Téli lehangoltság

Látogatók száma: 82

A kisdobos ahol tud segít.
Ismeritek a kisdobosok hét pontját? Vagy tíz van nekik, mint Mózesnek a kőtábláin?

Ma voltam a pszichológusomnál. Már csak kéthetente járok, nem hetente. Nem azért, mert jobban vagyok, hanem, mert nem történik semmi. Elértük azt, amit el lehetett és most megfeneklett a hajó.

Kérdezte a pszichóm, hogy mivel telnek a napjaim, és mik történnek…

A férjemnek jobbak az eredményei, és nem fektetik be kemóra, de igazából nincs jobban. Négy fajta fájdalomcsillapítót szed, és nem igazán használnak. Sokat szenved, ennek ellenére még mindig jár dolgozni. Talán azért húzza még, mert tudja, hogy ha neki nem megy már, akkor én csak külföldön kereshetek annyit, hogy megéljünk.
Én főzök anyámékra is, tehát tevékenyen telnek napjaim. Dicséretnek se vagyok híján, mert apám mindig elmondja anyámnak, hogy jobban főzök, mint ő.
Hozzám jön kéthetente öcsém lánya láthatásra az apja helyett, aki németben van. Mondhatni gyerekem is lett.
Itt köztetek is tök jól elvagyok, írogatok ezt-azt, szeretnek is páran, nincs okom panaszra, a mindenkit sose céloztam meg, nincsenek nagy igényeim. Csak pár baráti szó, és a fellegekben járok.
Olyan vagyok, mint a kisdobos, aki ahol tud segít. Másokért él. Másokért, másoknak, de nem önmagának. Kérdem azt, hol vagyok ebben én?
Valami hiányzik… Az önfeláldozás és a mások segítése miért nem tesz boldoggá? Hiszen látom magam is, hogy hasznos tagja vagyok a családomnak.
Mindig azt tanultam, hogy jobb adni, mint kapni, meg hogy az önfeláldozás boldoggá tesz. De valami hibádzik.
Tegnap olyan pocsékul nézhettem ki, hogy a zuram a Tibi mondta, hogy menjek át a boltba és vegyek magamnak csokit. Nem mentem, mert az utóbbi időben úgy tapasztaltam, hogy a csoki boldogság hormonos jótékony hatása csak addig tart, amíg maga a csoki. De egész nap nem ehetek csokit, nem?

Amikor a pszichóm azt mondta, hogy mondjak valamit, ami igazi örömet okoz… nem tudtam válaszolni…
De ez biztos csak valami buta téli lehangoltság. Nem?