Mire vagyok képes? (játék)
Látogatók száma: 47
Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték. (Paulo Coelho)
Megint egy reggel egy hétköznapi, munkába rohanós napon. Tömött vonat, ami most is tíz percet késik. Szűk ülések, egymásba könyöklős olvasások, telefon nyomkodások. Magukba zárkózott emberek. Fogom a könyvemet és teljesen belemerülök, fülemben a fülhallgató, a zene kikapcsolja a körülöttem levőket. Nem bánom, nincs kedvem akaratlanul is hallani mások élménybeszámolóját, nevetgélését, krákogását. Egy óra, mire a Nyugatiba érünk, innen kezdődhet a szokásos sietés, hogy beessek a munkahelyemre. Most örülök annak a 14 kilónak, amit leadtam, könnyedén felfutok a lépcsőn a Lehelen, gyaloglásban mindenkit leelőzök. Olyan a pesti emberáradat, akár a dodzsem a vidámparkban, a nagy sebességgel gyaloglás közben előre tervezem, kit hogy fogok majd kikerülni, ha odaérek hozzá. Fülemben szól a zene, elnyomja a metró, villamos, autók zaját, könnyebb így sietni is, ütemre, akár egy fitness edzés lebutított verziója.
Próbálok beleszokni ebbe az új életvitelbe. Abba, hogy háziasszonyból munkába járó nő lettem hirtelen. Hosszú évek otthonléte után ez nem is olyan egyszerű, bár az embernek meg kell barátkozni új helyzetekkel, adott esetben kompromisszumokat kell kötnie. Azokból pedig nincs hiány. Hirtelen át kell szervezni az életünket, összehangolni mind az ötünk időbeosztását, programjait, munkáját. És ehhez még hozzáadódnak az új munkakör igen csak összetett kihívásai.
Néha azt érzem, mennyivel egyszerűbb is lenne kimenni egy homokos tengerpartra, beledugni a fejemet, jól betemetni és semmiről sem tudomást venni. Az élet persze nem ilyen egyszerű, sodornak az események magukkal, jönnek és jönnek a helyzetek, amiket meg kell oldani. Nagy részüket mi választjuk meg, a zömét azonban nem, akár akarjuk, akár nem egyszer csak ott vannak. Mint egy villámgyors számítógépes játék, mindig résen kell lenni, mikor hova lép az ember.
Gyakran megfordul a fejemben, hogy vajon képes leszek-e megfelelni önmagam és mások elvárásainak. Még én sem tudom, mire vagyok, mire leszek képes, hogyan oldom meg mindazt, ami előttem van. Egész életemben próbáltam mindig úgy hozzáállni mindenhez, hogy azt gondoltam, meg fogom tudni csinálni. Ha másnak sikerül, nekem miért ne? Eszembe jut egy eset, még alsós koromból. Tornaórán egy új feladatot kellett megoldani, ami mindenkinek nehéznek bizonyult elsőre. Az osztálytársaim zúgolódtak, nekik ez nem fog menni! Egyedül én mondtam a tanárnak, hogy megpróbálom. Ő pedig például hozott fel engem a többiek előtt, hogy látjátok, így kell hozzáállni! Na, most valahogy cserbenhagyott ez a fajta hozzáállásom, csak a nagy hegyet látom magam előtt, amit fogalmam sincs, hogy mászok meg. Pedig nem szabadna elfelejtenem, hogy régebben is milyen könnyen megtanultam minden újat. Olyanokat is, amiket több éve ott dolgozók sem tudtak még, nekem mégis ment. Tisztában kell lennem a képességeimmel, mégis nehezen megy.
Szintén gyerekkoromban történt, hogy nagymamámmal sétáltunk a szigeten, amikor egy nagy rétre értünk. A rét tele volt varjakkal, ősz felé járt az idő, ameddig a szem ellátott, mindenhol feketeség a zöld füvön. Én magam sem tudom, milyen indíttatásból, de hirtelen nekiiramodtam a rétnek, a lejtőn rohantam egyenesen neki a varjaknak, azok pedig nagy károgás közepette felszálltak, ahogy odaértem hozzájuk. Kicsi voltam még, mégsem jutott eszembe, hogy féljek tőlük. Az ég hamarosan megtelt varjakkal, felröppentek, megijedtek tőlem. Azóta is sokszor gondolok arra, hogy mennyiszer kényszerültem erre az életben, nekimenni a nagy feketeségnek, a problémáknak. Mennyivel egyszerűbb lenne a réten csak átszökellni, virágok, pillangók között, miközben süt a nap, mint a varjakat elhajtani. Vannak, akiknek az előbbi adatott meg, vannak, akiknek az utóbbi. Mégis, azt hiszem, hogy a varjak megedzik az embert, általuk más emberré válik. Nem olyanná, mint a pillangóktól vált volna, de így talán könnyebben megérti azokat, akik szintén hadakoznak saját varjaikkal.
Csak remélni tudom, hogy belerázódom majd mindenbe. Talán emlékeztetnem kell magam, hogy ne a nagy hegyet lássam, hanem a kis lépéseket, amik oda felvisznek, mindig csak egy lépéssel előre…
A cikket írta: Grace
Hozzászólások
időrendi sorrend
Mit is kívánhatnék többet, jobbat, mint hogy sikerüljön véghezvinni, amit elhatároztál. "Nem félünk a farkastól, nem esz meg, csak megkóstol..." :-)
Ne is törődj vele, most ilyen a hangulatom. Sok fáradtsággal teli napon vagyok túl, magam se hinném, ha nem látnám, hogy érdemes volt belevágni. Nem is lenne ilyen öröm érzés, ha minden készen pottyant volna az ölembe... Gondolom te is így vagy ezzel?
Puszi
Köszönöm, remélem így lesz. :-)
Igen, jó dolog, ha valamit saját magunk csinálunk végig, megküzdünk érte. Valóban értékesebb számunkra, mint amit készen kapunk, mert tudjuk, hogy képesek voltunk a magunk erejéből elérni.
Puszi, Grace
Ne is törődj vele, most ilyen a hangulatom. Sok fáradtsággal teli napon vagyok túl, magam se hinném, ha nem látnám, hogy érdemes volt belevágni. Nem is lenne ilyen öröm érzés, ha minden készen pottyant volna az ölembe... Gondolom te is így vagy ezzel?
Puszi