Nem szólhatsz hozzá ehhez a cikkhez, ugyanis az író letiltott Téged
Látogatók száma: 220
Bóklászom a cikkek között. Nézem a Fotóz! címűt, mondjuk ezt már tegnap is láttam, de akkor is csak az egyik Kedvencem hsz-e miatt néztem oda.
Megakad a szemem egy kis figyelmeztető mondaton.
Mintha zártkörű rendezvényből maradnék ki. Pedig be sem akartam menni.
„Nem szólhatsz hozzá ehhez a cikkhez, ugyanis az író letiltott Téged” – olvasom, az Álmodni csak nagyban lehet című remekmű alatt ugyanezt. Pedig már meg akartam dicsérni, hogy igen, így szokott kezdődni a rácsodálkozás a világra.
Bár a fogalmazás kezdetleges, a helyesírás sántikál, de az igyekezet a téma irányában már előre mutató: türelem, lesz ez még jobb is. Van ideje kiforrni még a fiatal hajtásnak, személyiségnek.
Milyen örömteli, hogy foglalkoztatja a teremtés lehetősége kicsiben, majd a cikk szerint nagyban is, mert ugye erre buzdít: álmodjunk nagyot. Mintha épp tegnap írtam volna a legfrissebb cikkem hsz-ében: merek nagyot álmodni. Aztán valamennyi majd csak bejön belőle.
(A lottó 4-esig már eljutottam - megjegyzem zárójelben).
Mire föl ez a félelem?
Hogy a szabad véleménynyilvánítás joga alapból korlátozva van. Mert volt két hozzászólásom A pálmalevek rejtélye cikknél? Könyörgöm, van, akit ezért fizetnek! Hogy megmondja a tutit kertelés nélkül. Hogy szembesítsen a hibákkal, amit az egótól nem látni.
Magától sosem jönne rá, csak betokozódott bábként figyelne kifelé saját kis védett világából. Még több habarcsot dobálna magára, fedezéket építve.
Nekem ez a kitiltás ehhez hasonlít. Meneküléshez, csak a szépet hagyni, a látszat a lényeg, minden olybá tűnik, mintha rendben lenne. Pedig nem.
Belül sincs rendben, különben nem kellene kívül építkezni.
A trágyadombra ráhordunk egy rakás falevelet.
Nem látszik, csak szaga van.
Merni kell tudni kilépni a küzdőtérre. Ott van az igazi kihívás, a megmérettetés. Fájni fog, de gyomirtás nélkül nem tud előbújni a hajtás.
Ha mindent kizárnánk az életünkből, amit nem szeretnénk látni, vagy nem szeretnénk hallani, az a visszafelé fejlődés útjának kezdetét jelentené.
A cikk témája meg is adja tudatlanul írójának (tudatlanul író írójának) a választ.
Pozitív hozzáállásra buzdít, miközben félve menekül, a vélemények elöl.
Hol a következetesség? Ha pozitív vagyok, baj nem érhet, magas a rezonanciám, áradok, sugárzik a kedvesség, befogadó vagyok és megbocsátó.
Ilyen állapotban nem tételezem fel a bántást, ergo magamból indulok ki.
Aki rosszindulattal bánt, az jobban fél, mint én. Aki viszont építő kritikával illet, annak meg kell köszönni a segítséget. Sokszor maga sem tudja, hogy a hsz-e mit lendít rajtam. Csak mondja, mert ez jön ki belőle, tolják a fejébe a gondolatot. Az első gondolat, ami hirtelen, spontán jön, az a tiszta információ. A második, amin már spekulálunk, azt már az ego ferdíti.
Helyzetgyakorlatok alatt egy önként jelentkezőt (a tanerő választotta ki) úgymond „kiültetéses” módszerrel vetkőztettünk le. Nem a ruháját kellett levenni, hanem becélzott kérdésekkel a sallangokat, a félelmeit. A vége általában megkönnyebbülés és sírás lett.
30 ember előtt sírni nem könnyű, de több ezer olvasó előtt sem szégyellnivaló.
Kedvenc előadóm Molnár Gábor, nem sértő célzattal vallja: a gyűszűagyba hiába töltöd a Niagara vízesést, nem fér bele. Majd ahogy tágul a tudata, nyílik és válik befogadóbbá, akkor egyre inkább.
Aki cikket mer írni, az merje bevállalni a hozzá szóló véleményeket, csiszolni fog a személyiségén. Eleinte dörzspapírnak érződik, majd szépen lassan gyémántnak, sok év elteltével.
Van idő, egy egész élet adatott rá.
A cikkhez csak itt tudok hozzászólni.
„Álmodni csak nagyban lehet”.
A rossz hír az, hogy sokkal több negatív gondolatunk van, mint pozitív.
Ez lehet magyar sajátosság is. A tudatosságot a negatív gondolatok kordában tartása alapozza meg. Pár másodperc van a törlésükre, a visszavonásra.
Naivság lenne azt hinni, hogy minden gondolatunk megvalósul, csak 3x megperdülünk a sarkunkon, és elmondjuk a varázsigét.
Először is ismerni kellene, honnan fakadnak a gondolataink. Mi táplálja őket, a szív a szűrő.
Csak gondolni, és várni a sült galambot, a megvalósulást, kevés. Döntések előtt állunk percenként. Hirtelen választunk (az első a tiszta gondolat) vagy hosszasan mérlegeljük, nagyban befolyásolja a megvalósulást. Hiába gondolsz arra, a hasonlatnál maradva, hogy nyersz a lottón, ha nem kell megtapasztalnod ezt az élményét. Milliónyi tényező függvénye, mi történik velünk, a pozitív hozzáállás kétségtelenül alap. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott békés lelki állapot tisztább döntéshozatalra képes, mint a gátolt és befolyásolt, félelmekkel teli.
Összességében azt mondom, még gondolatban sem kívánjunk senkinek semmi rosszat.
Ez nagyon működik, ugyanis visszaüt.
Magammal akkor teszem a legjobbat, ha az ellenségemnek is azt kívánom: legyen nagyon boldog, de tőlem minél távolabb.
Kedves Cuki1.
Gondolom mostanában találkoztál a Titok c. filmmel vagy könyvvel.
Az ilyen spirit témák iránti igazi érdeklődés 30-40 éves kor körül kezdődik. Persze egyénenként van eltérés. A korai kezdés jöhet a divat irányából is, megpiszkálva a téma felszínét, és nem elmerülve benne.
Ahogy a kocadohányos is belepancsol, de nincs benne mélység. Mint az írásodban. Megpiszkáltad és felszínesre sikeredett.
U.i.: mindenki saját felelőssége szerint hsz-eljen, nem fogom letiltatni őket.
Had tanuljunk belőlük.
A cikket írta: Je t'aime
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Egyetértek azzal, amit megfogalmaztál, csak én nem tudtam volna így leírni:)).
Judit
Én pont a rendes kritikát hiányolom.
Bár az is szeretem, ha az élmény marad az olvasóban, de a fejlődéshez hiányzik az építő jellegű kritika.
Köszönöm, Zsötem, én most többet tanultam tőled, mint gondoltam volna( és, mint gondolnád).
Egyetértek azzal, amit megfogalmaztál, csak én nem tudtam volna így leírni:)).
Judit
Köszönöm szépen, örülök, hogy megértő fülekre talált. :)
Zsötem
Szia Zsötem! Valóságpont is ment és Én csak azt tudom mondani cikkeimnél várom a kritikát, van még mit tanulnom! Puszillak Orsolya
Puszil Zsötem
Hozzám írhatsz. :)
Én pont a rendes kritikát hiányolom.
Bár az is szeretem, ha az élmény marad az olvasóban, de a fejlődéshez hiányzik az építő jellegű kritika.
Ilyen esetben az lenne a minimum, közölni a másikkal, bocs, nem értek veled egyet, és nem szeretném, ha hozzám szólnál.
Ezért ezt a lehetőséget, a letiltást használom.
De szerintem nem lehet olyan vélemény, amit ne lehetne megbeszélni, és így lehessen csak megoldani.
Megnézlek már közelebbről. :)
Ilyen esetben az lenne a minimum, közölni a másikkal, bocs, nem értek veled egyet, és nem szeretném, ha hozzám szólnál.
Ezért ezt a lehetőséget, a letiltást használom.
De szerintem nem lehet olyan vélemény, amit ne lehetne megbeszélni, és így lehessen csak megoldani.
Persze, meg mondhatná azt is, hogy köszönöm az őszintét, azt jóccakát. :)
Ha már így alakult, engedd meg, hogy ide írjam a kritikámat, ami Cuki1 kolleginát érinti.
Tehát:
Cuki,
ha valaki ír, el kell fogadni a kritikát is. Lenne mit tanulnod belőle.
Ezt triviálisan (ezt a szót majd keresd ki a szótárból) úgy mondják, hogy aki kiáll a sarokra, azt előbb-utóbb megkefélik.
Ha kiraksz valamit erre az oldalra, akkor számíthatsz a kritikára. A te esetedben, még ha finoman fogalmazok is, elmarasztalóra.
Írtam neked egy hsz-t. Nem mondom, hogy kedvességből. Letiltottál. Nem azt kellett volna, hanem kijavítani a hibáidat. Gyalázat, amit a magyar nyelvvel művelsz. Csak az utolsó 3 írásodban 41 nyelvtani hiba van. Most arról nem kívánok beszélni, hogy a tartalma is zűrzavaros.
Igaz az is, hogy itt mindenki kedvére írhat.
Sőt itt mindenki a kedvére pontozhat is.
Ugye te érted mire gondolok?
Elolvastam az írást. Nem tudok úgy tovább lépni, hogy valamit ne írjak, mert érdekel, amit írsz és azonosulok is vele, de vannak kételyeim. Vissza fogok jönni és bővebben kifejtem, de most elmegyek arra a cikkre, mert anélkül, hogy az előzményeket tudnám, nem akarok a levegőbe beszélni. Értem és érzem a másik fél gondját is. Egyelőre csak annyit mondhatok úgy általában, ha valakit folyton dicsérnek és mindig ugyanazok, mert nyilván kialakult egy kör, oda-vissza, a másikat az ellenkezője éri sorozatban, akkor kialakulhat benne egy ellenállás, és nem akarja meghallani már.... és nem úgy, még ha jogos is, a kritikát...
Itt most csak abbahagyom, később folytatom, mert nekem is lennének kérdéseim feléd.
Puszi,
Éva
Szia Zsötem!
Elolvastam az írást. Nem tudok úgy tovább lépni, hogy valamit ne írjak, mert érdekel, amit írsz és azonosulok is vele, de vannak kételyeim. Vissza fogok jönni és bővebben kifejtem, de most elmegyek arra a cikkre, mert anélkül, hogy az előzményeket tudnám, nem akarok a levegőbe beszélni. Értem és érzem a másik fél gondját is. Egyelőre csak annyit mondhatok úgy általában, ha valakit folyton dicsérnek és mindig ugyanazok, mert nyilván kialakult egy kör, oda-vissza, a másikat az ellenkezője éri sorozatban, akkor kialakulhat benne egy ellenállás, és nem akarja meghallani már.... és nem úgy, még ha jogos is, a kritikát...
Itt most csak abbahagyom, később folytatom, mert nekem is lennének kérdéseim feléd.
Puszi,
Éva
Marhaság amit írsz. A nyelvtan az csak egyféle van. Mindegy ki kritizál, ha a jót mondja.
Kukorka csak a jót bírja elviselni. Ha neki ez a nyali-fali kell, akkor abból okosodjon, ha tud.
Az még nem baj, ha valaki rosszul ír, de az már igen, ha nyelvújító törekvései nem egyeznek a bevett szabályokkal.
Tamás
Kedves Zsötem!
Ha már így alakult, engedd meg, hogy ide írjam a kritikámat, ami Cuki1 kolleginát érinti.
Tehát:
Cuki,
ha valaki ír, el kell fogadni a kritikát is. Lenne mit tanulnod belőle.
Ezt triviálisan (ezt a szót majd keresd ki a szótárból) úgy mondják, hogy aki kiáll a sarokra, azt előbb-utóbb megkefélik.
Ha kiraksz valamit erre az oldalra, akkor számíthatsz a kritikára. A te esetedben, még ha finoman fogalmazok is, elmarasztalóra.
Írtam neked egy hsz-t. Nem mondom, hogy kedvességből. Letiltottál. Nem azt kellett volna, hanem kijavítani a hibáidat. Gyalázat, amit a magyar nyelvvel művelsz. Csak az utolsó 3 írásodban 41 nyelvtani hiba van. Most arról nem kívánok beszélni, hogy a tartalma is zűrzavaros.
Igaz az is, hogy itt mindenki kedvére írhat.
Sőt itt mindenki a kedvére pontozhat is.
Ugye te érted mire gondolok?
Megtisztelő a jelenléted, szabad a pálya.
Zsötem
Szia Zsötem!
Elolvastam az írást. Nem tudok úgy tovább lépni, hogy valamit ne írjak, mert érdekel, amit írsz és azonosulok is vele, de vannak kételyeim. Vissza fogok jönni és bővebben kifejtem, de most elmegyek arra a cikkre, mert anélkül, hogy az előzményeket tudnám, nem akarok a levegőbe beszélni. Értem és érzem a másik fél gondját is. Egyelőre csak annyit mondhatok úgy általában, ha valakit folyton dicsérnek és mindig ugyanazok, mert nyilván kialakult egy kör, oda-vissza, a másikat az ellenkezője éri sorozatban, akkor kialakulhat benne egy ellenállás, és nem akarja meghallani már.... és nem úgy, még ha jogos is, a kritikát...
Itt most csak abbahagyom, később folytatom, mert nekem is lennének kérdéseim feléd.
Puszi,
Éva
Tudásom szerint válaszolok a kérdéseidre, ha személyes, üzenetben is jöhet.
Puszil Zsötem
Kedves Éva!
Marhaság amit írsz. A nyelvtan az csak egyféle van. Mindegy ki kritizál, ha a jót mondja.
Kukorka csak a jót bírja elviselni. Ha neki ez a nyali-fali kell, akkor abból okosodjon, ha tud.
Az még nem baj, ha valaki rosszul ír, de az már igen, ha nyelvújító törekvései nem egyeznek a bevett szabályokkal.
Tamás
Látod! Így fojtanád belém a szót, ha hagynám. Azért, mert így kezded.
Te szerelmes vagy ebbe a szóba, hogy "marhaság"? Erre már ugranék, ha nem ismernélek erről az oldaladról.
Tehát mint lejjebb írtam, csak "általában" jegyeztem meg azt, amire te most így reagáltál. Akkor most folytatnám:
*
Igen nagy késéssel történik meg a helyesírási hibákra a figyelemfelhívás részedről, részetekről, már aki - most már tudom - erre illetékes.
Már régen felhívtam volna a figyelmet Cuki1-nek és még sokaknak, ha velem szemben is nem ugyanilyen durván történnének a reakciók. Ezért nem szóltam még mielőtt elemezted volna a hsz-edben a hibákat.
Mert most is mi történik. Legorombítasz. Belém fojtod a szót.
Tamás!
Nem vagyunk egyformák, hozzáteszem hála Istennek. Vannak hiányosságai mindannyiunknak. Van, akinek több. Neki több, de a téma attól még jó lehet. Elválasztanám a kettőt.
Ott a Cuki1 cikkénél is leírtam ezt, tehát nem mondhatod, hogy csak te gondolkozol, a másik is hasonlóan érez, érezhet.
Tőled is és az utánad következőktől is nagyon sokszor olyan kritikát kapok és olyan hangnemben, ami hasonló stílusban viszontválaszra késztet.
Most finom voltam. De még egyszer ne kezd a mondatot ezzel a szóval, hogy "marhaság". Ez sértő és durva. :-)
Puszi,
Éva
:o))))))))
Köszönöm Orsika, kitől tanuljunk, ha nem egymástól?
Puszil Zsötem
de sokat kaptam én is, legfeljebb vagy megfogadtam, vagy pedig nem
:)
Amikor elkezdtem írni, bántott a kritika, személyes sértésnek éltem meg minden negatív hozzászólást, de aztán rájöttem, hogy ezek, a látszólag lehúzó, elbizonytalanító , néha bántónak érzett kritikák lettek azok, amik előre vittek. Emiatt akartam jobb és jobb lenni. Ha akkor csak szépet és jót kaptam volna, még mindig nyálas ostobaságokat írogatnék valami Ramónás stílusban.
Kellenek a kritikák. Fejlődik tőlük az ember. Már az az ember, aki képes befogadni. Mert ez alapfeltétel.
Tulajdonképpen kínek ír egy író? Saját magának, vagy az olvasónak? Ez az első és legfontosabb kérdés abban a pillanatban, amikor az asztalfiók tartalmát közzé tesszük. Ha már kirepítettük az írásunkat, attól fogva nem annyira a sajátunk, hanem sokkal inkább az olvasóé, és itt jön a képbe, hogy az olvasó majd eldönti, hogy mit kezdjen vele.
Hosszan lehetne írni okosságokat. Minden esetre, nem értem én ezt a letiltogatós dolgot, de talán a hiba az én receptoraimban van.
Nurse
szerintem is, ha nem az alkotó személyét boncolgatja a "kritikus", akkor érdemes foglalkozni a bírálattal
de sokat kaptam én is, legfeljebb vagy megfogadtam, vagy pedig nem
:)
A véleményező szándékát félre értheti az író, ha a fától nem akarja meglátni az erdőt, de valljuk be, amíg cikkek születnek, addig személyesebb hangvételű hsz-ek is, feltételezem, csupa jó szándékkal.
:)
Nagyon a szívemből szóltál!
Amikor elkezdtem írni, bántott a kritika, személyes sértésnek éltem meg minden negatív hozzászólást, de aztán rájöttem, hogy ezek, a látszólag lehúzó, elbizonytalanító , néha bántónak érzett kritikák lettek azok, amik előre vittek. Emiatt akartam jobb és jobb lenni. Ha akkor csak szépet és jót kaptam volna, még mindig nyálas ostobaságokat írogatnék valami Ramónás stílusban.
Kellenek a kritikák. Fejlődik tőlük az ember. Már az az ember, aki képes befogadni. Mert ez alapfeltétel.
Tulajdonképpen kínek ír egy író? Saját magának, vagy az olvasónak? Ez az első és legfontosabb kérdés abban a pillanatban, amikor az asztalfiók tartalmát közzé tesszük. Ha már kirepítettük az írásunkat, attól fogva nem annyira a sajátunk, hanem sokkal inkább az olvasóé, és itt jön a képbe, hogy az olvasó majd eldönti, hogy mit kezdjen vele.
Hosszan lehetne írni okosságokat. Minden esetre, nem értem én ezt a letiltogatós dolgot, de talán a hiba az én receptoraimban van.
Nurse
Rátapintottál a lényegre, erről van szó. :)
Kell a visszajelzés, de a távolságtartó némaság is vélemény.
Felveszi a kesztyűt-párbajozik, aki kimegy hozzászólni, de kesztyűs kézzel is lehet bánni az íróval, egyéni beállítottság kérdése.
Egy rövid hsz is teljes jellemrajzot adhat gazdájáról, néhány sor árulkodóbb lehet, mint 6000 karakter.
Zsötem
Ne bújj el, nem bánt senki. :) Megint fedezékből kiabálsz.
Sajnállak, őszintén.
Legyen szép estéd, Zsötem
Ja, további véleményem Könyvtündér rád vonatkozó naplóbejegyzésében olvashatod.