Lépésről-lépésre
Látogatók száma: 54
Egyszer volt egy tulipán egy napraforgó mezőn. Frusztrálta, hogy más, mint a többiek, kereste az okát, hogy miért itt és miért pont ő. Aztán hirtelen egy nap, eltelt pár év, évezred, de megértette: Mindenki más, csupán a változó az, hogy hogyan élünk vele
Ha csak dúr bele a közepébe effektus lenne, nem érne semmit sem. Nem attól ragyog valaki, mert eldönti, hogy most ragyogni fog és kizár minden negatív gondolatot és történést az életéből - persze ez is fontos, hiszen először agyban dől el minden, de azért lássuk be, hogy nem ez határozza meg a változásunk kulcsát. Minden nap skandálhatod magadban vagy épp magad elé, hogy "változni fogok, képes vagyok rá, változok is!", és akármennyire is hihetsz benne, de ha csak mormogod és nem teszel semmi mást érte, akkor egér-módjára futkosol a macskák elől mindenféle rejtekhely nélkül.
Alapjáratban az a baj, hogy a legtöbben változni szeretnének úgy, hogy közben teljes mértékben a változás ellen vannak. Nem jó ha más teszi, de az még rosszabb, ha mi magunk tesszük és erre a többi ember rájön. Félünk kimutatni azt, ami mi vagyunk legeslegbelül, és pontosan itt a probléma: az egész világ egy színház törmelék... igen, már csak törmelék, mi pedig elhisszük az álarcokat hogy nem is álarcok, és a mi álarcunkat is úgy tervezzük, hogy igazából úgy teszünk, mintha nem játszanánk, hanem az lenne maga a valóság. Örülünk, ha sikerül becsapni mindenkit, miközben lázasan azt hangoztatjuk, hogy nálunk nagyobb őszinte ember nem is létezik. Nem hangoztatni kell, hanem éreztetni: viszont ha magaddal nem vagy összhangban, másokkal sem leszel.
S azt hiszem elértünk a fő kérdéshez: Hogyan legyek önmagam? Hogyan tudok kilépni abból az énemből, amit már kinőttem, csupán nem tudom elhagyni? Miért nem tudom magam mögött tudni?
Ilyen és hasonló kérdések szokták megözönleni az emberlányát, akik ilyenkor kapnak válaszokat bárhogyan, bárkitől is? Talán felesleges is lenne, hiszen minden ember a saját erejéből tud újjászületni, felemelkedni és önmaguk lenni. Állhatnak mellettük, foghatják a kezüket, de mások nem oldhatják meg a kérdéseket helyettük. S tudod hol érezheted, hogy baj van? Ha már egy percig, ha már egy másodpercig sem bírsz saját magaddal maradni egy szobában. Kellenek azok a percek, amikor csak és kizárólag egyedül vagy és magaddal törődsz: azokban a pillanatokban töltődsz újra pont úgy, mintha például a laptopodat vagy a telefonodat tennéd a töltőre. Mindenkinek van egy aksija, ami néha lemerül és be kell dugni, hogy újjáéledjen: ez nem szégyen, miért lenne az? Ne azon kattogj, hogy mit fog szólni mások, hanem magadat tedd az első helyre - rendben, ennek is megvan a veszélye, hiszen hamar egy túlfűtött egoista lénnyé növöd ki magad, de megnyugtatlak, ha nem vagy egy picikét se olyan alkat, akkor bármi is történhet veled, nem fogsz elszállni. Minden, de minden megváltozhat benned és rajtad, de az, amilyennek születtél, amilyen alkatot adtak neked odafentről (és most nem testi alkatra gondolok), azt sosem fogod tudni eltüntetni.
Ne akarj mindenáron megfelelni senkinek sem. Az igaziaknak nem kell, a többieknek pedig miért is akarnál? Aki szeret, az úgy szeret ahogy vagy: elfogadva a rossz-,és jó szokásaidat is együttvéve. S mindenkinek vannak hisztijei, ez nem egy különleges kiváltság. Nem csak te vagy az egyedüli ember, aki rossz embernek gondolja magát, és azt hiszi, hogy ez így is van rendjén, mert tényleg egy megátalkodott gonosz...Csak tudod mi az igazság? Nem vagy az. Ha a Szex és New Yorkban Samantha azzal törődött volna mit gondolnak róla mások, akkor soha nem hagyta volna el a házát (sorozatból idézet* - a szerk). Miért is lennél az? Mert néha önző módon szeretnéd a boldogságot? Elárulom, ezzel a még a világ legjobb emberei is van néha, sőt. Vagy netalántán nem úgy mennek a dolgaid, mint ahogy szeretnéd és biztos te vagy a legbutább embere, akinek semmi sem sikerül? Igen, néha nem sikerülnek a dolgok sőt, néha semmi sem sikerül úgy, ahogy szeretnénk. Ezt nevezik életnek. De tudod, ezek a vakvágányok néhány esetben a legszebb emlékek lesznek az életedben, vagy éppen megtanítanak valamire, szóval ne panaszkodj, hanem menj az ösvényen emelt fővel előre. A sors sem bántani akar téged, hanem erősebbé tenni - senkinek sincsen vörös szőnyeg és csupa jóval kirakva az útja, csupán megtanuljuk kezelni őket. Hibázunk, hibáznak, nevetünk, felbukunk, levegőbe ugrálunk, csalódunk... gondolj bele kicsit jobban, nem csak negatív csalódás meg sírás van, hanem sírunk mi az örömtől is, egy emberbe tudunk pozitívan is csalódni és még folytathatnánk is a sort ezer évig. A kockának nem csak egy oldala van, a lónak nem csak egy lába, a körhintának nem csak széke.
Ha nem találod önmagadat, hagyd hogy ő találjon meg téged. Addig pedig csak lebegj, és egyél vattacukrot vagy süss sütit, vagy kávézz olyanokkal akikkel jó. Első lépésként felejtsd el, hogy másnak könnyebb és szebb az élete, és amúgy is jobb, mint te. Badarság. Ha eddig nem sikerült, vagy jelenleg kérdőjelesnek tűnik az egész létezésed, csak figyelj és mosolyogj.
Megváltozik valami? Dehogyis. De elkezdődik valami más a pozitívség felismerésével.
A cikket írta: majasoseband
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az már nagy baj, ha valaki szerepet játszik, nem ismeri és nem fogadja el önmagát!
Az élet maga a tanulás, alakulunk, ha nem akarjuk, akkor is, ez persze nem zárja ki, hogy magunk is akarjunk fejlődni, erősíteni pozitív tulajdonságainkat és nem hagyni kibontakozni a negatívakat.
Üdv: Yolla
Nagyon tetszett a cikked, sok jó gondolatot találtam benne magamnak!