Már megint játszol!

Látogatók száma: 91

Akarom vagy sem, magamnak nem hazudhatok. Ott bent a legmélyén tudom, mire van szükségem. Hol ellene teszek, hol mellette voksolok. Valahol egyszer meg kell állapodnom. Lehet, hogy már késő lesz.

Az egész életemre visszatekintve, ez az egész csak játék volt számomra. Akkor is annak vettem, amikor az életemre kiható döntéseket meghoztam magamban. Jó volt ez addig, amíg én így akartam, hogy legyen.
Játék közben sok mindent megtanultam: Elfogadni, mérlegelni, elutasítani, kompromisszumokat kötni, megalkudni, élni. Amíg elhittem, hogy ez az egész csak játék, addig így volt jó. Az emberek úgy néztek rám, úgy formáltak, tanítottak, neveltek, alakítottak, ahogy éppen a kedvük tartotta. A tapasztalatnak, ami olyan fontos minden egyes döntés meghozatala előtt, nem voltam még a birtokában. Azt tették velem, amit csak akartak.
Nem adatott meg nekem, hogy megtapasztaljam, ahhoz rengeteg időre, pénzre, tudásra, kitartásra, energiára és a jó emberek támogatására, jóindulatára lett volna szükségem.
Egyedül maradtam a tapasztalatlanságommal, az élet kihívásaival szemben, amit még nem ismerhettem. Fiatal voltam, szinte gyerek. Csak játszottam. Azt hittem ez is, mint oly sok minden, csak mese, epizód, álom…., regény, amiket olvastam. Én voltam ebben a főszereplő. Nem vettem észre, hogy ez már a kőkemény valóság.
Ki vagyok én, hogy felülírjam a múltat, a történelmet, a tragédiákat, a regényhősöket. A jó elnyeri jutalmát, és a vége heppy und lesz.. Magamra vettem, mint valami biztos menedéket, ami még ugyan nem is az, valami megfoghatatlan: vágy volt ez a tökéletes, a biztonságos, a csodálatos, az elérhetetlen, a kiteljesedett világkép felé.
*
- Gyere vissza a földre. Ez már nem játék. Nézd a kőkemény valóságot. Nem ezt akartad. Nem így akartad. És, ha visszajöttél a földre, és két lábbal biztosan állsz rajta, és a szemedet is kinyitottad végre, észre fogod venni, amit eddig még nem láttál, nem akartál meglátni, akkor leszel teljes és egész. Akkor tudni fogod, merre indulj, hová tarts, és végül hová akarsz megérkezni.

- Elindulsz. Kikényszerített „szabadságodat” élvezettel veszed birtokba. Most minden percét magadénak tudhatod. Tudatosan járod az utadat, felemelt fejjel, büszkén, állhatatosan. Ez a te napod. Ki akarod élvezni minden pillanatát. Már nem játszol. Még mindig nem értél az út végére, még keresed, kutatod, még nem találtad, még nem érkeztél oda.

Nézem az embereket, a várakozás most nem zavar, időm, akaratom éppen elég ahhoz, hogy megfigyeljem a körülöttem nyüzsgő sokaságot. Kívülről szemlélem őket, kutakodok, vajon ők hogy élik meg ezt a percet, ezt a napot, ezt az egész életet. Egyenként vizsgálom az arcokat, most csak erre akarok koncentrálni. Öreg és fiatal, egyre megy. Egyik ugyanolyan, mint a másik. Mosolytalan, vagy éppen szomorú, gondterhelt, egykedvű arcok. Ez most a repertoár. Ebből a kínálatból kiválasztom, aki valamitől mégis más, és egyértelműbb, kézzel foghatóbb, hogy a fantáziámat kielégítse ebben a kényszerű várakozásban, amikor nincs más dolgom, mint hogy figyeljek. Mert engem most ez szórakoztat. Már megint csak játszom.
Ezt a napot nem kapom már vissza. Ez a nap holnap már tegnappá változik. Elmúlik, soha vissza nem fog már jönni. Kiélvezem a perceket.

A cikket írta: zsoltne.eva

előző cikk következő cikk

4 szavazat