszer,de te menj és találj ki valami újat, legyen egy saját módszered,álmodj meg valami különlegeset!
Mintha féltenék a saját helyzetüket,hogy majd jön valaki,aki többet fog tudni tenni az új módszerével,az új gondolataival,mint ők.

Pedig minden rajtunk áll. Átadni csak azt lehet,amink van. Ne mondjunk le a saját elképzeléseinkről!

Önmagadként Te vagy a legjobb! Bárki másként csak a második legjobb lehetsz

herdika..