Gyermeksors 2.rész – Anyám
2010. július 6. - Látogatók száma: 53
Az előző részt azzal kezdtem, hogy anyámtól a Rákóczi-túrós receptjét tanultam, ettől se többet, se kevesebbet. Ja, s hogy mindig legyen tiszta a körmöm. Lehet, Ő úgy gondolta, ennyi pont elég az élethez.
Három éves voltam, mikor apámtól elvált. Anyám is ivott, mint a kefekötő, mégis apámnak ítélt a bíróság, lehet jobb ügyvédje volt, ki tudja.
Apai nagyszüleimhez kerültem, akik tiszta szívből szerettek, de azt hiszem egy anyát nem pótolhat senki, még akkor sem, ha saját véred. Mégsem harcolt értem, nem kellettem neki hagyta, hogy a bíróság elvegyen tőle. Nem tudom, mi volt az oka. Mindenki mást mesélt, mindenki a saját igaznak hitt verzióját adta elő. Hogy alkoholista volt, részegen szedték össze mindig az utcán, véresen, megverve, Isten tudja milyen alakokkal lógott anyám- ezt mondták az apám szülei. Az anyám szülei szerint ez nem volt igaz, szerintük a gonosz tanúk, a pletykára éhes szomszédok és rokonok miatt kerültem apámhoz, akik anyát csak lejáratni akarták.
Már soha nem fogom megtudni.
Soha nem volt anyám, csak biológiai értelemben. És ez mindig nagyon fájt. Később Ő is újra férjhez ment, az a házassága sem sikerült, szült egy másik lányt, akivel szintén nem törődött. Nem lehet arra fogni, hogy rossz kapcsolata miatt hanyagolt minket, tőlem soha, senki nem vehetné el a gyerekeimet, azért meg pláne nem, mert a férjemmel nem élnénk jól. Akkor elválok, viszem a gyereket és pont.
Ő hagyta, hogy elvigyenek. Hagyta, hogy éveken keresztül ne lásson. Hagyta, hogy a szülei harcoljanak a bíróságon a láthatásért. Hagyta, hogy első osztályos koromban bepisiljek minden nap az iskolában a félelemtől, mert a nagyszülők, jobb híján oda jöttek be meglátogatni. És nem tőlük féltem, hanem attól, hogy otthon kiderül, és az apai nagyszüleim bántani fognak ezért. Mert szóba álltam a másik mamámmal, aki imádott, tűzön-vízen keresztülvitte az akaratát, míg évek múlva a bíró engedélyezte a láthatást, kéthetente vasárnap négy óra hosszára.
Nem tudom, miért történt ez így. Nyilván lehetett volna máshogyan is intézni ezt, Én csak az elbeszélésekből ismerem a történetemet, viszont mindig fájt.
Az viszont tény, hogy anya állandóan ittas volt, már kora reggel is. Dolgoznia nem kellett, a férje vállalkozó volt, eltartotta. Ha nem ivott, Ő volt a világ legjobb anyukája. Mert felnőtt koromban már tartottuk a kapcsolatot. Szükségem lett volna rá, de nem mindig volt ott. Amikor a fiam született, később a lányom érkezésénél ott volt, a hétköznapok vesztek csak el. Meg a gyerekkorom.
A második férje is meghalt, anyám ezt már nem tudta, vagy nem akarta feldolgozni. Agyvérzést kapott, amiből testileg felépült, viszont szellemileg olyan, mint egy óvodás. A régi dolgokra emlékszik, az újakra nem.
Soha nem tettem neki szemrehányást. Soha nem kérdeztem, hogy miért. Soha nem vádoltam semmivel. Csak szeretni akartam arra az időre, míg velem van és figyel rám.
Próbáltam kihasználni az időt, mint aki érzi, hogy nincs végtelen sok belőle. Nem, nem halt meg anya, még ma is jó egészségnek örvend, bár csak testileg. Megismer, beszélget, mintha mi sem történt volna. Mintha egy láthatatlan védőbuborék lenne körülötte. Talán így a jó. Mert lehet, hogyha szellemileg ép lenne, eljönne az idő, amikor feltenném a kérdéseimet neki.
Én is anya vagyok. Feltétel nélkül imádom a gyermekeimet.
Hogy nekik soha ne legyenek kérdéseik.
A cikket írta: anubis
Hozzászólások
időrendi sorrend
Meghatott az írásod.:-( Kárpótolt az élet a saját családoddal, s anyukádnak "köszönhetően" nagyon jó anyává váltál, mert szöges ellentéte lettél...Bár tudom fájnak a múltbéli dolgok, de engedd el a múltad. Úgy is megmásíthatatlan, csak a mával törődj. :-)
Pussz,
Tündér:-)
Meghatott az írásod.:-( Kárpótolt az élet a saját családoddal, s anyukádnak "köszönhetően" nagyon jó anyává váltál, mert szöges ellentéte lettél...Bár tudom fájnak a múltbéli dolgok, de engedd el a múltad. Úgy is megmásíthatatlan, csak a mával törődj. :-)
Pussz,
Tündér:-)
Pussz,
Tündér:-)
Látom te is csontig hatoló sebeket hordozol. :( Engedd el őket. Néha jó ha nem kapunk választ, mert lehet, az még jobban fájna. :(
:)
Sajnos, aki rászokik az italra, az elveszti az emberségét is, s nem is tudja, hogyan kellene viselkedni és élni.
Somorú történet.