újabb események régebbi események további események
20:50
Pinokkió új cikket töltött fel
20:36
Pinokkió módosította a cikkét
20:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:39
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
02:27
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:56
Pinokkió módosította a cikkét
21:06
Pinokkió új cikket töltött fel
09:11
SExolagonna regisztrált a weboldalra
20:43
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
20:42
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:45
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:54
Simon módosította a cikkét
17:00
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
20:47
Pinokkió módosította a cikkét
11:39
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:39
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

A temetőben

2010. szeptember 7. - Látogatók száma: 75

Lehajtott fejjel, csendesen lépkedünk, pisszenés sem hangzik. Próbáljuk felfogni a felfoghatatlant.

Elindultunk, megérkeztünk. A temető csendes, szél suhan a fák között, a falevelek hullanak, ide is megérkezett az ősz. Némaság, fájdalom, gyász járja át a helyet, nem akarom elhinni, hogy itt vagyok.

A napsugár még szelíden simítja végig az arcunk, mintha vigasztalni próbálna, hogy törődjünk bele a megmásíthatatlanba, mert neki már nem fáj semmi.
Zsuzsa elment. Szemben állunk a kis templommal, ami előtt felravatalozva az urna, díszes koszorúkkal körülvéve, ennyi egy élet. Egy fénykép a hamvai előtt, mosolyogva néz a lencsébe, nem tudta akkor, hogy mi egyszer sírva nézünk majd vissza rá.

Égnek a lángok a kandeláberekben, halkan szól a gyászzene, fülünkben dobol az ér, forgatjuk a fejünket és látjuk, hogy mindenki hitetlenül áll, szinte nem is érti, ma miért kellett ide jönnie.

Az osztálytársakkal külön csoportot alkotva arrébb állunk meg, mi másképp emlékezünk. Nekünk nyolc év jutott belőle, nyolc hosszú és nagyon fontos év. Együtt tanultunk meg írni, olvasni, együtt kamaszodtunk.

Elbúcsúztatják szeretteitől, férjétől, édesanyjától, ki fel-fel zokogva támaszkodik az idős nagypapára. Nagypapára, aki az unokáját siratja. Ezt nem lehet kibírni. Egy anyának nem.
Letesszük a magunk koszorúját harangzúgás közepette, tétován állunk, és vége.

Édesanyja egyesével fogad minket, köszöni, hogy eljöttünk, hogy nem felejtettük el a lányát ennyi idő elteltével sem. Hogy is tehetnénk? Együtt dobogott a szívünk nyolc éven át..

Ég veled, Barátnőm!

A cikket írta: anubis

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 11. 20:41
Nem a természet rendje szerint történtek a dolgok. Sajnálatos. :(
2010. szeptember 10. 15:15

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. szeptember 10. 14:39

Megható. Sajnos egyre többet találkozom ezzel az érzéssel. Majd egyszer mi is felülről nézzük szeretteinket... és -talán- rájövünk, hogy itt maradni a rosszabb.
Pinokkió

Igen, Pinokkió, mindig azoknak nehéz, akik itt maradnak. Hogy is van az írás? A fájdalmat csak az élők érzik..
Nekem is kijutott ebben az évben, nem tudom miért..

Köszönöm a hozzászólást.
2010. szeptember 10. 14:39
Megható. Sajnos egyre többet találkozom ezzel az érzéssel. Majd egyszer mi is felülről nézzük szeretteinket... és -talán- rájövünk, hogy itt maradni a rosszabb.
Pinokkió
2010. szeptember 9. 08:23
Nagyon megható és szép írás!!!!!! Veled érzek!!!!! Puszi: Monic
2010. szeptember 8. 09:38
Mindig megrendülve fogadom, ha olyan ember távozik az élők soraiból, akit ismertem. Ha családtag volt, vagy barát az megsokszorozza fájdalmamat. Nagyon nehéz nélkülük az élet....
2010. szeptember 7. 19:57
Szépen emlékeztél, meghatóak szavaid!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: