Megfontolandó szavak az öregedésről
Látogatók száma: 61
Egy volt kolleganőm küldte, Emailon:
Egy nap, egy fiatal barátnőm azt kérdezte tőlem, milyen érzés öregedni. Meghökkentem kérdésén, mert én sosem gondoltam arra, hogy öreg lennék. Az ifjú hölgy, látván reakciómat, rögtön zavarba jött, de megmagyaráztam neki, hogy számomra ez egy érdekes kérdés, elgondolkodom rajta és majd később válaszolok neki.
Végül is úgy döntöttem, hogy az öregedés egy ajándék. Tulajdonképpen életemben most lehetek először az, aki mindig is szerettem volna lenni. Persze, nem a testem! Időnként én is kétségbeesem a ráncaim, a táskás szemem, a megereszkedett fenekem miatt. És gyakran meghökkenek azon az öreg nőn, aki visszanéz rám a tükörből /aki pont úgy néz ki, mint az anyám/, de nem sokáig gyötrődöm ezek felett.
Sosem cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz ki.
Felhatalmazva érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns legyek. Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség hoz magával.
Ki törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a computeren? Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és sírhatok a régi szerelem emlékén.....és meg is teszem.
Sétálok a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim, és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal. Ők is lesznek öregek.
Tudom, persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit, elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra emlékszem.
Hát igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a tökéletlenség felett.
Én nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy megőszülhessek, hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra. Oly sokan vannak, akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.
Ahogy múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell törődni azzal, mit gondolnak mások. Én nem teszek fel magamnak se kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen igazam.
Nos, válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van hozzá/.
Mindig mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon vigyázz! Szeretettel ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak. És ajánlom még, hogy mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet legnagyobb adománya és erősíti az immunrendszert.
A cikket írta: Jutka
Hozzászólások
időrendi sorrend
kedves Éva
Gondolom, tudod, mennyire örülök a válaszaidnak? Igaz, én is írhattam volna, de nem így van. Valóban egy volt kolleganőm küldte, én pedig úgy gondoltam, magamévá teszem, és megosztom veletek. Bármennyire igyekszünk bölcsen gondolkodni, mindenkinek szüksége van lelki támaszra, kis önbizalom pumpálásra. Bármennyire igyekszünk szubjeltíven, nem tudomásul venni, az idő rajtunk hagyott nyomait, az objektív tények figyelmeztetnek. Puszi, Jutka
Jól tetted, hogy megosztottad velünk. Többen gondolják azt, ha külső megerősítést kapunk, attól könnyebben fogadjuk el. Mitől érezném magamat jobban, ha a szemembe mondják, hogy "te öregszel", mint ha magam jutok el eddig a megállapításig, hiszen naponta szembesülök vele. Az idő előre halad, nem visszafelé. Amikor ezt érezni is fogom az már a kellemetlenebbik része lesz. Az ember beleszokik a megváltoztathatatlanba, a folyamat észrevétlen, halad előre. A hiúságot már rég levetkőztem, ami a reális gondolkodásban akadályozott. Soha nem leszek, leszünk már olyanok, mint voltunk valamikor és ezt tudomásul kell vennünk.
Lelki támasszal vagy a nélkül de menni fog! :-)
Puszi,
Éva
Kedves Jutka!
Öröm olvasni bölcs gondolataidat. A magam részéről az ajánlásodat naponta érzem, élem át. Valóban jó érzés azt tenni, amit minden magyarázkodás és bizonygatás nélkül tehetünk. Nézem az embereket és elképzelem, hogy ők még előtte állnak annak, amiben én már benne vagyok nyakig. Az idősebbekre is úgy nézek, hogy ők is voltak fiatalok. Soha nem ítélkezem a külsőségek miatt. A ráncok, melyet az élet bevésett az arcunkba külön-külön mesélni tudnának.
Egy idő óta rájöttem, hogy mindaz, amit a külvilágnak szántam, alkottam, valójában erősítése annak, amit magam is vallok, elfogadok. Saját örömömre tettem, teszem a mai napig.
Legyen az fizikai fáradtság, jólesik a tudat, hogy mindazt a magam erejéből valósítottam meg... A megfelelni akarást átveszi az elégedettség érzése, ami nem utolsó szempont az elkövetkezendő időre...
Pussz,
Éva
Gondolom, tudod, mennyire örülök a válaszaidnak? Igaz, én is írhattam volna, de nem így van. Valóban egy volt kolleganőm küldte, én pedig úgy gondoltam, magamévá teszem, és megosztom veletek. Bármennyire igyekszünk bölcsen gondolkodni, mindenkinek szüksége van lelki támaszra, kis önbizalom pumpálásra. Bármennyire igyekszünk szubjeltíven, nem tudomásul venni, az idő rajtunk hagyott nyomait, az objektív tények figyelmeztetnek. Puszi, Jutka
Öröm olvasni bölcs gondolataidat. A magam részéről az ajánlásodat naponta érzem, élem át. Valóban jó érzés azt tenni, amit minden magyarázkodás és bizonygatás nélkül tehetünk. Nézem az embereket és elképzelem, hogy ők még előtte állnak annak, amiben én már benne vagyok nyakig. Az idősebbekre is úgy nézek, hogy ők is voltak fiatalok. Soha nem ítélkezem a külsőségek miatt. A ráncok, melyet az élet bevésett az arcunkba külön-külön mesélni tudnának.
Egy idő óta rájöttem, hogy mindaz, amit a külvilágnak szántam, alkottam, valójában erősítése annak, amit magam is vallok, elfogadok. Saját örömömre tettem, teszem a mai napig.
Legyen az fizikai fáradtság, jólesik a tudat, hogy mindazt a magam erejéből valósítottam meg... A megfelelni akarást átveszi az elégedettség érzése, ami nem utolsó szempont az elkövetkezendő időre...
Pussz,
Éva