újabb események régebbi események további események
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel

AZ ÉLET … 2. rész

2010. szeptember 18. - Látogatók száma: 56

Megfogadtam magamban, ha lehetőségem adódik, és képes leszek arra, hogy megírjam anyám történetét, megteszem. Most, amikor mindez megadatott, millió okot tudnék felsorolni ahhoz, hogy miért ne.

Gondolatok a múltból…

Jól irányzott pofon, amit anyám akkor adott, amikor már nem tudta szép szóval értésünkre adni, hogy valamiből nagyon, de nagyon elege volt. Tartottunk tőle, mert bár kenyérre lehetett kenni, ha úgy adta kedve, de kemény volt, ha a helyzet úgy kívánta. Ő, ha nem is családfenntartó, hiszen azt akkor az apám töltötte be, de ő volt az, aki rendet, fegyelmet, és egyben a jót testesítette meg, egy személyben a nap minden órájában.
Nem kevés dolga lehetett annyi gyerek mellett. Ezt akkor is fel tudtam fogni, már, tizenévesen, amikor már nekem is nyiladozni kezdett az értelmem. Sokan voltunk. A hatvanas évek derekán, amikor lehettem úgy tíz éves, már nem volt kétségem a felől, ki az úr a háznál.
Apám állandó éjszakás volt, tehát, ha azt mondom, mire való az éjszaka? Hát nála arra való volt, hogy amikor mi gyerekek a legédesebb álmunkat aludtuk, ő a föld mélyén kereste nem kis erőfeszítések árán a kenyeret a szánkba.
Szerette anyámat, arról nem volt kétségem. De a túlzásokat soha nem kultiváltam. Nem csak én, de a testvéreim se. Amikor láttuk anyám szeme alatt a kék-zöld karikákat, tudtuk, apámnak már megint eljárt a keze. De miért?
Az én apám, aki reggeltől estig „izzadva lótott, futott, robotolt”, azért, hogy a sok éhes szájat be tudja tömni, azért, hogy megfeleljen annak az elvárásnak, amit akkor, abban az időben anyám, és mi, a család elvárt tőle, mert ő volt a család fenntartója, a legtöbb, amit el lehetett várni tőle, hogy teljesítse kötelességét, ha már egyszer ehhez a családhoz tartozott, erről a családról gondoskodnia kellett, és anyám mellett egy életre elkötelezte magát.
Azt hittem anyámról fogok írni, és lám, mennyi minden eszembe jut, hogy egyedül és kizárólag apámnak köszönhetjük a létünket. És az már csak egy külön szerencse, hogy mi szerelem szülte gyerekek vagyunk. A pillanat gyerekei, a hamar gyerekei, a szerelem szőtte gyerekek. Egyet kivéve. És ő a legidősebb bátyám.
Abban a világban, ahol jaj volt annak, aki szegénynek született, az embernek nem volt kétsége a felől, milyen lesz az élete. Amikor gazdag és szegény, nem köthette össze a sorsát, mert pénz a pénzhez választott magának társat, férjet, feleséget, nem számítottak az érzések, mint manapság, nem ugyanolyan súllyal, de ma is jelen van az életünkben. Tudjuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy aki szegénynek született, vajmi kevés esélye van ezen a földön. Minden erejére, kitartására, ügyességére szüksége van ahhoz, hogy csak megközelítőleg akár, de elfogadható életet éljen azokhoz képest, akiknek ez megadatott. Az a vágy, hogy ebből az ördögi körből kikerüljön, legtöbbször csak vágya maradt, és mint a mesében, ha eljött „a herceg, vagy királyfi érte hófehér lovon” és elvitte ebből a nyomorúságból, csak akkor változhatott meg az élete. Szerettem ezeket a meséket.
Szóval tudtuk, hogy anyám, ha belefeledkeztünk az önfeledt játékba, egy darabig csak hallgatott, aztán szép szóval, de értésünkre próbálta adni, hogy elege van, és ha még mindig nem hittük el ezt neki, és kezébe vette a varázspálcáját, azt a bizonyos fából faragott eszközt, a főzőkanalat, tudtuk, hogy ez már nem vicc. Tekintélye volt. Hinnünk kellett abban, hogy komolyan gondolja. A bőrünkön éreztük olykor, és nem felejtettük el, mire képes, ha egyszer odasóz.
Az ellenállásnak semmi értelme nem volt. Tudtuk, hogy hallgatni kell rá. Nem egyszer tapasztaltuk, amikor bajba kerültünk, hogy kire számíthattunk. Hozzá szaladtunk sírva, ríva, aki meghallgatott, vigasztalt, ha bántottak, aki tanácsot adott, ha kérdéseink merültek fel, aki varázsolt nekünk tiszta ruhát, ha arra volt szükségünk, aki adott nekünk enni, ha éhesek voltunk. És velünk együtt sírt, ha már nem bírta tovább.
És mi megháláltuk ezt a törődését, az odaadását, nap mint nap. Nem elfelejtve egy percre sem, hogy ő a mi anyánk. Nem is akármilyen. Olyan, akire hallgatni kell. Az eszünk már felfogta, hogy ennek csak így van értelme, mert ő jót akart nekünk, nem csak a puszta jelen volt az, amit az értésünkre akart hozni azzal, hogy odasózott, ha kellett, hanem ez egyfajta nevelési eszköz és felkészítése volt annak az életnek, amit mi még nem érzékelhettünk, ahhoz még nem voltunk elég érettek. Gyerekek voltunk.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 18. 09:22
Amit te nem, kedves hozzászóló, én értékelem, mégpedig ötösre, mert ezek az én gondolataim, ezek az én történeteim. Hogy itt vagyok, lehetek, egyedül nekik köszönhetem. Anyámnak és apámnak. Úgyhogy, csak vegyétek komolyan. Mert, ha másban nem is, de ebben egyet kell értenünk. Benneteket sem a gólya hozott erre a világra.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: