újabb események régebbi események további események
23:50
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
22:50
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:19
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:17
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

"Fűcsomó és a szalmalepke" (Mese felnőtteknek)

2010. szeptember 3. - Látogatók száma: 66

Ajánlom minden mélyen érző embernek ezt a csodálatos történetet, amely olyan valóságos mese, hogy lepergette szinte az egész életemet, és bár eltelhetett fél év, hogy rátaláltam, az érzéseim az óta sem változtak meg. Barátom, Zoltán, a „fűcsomó” emlékér

Ez csak egy kis epizód a „fűcsomó” és a „szalmalepke” életéből, de olyan felemelő, mély és megrendítő, hogy neked is meg kell ismerned.

„Élt valahol kinn a réten egy fűcsomó. Egyszerű volt és magányos. Nem volt szép, sőt, mint mondják kifejezetten csúf teremtés volt. Míg társai sudáron, feszesen nőttek az ég felé, addig ő puhán, girbe-gurba alakkal és ütött-kopott ábrázattal roskadt a földre. A többi fűcsomó és a szép virágok gyakran mulattak torzságán, s megjegyzéseket tettek. Volt, aki csak különcnek, mások betegnek, vagy puhának tartották, de a legtöbben csak nevettek rajta. Idővel aztán ráuntak a gúnyolódásra és elfordultak tőle, így a füvecske magára maradt, amit nem is nagyon bánt, hiszen kinek kellenek ilyen barátok?
Történt aztán egy nyári reggelen, hogy egy szép szitakötő szállt a fűcsomóra. Szárnya vörös volt, mint a rubin (de áttetsző, melyen átszökik a fény), és szemei kékek, mint az óceán. Ki tudja mért választotta a kis csúfságot pihenőhelyül, hiszen annyi szép virág volt a közelben, de valamiért mégis így tett, s mielőtt leszállt a fűre, szárnyaival úgy csapkodott körülötte, mint énekesmadarak piciny nyelve táncol szájukban mikor trilláznak.
- Légy a barátom – szólította meg a fűcsomó a különös idegent – olyan egyedül vagyok! De a szitakötőnek más fogalmai voltak a barátságról, így aztán hiába mondta a fűnek, hogy próbáljuk meg, a következő napokban és hetekben, amikor visszajárt barátkozni, minden mozdulatán érződött, hogy nem szereti a fűcsomót, márpedig, mint mondják a szeretet elengedhetetlen feltétele a barátságnak. A csúf kis teremtésben viszont érzékeny lélek lakozott, s nehezen viselte a szitakötő ridegségét, ezért pár hónap próbálkozás után elhatározta, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból:
- Mondd Kedves, mért jársz vissza hozzám, mi vonz téged ide, mit szeretsz bennem? – kérdezte.
És a szép szitakötő, akiben egyszerű, és mint mondják kissé érdes lélek lakozott így felelt:
- Semmit sem szeretek benned, de tisztellek, mert őszinte vagy, s mikor beszélgetünk, rámutatsz hiányosságaimra. Ilyenkor úgy érzem, szavaiddal tükröt tartasz nekem, s kívülről látom saját bárdolatlanságomat. Mert bárdolatlan vagyok néha, bárdolatlan – ismételgette a bárdolatlan szót a szitakötő, amit korábban a fűcsomótól hallott, mikor egy kisebb faragatlanságáért ezzel a szóval dorgálta. – Ezt a szót majd eltanulom tőled – fejezte be válaszát a vörösszárnyú, és elröppent.”…

Hogy bennem mit indított el, íme:

„Bevallom ilyen csodálatos és valóságos mesét már 50 éve nem olvastam. Mintha az, aki írta a saját életemet mesélte volna el. Nem tudom olyan szavakkal elmondani mit éltem át közben, amikor a mese valósággá, olyan emberivé vált, olyan élethelyzeteket juttatott, varázsolt elém, amelyeket átéltem és az én életemben még nem ért véget a mese és nem úgy, ahogyan a pillangónak. Neki sikerült elérni azt a csodálatos élethelyzetet, hogy boldog tudott lenni, megtalálta a boldogságot. Én is az a “pillangó” vagyok, aki kerestem, de nem eléggé a boldogságot, ahhoz nem volt elég bátorságom és így nem találhattam rá, de igyekeztem. A “fűcsomótól” igazi barátomtól nagyon sok önzetlen segítséget kaptam ahhoz és közbenjárt az érdekemben, hiába. Nem vettem észre, hogy közben ő szenvedett ettől. Az én érzéseim vele szemben megváltoztak, ha szerettem is valamikor igazán, már nem voltak ugyanazok az érzések. Teltek-múltak a hetek, hónapok és én nem vettem észre, hogy ő mennyire beteg. Meghalt anélkül, hogy ezt a mesét megismerte volna, hogy minden, minden másként történhetett volna. Nem baj, fontos, hogy felismerjük a tévedésünket és elfogadjuk a megváltoztathatatlant, mert az idő a végére mindenkinek megoldja a gondjait és már csak az emlékek maradnak.
Köszönöm az írónak, hogy felnyitotta a szemem és lepergette előttem az életemet. Senki se tudta volna ilyen szépen és őszintén elmondani ki is vagyok én, ki is volt Ő. – VÉGE –„

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. május 31. 13:03

megtekintés Válasz erre: Judit - 2010. szeptember 8. 13:05

Folytak a könnyeim-végig az arcomon-olvasva a sorokat.
Egyetlen vigaszom:"elfogadjuk a megváltoztathatatlant,mert az idő a végére mindenkinek megoldja a gondjait és már csak az emlékek maradnak."

Szia kedves Judit!

Megtaláltad? :-)

Puszi,
Éva
2010. szeptember 8. 15:42
Örülök, hogy rátaláltál.
Valahányszor elolvasom én sem bírom ki sírás nélkül. A teljes mesét meg kell ismerned ahhoz, hogy tudd, miről is van itt szó... Megtalálod a Rajnainet.hu-n, a fenti címet keresve.
2010. szeptember 8. 13:05
Folytak a könnyeim-végig az arcomon-olvasva a sorokat.
Egyetlen vigaszom:"elfogadjuk a megváltoztathatatlant,mert az idő a végére mindenkinek megoldja a gondjait és már csak az emlékek maradnak."
2010. szeptember 5. 12:03
Tévedtem volna a mélyen érző embereket illetően? Nincsenek is olyan sokan, mint gondoltam? Ezt nem hiszem el!
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: