AZ ÉLET … 6. rész
Látogatók száma: 52
Követünk el hibákat, meg is fizetünk érte. Anyám ezzel a vallomásával olyan lavinát indított el, ami sokunk életét megváltoztatta.
Gondolatok a múltból…
Miért követjük el életünk egy szakaszában a legnagyobb hibát? Éppen akkor, amikor minden olyan jól kezdett alakulni. A család együtt, akkor már a legidősebb bátyám is elkezdett dolgozni. Látszólag semmi oka nem volt ennek. Vajon mi okozhatta azt, hogy annyi éven át féltve őrzött titkát anyám egyszer csak már nem bírta tovább magában tartani. Ettől kezdve a titok, amit csak anyám szülei, testvérei, esetleg a szűk rokonság tudhatott, már nem volt többet titok előttünk, a testvérek, de főleg a bátyám előtt. Sajnáltam anyámat, de haragudtam is rá, mert nem várt fordulatot jelentett ennek a szomorú eseménynek a felfedése. Nem a család, a testvérek részére elsősorban, hiszen én még kislány voltam, úgy tíz éves lehettem talán, úgyszintén a kisebbik bátyám, pláne a két húgom, mi még nem értettük igazán mit is jelent ez, bennünket nem is érdekelt, hiszen mi változott. Ő a testvérünk és az is marad. Vagy csak mi gondoltuk ezt, és volt valami, amiről még mi sem tudhattunk apám és anyám, vagy a bátyám és apám között? De ott volt még a nővérem, aki nem olyan, mint én. És apám, vajon hogyan élte meg mindezt, hogy ez a titok nem volt többé az. És ő fiaként nevelte fel. Konfliktusok sorozata indult el akkor. A bátyám teljesen megvadult, bírni sem lehetett vele. Tudni akarta ki az apja, látni akarta, beszélni vele. Anyám nem bírta tovább, és hallgatott rá, bár ne tette volna. Felkerekedett, velünk, bátyámmal és velem, és elutaztunk oda, ahol megtörtént bátyám és az apja találkozása.
Anyám félt ettől a találkozástól, de nagyon. Hogy korábban tartotta-e a kapcsolatot, a fia apjával, lehetséges, esetleg a rokonságon keresztül, ebben nem voltam biztos. Nem tudom, vagy nem figyeltem oda eléggé, amikor erről beszélt.
Engem távol tartottak attól a helytől, ahol a találkozásuk lezajlott. Talán még anyám se volt akkor ott, ez is homályos. Minden olyan gyorsan történt. Egyszer csak jött a hír, hogy bátyám veri az apját. Mindenki tartott ettől, talán még anyám is, hogy ez lesz a vége. Minden dühét, amit kiváltott benne, minden haragját kiadta akkor magából a testvérem. Ütötte, ahol csak érte. A szégyen, amit anyám becsületén és a család életében hordozott majd szétvetette. Duhaj gyerek volt amúgy is, szerette a balhékat, és ez nem volt más az én szememben akkor, mint egy balhé, egy kocsmai verekedés. „Bátyád verekszik a kocsmába!” Úgy robbant be a tudatomba ez, amit korábban otthon szoktam hallani, amikor szintén berobban valaki és azt mondta a kisebbik tesómnak, hogy „Verik a bátyádat!” És akkor ő rohant, sietett a segítségére, mert ő a testvérünk. És a testvér megvédi a másikat, ha bántják. Én is úgy rohantam oda, ahol a bátyám ütötte az apját. Iszonyatos volt ez számomra és anyám számára, de az egész életünket attól kezdve meghatározta apa és fia szomorú találkozása.
Aztán, mint mindennek egyszer ennek is vége lett. Este bál volt a faluban és én is elmehettem oda és még táncolhattam is. Akkorra már a bátyám is „kipihente” magát, talán oldódott benne a felgyülemlett feszültség. Bár ki tudja. Jól éreztük magunkat.
Másnap haza indultunk.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend