Őszintén, de mennyire?
Látogatók száma: 50
Az őszinteség erény. Néha balzsamozza lelkünket, néha piszkosul arcon csapja az embert.
Barátok, szeretők, családtagok között is tűzfészek lehet a túlontúl őszinte véleménynyilvánítás. Az arany középút és a megfelelő mérték megtalálása olykor sehogyan sem sikerül.
A nagy összeülős, magunkból mindent kibeszélős esték számtalanszor mesésen érnek véget. Az ember tanúbizonyságot szerez arról, hogy valóban a megfelelő embert avatta bizalmába, egyszóval jó lóra tett. A barátságok sem igazán a bulik hevében, hanem az órákon át tartó mély beszélgetések égisze alatt születnek. Engem is módfelett jó érzéssel tölt el, ha legbensőbb érzéseimről, gondolataimról mindenféle szépítés és gondolkodás nélkül beszélhetek valakivel - barátommal, barátnőmmel, vagy épp családtagjaimmal. Ez megerősíti a kapcsolatokat. No persze nem utolsó sorban mi magunk is megkönnyebbülünk. Oda- vissza működik. Ám mindennek két oldala van, olykor az ilyen lélekemelő pillanatok is egy szempillantás alatt eltűnnek. Ekkor az ember lánya elképedve áll, hogy lám, milyen fából is faragták valójában a barátját.
Van az úgy, hogy egyszerre sok mindent szeretnénk mondani egymásnak, a feltoluló érzelmek és szavak rosta nélkül hagyják el szánkat, csiszolás és egyéb kímélő üzemmód nélkül. Ekkor sosem gondolkodunk előre, nem vetítjük előre a másik fél arcát, mely a meglepettségtől elkerekedő szemekkel vizslat bennünket. Értetlenül. Kellemetlen élmény ez, függetlenül attól, hogy a szó melyik oldalán áll az ember. Az első sokk után természetes, hogy menteni próbáljuk a menthetőt, ám a háborús hangulat mértékétől függően talán fölösleges gesztussá válik a bocsánatkérés. Ám a csomagolástól eltekintve a lényeg talán továbbra is a tartalomban rejlik.
Más szóval a kegyetlenül arcunkba vágott kritika, észrevétel, sérelem hosszú ideje megbújva várta, hogy felszínre törhessen, kikérve magának az addigi tanácsokat, törődést és bizalmat. Tehát az őszinteség veszélyes fegyver, vagy ha nem is fegyver, de mindenképpen eszköz. Eszköz ahhoz, hogy a szépen felépített kártyavárat egy szempillantás alatt összedöntsük, eszköz ahhoz, hogy a módfelett őszinte töltettel elrontsunk valamit, ami talán már ideje órája labilis talpakon áll. Labilis élethelyzetek miatt, munka, család és párkapcsolat miatt, mert ezek az összetevői életünknek olybá tűnik, hogy abszolút mértékben meghatározzák a magunkhoz és másokhoz való viszonyunkat is. Ebből pedig az a konzekvencia vonható le, hogy saját frusztráltságunkat vetítjük ki környezetünkre, bizonytalanságunkból fakadó támadó fellépésünk talán ezzel magyarázható. Akkor talán az őszinteség is pillanatnyi lelki- és kedélyállapotunknak felel meg, így a csomagolás is ennek fejében kerül elénk.
Előfordul, hogy ez nem a legjobb. Ilyenkor talán érdemes elnapolni a béketárgyalásokat egy későbbi időpontra, mikor már nem forró fejűen nyilvánulunk meg. Akkor jó eséllyel végződik sikeresen a kommunikáció. Addig pedig ajánlatos számot vetni magunkkal és barátainkkal, akit őszinteségi hajcihőnk közepette sértettünk meg, oktalanul. Ám a kérdés mégis ott kavarog: van-e erre gyógyír, vagy minden esetben megmarad a tüske?
A cikket írta: írólány
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Igaz, ami igaz. Meg kell találni azt a kifejezés módot, és pillanatot, amikor úgy mondhatjuk el valakinek őszinte gondolatainkat, hogy ne bántsuk meg vele.
Alapjában véve pedig, ha véleményünket kérik valamiről, azt is lehet őszintén úgy közölni, hogy ne essen rosszul a másiknak.
Ha viszont, megbántódott a másik a te őszinte véleménykinyílvánításodon, akkor fel kell tenni neki a kérdést, hogy jobb lett volna, ha inkább nem az igazat mondod? De egy őszinte bocsánat kérés, minden esetre biztos jól esik ezek után... hogy érezze, nem bántásnak szántad az őszinte gondolatokat.
Jó az írás témája.
S azzal, hogy egyáltalán felhoztad ezt a témát, azt jelenti, hogy alapjában érdekel téged is az, hogy ne bánts meg az őszinteségeddel másokat.
Én is így gondolkozom.
Jó téma.
Nekem volt pár igen jó(nak hitt) barátom. Ezek mindig megmérettettek, és többnyire könnyűnek találtattak:-(
Sokszor volt, hogy bulikon nagy barátok voltunk, amikor ezen túl kellett volna a barátságuk, akkor azt nem vállalták már fel.
Azután, voltak azok akikkel az igazmondásomért vesztem össze. Meg szoktam mondani a véleményem! Szokta is a feleségem ezt a fejemhez vágni..., ezért nincsenek barátaink.
Namost, nekem azok ne legyenek a barátaim, akiknek nem mondhatom el a véleményem. Nem kell elfogadni, de tiszteletbe kell tartani, ne kelljen nekem köntörfalazni.
És ebből kifolyólag tényleg megfogytak a barátaim. Csak az igazán igaziak maradtak. De az idő ezekkel kapcsolatban mindig engem igazolt...
Volt barátom (és csak azért múltidő, mert meghalt), akivel számos alkalommal összevesztünk elvi dolgokon. De mindig ki is békültünk higgadt fejjel (néha a higgadáshoz kellett egy év is). És vannak is barátaim, de olyanok, akik egy igaz vélemény miatt még nem fordítanak nekem hátat!
Pinokkió
Kedves Írólány! Én személy szerint az őszinteséget tartom előnyösebbnek, mert nem szeretem, ha a szemembe mosolyognak, mögöttem meg csipognak! Úgy is rájövök előbb-utóbb az igazságra, de szerintem mindeni! Pusszancs Orsolya
Az őszinteség fontos, viszont tapasztaltam, hogy egyben nagyon bántó is tud lenni. Főleg akkor, mikor derült égből villámcsapásként éri az embert a semmiből.
Pontosan úgy van, ahogyan írod. Vannak cikkek, amikor az írója konkrét személynek címzetten üzenetet küld, sürgeti, pillanatnyi érzést fogalmaz meg, nem vállalva nyiltan, amit mondani akar, mert tudja, hogy jönni fognak a reakciók. Mindenkitől jönni fog, de csak egytől várja. És bejön előbb-utóbb. Az író őszinte volt, de a válaszok, amit kap dühösek, hazugak, bántóak, sértőek. Az írót bántják, pedig kétesélyes a dolog. Sőt még akinek címezte is ellene fordul. Megijedt. Ezt a veszélyt érezzük és ez teszi izgalmassá a dolgot. Sokszor a reakciókból derül ki, hogy milyen ember ül a másik oldalon. :-)
Köszönöm a hozzászólást! Teljesen igazad van, egyetértek az írásoddal. A reakciók módfelett fontosak. Döntő egy-egy történet kimenetelét illetően.
Az nem kérdés, hogy az őszinteség mennyire fontos az emberi kapcsolatokban.
Igaz, ami igaz. Meg kell találni azt a kifejezés módot, és pillanatot, amikor úgy mondhatjuk el valakinek őszinte gondolatainkat, hogy ne bántsuk meg vele.
Alapjában véve pedig, ha véleményünket kérik valamiről, azt is lehet őszintén úgy közölni, hogy ne essen rosszul a másiknak.
Ha viszont, megbántódott a másik a te őszinte véleménykinyílvánításodon, akkor fel kell tenni neki a kérdést, hogy jobb lett volna, ha inkább nem az igazat mondod? De egy őszinte bocsánat kérés, minden esetre biztos jól esik ezek után... hogy érezze, nem bántásnak szántad az őszinte gondolatokat.
Jó az írás témája.
S azzal, hogy egyáltalán felhoztad ezt a témát, azt jelenti, hogy alapjában érdekel téged is az, hogy ne bánts meg az őszinteségeddel másokat.
Én is így gondolkozom.
Köszönöm a hozzászólásodat. Azonban ebben az esetben én voltam az, akit ledöbbentett az őszinte hullám. Nem is tudtam igazán hová tenni a gondolatokat. Teljes mértékben rosszul esett és bántott. De majd megoldódik. Az őszinteség biztosan segít! :)
Szia Írólány!
Jó téma.
Nekem volt pár igen jó(nak hitt) barátom. Ezek mindig megmérettettek, és többnyire könnyűnek találtattak:-(
Sokszor volt, hogy bulikon nagy barátok voltunk, amikor ezen túl kellett volna a barátságuk, akkor azt nem vállalták már fel.
Azután, voltak azok akikkel az igazmondásomért vesztem össze. Meg szoktam mondani a véleményem! Szokta is a feleségem ezt a fejemhez vágni..., ezért nincsenek barátaink.
Namost, nekem azok ne legyenek a barátaim, akiknek nem mondhatom el a véleményem. Nem kell elfogadni, de tiszteletbe kell tartani, ne kelljen nekem köntörfalazni.
És ebből kifolyólag tényleg megfogytak a barátaim. Csak az igazán igaziak maradtak. De az idő ezekkel kapcsolatban mindig engem igazolt...
Volt barátom (és csak azért múltidő, mert meghalt), akivel számos alkalommal összevesztünk elvi dolgokon. De mindig ki is békültünk higgadt fejjel (néha a higgadáshoz kellett egy év is). És vannak is barátaim, de olyanok, akik egy igaz vélemény miatt még nem fordítanak nekem hátat!
Pinokkió
Az én barátságaim is sok dolgon mentek már keresztül. Eddig sikerrel átvészeltük a gondokat, együtt. A véleménynyilvánítás nekem is fontos.Általában én sem rejtem véka alá a gondolataimat. Nem tagadom kisebb-nagyobb viharok születtek már emiatt, de a puding próbája az evés. Hát jó étvágyat magunknak! :)
Üdv:
Írólány
Kedves Franci!
Köszönöm a hozzászólásodat. Azonban ebben az esetben én voltam az, akit ledöbbentett az őszinte hullám. Nem is tudtam igazán hová tenni a gondolatokat. Teljes mértékben rosszul esett és bántott. De majd megoldódik. Az őszinteség biztosan segít! :)
Ez bizony nem mindig egyszerű döntés azoknak,
akik valóban nem szeretnék megbántani a másikat.
Viszont vannak olyan emberek, akik lelkiismeret furdalás
nélkül képesek a másik arcába vágni az őszintét, ami
viszont egy más kategória szerintem.
Nem mindegy, hogy kitől, milyen módon kapjuk meg
az őszinte gondolatait.
Fel kell dolgozni ezeket, nem szabad hagyni, hogy lelki gondot
okozzanak.
üdv.
franci