Viszonyulás
Látogatók száma: 64
Nagyon fontos megismerni magunkat, a mozgatóinkat, mert mindig minden helyzetben eszerint fogunk reagálni, ám fontos hogy tudjuk is miért és hogy ez csak egy kiindulási pont.
A születési horoszkóp, a különböző tipizálások, asztrológiai jegyek, stb mind egy kép magunkról. Születésünkkor (kapunk) vállalunk egy feladatot, ami mentén haladunk az életünkben. Ezeknek fontos összetevői vannak.
1. SZÜLŐK (gyökerek)
2. ADOTTSÁGOK (test, vágyak, tehetségek, hibáink, )
3. FÉLELMEK, TABUK (hozott, vagy szerzett fájdalmak, emlékek, tapasztalatok és a félelmekre, emlékekre épített gátak)
Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, az emberek stratégiákat követnek, amit az élet minden területén alkalmaznak. Néha kombinálják őket, így ha megtanítható egy ember, hogy a munkája terén legyen mondjuk kommunikatív, kreatív, eredmény és sikerorientált, akkor ez minden más területen is megtanítható. Véleményem szerint azok az emberek lesznek sikeresek, akik a munkájukban, vagy egyéb sikeres életterületein szerzett tapasztalatokat beépítik a többibe is. Ehhez szükséges a gondolkodás. Itt lépnek be a képbe a tipizálások, az alapszemélyiségek (asztrológia, pszichológia, ezotéria, filozófia).
Az emberek alapfilozófiái:
- BELETÖRŐDŐ (tanult tehetetlenség= akkor sem tesz semmit, ha az orra előtt van a lehetőség) Ez többnyire a 3Ds emberre jellemző, a ragaszkodó, megtartásra törekszik. Ő tud agyból.
- MENEKÜLŐ (kivetít, felad, ellenkezik, az akadályokat figyeli, a könnyebbik utat választja) Ez a 9Dsre jellemző, a csapongó, hirtelen érzéseire hallgató, attraktív, de kevés a kitartása, hogy végigcsináljon valamit. Ő csak érez.
-SZINTETIZÁLÓ (változás, integrált fejlődés, beépít, gondolkodik, elfogad, rugalmas) Ez 6Ds viselkedés, hisz átlát, több nézőpontot is megfigyel. Tudja és érzi is.
Az élet alapvető összetevőihez való viszonyulásaink:
1. A szülőkhöz, a gyökerekhez való viszonyunk nagyjából e három alapján alakítható. A szülők feladatait kapjuk meg születésünkkor, fejlesztésre, tovább építésre, különböző adottságokkal, eszközökkel és lehetőségekkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha az apám lakatos volt, az anyám meg takarító akkor én is az leszek, hanem az életfeladatukat tekintve (sokszor ők sem tudják pontosan miért is születtek) kell tovább fejleszteni.
A BELETÖRŐDŐ stratégiát folytató nem vesz tudomást a késztetésről, "ami nekik jó az nekem is", minek törtetni, úgysem jutok sehová, ahogy ők sem, egy felületes semmilyen viszonyt tartanak fenn, élnek egymás mellett esetleg, de nem beszélnek. Elnyomják a valódi problémákat.
A MENEKÜLŐ ember hibáztatja őket, indulat munkál benne, esetleg ellenük fordul, direkt ellenkezőt teszik, mint azt a szülők szeretnék, vagy el is menekül valójában. Nem tartja a kapcsolatot, utálja, megveti, szégyenli a szüleit.
A SZINTETIZÁLÓ stratégiát folytató sokszor igyekszik megváltoztatni a szüleit, de tudja valaminek változnia kell. Ha nem megy, akkor elkezdi tényként kezelni, hogy a gyökerei (szülők) nem változnak, így maga változtat, elkezdi keresni a megoldást. Megpróbálja feltételezni, hogy a szülők nem ártó szándékkal döntöttek a feje felett gyerek korában, és gondolkodik vajon mit kell belőle tanulnia, merre, hol kell módosítania a saját hozzáállásán.
TANULSÁG:Az első két stratégiával nem vállaljuk fel igazán a problémákat, nem a megoldását keressük, hanem kifogásokat. Attól a perctől kezdve, hogy felnőttünk, mi felelünk a saját tetteinkért és döntéseinkért, nem más. Ha beletörődünk, azaz passzívak vagyunk, esetleg feladjuk, elmenekülünk, megijedünk az akadályoktól nem azt tesszük, amit kellene. Mindként esetben mástól várjuk a változást, mindkét esetben betegségekhez, szenvedéshez vezet a rejtett indulat, ami így is, úgy is munkál bennünk. A lélek görcsei viszont mindig, minden esetben fizikai betegségekhez vezet. Ha szív és tudat nincs összhangban, akkor kibillenünk az egészséges életritmusból.
2. A vállalt feladatokra, adottságokra ugyanez vonatkozik. A BELETÖRŐDŐ mondjuk ledolgozik egy életet egy középszar (bocs) munkahelyen, rutin, unalom, kényszerűség minden napja. Állandóan utálja a nagy orrát, száját, lábát, hasát stb. Nem képes elfogadni, de látszólag tesz rá nagy ívben. Nem tudja beletenni azt a pluszt a munkába, életfeladatba ami szükséges ahhoz, hogy élvezze, vagy sikerélménye legyen. Az a plusz az "alázat", amikor szívesen és örömmel végzi valaki a feladatait és minden ellenszolgáltatás nélkül tesz meg olyan dolgokat pl. ami egyébként nem tartozik a munkakörébe. Gyakorlatilag eltelhet egy élet úgy, hogy fogalma sincs mire képes, mit kellett volna tennie, a vágyait elnyomja, csak álmodozik róla, aztán már azt sem. Eltemeti a valódi feladatára irányuló indíttatásait.
Ehhez képest a MENEKÜLŐ nem tud hosszan dolgozni egy helyen, hisz amikor már totál kibukna, lelép. Örök elégedetlen, minden munkáltató rossz, gonosz, ki akar zsigerelni, a lelkét akarja, tehát amint elege lesz, vált. Nagyon nehezen talál rá a valódi feladatára, de itt legalább van rá esélye, hisz megy, tesz és keresgél. Ez azonban inkább hasonlít egy vesszőfutáshoz, aminek ugyan egyszer talán vége lesz. Óriási indulatok kavarognak itt is, ez a hajtóerő, hogy a következő biztosan jobb lesz, ám mindig ugyanabba a problémába ütközik, a helyzete az, hogy a hozzáállás a baj mindig, nem a probléma.
A SZINTETIZÁLÁST követő ember is vált, ám minden egyes váltás egy lépéssel közelebb viszi az életfeladatához. Tanul a hibákból, mindig egyre tökéletesebb a szisztémája. A munkahelyekről "barátságban" távozik, jó kapcsolatot ápol a régebbi munkaadóival, a tanultakat beépíti és viszonylag korán körvonalazódik a terület, ami a feladata. Minden munka adalék, egy opció számára, nincs kényszer, elégedett és tudja, hogy az ott, miért éppen akkor szükséges számára. Még akkor is, ha egy "nem szeretem" munkát végez. Elfogadja hogy arra a tapasztalatra szüksége van, hogy eljusson oda, ahová kell.
TANULSÁG: Ezek a stratégiák ismét feszültséget generálnak, elégedetlenséget, mert valljuk be, ha szeretjük amit csinálunk, sokkal hatékonyabbak vagyunk. Ez pedig nem pénzkérdés. Hozzáállás kérdése. Az első kettőnél itt is elnyomás alatt áll a lélek, amik rengeteg energiát emésztenek fel. Kiégnek az emberek, belefásulnak, vagy gyorsan lebetegednek, lerokkannak.
3. A félelmek és tabuk a legnagyobb falat. Azért hagytam utoljára, mert ez egy olyan terület, amiről nem szeretünk tudomást venni csak akkor, amikor már ég a ház. Amikor az életünk olyan szakaszba ér, ahol már nem tudjuk kikerülni a szembenézést magunkkal. A félelmek egy része kódolva van a születésünk által. A születési horoszkóp egy érdekes képet mutat az adottságainkról. A félelmeink alapja benne megtalálható, ezekre építjük fel a saját kis tabuinkat. A születés után a szülők a fizikai világ dolgait tanítják, az ő saját hitük szerint. Ez a tanult viszonyulásunk, amit a szülők lapátolnak ránk, mi meg ráépítünk a sajátjainkra, mint egy hagyma rétegei, bebugyoláljuk a saját eredendő félelmünket és egy idő után már nem is tudjuk, nem is látjuk pontosan mitől is félünk.
Ebben a témában a stratégiák:
A BELETÖRŐDŐ vakon éli az életét, nem is érdekli, hogy vannak félelmei, vagy nincsenek, csak sodródik, nem is akar tudni róla, szenvedés az élete, hisz nem látja értelmét a dolgoknak, vagy csak tudni véli, de a valóságot nem értelmezi. A sérelmeket látja csak, legtöbbször bezárkózik, elhatárolódik másoktól, magányba menekül és várja a megváltást mástól.
A MENEKÜLŐ másokat hibáztat, a körülményeket, mindent csak nem magát. A sérülések elől elmenekül, csak azt látja, hogy ez sem, az sem sikerül, nem érti miért viselkednek vele mások úgy ahogy, meg nem értettséggel harcol, sokszor mellényúl, ő az örök próbálkozó, akiben van erő, de elfecséreli arra, hogy elnyomja a félelmeit. Bizonytalan, hátha... netán, mi van ha.... keresgél, de ritkán talál, mert nem ismeri sem önmagát, sem a mozgatóit.
A SZINTETIZÁLÓ stratégiájával megáldott ember itt is tényként kezel dolgokat, érdekli a saját önvalója, keresi a dolgok mögötti valóságot, egy probléma számára nem az akadályoknál kezdődik. Minden megoldható számára, könnyedén változtat, módosít a hozzáállásával, igyekszik figyelembe venni minden eshetőséget, minden opciót. Tudja mindennek ára és oka van, a kiváltó okokat próbálja megszüntetni, nem a következményeket. Pl.: egy tanult félelem miatt, mondjuk legyen az a magány, többször ugrik az ember kapcsolatból kapcsolatba. Egy ideig megy is így, aztán ráébred, hogy ez így nem mehet tovább. Felteszi a kérdéseket magának: miért ragaszkodok a kapcsolatokhoz? Miért nem jó egyedül? Mert egyedül üresnek érzem magam, meg kire támaszkodjak, ha gondom van? Nincs aki segítsen. Ez önbizalomhiány, miszerint nem hiszem el, hogy egyedül is képes vagyok megoldani a problémákat. Ekkor szépen elkezd dolgozni az önbizalmán, sikerélményeket gyűjt, felépíti az öntudatát, aztán szépen lassan nekiáll az összes félelmét feloldani. A sikerélmény arra is ösztönöz, hogy a legmélyebb gondjainkkal is egyszer szembe tudjunk nézni és ha már kimondtuk, adott esetben megéltük és rájöttünk, hogy félelem nélkül is lehet élni, akkor átéljük azt a katarzist, amiből már nincs visszaesés. A megváltással ér ez fel, soha többé nem lesz ugyanolyan mint régen. A változás nagy vonalakban így működik. A változás a fejlődésünk alapja. Amikor megléptünk egy lépcsőt, soha többé nem okoz majd gondot az a probléma, tehát egyszerűen: ha megtanuljuk bekötni a cipőnket (megtanulunk elfogadni és valóban szeretettel fordulni a másikhoz a hibái ellenére) akkor nem lesz több olyan helyzet, amikor ez gondot okoz, mert megtanultuk kezelni.
AZ ÉN TANULSÁGOM: Kipróbáltam mind a hármat, az elsőnél eljutottam az öngyűlöletig, a kóros elhízásig és a depresszióig. A meneküléssel azt értem el, hogy meggyűlöltem a világot, mindenki mást is rajtam kívül, tehát már nem csak magamat, hanem minden mást is gyűlöltem. Aztán jött a katarzis. Ma többségében a szintetizáló stratégiáját játszom, persze vannak még maradandó sérüléseim, amiket én is csak szépen sorban fokozatosan tudok feldolgozni. (MENEKÜLÖK, VAGY BELETÖRŐDÖK) Jelentem fájdalmas, de működik. Utána valami fantasztikus a világ, csak el kell jutni az elfogadás 5. lépcsőjéhez.... :)
kép: a stratégiák viszonya a célhoz
A cikket írta: Ailet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Ailet!
A példáknál maradva, hogy mi segített, vagy nem az életünk során, a gyökereinket is belevonva, ahonnan elindultunk egyszer,... benne voltunk mi magunk a folyamatba.
Hogy mára mi maradt a rég tanultakból, az elsajátítottakból, a magunkévá tevőkből, a megvalósíthatóból, belőlünk?... az mind egy tanulási folyamat része volt, aminek a végén sem fogjuk tudni, hogy jól cselekedtünk e? De megpróbáltuk legalább olykor a lehetetlent is...
Pussz,
Éva
Mindig tudjuk hogy jól cselekedtünk, mert a vége (az élet) igazol. Ha pozitív valaminek az alakulása (végeredménye) jól döntöttünk, ha negatív, akkor nem. Ez teljesen egyszerű, csak tudni kell mindennek van ára. Ha megfizetjük (lemondunk igazán) akkor kaphatunk is cserébe.
Pusz:A
Szia P!
Nem egyszerű, azt senki sem mondta hogy könnyű, de azért vagyunk, hogy tegyünk...
Üdv:A
A példáknál maradva, hogy mi segített, vagy nem az életünk során, a gyökereinket is belevonva, ahonnan elindultunk egyszer,... benne voltunk mi magunk a folyamatba.
Hogy mára mi maradt a rég tanultakból, az elsajátítottakból, a magunkévá tevőkből, a megvalósíthatóból, belőlünk?... az mind egy tanulási folyamat része volt, aminek a végén sem fogjuk tudni, hogy jól cselekedtünk e? De megpróbáltuk legalább olykor a lehetetlent is...
Pussz,
Éva
Szi A!
Ma kérdezték a lépcsőket :D Tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás...
Hát, nem egyszerű elfogadni ;-)
Üdv,
Pí.
Nem egyszerű, azt senki sem mondta hogy könnyű, de azért vagyunk, hogy tegyünk...
Üdv:A
Szia Ailet!
Olyan érzésem van, miután elolvastam a gondolataidat, hogy én ezeken a fázisokon már többször is keresztül jutottam. Azért mondom, hogy többször, mert életem során kerültem már ilyen-olyan helyzetekbe, amikor bele kellett törődnöm valamibe, vagy menekülnöm kellett, valaki vagy valami elől... attól függött, mígnem az elfogadás közelébe kerültem...
A gyökereket soha nem felejtve..., az adottságaimat megismerve jutottam el félelmekkel és tabukkal teli jelen életemig, ahol ismét a beletörődés kényszerű helyzetébe találtam magam...
Csak remélni tudom, hogy átmeneti ez az állapot és vége lesz egyszer ennek az örök egyszer fent, máskor lent körforgásnak és eljutok az elfogadás lépcsőjéig... utam végén.
Pussz,
Éva
Tény, hogy ezeken az ember keresztülmegy, ha szerencséje van, már egészen fiatalon megtanulja, hogy melyik stratégia a nyerő, egészséges és célravezető. Ha már tudjuk, hogy (nyilván a szintetizálás lenne ideális minden minőségben, minden problémában) mi a cél, beépíthetjük ezt a szisztémát. A döntéshozási módszereinket is megváltoztathatjuk, a nézőpontunkat is, bármit. Minden változhat csak akarnunk kell, nekünk. Az évek során sajnos csak keményedünk és az általunk hozott döntések következményeitől sokszor sérülünk.
A gyökereket nem szabad elfelejteni, természetesen nagyon fontosak, sőt, ám nem szentírás amit mondjuk a szülők tanítanak, csak abban az esetben, ha mi azt helyesnek gondoljuk, be tudjuk építeni és nem akadályoz a céljaink elérésében. Most erre egy példa.
A szociban lényegében (megint a vesszőparipám) meg volt adva mit lehet és mit nem, mindenki egyaránt dolgozott, mindenkinek kellett, nem is lehetett máshogyan. Emellett nagy részben tiltva volt minden ami spiritualitás, minden ami lélekkel kapcsolatos (később persze már nem annyira) de lényegében az emberek csendben elvoltak, egy, a hatalom által kreált "köznyugalomban" -persze hogy visszasírjuk, mert minden volt, ami a fizikai léthez szükséges - ám ez kevés, mert ezzel együtt elvettek valami nagyon fontosat, pl a lelki fejlődés lehetőségét, pl a szexuális felvilágosítás fontosságát, az öngondoskodás alapjait, stb. nyilván ez mind oda vezetett, hogy most ebben a világban sok tabu halmozódott fel az emberekben és a következő generációk meg az előzőekhez képest ég és föld. Amíg nem fogadjuk el, hogy a gyerekeink a mi saját nevelésünk, tükrünk, azaz ha elrontottunk valamit, az náluk üt ki, vagy fordítva, addig nem is lehet a nézeteltéréseket elsimítani. Ha a szülő azt gondolja engem sem világosított fel senki a szexről, majd megtanulja a gyerek valahol, vagy engem sem kényszerített senki arra, hogy önmagamról (nyugdíjáról) gondoskodjak akkor majd ő is bízzon az államba - aki mondjuk tesz rám nagy ívben - vagy én azt tanultam, hogy minden ami lelki vonatkozású (ezotéria, esetleg vallás, esetleg pszichológia) az hülyeség, vagy humbug, vagy becsapás, addig ezt tanítom a gyerekemnek én is, de miért? Mert én is ezt tanultam a gyökereimtől. Biztos ez? Ezeket miért nem kérdőjelezzük meg? Mert megszoktuk és kényelmes, de közben a világ változik és csak csóváljuk a fejünket, hogy hm.... hm.... elfajul a világ, de ezt mind magunknak köszönhetjük, mivel mi tettünk érte, vagy nem tettünk ellene. Érted mire gondolok? A mi gyerekeinket mi tesszük olyanná amilyenek (jó és rossz értelemben egyaránt) ők a mi felelősségünk, mert a problémákat azért kapjuk, hogy megoldjuk és TANULJUNK belőlük, legyünk akár 20-40-60 évesek. Nem szégyen változtatni a hozzáállásunkon, még akkor sem, ha a mi szüleink teljesen máshogyan, vagy pont így csinálták. Az ami jó volt annak idején, most nem feltétlen elégséges. Na épp ez a lényege a stratégiának. Igenis tudomásul kell venni a gondokat és beszélni róla és nagyon fontos lenne átértékelni sok dolgot. Én pl. azt látom, hogy anyám ebben a tekintetben (bár 68 éves) nagyon is kreatív. Soha nem várt mástól semmit, mindent megtesz, megszerez maga, gazdálkodik, beoszt, gyarapít, stb... bár egyéb tekintetben vannak hiányosságai, mint mondjuk a lelki vonatkozású dolgok, de azért ott is nyitogatja a tabuit. :)
Csak rajtad múlik, hogy a beletörődésből eljutsz egy másfajta állapotba. Ha nem teszel érte, akkor nem fog változni.
Köszönöm, hogy olvastál!
Pusz:A
Ha mégsem menne, akkor a rendszerben van a hiba. :-)
Ebben a manipulált világban semmi sem tökéletes, hacsak nem a saját jól felfogott érdekedben cselekszel. Idővel. Mert nem fog menni egyik napról a másikra, ha minderre rájöttél.
De én most eltökéltem. :-)
Szia A.!
Most, hogy így végig olvastam a cikked, megállapítottam, hogy én is végig jártam már minden fázist. Persze, messze még a cél, de szerencsére elmúltak az önpusztító hajlamaim, már nem érdekel, hogy a szüleim, főleg anyám, nem törődött velem, próbálom élvezni az életet a gyerekeimmel, a férjemmel, anya helyett pedig kaptam egy csodálatos anyóst.
Az elfogadás 5-ik lépcsőjére hogyan lehet eljutni? Ez engem is érdekelne.
Puszi,
J.
Ahogy itt írta P az öt lépcsőt, ezeken kell végigmenni minden egyes problémában. Legyen az akár haláleset, akár kisebb-nagyobb félelem. A baj igazából az, amikor elakad valaki és nem AKAR továbblépni a tagadáson, vagy a depresszión stb. Blokkolja olyankor az ember azt is, aki segíthetne. Kellemes az önsajnálatban tengődni, de nem egészséges. Összeszedem erről a gondolataimat meg az infókat és írok erről is egy cikket, mert nem ilyen egyszerű. Motiváció nélkül nem megy semmi sajnos.
Köszönöm, hogy olvastál!
Puszi:A
Ma kérdezték a lépcsőket :D Tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás...
Hát, nem egyszerű elfogadni ;-)
Üdv,
Pí.
Sok mindent megtapasztalni, hogy kiválasszuk a számunkra megfelelőt, nem ráhúzva ezzel senkire egy sablont, mert egyszer valaki kitalálta ezt. Ez van neked, és ebből próbálj meg kiszabadulni...
Hát megtesszük a tőlünk telhetőt. Vagyunk olyan kreatívak, magunknak és másoknak nem rosszat akarók, hogy ezeken a buktatókon tovább jutva elérjünk egy békésebb állapotot...
Olyan érzésem van, miután elolvastam a gondolataidat, hogy én ezeken a fázisokon már többször is keresztül jutottam. Azért mondom, hogy többször, mert életem során kerültem már ilyen-olyan helyzetekbe, amikor bele kellett törődnöm valamibe, vagy menekülnöm kellett, valaki vagy valami elől... attól függött, mígnem az elfogadás közelébe kerültem...
A gyökereket soha nem felejtve..., az adottságaimat megismerve jutottam el félelmekkel és tabukkal teli jelen életemig, ahol ismét a beletörődés kényszerű helyzetébe találtam magam...
Csak remélni tudom, hogy átmeneti ez az állapot és vége lesz egyszer ennek az örök egyszer fent, máskor lent körforgásnak és eljutok az elfogadás lépcsőjéig... utam végén.
Pussz,
Éva
Most, hogy így végig olvastam a cikked, megállapítottam, hogy én is végig jártam már minden fázist. Persze, messze még a cél, de szerencsére elmúltak az önpusztító hajlamaim, már nem érdekel, hogy a szüleim, főleg anyám, nem törődött velem, próbálom élvezni az életet a gyerekeimmel, a férjemmel, anya helyett pedig kaptam egy csodálatos anyóst.
Az elfogadás 5-ik lépcsőjére hogyan lehet eljutni? Ez engem is érdekelne.
Puszi,
J.