újabb események régebbi események további események
09:18
Black Ice új bejegyzést írt a naplójába
12:21
zsoltne.eva módosította a cikkét
11:02
zsoltne.eva új cikket töltött fel
15:25
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
15:21
Black Ice módosította a cikkét
15:17
zsoltne.eva új cikket töltött fel
15:08
Anyu új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
15:04
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
15:00
Black Ice új cikket töltött fel
11:15
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
10:50
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
10:38
Yolla új cikket töltött fel
09:53
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
09:49
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
09:27
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:09
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
14:48
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:46
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:05
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
08:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez

Erotikus

Ismerős nő

2017. június 14. - Látogatók száma: 51

Valamikor, amikor elkezdődött nagyon szerelmes voltam... aztán telt, múlt az idő és a szerelem fájdalommá változott...

Hosszú éveken keresztül csak ismergettük egymást. Milyen a napban? Milyen az éjben? Milyen látni az ő szemével... Olyanok voltunk, mint két összecsiszolt kavics. Ha egymás kezét fogtuk, a segítő szándék volt, mi összetartott minket. Ezerszer húztuk ki a másikat a bajból. Lehetett tél, és hó fújt arcon, vagy hirtelen jött nyári zápor áztatta el kócos hajam, mindig ott volt, dédelgetett, védett engem.
Ahogy elmúltam tizenhat, dolgozni kezdtek bennem a hormonok. Egy nap arra ébredtem, hogy fura álmom volt. Vele.
A testeink összeizzadtak, vad szeretkezésünk véget nem érő csókcsatává olvadt. A lágyékom tüzes lázban égett. Remegtem combjai szorításától, férfias keménységétől. Az élvezet messze elröpített, egy másvilágba, mesebeli tájakon szálltam. Vele.
Amikor felébredtem, csurom víz voltam. Nem tudtam, hogy álom vagy valóság-e, amit érezek. De egyben biztos voltam. Vele voltam, testestől-lelkestől.
És innen már nem volt menekvés. Aznap amikor találkoztunk, tudtam, hogy ő is ott volt. Nem kellett mesélnem, egymás szemébe néztünk és mindketten ugyanazt éreztük. - Szerelmesek vagyunk - ordította a szemünk a másik felé. - Kívánlak - mondtam ki magamtól is meglepetten. Szeretkezni akarok Veled. Újra és újra...

Az elmúlt két év amolyan vak szerelemzuhanás volt a részemről..., elragadott, vitt lefelé a szakadékba. Az ő szakadékába. De ahogy zuhanás közben egyre többet felébredtem, egyre jobban megijedtem. Magamtól, tőle... Nem is tudom. Féltem. Remegve vártam minden találkozást, éjjet, borzongató hideg álmot.
- Mi van velem? - kérdeztem magamtól. - Nem látom mi történik velünk? Egyedül zuhanok. Megváltozott - mondtam ki egyszer csak határozottan. - Akkor ezt meg kell beszélnünk...

Nem volt benne köszönet. A szerelmem már csak árnyéka volt önmagának. Sötét árnyéka. Az aki egykoron dédelgetett, szeretgetett, kitalálta a gondolataimat is, most válasz helyett odabökött egy-egy nagyképű mondatot.
Hiába sírtam naphosszat, imádkoztam a régi énjéért, egyre jutottam. - Ezt én nem akarom - szólalt meg bennem egy belső hang. - Én másra vágyom...

Vigyázz mit kívánsz! Mert megkapod...

Eltelt egy év, nap helyett a hold, és jött ő. Nagyon más volt, de mégis ugyanaz. Olyan, amilyen az első volt a kezdetekben. Volt benne valami bizalomgerjesztő. Olyan, amiből azt hittem, hogy ő nem fog átverni. Soha nem változik meg. - Őt nekem dobta a sors - gondoltam.
Amikor sétáltunk olyan mérhetetlen udvariassággal bánt velem, amit mindig is szeretettem volna érezni. Ki is élveztem az érzést, amit már elveszettnek hittem.

Egy napon, mikor az álom megint előjött, de már Vele, tudtam, hogy meg kell történnie. Aznap nem sikerült találkoznunk. Valahogy nem is bántam. Izgalommal töltött el, hogy ő is vágyik rám, ahogy én is őrá.
Két további nap múlt el, majd sikerült végre összefutnunk.
A pillanat romboló volt. Nekem. Amit felém sugárzott, az nem volt több, mintha egy kedves idegennel találkozott volna. Valahogy minden közeledésem gátakba ütközött. Pedig én... mindent megpróbáltam, szóval, tettel..., de ő nem bújt belém, nem simogatta meg a lelkem, eltolta a testem.
- Nem értem? Mi van most? Miért nem akar engem? Hisz megálmodtam?! - sikoltott bennem a szenvedély.
Teltek a napok...
A félelmem egyre nagyobb lett. Ahogy múltak a hetek, hónapok, egyre jobban nem tudtam a helyére tenni a dolgokat. Valahol legbelül kívántam őt, de ő csak fogta a kezem és segített. Mindenben... Kivéve azt az egyet, amire oly nagyon vágytam. Rá! Az érintésére. Nem lépett át egy határt. A határt, amit én álmomban annyiszor, de annyiszor... Vele.

Az álom az is maradt. Most magam vagyok.

Nem tudom mit kívánjak már? Talán tanulnom kellene a hibáimból. Talán csak túl naiv voltam. Hittem, hogy minden mese igazzá válhat? Nem tudom merre tovább?
Azt hiszem, az utat keresve mindig ugyanoda jutok. Talán míg hátrahagyott feladatom van, míg meg nem oldom, a sors csak játszik velem.

Az élet nagy tanító... szokták mondani. A tőle kapott pofonok vezetnek végig rajta. Míg nem javítjuk ki, önmagunk, addig magától nem lesz más a világunk. A társasjátékunkban néha kapunk egy-egy segítséget, de ha nem vesszük észre, akkor átlépünk rajta.
- Majd legközelebb odafigyelsz Éva - mondja a hang, és mosolyog... - Ha nem itt, majd egy másik életben... Talán...

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2017. június 22. 10:08

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2017. június 17. 17:49

Tisztelt Barátom!
A névtelenség mögé bújva is felismerhető stílus. Érdekes. A főszereplő fiatal hölgynek üzenem - ha valós személyről szól az írás, és mért ne lenne igaz a történet -, hogy olvasson az Ön sorai között! Gondolkodjon! Eldobná-e a barátját, ha az rokkanttá válna? Elmenekülne-e, ha kiderülne róla, hogy gyógyíthatatlan beteg?(Nézze meg Anne Hathaway-t és Jake Gyllenhaalt a Szerelem és más drogokban.) Kérdezem én, akinek cigány feleségem volt, hogy szabad-e azért valakit eltaszítani, mert más nemzetiségű, más színű a bőre vagy csak épp nem olyan, ami nekünk tetszetős. Ha a szerelem megvan, ha az érzések közösek, akkor nem az elengedés a megoldás. Küzdjön azért, aki önmagában nem hisz, és Önért még az elválást is bevállalta. (Küldje el néki ezt a cikket, és nézzék meg együtt a filmet!)
Bokor

LEBUKTAM
Cikkíró
cikkíró párbeszéd
2017. június 22. 10:07

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2017. június 15. 06:30

Milyen ismerős ez a hang és a naivitása? Magára maradt? Nincs egyedül ezzel..., bár nem vigasznak szántam. Az idő majd megoldja. :-)

Igen, fiatalon ez még csak múló magány...
2017. június 17. 17:49
Tisztelt Barátom!
A névtelenség mögé bújva is felismerhető stílus. Érdekes. A főszereplő fiatal hölgynek üzenem - ha valós személyről szól az írás, és mért ne lenne igaz a történet -, hogy olvasson az Ön sorai között! Gondolkodjon! Eldobná-e a barátját, ha az rokkanttá válna? Elmenekülne-e, ha kiderülne róla, hogy gyógyíthatatlan beteg?(Nézze meg Anne Hathaway-t és Jake Gyllenhaalt a Szerelem és más drogokban.) Kérdezem én, akinek cigány feleségem volt, hogy szabad-e azért valakit eltaszítani, mert más nemzetiségű, más színű a bőre vagy csak épp nem olyan, ami nekünk tetszetős. Ha a szerelem megvan, ha az érzések közösek, akkor nem az elengedés a megoldás. Küzdjön azért, aki önmagában nem hisz, és Önért még az elválást is bevállalta. (Küldje el néki ezt a cikket, és nézzék meg együtt a filmet!)
Bokor
2017. június 15. 06:30
Milyen ismerős ez a hang és a naivitása? Magára maradt? Nincs egyedül ezzel..., bár nem vigasznak szántam. Az idő majd megoldja. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: