Újabb szilánkok a párkapcsolatokból...
Látogatók száma: 68
Soha sem késő belátni, hogy miért nem működik egy párkapcsolat... Olyan ez a szösszenetem, mintha hangosan gondolkodnék... A folytatás igényével tettem fel.
Induljunk ki abból, hogy mindenkit a legjobb szándék vezérelt egyszer, többször. Mit szeretne magának, és a másiknak, akik a kölcsönösség jeleit felismerve erre adták a fejüket?
Olyan ez a szösszenetem, mintha hangosan gondolkodnék. Magamnak tettem fel sokszor a kérdést és kerestem rá a választ nem egyszer...
Túl azon, hogy természetes igény, hogy egy férfi és egy nő egymás mellett inkább szeretné megtalálni a helyét, mint külön-külön, egymástól távol.
Erre egyszer, vagy többször adatott meg a lehetősége élete során, de ennek a száma véges.
Tudattalanul kerestük egymást, tapasztalatok híján, szeretettől, szerelemtől eltelve, vonzódva a másikhoz a nélkül, hogy meg tudtuk volna fogalmazni mi is az a tulajdonsága, amiért csak vele, senki mással nem tudjuk elképzelni az életünket.
Így választunk párt magunknak, legalábbis először. Ha kölcsönös az érzés, a szándék, az akarat, akkor létrejön a hőn óhajtott frigy. Hogy mennyire voltunk felkészülve a nem ismert, nem várt, de időközben kialakult konfliktusokra, az elég hamar kiderül egy párkapcsolatban.
Legtöbbször még magunkat sem ismerjük eléggé, hogy ismerhetnénk akkor a párunkat? Ez csak azokra vonatkozik, akik éretlenül, nagyon fiatalon kerülnek össze és minden előzetes informálódás, tapasztalat híján egymásban látják a közös jövőt, minden buktatójával együtt. Ehhez párosul az esetek többségében az előre nem tervezett, nem várt gyerek, mely legtöbbször a véletlen következménye és általában egy, az anya akaratával, elfogadásával párosul. Ettől kezdve ugyanis a nőnek hiába van szüksége a férfire, úgy általában, a tudatossága a gyerek irányába mozdul el. Akkor, ha ez kölcsönös és az apa is elfogadja az új helyzetet, nincs is gond, ez lenne a természetes. A gond akkor van, ha erre felkészületlensége mellett még az igény sem merül fel az apában, az érzelmek kinyilvánításáról nem beszélve. Az anyának is szüksége van ugyanis a megerősítésre.
Hogy mi lenne a természetes és mindeközben mi a valóság, azzal akkor fognak a párok szembesülni, ha megérkezik a nem várt gyermek. Nem tudatosság ez, nem szándékosság, egyszerűen felelőtlenség történt részükről, melynek minden következményét csak ez után fogják megtapasztalni.
Elindultak egy úton abban bízva, hogy megtalálják a társukat, de a nem várt akadályokkal nem tudtak megbirkózni. Hiába tudták már ekkor, hogy valahol nagyon melléfogtak, már ott volt a kézzel fogható meggondolatlanságuk következménye.
Fenn lehetne tartani egy ilyen párkapcsolatot, akkor ha minden egyéb, a tisztelet, az elfogadás, az őszinteség, elsősorban a szeretet jelen van. De mindez elveszik abban a pillanatban, amikor szembesül az egyik, vagy a másik a tiszteletlenség, az őszintétlenség legelső jelével.
Egyszeri félrelépés, mert képtelenek voltunk kezelni elegendő mindennek az elvesztéséhez. Ettől kezdve már nem úgy nézünk a párunkra, mint korábban. Valami elveszett, melynek helyrehozatalára, ha tennénk is kísérletet, már számtalan akadályokba ütköznénk.
Egyenes következménye, hogy szétmennek a párok. A gyerek legtöbbször az anyánál marad, aki nem kevesebb szeretettel törődik továbbra is a gyermekével, de valami már hiányzik. Valami elveszett, melyet ha nem is tud, nem is akar azonnal pótolni előbb-utóbb felmerül benne ennek az igénye. Egy kapcsolat.
Ekkor éri a második csalódás. Nő, férfi, teljesen mindegy kit ért, de már eleve traumaként élte meg az első házassága végét, ahol ott maradt egy, vagy több gyermek.
Egy második kapcsolatot még, ha bizonyos tapasztalattal rendelkezik is eddigre, nem tud már ugyanolyan bizalommal kezelni, mint első nekifutásra. Tudja, érzi hol a baj, de az előítéletek, az összehasonlítási kényszer megakadályozza a normális, célravezető gondolkodásban.
Egy eleve bizalmatlanságra épülő kapcsolatban még kisebb eséllyel indul neki élete második fontos lépésének, évek múltán, hogy párkapcsolatban szeretne élni. Ez csak egy dolog. Nem fog menni kompromisszumok nélkül. Már tudja, hogy első kapcsolatában hol rontotta el, melyik volt az a pillanat, amit ha még egyszer tehetné, nem lépne meg. Mégis a beidegződés, a kezeletlenség, a bizonytalanság, a még mindig nem tudatosság megakadályozza a helyes döntésben. Megint csak a külsőségekre és nem a belső tulajdonságokra helyeződik a hangsúly.
Egyenes következménye lesz a kudarc. És ezt halmozhatja bármeddig, amíg csak az idő megálljt nem parancsol számára. Hát Istenem, mondhatnánk későn érő típus. Valaki, esetleg egy lelkiekben még mindig nagy gyerek, hiszékeny, naiv, de útját kereső, aki még nem nőtt fel a konfliktusokkal teli, mégoly tapasztalt felnőtteket is sokszor próbára tevő élethez. Talán soha nem is fog.
"Van az úgy, hogy senki sem vár. Visz az út, ahol senki sem jár."... Vajon akad e hely, ahol végül otthon leszel?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ha nem vársz semmit, nem csalódhatsz! Ha kapsz valamit, az már ajándék!
pusz
Juli
Szia Éva!
Ha nem vársz semmit, nem csalódhatsz! Ha kapsz valamit, az már ajándék!
pusz
Juli
Lassan e felé fordulok. Köszönöm, hogy egyszer egy cikked kapcsán újabb gondolatokat indítottál el bennem. :-)
Hosszú évek keserves tapasztalata sok mindenre megtanítja az embert, meg az asszonyt is! :-)
pusz
Juli
Lehet ragozni a dolgot, de a lényegen nem változtat.
Hosszú évek keserves tapasztalata sok mindenre megtanítja az embert, meg az asszonyt is! :-)
pusz
Juli
A lényegen nem változtat, de segít megérteni, hogy miért nem működhet úgy, ahogyan szeretnénk. A hosszú évek tapasztalata arra is megtanított, hogy nem muszáj elfogadni becsomagolva az ajándékot, mert amikor kibontod és szép lassan megismered a tartalmát, rájössz, nem azt kaptad, aminek örülni is tudnál. Egy ajándék lehet praktikus, hasznos, de haszontalan, közönséges és durva is egyben. Eldöntheted, hogy megszabadulsz e tőle, vagy továbbra is úgy tekintesz rá, hogy kaptál valamit, ami még annak sem felel meg. Ajándéknak.
Kedves Évi, nagyon egyetértek a hozzászólásoddal. Az ember keresi a boldogságot és amikor úgy érzi, megtalálta, később jön rá, mégsem a kék madarat fogta meg..Ahogy mondani szokták, mindenki a saját sorsának a kovácsa. Van, aki képtelen egyedül élni, változtatni, én nem itélem el ezeket az embereket, mert ilyenek. De egy rossz kapcsolattól minden jobb..
Mindig tudtam, hogy igazunk van! :-)
Puszi,
Éva