Gondolatfoszlány...
Látogatók száma: 60
Még mindig futja az ember a köreit, még mindig tépelődik és még mindig nem érti....csapdába hajszolja magát... Oké, de mit tehet?
"Az oké nem elég. Az oké nem egy eksztatikus szó; épp csak langymeleg. Tehát érezz áldottságot – és ez érzés kérdése. Bármit érzel, azzá leszel. A te felelősséged.
Ugyanezt jelenti, amikor mi Indiában azt mondjuk:
Ez a te saját karmád.
A karma egyenlő a saját tetteiddel. Az, amit önmagaddal tettél és teszel. És amint megérted, hogy ezt te tetted önmagaddal, megszabadulhatsz tőle. A te hozzáállásod; senki sem kényszerít arra, hogy így érezz. Te választottad – talán öntudatlanul, talán valamilyen nehezen meghatározható indok miatt, ami akkor jó érzést adott, és később megkeseredett, de te választottad.
Amint egyszer megérted, hogy mindez te magad vagy, miért elégednél meg az okéval? Az nem sok, és az életed nem lesz a dal, a tánc és az ünneplés élete. Ha csak oké, ahogy élsz, hogyan fogsz szeretni? Miért lennél boldogtalan miatta? De sok ember van, aki megragad az okénál. Elveszítik minden energiájukat az ideáik miatt. Az oké olyan ember, aki nem beteg, de nem is egészséges, olyan éppen hogy. Nem beteg, de nem is élő és egészséges. Nem képes az ünneplésre.
Azt javaslom, ha túl nehéz számodra boldogságot érezni, akkor legalább érezz boldogtalanságot. Az már valami; legalább van benne energia. Tudsz sírni és könnyezni. Talán nem leszel képes nevetni, de a könnyek lehetségessé válnak. Már az is élet. De az oké az nagyon hideg. És ha adott a választás, miért választanád a boldogtalanságot, ha a boldogságot is választhatod?"
Osho
A választás az enyém, azt érzek, amit érezni akarok, ha félek, akkor rossz, ha nem félek, akkor jó. Rendben. Akkor miért is félek? Mitől? Magamtól. Hiszen minden bennem van, minden belőlem indul ki és hozzám érkezik vissza. A szőnyeg alatt ott van minden, tudomást sem szeretek venni a saját kisebb nagyobb hibáimról, de attól még ott vannak.
A zord és szúrós tekintetem mögött a tüskék ott égetik a lelkemet...
a zárkózott viselkedésem mögött ott lappang a sok félelem...
a szélsőséges viselkedésemben ott a tehetetlenség érzete, amivel megkötöm magam magamat.
A sablonos féltékenység, irigység mind csak az önbecsülésem feneketlen mélységét mutatják...
a kicsinyesség, sértett egóm hatalmát bizonyítják...
Elégedetlenségem mértéke hegynyi elvárásaimat tükrözi, melynek ÉN képtelen vagyok/voltam megfelelni és ezeket másokban elítélem...
a játszmáim, a kapcsolataim sikertelensége saját sikertelenségemet sugározzák, amelyeket kivetítek, ráerőszakolok a környezetemre, mert nekem rossz, akkor nem lehet a környezet jó...
Azt látom, amit látni akarok, ha rosszul érzem magam, akkor rossz a világ, ha jól érzem magam, akkor jó? Miért is? Változik valami? Nem, én változom. Az én érzékelésem hangolódott rá a számomra fontos dolgokra, de mindig van valami, valaki, aki rátapos a lappangó, megbúvó hibáimra, fene a pofáját.... fene a pofámat, hogy nem vagyok képes azt a szőnyeget kiporolni. Félelmetes. Ugyan minek? Fátylat rá... de a fátyol alatt mégis kínoz a múlt, a jövő, minden, mérgezem magam, nem nem a többieket, magamat és közben kesergek, hogy a többiek nem értenek. Hogyan is érthetnék, amikor én magam vagyok a probléma, a saját kis kalitkám, amelybe zártam magam. A próbálkozásaim, tapasztalataim szűkös határai szorítják a torkomat, de mégsem rúgom szét a ház oldalát, mert ez legalább biztonságos, ismerős. Jó itt, ezt ismerem. Amott kinn a lehetőségek tengere idegen, zajos, riasztó. Mocskos. Perverz. Más. Pfuj!! Csak a séma vezet el ahhoz a jövőhöz, amit megálmodtam magamnak. A megszokás, a kínlódás, a félelmeim, a jól megszokott játszmáim. Nem is akarom látni mi folyik odakinn, az undorító. Még akkor is, ha azok ott mosolyognak, boldogok. Mi a fenéért ennyire boldogok, amikor ki vannak szolgáltatva a világ kénye kedvének? Mit élveznek azon, hogy a többiek akármikor beléjük rúghatnak? Én a rúgást nem akarom, de ezzel együtt a mosolyt is elveszítem. Na bumm.... majd csak akad valaki, aki megfelel... aki csak mosolyog rám, csak az enyém, csak nekem mesél, csak engem lát, csak én vagyok neki a mindene. Olyan amilyennek én szeretném. Majd csak beköltözik valaki az én kalitkámba mellém és végigüli velem a gödörben az életet. Mert ketten könnyebb szenvedni. Csak én... csak én... csak én...
Nem vagyok egoista, oké. Én rengeteget teszek másokért. Gondoskodom, ápolok, szervezek, teszek, veszek, hozok, viszek. Hát nem látják hogy ez mennyi fáradsággal jár? Ezt szeretetből teszem, nem fizetségért, de azért jól esne érte valami.... nem vagyok egoista, én adok. Ellátom a teendőket, hiszen ez a feladatom, oké. Nem vagyok egoista, én kiszolgálom a környezetemet és mit kapok érte? Kevés vagyok. Nem szeretnek. Ezer más elvárásnak akarják, hogy megfeleljek, ki akarnak fordítani magamból. Nem. Nem vagyok egoista. Nem vagyok önző, de nem akarok változni. Nekem így jó. Hagyjanak engem békén a buta, hajmeresztő és körmönfont elméleteikkel, gondolataikkal és még én vagyok a hibás is! Nem, én nem vagyok hibás. Én így látom helyesnek. Az én választásom, tehát ez a helyes. Vagy éppen ők tettek ilyenné? Mindegy. Nem az én felelősségem, ha nem tetszem, hiszen elfogadás... erről papol mindenki. Fogadjanak el ilyennek, ne akarjanak megváltoztatni! Én ez vagyok. Én ilyen vagyok és kész. A karma meg hülyeség. Majd a sors, vagy isten, vagy akármi és akárki úgy alakítja az életem, ahogy kell... a nagykönyvben bele van írva biztosan, hogy én ilyen kell hogy legyek. Túl kell élnem, ennyi a feladatom. Ellen kell állnom a kísértésnek. A kalitkám a mentsváram, a sorsom meg a szenvedés. De miért olyan fenemód elégedettek azok ott kinn.... Vagy felelőtlenek, vagy bolondok. Hogyan lehet élvezni ezt az életet? Na könnyű nekik, nincsenek ilyen gondjai. Persze könnyen mondják, hogy változzak, amikor nem az én cipőmben járnak. Okosokat mondanak meg szépeket, de én tudom. Tudom hogy nem úgy van. AZ élet nem boldog. Ha az lenne, tudnám! Persze vannak szép pillanatok, meg percek, de alapvetően inkább stressz, szorongás, kellemetlenség. Ez nem oké.
Ahogy a boltban félre lökött valaki a kenyeresnél. Törtető dög. Vagy a virágosnál, elhappoták előlem az utolsó hagymákat. Vagy a benzinkútnál persze hogy a bombanőhöz szaladt a kutas segíteni, nem hozzám. Na és a pénztáros is csak nálam tévedhet, természetesen az én kontómra. Mi a baj velem? Miért mindenki engem szívat? Miért nem tudnak az emberek másként viselkedni velem? Miért nem ők változnak? Miért tőlem várják? Még hogy belőlem indul ki minden.... szamárság, hát akarom én hogy bántsanak? Akarom én hogy félretaszítsanak? Azt akarom, hogy ismerjenek el! Ismerjék el... hogy.... milyen is vagyok? Okos... hm... nem, átlagos vagyok. Szép? Nem, ebben is átlagos vagyok. Erős? Nem, az nem vagyok... Intelligens? Igen az talán vagyok.... Biztos vagyok valamilyen. Ez az! Kitartó! Makacs és konok. Meg merev... na igen. Oké, csak van valami jó tulajdonságom, amit elismerhetnek mások is!!! Elégedett vagyok magammal! Elégedett. Elégedett? Van alakom. Egészségesen élek, nem dohányzom, nem iszom... ez elég. Elégedett vagyok.... de mi a fenéért olyan boldogok azok ott kinn? Dühítő. Ez már méreg inkább... méreg.
Sírni volna kedvem. Szörnyű ez a világ. Még jó hogy van ez a biztonságos kis kalitkám, ez csak az enyém! Én építettem az ilyenek miatt. Védelem. Igaz, hogy fogság, de kényelmes. Ez így helyes. Pont. Hiába potyognak a könnyeim, ez így jó. Oké, de miért olyan rohadtul boldogok azok ott kinn? Minek örülnek? Közben meg....szerencsétlenek, szétszórtak, idétlenek, de mégis mosolyognak. Nem értem. Nem érthetem. Nincs szükségem rájuk. Nem is akarom látni őket! Soha többé, csak mérgez a látványuk is.
Boldogtalanság. Még hogy én választottam? Ez szemenszedett hazugság! Én boldog akarok lenni! Mindenki az akar lenni, de hogyan, amikor minden percben bántanak? Az idióta pasik, nők, mindenki. Próbára teszem őket óvatosságból, nehogy már magamhoz közel engedjek bárkit! Oké, óvatos vagyok, de valahogy senki nem felel meg. Bennem van a hiba? Vagy tényleg ilyen borzalmas a világ? Az élet... Hol hibáztam el? Én mindent jól csináltam, mégis bántanak. Nem értem én ezt.
A csapda pedig bezárul...
Kedves A., I., É., M., K., stb. ihletésére....
kép és idézet forrás: net
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
igen, van karma. nem véletlenül löknek minket félre, és mi se vagyunk angyalok, csak azt nem szoktuk észrevenni. nem érdemes ezen vekengeni, mert attól nem változik meg. csak szép lassan elkopik. de addigra megcsináltuk a következőt.
a föld nem azért van, hogy itt legyünk boldogok.
Ja.
Kaparós sorsjegy.
Ha nyerek,abbahagyom a munkát,és végre azt csinálhatom,amit szeretnék.
Szi A!
Jó írás..., csak ahogy Gaya írja, falra hányt borsó... akinek meg nem, az már magától is rájött a saját csapdájára. De jó volt olvasni! Reménykedjünk, hogy pár csapdában vergődő mégis túllép az írásod hatására a saját árnyékán!
Üdv,
Pí.
Ezért kell sok sok magocskát vetni, mert hiszem, hogy mindig van aki betakarít belőle és jóllakik!
Pusz
A
Kedves Ailet!
Jó lenne ha sokan megértenék azt amiről itt írtál.
Érteni azok nem fogják akiknek pont ennek a gondolatsornak az értésére volna a legnagyobb szükségük.
Érteni, és megérteni az , az első lépés lenne a saját maguk kreálta csapdát legalább egy résnyire kinyitni.
A résnyire kinyitás az első lépése annak az útnak, amikor is rájöhetünk arra hogy magunkért s tetteinkért felelősséget kell tudni vállalni.
A csapdákban ugyan rosszul érzik magukat az emberek, de sokkal könnyebb az , mikor másokat s rajtuk kívülálló okokat tehetnek felelőssé .
Nagyon nehéz szembenéznie az embernek önmagával, de ez az út vezet a változtatáshoz.
Örömmel olvastam írásod!
Üdv.
Gaya
Puszi
A
Kedves A.!
Akkor én most belőled ihletek. Te mindig megmondod a tutit?
Akkor most feltételezzem rólad, hogy te mindig, mindenben előre látsz, érzékelsz, tudsz? Megoldod. Boldog vagy?
Neked soha semmi nem okozott gondot, problémát? Akkor te miről is írhatnál? Hogy minden olyan tökéletes?
Te mosod kezeid, mert semmit nem tettél azért, hogy ez egy picit is jobb legyen? Megváltozzon? Csak megállapítasz. Mindenki más tökéletlen, hibás - mint írod, csak te vagy, aki megmondod a tutit?
Akkor milyen kérdést tennél fel, ha már nem lenne mit? Ha mindezt mi mindannyian tudnánk? Hát te tudod, kedves A. ? :-)
(Te vajon ismered e önmagad? Vagy rideg és hideg vagy, mint a jégcsap?
Valami olyasmit vártam volna el, ha már ennyire tudod, hogy mi, miért és hogyan zajlik kis belső világunkban,... elvártam volna, hogy megmond ezen hogyan lehet egyszerűen változtatni? Ha már olyan tapasztalt vagy ezen a téren, hogy gúnyt űzöl sokak frusztrált, megoldatlan érzéseiből?) Hát ez nem játék, kedves A. Pontosan ez az, amivel sokan küszködnek. Nem egyformán. Ezt azért ne felejtsd el és általánosságban (összeolvasva az irományokat) ne fogalmazz meg "korszakalkotó" véleményt. Mert akárhogy is nézzük, ez is csak egy a sok közül.)
Kedves A! Ne várass soká a válaszoddal, mert amíg te egy év - írásaink - termését learatod, addig minden tavasszal újat vetünk, amiből valami mindig kikel...
Puszi, É.
Ne ellenem harcolj, felesleges, azzal magad ellen harcolsz. Ha már mindenképp, akkor a kalitkád ellen, persze ha van. Egyébként meg örülök hogy véleményed van, mint mindig és nem változott semmi az év alatt, mialatt vetettél... gondoltam én is vetek egy kis magocskát... :))
Egy apró megjegyzés még: olvasgasd el a többi hszt is és bocs, ha rátapostam néhány szőnyeg alatt sínylődő problémádra, amit te láttál bele az írásomba... mert ugye mindenki csak azt látja, amit látni akar....
Pusz
A
a föld nem azért van, hogy itt legyünk boldogok.
Szi A!
Jó írás..., csak ahogy Gaya írja, falra hányt borsó... akinek meg nem, az már magától is rájött a saját csapdájára. De jó volt olvasni! Reménykedjünk, hogy pár csapdában vergődő mégis túllép az írásod hatására a saját árnyékán!
Üdv,
Pí.
Kaparós sorsjegy.
Ha nyerek,abbahagyom a munkát,és végre azt csinálhatom,amit szeretnék.
Jó írás..., csak ahogy Gaya írja, falra hányt borsó... akinek meg nem, az már magától is rájött a saját csapdájára. De jó volt olvasni! Reménykedjünk, hogy pár csapdában vergődő mégis túllép az írásod hatására a saját árnyékán!
Üdv,
Pí.
Jó lenne ha sokan megértenék azt amiről itt írtál.
Érteni azok nem fogják akiknek pont ennek a gondolatsornak az értésére volna a legnagyobb szükségük.
Érteni, és megérteni az , az első lépés lenne a saját maguk kreálta csapdát legalább egy résnyire kinyitni.
A résnyire kinyitás az első lépése annak az útnak, amikor is rájöhetünk arra hogy magunkért s tetteinkért felelősséget kell tudni vállalni.
A csapdákban ugyan rosszul érzik magukat az emberek, de sokkal könnyebb az , mikor másokat s rajtuk kívülálló okokat tehetnek felelőssé .
Nagyon nehéz szembenéznie az embernek önmagával, de ez az út vezet a változtatáshoz.
Örömmel olvastam írásod!
Üdv.
Gaya
Akkor én most belőled ihletek. Te mindig megmondod a tutit?
Akkor most feltételezzem rólad, hogy te mindig, mindenben előre látsz, érzékelsz, tudsz? Megoldod. Boldog vagy?
Neked soha semmi nem okozott gondot, problémát? Akkor te miről is írhatnál? Hogy minden olyan tökéletes?
Te mosod kezeid, mert semmit nem tettél azért, hogy ez egy picit is jobb legyen? Megváltozzon? Csak megállapítasz. Mindenki más tökéletlen, hibás - mint írod, csak te vagy, aki megmondod a tutit?
Akkor milyen kérdést tennél fel, ha már nem lenne mit? Ha mindezt mi mindannyian tudnánk? Hát te tudod, kedves A. ? :-)
(Te vajon ismered e önmagad? Vagy rideg és hideg vagy, mint a jégcsap?
Valami olyasmit vártam volna el, ha már ennyire tudod, hogy mi, miért és hogyan zajlik kis belső világunkban,... elvártam volna, hogy megmond ezen hogyan lehet egyszerűen változtatni? Ha már olyan tapasztalt vagy ezen a téren, hogy gúnyt űzöl sokak frusztrált, megoldatlan érzéseiből?) Hát ez nem játék, kedves A. Pontosan ez az, amivel sokan küszködnek. Nem egyformán. Ezt azért ne felejtsd el és általánosságban (összeolvasva az irományokat) ne fogalmazz meg "korszakalkotó" véleményt. Mert akárhogy is nézzük, ez is csak egy a sok közül.)
Kedves A! Ne várass soká a válaszoddal, mert amíg te egy év - írásaink - termését learatod, addig minden tavasszal újat vetünk, amiből valami mindig kikel...
Puszi, É.