Időszerű kérdések

Látogatók száma: 46

Nagyikám mindig azt mondogatta, akkor lépj a folyóba, gyerekem, ha már odaértél, addig minden csak hipotézis, vagy ha jobban tetszik, akkor minden valós alapot nélkülöző álmodozás, mely lelked reményeit, mint valós, vagy megvalósítható tervet kötegelnek kévékbe, azt a csalfa látszatot keltve, hogy egymás után bármikor felkaphatod azokat és szép, tetszetős kívánt gúlába rakhatod, s gyönyörködhetsz benne, mert úgy érzed, megvalósítottál mindent, amit szerettél volna. Csakhogy egy erősebb szél felkapja a kötegeket, s mire észbe kapsz, ott állsz egyedül, üres, kifosztott lélekkel, magányosan a semmi közepén, megkérdőjelezve minden korábbi tettedet, s elveszted azt, ami a legfontosabb, a magadba vetett hitedet.
Gyerek voltam, éppen csak serdülő kamasz, s értettem is, nem is, amit Nagyim mondott, ám abban biztos voltam, hogy fontos a mondandója, ezért megjegyeztem, s félre is tettem, hátha egyszer sikerül kibogoznom az értelmét is. Teltek az évek, évtizedek, elkerültem fatornyos kis falumból, igazi városi polgár lettem, s mint amilyen könnyedén szeli az éles kés a vajat, úgy hasítottam ki részemet mindenből, mit az életben elérni akartam, tétovázás és hezitálás nélkül, mert azok nekem alanyi jogon jártak.
Nem lehet panaszom, negyvenkét évesen, tizenkilenc évi házassággal, két diplomával és két gyerekkel, elértem mindent, amit csak lehetett. Férjem, dr. Pallagi Kovács Kálmán, a legfelsőbb bíróság bírája, egyetemi tanár, ennek megfelelő kapcsolatokkal és jövedelemmel, így nekem, mint sikeres üzletasszonynak, szórakozásból kell dolgoznom. A kétszintes, száznyolcvan négyzetméteres, kétszintes házunk, építésekor a környék legnagyobb épületének számított, mára viszont kulipintyó, mert felkapták a helyet, s az üres telkeken valóságos kis kastélyokat építettek. Vér ciki, mondta a fiam néhány nappal ezelőtt, és nyüstöli az apját, hogy költözzünk el innen, és ha már úgyis eladjuk a házat, akkor vegyünk neki egy garzont, elvégre érettségi előtt áll, és megkezdhetné az önálló életét. Kálmán természetesen nem veszi komolyan, hasonlóképpen reagál tizenhat éves lányunk megjegyzésére is, aki szintén örülne egy önálló otthonnak, amelybe, természetesen, csak érettségi utánra tervezi a beköltözést, addig bérbe adhatnánk a lakást és a bérleti díja lenne a zsebpénze.
Nevetséges az egész, dehogy költözünk el, megmondta Kálmán, hogy maradunk, és ezzel lezárva a téma.
Nem dicsekvésként mondom, ám nekem valóban ötös találattal felér Kálmánnal kötött házasságom, holott részemről sohasem beszélhettünk szerelemről, egyszerűen megláttam a jóképű joghallgató fiúban a jövendőbeli okos, felkészült bírót, aki képes tisztán, a tények ismeretében dönteni, gyémánt kemény meggyőződéssel és az igazságtól semmivel sem lehetett eltéríteni. Kapcsolatunk elejétől kezdődően levette vállamról a döntések súlyát, kedvesen és nagy szeretettel terelgetett, mígnem jóformán a semmiből kinőtt a felnőtt férfiakra specializálódott cégbirodalom, melynek exkluzív üzleteiben az öltönytől a télikabátig, a cipőtől a táskáig, az ingtől a fehérneműig, négy világmárka teljes választéka kapható, szinte aranyáron. Természetesen szép hasznot teszünk zsebre, annak köszönhetően, hogy Kálmán a kulcspozíciókba jó érzékkel választja ki a munkatársaimat, melynek eredményeként magától működik az egész óbelevanc, s néha, érzésem szerint, jómagam csak egy díszpinty vagyok, a cégemnél is, és itthon is.
Beletörődtem, nekem ez kényelmes, és legalább magamnak bevallom, hogy valójában nem értek semmihez, nem is várja el tőlem senki, hogy szórakozásképpen két szalmaszálat keresztbe tegyek. Megbékéltem azzal is, hogy Apám egyáltalán nem kedveli a vejét, Anyám sem igazán, de ő legalább nem mutatja ki ellenszenvét, amikor évente kétszer találkoznak Kálmánnal. Nyilvánvalóan gyerekeim is éppen ezért nem tartoznak a kedvenc unokáik közé, mert csak a húgom és az öcsém gyerekei életrevalók, az enyémeknek fogalmuk sincs a világ rendjéről, mely szerint nem dobozban terem a tej és a szamóca sem a fán terem. Ettől függetlenül, tudom, mivel tartozom a szüleimnek és a testvéreimnek, ezért Kálmán tudta nélkül, minden évben adok nekik egy-egy millió forintot, melyet mi észre sem veszünk, nekik pedig jól jön a segítség.
Február elején hét ágra süt a nap, kellemes az idő, s nekem nincs kedvem bemenni a céghez, inkább megreggelizem és elmegyek szépítkezni, és veszek egy új ruhát, mert ha jól emlékszem, Kálmán említett egy névnapi ünnepséget, melyre meghívták, s nekem szépnek kell lennem. Kata a barátnőjénél alszik, pizsamapartit tartanak, Iván pedig a barátnője családjával kétnapos kirándulásra megy, így két napig kettesben leszünk a férjemmel.
A szépségklinikán, melynek állandó páciense vagyok, engem egyszerűen egy jól menő cég tulajdonosának, Kolláth Klárának ismernek. Házasságkötésünk előtt az volt Kálmán kérése, hogy tartsam meg a leánykori nevemet, mely nem esett nehezemre, s még élvezem is, ha ismeretlenek azt hiszik, hogy szingli vagyok. Rendszeresen járó ügyfélként számos előnyt élvezek, többek között kapok kávét, süteményt, és az elit várakozóhelyen nézhetem a televíziót. Masszázzsal kezdek, utána pedikűr, manikűr, majd a kozmetika és végül a fodrászat. Egész délelőtti program, kisebb szünetekkel. Fecsegnek a lányok és az asszonyok, ez általános, mind a személyzet, mind a vendégek részéről, kivéve engem, mert viszek magammal olvasnivalót és látszólag elmélyülök a könyvemben, pedig minden hangra figyelek, mert megismerhetem nőtársaim álláspontját, mely rendkívül szórakoztat. Ide havi nettó egymillió alatti jövedelemmel be sem teszik lábukat a nők, miután alkalmanként, ha minden szolgáltatást igénybe veszünk, akár egy havi átlagkeresetnek megfelelő összeget s itt hagyhatunk. Steril tisztaság mindenütt, napközben is folyamatosan takarít a takarítónő, naponta háromszor végignyalja a teljes intézményt, közben az elhasznált törlőket, törülközőket kimossa, fertőtleníti a felhasznált eszközöket, segédkezik a hostessnek kávét főzni, felszolgálni, amikor annak szóval kell tartania a várakozókat, vagy éppen kiállítja a számlát és fizettet. Borravalót adni sértésnek számít, és azt sem veszik zokon, ha előzetes bejelentés nélkül beesik valamelyik régi ügyfél, csak akkor hosszabb várakozási idővel kell számolnia, mint jelen esetben nekem is. Leültetnek a várakozó térbe, ahol egyedül vagyok és előveszem a szokásos könyvemet, melyet kivételesen zavartalanul olvashatok. A hostess kislány kedves mosollyal az arcán, bekapcsolja nekem a televíziót, háttérzajként, hogy érezzem a törődésüket. Már megint politikai perpatvart kavar az alkotmánybíróság bíráinak kiválasztása, indifferens, nem érdekel és nem is érint.
Ebédelni a kedvenc éttermembe megyek, és a desszertnél csörög a telefonom, a cégtől hívtak, délutánra bejelentkezett egyik spanyol szállítónk képviselője és szeretnék, ha részt vennék a tárgyaláson. Mehetek unalmas üzleti megbeszélésre, ahelyett, hogy nyugodtan vásárolgatnék, kinézhetném magamnak a születésnapi ajándékomat is, mondjuk, egy szép zafír gyűrűt, esetleg beugorhatnék barátnőmhöz, kinéznénk egy kellemes tavaszi utazást, de nincs mese, ha hívnak, mennem kell, én leszek az élő díszlet. Kiválóan beszélek angolul és spanyolul, jelenleg oroszul tanulok, mert Kálmán szerint üzleti vállalkozásunkkal arrafelé kellene terjeszkednünk.
Fekete szoknyában, fekete szegényes tűzpiros blézerben és fekete magas sarkú bokacsizmában vagyok, s már nincs időm átöltözni. Egyenesen a tárgyalóba megyek, ahol a vezérigazgató titkárnője, Krisztike, már kikészíti a vendégeknek szánt kávét, üdítőt, sós és édes teasüteményt, kiszellőztet, levegőbe fújja az illatosítót, s nekem nevetnem kell, annyira művi az egész.
- Jó napot, asszonyom! Későbbre vártuk. Nem is mondta Toncsi, hogy már megérkezett.
- Jó napot, Krisztike! Nem mondhatta szegénykém, mert nem tudja. Megtenne nekem néhány szívességet, ha megkérem?
- Természetesen, asszonyom.
- Akkor kérek egy kávét és egy példányt a döntés előkészítő anyagból. Mert készült, ugye? Ha lehet, azt a példányt kérem, amit elküldtek a partnerünknek. Nehogy azt mondja, hogy magának nincs abból, mert nem érdekel, hogyan varázsolja elő azt a főnöke számítógépéből. Öt percet kap.
Szegény Krisztike, úgy néz rám, mintha ufó lennék, ám látja, hogy nem viccelek, s nyilván zord lehet az arckifejezésem, mert elém teszi a kávét és máris iszkol a dolgára. Még ki sem hűl a kávém, amikor újra megjelenik és elém teszi a frissen kinyomtatott anyagot, egy üres jegyzettömbbel és tollal együtt, ha lúd, akkor legyen kövér, mert lehetséges, ez az utolsó ténykedése a cégnél, ha a főnöke megtudja, mit csinált.
- Köszönöm, Krisztike. Szükségem lenne a negyedik negyedéves kereskedelmi forgalom statisztikájára is.
Nevethetnékem támad, de visszafogom magam. Tudom, hogy Perjés Jani, a vezérigazgató, az én kedves férjem szívbéli cimborája, s az sem titok előttem, hogy kéthetente együtt ebédelnek, amely jó alkalom ahhoz, hogy megbeszéljék a cégem ügyeit, amit aztán mindketten elhallgatnak előlettem, mert számukra kisded játékaikhoz csupán csak egy kedves, és szép díszlet vagyok, azaz voltam a mai napig, de most úgy hozza úri kedvem, hogy belenézek a papírjaikba, hátha az egyetemi tanulmányaimból néhány dolog az eszembe jut, netán felismerem sakkjátszmájukban a nyitást, amely elég ahhoz, hogy megtegyem a válasz lépéseket, s elkerüljem a mattot. Mert az iránt semmi kétségem, hogy arra játszanak, és pusztán idő kérdése, hogyan tudják kihúzni alólam a cégemet. Dr. Pallagi Kovács Kálmán, te még nem ismered az igazi Kolláth Klárát, akiből szófogadó feleséget faragtál, persze, ehhez kellettem én is, mert hagytam, ahogyan az ellen sem tiltakoztam, hogy a villa és a vagyonunk java része az én nevemre kerüljön, hiszen attól tartottál, hogy esetleg azok miatt kikezdhetnek téged, én pedig szürke kis eminenciásként, nem keltek feltűnést.
Alig húsz perc múlva látom az anyagokban a svindlit, hamis adatokkal próbálják lenyomni a beszerzési árakat, s miután ennek a cégnek mi vagyunk az egyetlen magyarországi partnere, még szegények el is hiszik nekik. Kivételesen ismerem a termékeiket és tudom, ha engednénk az eladási árból, akkor akár megháromszorozhatnánk az értékesítést, s megduplázhatnánk a spanyol árukból származó hasznunkat.
Szerencsére a szuper okos telefonomon könnyű számolgatni, meg is teszem és elégedett vagyok az eredményekkel. Kiszólok Krisztikének, hogy ideje beterelni a tárgyalóba a többieket is, mert öt perc múlva kezdődik a tárgyalás.
Meglepően markáns egyéniség Sr. D. José Francisco Pérez Márquez, a spanyol vállalkozás kereskedelmi igazgatója, akinek határozott kézfogásán érzem, hogy Perjés Jani akkor sem tudja térdre kényszeríteni, ha kardot tart a nyaka elé. Kíséretében két bizalmatlanságot sugárzó férfi érkezik, akiknek láttamra felcsillan a szemük, ha én vagyok a tulajdonos, a szőke hajammal, égszínkék szememmel, makulátlan külsőmmel, akkor nekik nem lesz nehéz dolguk. Elbűvölő mosollyal tűröm kézcsókjukat, s mulatok Perjés Jani zavarán, majd helyet foglalunk, mint két ellenfél, egymással szemben a tárgyalóasztal két oldalán, és elkezdődik az udvariaskodás, ki mit iszik, eszik. Angolul folyik a társalgás, és Perjés Jani úgy tesz, mintha nem értené a nyelvet, az egyik kereskedelmi referens kolléganővel fordíttat, aki nagyokat téved, melytől zavarba jön.
Ártatlan mosollyal hagyom, hogy kínlódjanak, miközben le sem veszem szemem a spanyol kereskedelmi igazgatóról, akit láthatóan bosszant a nagy körítés, szeretne végre a tárgyra térni. Úgy látom, hogy öltönye frissen készült, meglepően divatos szabású, mégis elegáns, és bátran hordhatná a harmincöt év feletti férfiak bármelyike. A hozzá viselt inge sem mindennapi, legszívesebben megkérném, hogy vesse le a zakóját, de nem lenne ildomos, legalább is, még nem. Korát tekintve olyan negyven év körülinek saccolom, barna szeméből süt az értelem, és zsigereimben érzem, hogy fegyelmezettsége okán arcáról semmit sem tudok leolvasni, bármennyire szeretnék belelátni a gondolataiba. Hosszú, vékony ujjai ápoltak, szinte fénylik a körme, mintha lakkozva lenne, és nem visel jegygyűrűt, csak egy fekete ónix köves pecsétgyűrűt, melynek közepén borsónyi gyémánt csillog. Úgy tűnik, számára ez természetes viselet, s nem foglalkoztatja, mennyit ér az ékszere.

Elfogyott a kristályvizem, magam elé húzom a jegyzeteimet, belelapozok, majd felnézek, egyenesen a spanyol fickó szemét keresem és megszólalok az anyanyelvén:

- Senor D. José Francisco Pérez Márquez, engedje meg nekem, hogy anyanyelvére fordítsam a szót, és bocsássa meg nekem, ha időnként belebonyolódom mondandómba, ennek oka abban keresendő, hogy kevés alkalmam van az önök gyönyörű nyelvének a gyakorlására.

Mindhárom spanyol férfi meglepődik, és a két kísérő fiatalember elismerően bólint, bezzeg a kereskedelmi igazgató arca rezzenéstelen marad.

- Engedje meg, hogy néhány adattal kiegészítsem a kollégáim által elmondottakat. A beszerzési ár csökkenésének kezdeményezése mögött jelentős volumennövekedés áll, amely számításaim szerint azt jelenti…

Sorolom a számokat, a számításaim eredményeit, az értékesítési koncepciómat, a bizonytalansági tényezőket, a hirdetési költségek volumenét, és közös kockázatvállalás esetén, a két cég várható nyereségét.

- Tisztában vagyok azzal, hogy mindez önök részéről is átgondolást igényel, ezért felajánlom, hogy a beszerzési és értékesítési referens kollégáim a munkatársai rendelkezésére állnak, hogy elvégezzék a szükséges számításokat, erre egy nap áll a rendelkezésükre és javaslom, hogy holnapután ilyenkor folytassuk a tárgyalásunkat.

Hagyom, hogy átgondolja javaslatomat, én addig röviden elmondom Perjés Janinak az elképzelésemet és utasítom a további teendőkre, melyek gyanúm szerint, köszönő viszonyban sem állnak azzal, amit a férjemmel megbeszéltek, de ez nem izgat, szeretném végre kiereszteni vadmacska körmeimet, nem járhatok mindig puha szőnyegen, néha fára is kell mászni, meg a tetőre is fel kell menni, mert onnan jobban látni a tájat és szeretnék körülnézni.

Senor D. José Francisco Pérez Márquez udvariasan megvárja beszédem végét, majd megszólal az anyanyelvén:

- Senorita Kolláth Klára, ön figyelemre méltó üzletasszony. Megfontolom az ajánlatát, és holnap dolgozzanak együtt a munkatársaink. Ennek azonban egy feltétele van: szeretném megnézni Budapestet, és megkérem, legyen az én személyes idegenvezetőm. Engedje meg, hogy holnap délelőtt tíz órakor felhívjam Önt.

Majd angolul folytatja:

- Senor Perjés, örömmel venném, ha holnapután folytathatnánk megbeszélésünket és köszönöm, hogy felajánlott segítségükkel élhetnek a munkatársaim.

Ha Perjés Jani léggömb lenne, akkor most eldurranna, de igyekszik jó képet vágni a dologhoz és tudom, hogy amint visszamegy az irodájába, az első dolga lesz felhívni Kálmánt és tájékoztatni a nem várt fejleményekről.
Hazafelé menet beugrok a bankba, elintézek néhány banki átutalást, és mégiscsak elmegyek új ruhát venni. Nem is egyet, azonnal kettőt is kinézek magamnak, csakhogy az egyikből nincs a méretem, s választhatok, vagy elmegyek az Arénába, a másik üzletükbe, vagy egy hét múlva visszajövök, addigra rendelnek nekem. Nem kenyerem a várakozás, inkább elmegyek az Arénába, ahol eddig mindössze egyszer jártam Katával, kinézett magának egy ruhát és ott lehetett kapni. Fogalmam sincs, hogyan él meg ez a pláza, külön program oda elmenni, kissé kiesik a gyalogos forgalomból.
Megtalálom az üzletet, megveszem, amit akarok és kószálok vagy húsz percet és közben nézegetem a kirakatokat, miközben óhatatlanul a cégem üzletei jutnak eszembe és mondhatom, nem vagyunk lemaradva az itteniek mögött, sőt, vinnénk a pálmát, ha itt is nyitnánk egy boltot. Ahogyan elnézem, főleg a fiatalabb korosztályból kerül ki a törzsközönség, mellettük sok kismama tologatja babakocsijában a gyermekét, ezért úgy tűnik, hogy számukra meglehetősen drágák lennének a mi áruink.
Meglátom a Coffeeshop Company üzletét, ide be kell mennem, mert gyengém a jó kávé és itt valóban széles a választék. Viszonylag kicsi a passzázs felőli bejárata, de betérve tágas, kellően félhomályos a kávézó, ha fiatal lennék, ilyen helyekre járnék a kedvesemmel, összebújós hely. Legbelül találok helyet, azonnal jön a felszolgáló kisasszony, megrendelem a kávémat és szégyen, vagy nem, elbambulok, eszembe jutnak fiatalkori kávézásaim. Vajon másként alakul az életem, ha nagy szerelmemmel, Horvai Gusztival, a jó levegőjű budai hegyeken tett sétáink helyett a presszók homályát választjuk? Már nem derül ki soha, feleségül vette az országosan ismert tájfutó leányzót, miután szakításunk után fél évvel, mérgemben hozzámentem Kálmánhoz.
Apropó, az a férfi, ott, a legutolsó asztalnál, éppen olyan, mint az én férjem, a tartása, a mozdulatai. Jót nevet, ha elmesélem neki, hogy láttam a plázában az alteregóját csókolózni egy fiatal lánnyal. Szegénykémnek biztos tárgyalása van, rémlik, mintha reggel említette volna a Békavölgyi ügyet, amely megjárta az igazságszolgáltatás valamennyi fokát és hozzá került, közel ötezer oldalas vallomásokkal, szakértői anyagokkal, melyeket képes volt esténként is böngészgetni és csak gyűltek, gyűltek noteszában a jegyzetei.
Megkapom a kávémat és azonnal fizetek is, és az ismerős férfi is szól a hölgynek, hogy fizetne. Hiszen ez Kálmán hangja! Összeszorul a torkom, alig kapok levegőt! Muszáj meggyőződnöm arról, hogy tévedek, hagyom a kávét, felkapom a kabátom és a pár után megyek.
Nincs tévedés, Kálmán sétál előttem, egy fiatal lány vállát átölelve, a lány pedig karját férjem dereka köré fonja. Mire jó az okos telefon? Készítek róluk néhány fotót és igyekszem mielőbb eltűnni. Elérem a Dózsa György úton az első piros lámpát, amikor megszólal a telefonom, Kálmán keres, hogy benn marad a bíróságon, ne várjuk meg a vacsorával, üzeni, és hallom felszabadult sóhaját, hogy az üzenetrögzítővel beszélt és nem velem.
Gyerekeink hat óránál hamarabb nem érnek haza, Zsófi, a bejárónőnk, készíti a vacsorát, ezért visszavonulok magányos tevékenységemhez, lemegyek a pince szintre, ott van egy kis kuckóm, hivatalosan abban tárolom a felesleges ruhaneműimet, a gyakorlatban azonban ott tartok egy számítógépet, amelyen lekérhetem a cégemnél történteket, miután öt éve, férjem tudta nélkül, ipari kémhálózatot telepíttettem a kulcspozícióban lévő, vezető munkatársaim irodáiba. Tudok róluk mindent, amit egy kívülálló tudhat, amiket a családtagok előtt is titkolnak.
Természetesen Perjés Jani beszámolt Kálmánnak a spanyolokkal történt tárgyalásunkról, majd feleségének előadta a nagyáriát, hogy muszáj velük elmennie hivatalos vacsorára, melyhez semmi kedve, de a kötelesség, az kötelesség, a főkönyvelőm ismét maszatolt a könyvelésben, megpróbált ügyesen eltüntetni egy nagyobb áruhiányt, a műszaki igazgatóm átvette az üzletfelújítás kapcsán a kivitelezőtől a kenőpénzt, és nincs türelmem tovább nézegetni kisded játékaikat. Éppen kikapcsolnám a rendszert, amikor feltűnik a lány, akivel Kálmán összegabalyodott. Hát, ez már igencsak érdekes. A cégemnél dolgozik, HR-es. Hoppá!
Zöldségleves és rakott krumpli a vacsora, mégis fanyalognak a gyerekek, és egyre többször néznek a bejárati ajtó irányába.
- Gyerekek, ne turkáljátok az ételt, ha nem ízlik, lehet visszavonulni a szobátokba. Apátok üzent, hogy későn ér haza, ha véletlenül őt hiányoltátok. Vagy ki vele, mi a baj! Hallgatlak benneteket! Csupa fül vagyok!
Hallom, amint Zsófi jó hangosan behúzza a konyhaajtót, nem kívánja hallani a beszélgetésünket.
- Vér ciki, hogy nincs itthon az apám, amikor szükségem lenne rá! – kiáltja Iván és elrohan.
Úgy látom, Kata maradni akar, de enni nem, inkább beszélne, ha merne, pedig nem vagyok boszorkány. Hiába próbáltam hidat építeni köztem és közte, nem sikerült, mert könnyebben boldogul az apjával, akire elég rávillantani a mosolyát, elrebegni neki a kívánságát, és Kálmánt úgy tekeri az ujja köré, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva.
- Halljam, Kata, mi a gond? Apádnak, úgy tudom, a Békavölgyi ügy miatt nincs egyetlen perce sem. Bízz bennem, hátha tudok neked segíteni. Hidd el, én is voltam tizenhat éves.
Felpattan, odaugrik hozzám, átöleli a nyakam és kitör belőle a zokogás.
Mi más lehetne, mint szerelmi bánat, és nem tudja, mit tegyen, mert a kedvese azt akarja, hogy feküdjön le vele, mert ha ezt nem teszi, akkor nem is szereti igazán.
- Kata, kicsim, nem ez a kérdés! Te mit akarsz? Gyere, felmegyünk a szobádba és kettesben megbeszéljük. Mint két barátnő. Rendben? Felejtsd el, hogy az anyád vagyok, úgy beszélgessünk, mint két nő! Oké?
Igyekszem elnyomni a feltörő anyai aggodalmaimat, és valóban úgy beszélni a lányommal, mintha az idősebb barátnője lennék, s kicsit távolabbról nézve, elmondani neki, milyennek látszik ez a kapcsolat, mert lehet, Dani csak fel akar vágni a haverjai előtt, mert nyilván eldicsekedtek egymásnak, ahogyan az a lányoknál is szokás, a hódításaikkal, a nem létezőkkel is, és nem szeretne lemaradni.
- Kislányom, nem kell leszedni a fáról az éretlen, fanyar almát, csak ezért, mert valaki, aki számodra fontos, ezt szeretné. Az a kérdés, te mit szeretnél? Ha igazán szeret, megvárja, míg megérik az alma, és mindketten akarjátok a testi kapcsolatot. Ha emiatt elhagy, akkor nem kár érte.
Beszélgetünk háromnegyed kilencig. Megnyugszik Kata, csillog a szeme:
- Anya, nem is tudtam, milyen jó fej vagy!
Ivánnal nehezebb a dolgom, meg kell találnom az a pontot a dióhéjon, amit megütve, szétnyílik, de nem sérül meg a dióbél. Természetesen ez is szerelmi ügy, mi más is foglalkoztatná az én lakli fiacskámat, csakhogy ez kissé bonyolultabb eset, mert a barátnője elhitette vele, hogy gyermeket vár tőle, pedig védekeztek. Iván látja magát, mint ifjú apukát, sőt, a nősülést tervezi, mit sem számít, hogy barátnője nem csitri, hanem egy huszonöt éves érett nő, családfenntartó lesz, elmegy dolgozni, és ha nem veszünk neki önálló lakást, az sem baj, majd ő költözik Viviennhez, albérletbe, mások is kezdték így az életüket.
- Várj egy percet, Iván, elébb vegyük számba a történéseket.
Mint amikor a víznyomás áttöri a folyó gátját, úgy zúdítja rám kisfiam az elmúlt hetek történéseit. Vivienn megevett egy tányér szilvát, magostól, és most nem tudja igazán, hogy kié a gyermeke. Kizárásos alapon úgy gondolja, arra a fiúra fogja rá, aki anyagilag támogatni tudja, és ezen a rostán fennakadt az én balga gyerekem.
- Biztos vagy benne, hogy valóban gyereket vár Vivienn? Ne kapkodd el a dolgot, kisfiam, három dolgot mondj meg neki, nyugodtan és határozottan. Az egyik, hogy márciusban leszel 18 éves, azaz még kiskorú vagy, nincs vagyonod és bevételed, a másik, hogy szeretnéd, ha eljönne velem a nőgyógyászomhoz, aki kiváló szaktekintély, és akarod, hogy a gyermeked folyamatos orvosi ellenőrzés mellett növekedne a pocakjában. A vizit díját majd kifizetem. A harmadik dolog, hogy öt évig egyetemre fogsz járni, addig szüleid fizetik a gyerektartást és csak diplomával a zsebedben akarsz megházasodni.
Nem folytattam, mert semmi értelme elkeseríteni, hogy közel sem biztos, hogy anyai örömök elé néz Vivienn, sőt, ha így van, akkor sem biztos, hogy Iván gyermeke növekszik a pocakjában.
- Egyelőre erről még ne beszél az apáddal. Tudod, milyen. Azonnal ragaszkodna az apasági teszthez, esetleg beperelné a lányt, kiskorú megrontásáért, és erre semmi szükséged nincs. Megpróbáljuk kettesben elintézni. Rendben?
Szinte hallom, mint esik le a kő a kisfiam szívéről, igazából már az a tudat is felszabadítóan hat rá, hogy nem egyedül kell megbirkóznia a helyzetével.
Hosszú volt ez a nap, még arra sem volt időm, hogy megnézzem a postát.
Végre tíz óra után ágyba kerülök, és ott nézem át leveleket. Sós ízt érzek a számban, valószínűleg az új fogrém miatt, s elszáll a fáradtságom. Ismét nagyikám mondása jut eszembe: akkor lépj a folyóba, gyerekem, ha már odaértél, addig minden csak hipotézis, vagy ha jobban tetszik, akkor minden valós alapot nélkülöző álmodozás, mely lelked reményeit, mint valós, vagy megvalósítható tervet kötegelnek kévékbe, azt a csalfa látszatot keltve, hogy egymás után bármikor felkaphatod azokat és szép, tetszetős kívánt gúlába rakhatod, s gyönyörködhetsz benne, mert úgy érzed, megvalósítottál mindent, amit szerettél volna.
A folyóhoz értem, nagyikám! Életem kévéit most szórja szét a vihar!
Levelezésünk szinte a csekkekre koncentrálódik. A közös bankszámlánk kivonata Kálmán nevére érkezik. Nocsak! Hotel Wellness Békavölgy leemelt százhúszezer forintot. Mikor is? Véletlenül éppen akkor, amikor állítólag péntektől vasárnap estig az én férjecském Prágában volt szakmai tanácskozáson. Nem hiszem, hogy békavölgyi hotel lenne Prágában, ahogyan az is elképzelhetetlen, hogy a cseh fővárost áthelyezték Békavölgybe.
Elküldöm Kálmán mobiljára az Aréna Plázában készített fényképeket, és leoltom a lámpát.
Nehéz napom lesz holnap, nem vagyok gyakorlott idegenvezető. Minden esetre reggel átnézem a neten a főváros nevezetességeit és megpróbálok összeállítani olyan programot, ami megnyeri egy spanyol úr tetszését. Amint létrejön közöttünk a megállapodás, átszervezem a cégemet, kidobom Kálmán embereit és kezembe veszem az irányítást.
Igaza van Ivánnak, veszek egy lakást, legyen hová költöznie az apjának, mi hárman pedig csak elférünk idehaza.
Elmúlt éjfél, és képtelen vagyok elaludni.
Kálmán még mindig nem ért haza.
Lehet, hogy nem is kell neki lakást vennem, mert lesz hová költöznie.

A cikket írta: Yolla

támogatóink