Világok találkozása

Látogatók száma: 43

„Eljutni oda, ahová még senki nem merészkedett”
(a Star Trek mottója)

Fogalmam sincs, hogy mi fog kisülni ebből. Te, a korábbi Spirifiú, alászálltál az Enterprise csillaghajóval ötös görbületi sebességgel hozzám, a puszta anyaföldből erőt merítő egyszerű boszorkányhoz, hogy Rettenthetetlenné válj.

S a kedvemért, még a földi nyelvet is megtanultad, pedig nem rossz a vulkáni sem, de azért nem vagyok klingon. Énérettem, aki heves temperamentummal van megfűszerezve, s kezdetben nem árulta el, hogy volt némi természeti boszorkányos múltja, de most is beszél a növények s az állatok nyelvén. Esetleg még Spock parancsnok, mint az első félvér vulkáni se áll távol tőle, de személyes kedvence Doktor, a holografikus figura.

S találkoztunk úgy, hogy előtte nem láttam az arcodat, mert a spirifiú nem engedi energetikailag, de én elfogadtam, mert mindenkinek lehet bogara, de kérdeztem, kancsal vagy fültágító fülbevalós ugye nem vagy? Tetko? Piercing? Szinte felháborodtál, hogy teljesen normális vagy. Még csak nem is kopaszodsz! A szépség nem minden. A kedvencem amúgy a Fantom volt mindig is Az Operaház fantomjából, nem a szépfiú. Ha átlagos vagy az teljesen jó, én is az vagyok. Amúgy sem azokat szerettem meg soha, akik tetszettek is. Csak a hangodat hallottam naponta, s miután a maradék fájdalmat is kibeszéltetted velem és ezáltal kiűzted belőlem, törölted az előzményeimet. Utána resetáltál és gyakran megnevettettél, és azt mondtad, aki ilyen önfeledten tud nevetni, azt öröm megnevettetni. És még akkor sem futottál el, amikor kitört rajtam a hormonális hiszti, pedig akkor még én is elfutnék magam elől.

Majd eljöttél hozzám és vidámkodtál a zavaromon az első öt percig, de miután visszanyertem a lélekjelenlétemet, és a kezdeti izgalmam elmúltával igazán rád tudtam figyelni, te jöttél zavarba a következő majdnem három órára, és én minden percét élveztem. Piszkosul élveztem. Mert te megtanultad a kedvemért a földi nyelvet, de én a beszélgetéseink hatására észrevétlen nyitottam ki újra magamat, hogy érzékeljek bátran, ahogyan azelőtt, még korábban, amikor fény voltam a sötétségben a sötét boszorkányok között, s amiért nagyon kedvesen Fényhozónak nevezett valaki.

S nagyon is érzékeltem a zavarodat, s a női energiáim hatalmát feletted, s nemes egyszerűséggel bólintottam csak rá, mikor boszorkánynak neveztél, pedig igen ritkán gyakorlom a bűbájt. Mert arra vágyom, hogy akit megszeretek, és végül szeretni fog, az önmagamért szeressen, és ne azért, mert mezítelenül rózsaszirmokat szórok magam köré telihold éjfélkor a varázskertemben, és elmondom a bűbájt, hogy "Zöld fűvel és zöld fűzzel, fogoly lelkét elviszem. Növeld szerelmét, növeld nekem, ahogy nő a zöld fűzem!"

Majd nem engedtem, hogy hozzám érj a szoknyám alatt, csak a tarkómat és a hajamat simogathattad - ami az odaadóvá gyengítő zónám -, mígnem annyira vágytam már rád, hogy gátlások nélkül oldjam ki az övedet, és keressem meg a varázspálcádat a kezemmel, és akkor teljesen elégedetten csak annyit suttogtam: "Túl sok ruha van rajtad!" És csak akkor kértem, hogy oldd ki a kötényemet, mert rajtam is túl sok a ruha.

Majd az első alkalommal, amikor megismerte a testem a testedet, és boldogan fogadtalak magamba, bármit is gondoltál és mondtál, én már pontosan tudtam, hogy minden tökéletes lesz. A boszorkány pontosan tudta, nem csak remélte vagy sejtette vagy érezte. Pontosan tudta, hogy ez most olyan lesz, mint a Delta kvadráns felfedezése és elsősorban a hosszú hazafelé vezető út megtalálása.

A kezdeti kétbalkezes közös zuhanyzás hamar viccessé fajult, amikor a melleim közé tavat akartál csinálni és felfedeztük, hogy közösen lehet csak, ha én megemelem, és a lapos hasadhoz hozzáfeszítem őket, te pedig engeded a vizet rá, és aztán rácsodálkoztam, hogy a varázspálcád pont a köldökömig ér. És mindig nevettünk.

Majd utána újra az ágyban már majdnem megszántalak és hagytalak aludni, mert olyan fáradt voltál, munka után még kétszáz km-t vezettél hozzám, de simogatni kezdtelek, a varázspálcád életre kelt, és az öledbe másztam, ringatóztam és a kezedbe kapaszkodtam, az ujjaink összefonódtak, mint a filmekben, majd váratlanul megtapasztaltam életem első sorozatorgazmusát negyven évesen. Hogy erre negyven éves koromig kellett várnom... És másnap, amikor én kényeztettelek, te mondtad azt, hogy erre negyvenhat évet kellett várnod? És együtt eljutottunk oda, ahová ezelőtt másokkal nem... „Eljutni oda, ahová még senki nem merészkedett.”

És nem tudom mi lesz kettőnkből, tény, hogy messze lakunk egymástól, nincs gond a távkapcsolatokkal, csak az, hogy a Béla és a Bea is közelebb lakik hozzám és hozzád, de amit megtapasztaltunk együtt, arra örömmel várnék, Béla ide vagy oda. És pozitronikus mesterséges létforma szintén ide vagy oda, tény, hogy ég és föld vagyunk, ne ígérj semmit, én sem ígérek semmit, nem akarok elsietett ígéreteket, de egy valamit tűpontosan tudok: Ezt még rengetegszer vágyom megélni veled újra és újra.

#visszafogottvenusz

támogatóink