ÉS ALSZOM TOVÁBB...
Látogatók száma: 54
Mondom, hogy itt vagy mellettem!
Próbálom egyenesre venni a figurát. Több-kevesebb sikerrel. Az út, amin járok összefut a szemem előtt. Megpróbálom kikerülni a gödröket, mert még a végén az alján találom magam.
El kell jutnom az út végére. Hoppá! Az előbb még nem itt voltam, a túloldalról, hogy kerültem ide? Veszélyesek ezek a kanyarok! Pont most kellett felásni, amikor éppen erre járok? De inkább bukdácsolok, mint megyek.
Erős volt az ital, kissé talán megártott. De még azért látok.
Közeledek az utam végéhez. A Botond nyitva van. Ott tombol az ifjúság. Ugyanezt visszafelé is meg kell tennem, de semmit sem szabad elkapkodni. Csak lassan, óvatosan. Ahová én megyek, ott kíváncsi szemek tapadnak majd rám. De engem most ez egyáltalán nem érdekel. Elfogyott a cigim, a nélkül nem tudok aludni.
Össze kell magam szedni. Nem kell bátorság, hogy bemenjek.
*
A tesóm már biztosan alszik. Jól megmondtuk egymásnak, amit akartunk. Ilyenkor a legkönnyebb, nincs semmi takargatni való. Addig nem is volt baj, amíg csak beszéltünk, vallottunk. Ittunk. Mire való az ital, ha nem arra, hogy előjöjjenek belőlünk az élet nagy dolgai, gondjai, bajai. A nagy őszinteség pillanatában semmi sem maradt többé titok. Sírtunk és nevettünk. Órák teltek el így. Csak ketten voltunk. Senki sem zavart. Aztán elkezdett rosszirányba terelődni a beszélgetés. Amikor elkezdett faggatni, az már nem volt kellemes, az már nem tetszett. Hányan? Hányszor? Kivel? Egy darabig belementem és kielégítettem a kíváncsiságát. De akkor volt egy pillanat, amikor úgy éreztem túl messzire ment. Rosszul emlékszik. Egy valami biztos, ez volt az a pont, amikor megfordult velem a világ. Bármit elmondok, bevallok, de olyat, amit nem tettem meg, azt soha. Ami nincs, nem volt, arról nincs mit beszélni. De ő ezt nem akarta megérteni. Önérzete minden embernek van. Nem azt bántam meg, hogy vallottam az életem azon részeiről, ami kellemetlen volt, hanem, hogy olyat akart rám erőszakolni, belém beszélni, amit soha nem követtem el. Próbáltam megértetni vele, hogy téved. Hiába. Nekem azzal a férfivel nem volt soha semmi dolgom. Nem értette, és én éreztem itt, most valami elszakadt, valami átbillent, valami kicsúszott a kezemből. Az addigi kellemes beszélgetés kezdett eldurvulni. Akkor még nem éreztem, hogy részeg vagyok. Mindketten ittunk igaz, nem is keveset, és egy bizonyos ponton túl már lehet, hogy nem tudott követni. Elszakadt a cérna, és én pofon ütöttem. Még talán meg sem lepődött. Én jobban. Soha sem emeltünk egymásra kezet. Soha nem bántottuk egymást, talán még szavakkal sem. Ő nem ütött vissza, de a cérna nála is elszakadt. Nem túl nagy erővel, de ellökött és azt mondta, takarodj. Hú ez durva volt. Nem kellett messzire mennem, mindössze 15 méter választotta el az ő kis kalyibáját az enyémtől. És én mentem. Már semmi értelme nem volt semminek. Miért is történt meg minden. Az agyam üres volt, a düh, a megbánás, a csalódás keveredett bennem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogyan történhetett meg ez? Vádoltam magamban, őt hibáztattam, amiért olyan erőszakosan akarta belém beszélni azt, amit nem követtem el. Most már mindegy. Megtörtént. Forgott velem a szoba. Nem tudtam megnyugodni. Hirtelen ráeszméltem hol is vagyok. És ráadásul még a cigim is elfogyott.
*
Halk zene szól az éjszakában! Imádom ezt a számot. Észre sem veszem, hogy észre vesznek-e egyáltalán. Még tudok beszélni és kérek egy cigarettát és egy pohár sört. Az majd kijózanít. Ha már itt vagyok és ilyen hosszú utat megtettem, kell visszafelé az erő. Leülök egy asztal mellé, eddig sem zavart, hogy egyedül vagyok. Lassan iszom a sörömet. Ráérek. Hallgatom a zenét, kellemes. Számomra mindenki idegen. Én is az vagyok. Elvegyülök a fiatalok között. Most valahogy nincs kedvem táncolni.
*
Közeledek az utam végéhez. A visszafelé út sem éppen zavartalan. Megint vigyáznak rám a csillagok. Ügyetlenül kerülgetem a gödröket. Már megint megúsztam egyet. Hazaértem.
Körülöttem csend. Tesóm ablaka sem világít. Alszik már biztos. Én sem gyújtok lámpát. Elnyúlok az ágyon, az erőm eddig tartott. Nem gondolok már semmire, senkire. Közel már a reggel. Egy hang szólít a nevemen. – Igen! Megvagyok. Nincs semmi baj. És alszom tovább.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem értem hogy jön ide a hímzés? Van valami összefüggés a cikkel, nem hiszem.
Marhaságokat kérdezel.
Szia, D.
Ha figyelmesen olvastál volna, akkor nem téveszted el a részleteket. A hölgy valóban ittas volt, de éppen cigiért ment, ezért eleve rossz megfigyelő vagy. Kalyibába talán elfogadható, hogy csak úgy ruhástól fekszik le, ami nem az otthona. Hol lehet két testvér? Nyilván kint a "tanyán", vagy kertben.
Az érzelmek fontosak, ez azért egy vívódás is volt egyben. Nem minden nap pofozza meg a testvér a testvért!
Azért köszönöm.
Éva
Húú, ez nagyon jó. Talán a legjobb, amit eddig tőled olvastam:-) Grat.
Pinokkió
Ja ezt magyaráznám: Én úgy csinálom, hogy cikkolvasás közben odateszek magam mellé egy kis csokit. Ha meg tudom állni, hogy olvasás közben ne nyúljak hozzá, akkor 5*, ha nem akkor, győzött a csoki..., most te nyertél:-)
Kössz a gratulációt
Éva
Pinokkió
Ja ezt magyaráznám: Én úgy csinálom, hogy cikkolvasás közben odateszek magam mellé egy kis csokit. Ha meg tudom állni, hogy olvasás közben ne nyúljak hozzá, akkor 5*, ha nem akkor, győzött a csoki..., most te nyertél:-)
Szia Éva!
Már megint sok jó írásról lemaradtam.- / Meg arról is hogy mik történnek itt/
De - szeretem ahogy írsz!
Szép napot Neked!
Zita
Már vártalak. Bizony lemaradtál! Van mit pótolni.
Olvass csak olvass, én meg megyek, várnak a "gyerekek".
Szép napot Neked!
Éva
Már megint sok jó írásról lemaradtam.- / Meg arról is hogy mik történnek itt/
De - szeretem ahogy írsz!
Szép napot Neked!
Zita