újabb események régebbi események további események
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
12:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
10:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:26
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
20:51
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:20
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:10
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:08
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:04
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
19:50
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:45
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
19:37
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
14:28
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
14:01
Anyu új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
13:59
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
13:52
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
13:47
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
12:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez

Hatalmas pofonok a sorstól...

2011. május 27. - Látogatók száma: 109

Sziasztok! A nevem Gyuszi, nemsokára 20 éves leszek, de elég sokszor próbára tett már az élet! Voltak már nagyon nehéz időszakok az életemben, de mindig felálltam, a saját erőmből! Alapvetően egy életvidám srác vagyok, szeretek hülyéskedni, humorizálni:D

3 évvel ezelőtt megismertem egy lányt, az iskolában. Évfolyamtársak voltunk, úgyhogy sokszor találkoztunk szünetekben, a folyosón. Szép és aranyos lány volt, mindig volt egy kedves szava hozzám! Jókat beszélgettünk, mindig hülyéskedtünk, Ő is olyan típus volt, mint én: nagyon szeretett poénkodni, nevetni:) Mint minden közösségben, nálunk is vannak olyanok, akik nem igazán tudnak beilleszkedni, nem tudnak normálisan viselkedni és sokszor piszkálódnak is. Szabinát is macerálták időnként és ha én épp' ott voltam, kiálltam Mellette! Egyre többször találkoztunk, akkor már nem csak úgy véletlenül futottunk össze, hanem meg volt beszélve a helyszín és az időpont. Tetszett nekem Szabina és láttam Rajta, hogy Ő is élvezi a társaságom. Egyre többször mentünk el közösen ide-oda, bármit is csináltunk, élveztük, mert együtt éltük át:) Egyre többet járt az eszemben:D Egy napon aztán elszántam magam: elmondom Neki, hogy tetszik és szerelmes vagyok bele! Izgultam és nem is én lennék, ha nem égetném be magam...:D Összeakadt a nyelvem, mikor elkezdtem mondani Neki, de Ő csak kedvesen mosolygott rám:) Szerintem látta, hogy nagyon zavarban vagyok:D Gondoltam magamban, ha nem érdeklem, akkor potyára égek XD Megérte a hadakozni a nyelvemmel, ami az izgalomtól összeakadt és nem úgy pörgött, ahogy kellett volna, ugyanis jól fogadta, hogy szerelmet vallottam Neki:) Ő is elmondta, hogy én is tetszem Neki, csak félt bevallani. Ő egyébként egy félénk, de nagyon kedves lány volt! Nagyon szép idők következtek! Sülve-főve együtt voltunk, nem volt olyan hely, ahová nem együtt mentünk:) (Na jó, a toalettre azért mégiscsak külön XD) Bocsánat:) ...csak szeretek viccelni, ahogy írtam is. Pár nappal azután, hogy szerelmet vallottunk egymásnak, bemutatott a szüleinek. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fognak szólni hozzám, bár nem vagyok egy vadállat:D, de azért mégis bennem volt, hogy mi van, ha nem leszek szimpatikus:S Szerencsére jól fogadtak és nekem is szimpatikusak voltak a szülők! Nem is én lennék, ha nem égettem volna be magam, mindjárt az első ebédmeghívásomkor XD Emlékszem, hogy zöldségleves volt és töltött csirke. Még a levest fogyasztottuk, mikor ki kellett mennem (...):S Igen ám, de mikor felálltam az asztaltól, az övem beleakadt a terítő rojtjába, megrántva ezzel a terítőt, az pedig azt eredményezte, hogy kilöttyent a levesem, egyenesen a nadrágomra:D:D:D Rögtön az ugrott be, hogy "jól van Gyuszi, ügyes vagy... most voltál itt először, de valószínűleg utoljára is..." XD Szabina jóízűen nevetett, persze én is mosolyogtam és nem győztem elnézést kérni. A szülők csak mosolyogtak:D Elég kínos volt. Ez sokszor feljött később is, mikor történeteket meséltünk és mindig jóízű nevetés tört ki belőlünk:) A következő ebédmeghíváskor már nagyon figyeltem XD Hecceltek is a leveses bakimmal, de jót nevettünk. Legközelebb én hívtam meg Szabinát, hozzánk. Szimpatikus volt a szüleimnek, bár apámnak látszólag nem annyira. Nem nagyon érdekelt:D Innentől kezdve hol Ő jött hozzám, hol én mentem Őhozzájuk. Szabina szüleitől kaptunk egy Labradort, Tobyt:) Nagyon okos kutya volt! Mindenhová vittük magunkkal, imádott autózni:D Nyáron lementünk Velencére, Balatonra, Szabina imádott velem versenyt úszni, mégha le is hagytam szegényt:) Na jó, azért sokszor hagytam nyerni!:) Rengeteg vicces kalandunk volt, rengeteg szép emlékem van az együtt töltött időről! Csodálatos 2 évet kaptam Tőle!!! Tavaly, egy januári délután mindennek vége szakadt számomra... Hírt kaptam, hogy Szabina autóbalesetet szenvedett és nem élte túl!!! 20 éves volt!!! Szörnyethalt Ő is és az ittas sofőr is... Senkinek nem kívánom, hogy ilyen hírt kapjon!!! ...bár tudom, hogy sajnos rengetegen vagyunk, akik átélték ezt a borzalmat:( Nagyon különböznek a reakciók: van, aki azonnal felfogja és órákon keresztül csak zokog, van aki viszont teljesen sokkos lesz, nem tud reagálni! Én abba a csoportba tartozom, akiket szinte kiüt a tragédia híre és nem fogják fel! Nem akartam elhinni, mondogattam, hogy ez hülye vicc, stb. Talán 2-3 nap telt el, mire tudatosult bennem, hogy valóban megtörtént... Mint a bevezetőben is írtam: sokmindenen átmentem már, de ez a tragédia a legfájdalmasabb mind közül! Sokmindenen átmentem, de még soha életemben nem tört rám olyan zokogás, mint amikor felfogtam, hogy mi történt Szabinával! Olyan erővel tört rám, hogy azt hittem, megfulladok... annál is inkább, mert asztmás vagyok és nálam stressz hatására is jelentkezik a fulladásérzés. Nálam volt a felsője, amit előző este alváshoz viselt. Azt szorongattam, meg Toby kutyánkat és csak zokogtam... Teljesen kikészültem, ültem és billegtem, mint aki bekattant! (Szerintem így is történt...) Senkit nem akartam látni, senkivel nem akartam beszélni! Van egy 16 éves hugom, Őt is megkértem, hogy hagyjon magamra. Számomra akkor este vége lett a világnak... úgy éreztem, hogy végem van, úgy éreztem, hogy az egyik felem Szabinával ment! Most lehet, hogy lesznek, akik nyálasnak tartanak, de tényleg így éreztem és a mai napig is úgy érzem, hogy nem vagyok már egész ember! Életemben nem sírtam annyit és annyira, mint akkor este és éjjel... (...és azóta még számtalanszor...) Végül kimerültem tőle és elaludtam. Az utána következő napokban olyan voltam, mint egy zombi! Nem keltem fel, csak amíg kimentem wc-re és fürdeni. Ennyi. Enni sem. Nem ettem, nem beszéltem, nem akartam senkit látni! Nem keltem fel az ágyból, fél, meg egész napokat aludtam át, hogy ne kínozzon az ébrenlét, a gondolatok, stb.! Ha fent voltam, csak ültem és néztem magam elé. Olyan iszonyatos fájdalom volt, hogy azt hittem, belepusztulok és akkor az is beugrott: ha én ilyen pokolian szenvedek, akkor hogy' szendvedhetnek a SZÜLEI?! Atya ég... Ekkor megpróbáltam magam azzal erősíteni, hogy ha a szülei nem mentek Szabinám után, akiknek az EGYETLEN gyermekük ment el (!), ha ŐK ilyen erősek, akkor nekem sem szabad őrültséget csinálni!!! Mondjuk ebben még plusz két dolog is megakadályozott: az egyik, hogy vallásos vagyok, a másik pedig a saját szüleim, hiszen nem lehetek olyan önző! Igen! Az önzés lenne, hogy magamat megszabadítom a szenvedéstől ily' módon, a szüleimet viszont egész hátralévő életükben büntetném azzal, hogy olyasmit tettem, amit már nem lehet visszacsinálni! Mit élnének át?!?! Nem! Ehhez nincs jogom!!! ...és ott volt az is, hogy láttam/látom, hogy Szabina szülei mit éltek/élnek át, nem tehetem meg, hogy az én szüleimnek is át kelljen élniük ezt! NEM! ...és itt még nincs vége a borzalmaknak! Említettem Toby kutyánkat:) Egy életvidám, boldog kutya volt, azonban mikor Szabina elhunyt, Ő is depressziós lett:( Olyan volt mint én: nem evett, nem találta a helyét, szomorú volt! Sokszor csak feküdt a helyén, sétálni is ímmel-ámmal jött. (Azelőtt mindig Ő volt az első, aki az ajtón kívül termett ilyenkor:D) Nagyon rossz volt látni, hogy Ő is szenved! Sokszor "beszélgettem" Vele, olyankor nézett rám a nagy, okos szemeivel és mintha azt mondta volna "mondd csak, én meghallgatlak!" Sokszor velem együtt sírt, de komolyan!! Az ölembe hajtotta a fejét és nyüszögött párat! Sosem felejtem el... Nem semmi, hogy az állatok mennyire át tudják érezni, ha az ember szomorú, vagy boldog! Egyik reggel, mikor felébredtem, Tobyt sehol nem találtam a szobában! (Azelőtt mindig a lábunknál aludt, vagy ha Szabina otthon aludt, akkor mellémfeküdt Toby:)) Ahogy felkeltem az ágyból, megláttam, hogy az ágyam végénél fekszik a földön. Szabina felsőjén... Mindig azzal a felsővel aludtam és gondolom, elhurcolta, amíg aludtam. Szólongattam, de nem reagált! Ahogy jobban megnéztem, akkor láttam, hogy nem mozog a hasa, nem lélegzik!!! Valószínűleg a bánatba halt bele... Ekkor megint kiborultam, elvesztettem a fejem, azt mondogattam, hogy miért történik ez velem??? Először Szabina, aztán a kutyánk... Mondogattam, hogy valamit nagyon elcseszhettem az életben, ha ezt kapom:S Aztán, mikor nagyjából lehiggadtam, rájöttem, hogy ez nem büntetés, hiszen Isten nem így büntet! Ez "egyszerűen" a sors kegyetlensége! Vannak, akik ilyenkor hitüket vesztik, én nem tettem és nem is fogom! Én nem Istenre haragszom, hanem arra a részeg vadállatra, aki aznap délután a volán mögé ült!!! Nem csak azért, mert épp' az én barátnőm életét oltotta ki, hanem egyébként is haragudnék, hiszen senkinek sincs joga veszélyeztetni a másik ember életét, kioltani pedig végképp nincs joga! Erősnek kell lennem, mert Szabina is ezt szeretné és mert a szülei is NAGYON erősek!!! A másik nagy megrázkódtatás a temetés volt! A szülei teljesen összeomlottak, nagyon megrázó volt látni, ahogy az egyetlen lányuk koporsója fölött roskadoznak a zokogástól! Emlékszem, Demjén Ferenc: Honfoglalás című dala szólt búcsúzóul. Végem volt nekem is... azóta is elgyengülök, ha meghallom! Lehetőleg nem is hallgatom, ha lehetőségem van, akkor odébb is megyek onnan, ahol épp' ez a szám megy! Borzalmas emlékeket idéz! A szüleim, a barátaim előtt pedig le a kalappal!!!! Minden erejükkel és szeretetükkel azon vannak, hogy segítsenek! Járok pszichológushoz, de nem sokat javultam:S Vannak visszaeséseim:( Új kapcsolaton egyenlőre nem is gondolkodom, elég lesz nekem ezt a tragédiát megemészteni... Szabina szüleivel összejárunk, kezdetben szinte mindig sírásba fulladtak a beszélgetések részükről is, részemről is, ma már azért tudunk jókat nevetve is beszélgetni Róla, sokszor idézzük fel, hogy milyen volt Ő, miket csinált, milyen vicces szokásai voltak! Egyébként mindenki addig él, amíg emlékeznak rá!!! Szabina örökké fog élni, mert az én szívemben mindig lesz egy hely, ami CSAK az Övé!!! ...és a szülei szívében is tovább él! Talán lesznek, akik túl csöpögősnek tartanak egy-két mondatomat, de én ilyen vagyok. Érzelmes. Na, nem egy nyálgép:D, csak annyira, hogy nem félek kimutatni, kimondani, amit érzek! Ez nagyon fontos emberi tulajdonság szerintem, csak sokan félnek tőle, mert ma már az a "divat", hogy fojtsunk el mindent... na nem! Én követem a divatot, de ebben az esetben nem!:D Még hosszú az út Szabina szülei és az én számomra is a gyógyulásig, de segíteni próbáljuk egymást! A szüleim, a hugom és a barátaim is mellettem állnak! Végtelenül hálás vagyok Nekik ezért!!!! A hugom is annyiszor átbeszélgette velem az éjszakát, annyiszor vígasztalt (próbált...)! Kívánom, hogy mindenkinek ilyen jó testvére legyen!:) Kifogytam a szavakból, de azt ne feledjétek:

MINDENKI ADDIG ÉL, AMÍG EMLÉKEZÜNK RÁ!!!!

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet! Jólesett kiadni magamból! Nyitottam egy naplót is, mert kedvet kaptam az íráshoz:)Jó dolog az írás, azzal is ki lehet adni a feszültséget valamilyen szinten!

A cikket írta: Gyuszkó

6 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. október 22. 18:58

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2011. október 22. 17:41

Ez nagyon kemény. Nem lehet könnyű, de igen, tovább kell élned. Szerencsések a szüleid, hogy ilyen jó fiuk van. Ez most olyan bénán hangzik,de remélem érzed és érted mire gondolok. Nekem is van egy húsz éves fiam. És még kettő fiatalabb...és kísértetiesen hasonlítasz valakire, de ez titok...
Kívánom neked, hogy találd meg újra a boldogságot!! És írj sokat, valóban megnyugtató!

Szia Mindenható!

Nem könnyű, de tényleg tovább kell élni!

"Szerencsések a szüleid, hogy ilyen jó fiuk van." Köszönöm! Bár, ez nem az én érdemem, hanem az Ővék (szegény Anyu már nem él, de az Ő érdeme is, legfőképp' az Ővé), mert Ők neveltek olyanná, amilyen vagyok.

Igen, értem, mire gondolsz.

Mi csak ketten vagyunk a Hugommal.

"...és kísértetiesen hasonlítasz valakire, de ez titok..." :D

Köszönöm! Remélem én is, hogy sikerül majd megtalálni. Írok, mindig megnyugtat.
2011. október 22. 17:41
Ez nagyon kemény. Nem lehet könnyű, de igen, tovább kell élned. Szerencsések a szüleid, hogy ilyen jó fiuk van. Ez most olyan bénán hangzik,de remélem érzed és érted mire gondolok. Nekem is van egy húsz éves fiam. És még kettő fiatalabb...és kísértetiesen hasonlítasz valakire, de ez titok...
Kívánom neked, hogy találd meg újra a boldogságot!! És írj sokat, valóban megnyugtató!
2011. május 28. 10:50

megtekintés Válasz erre:   - 2011. május 28. 08:58

Szia Gyula! Nagyon tetszett az cikked
joboszi

Szia joboszi!

Köszi!

Üdv:)
2011. május 28. 10:44

megtekintés Válasz erre:   - 2011. május 28. 07:38

Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.

Szia István!

Igen, maradandó emlék... Minél többször írom le, annál könnyebb egy kicsit:S Köszi a csillagot:D (Csillagokat látok XD) Na, mondtam én, hogy szeretek viccelni:)
2011. május 28. 10:42

megtekintés Válasz erre: heleenke - 2011. május 28. 01:37

Szia Gyuszkó!

Én is nyomonkövettem a naplódban leírt tragédiát. Akkor is, most is megsirattam a történetedet! Nagyon megható, hogy ilyen fiatalon ennyi sorscsapás ért. Jól tetted, hogy kiírtad Magadból! Kívánom Neked, hogy megtaláld a nyugalmadat és a boldogságot!

Szeretettel:

heleenke

Szia Heleenke!

:( nem akartam senkit megríkatni:S Igen, elég sok pofont kaptam már az élettől, pedig nem is éltem még túl sokat:S Ez csak annyiból "jó", hogy megerősödtem, bár ami Szabinával történt, az ugye nem erősít... Igen, az írás jó dolog, mindig megnyugtat, ezért is írtam ki. Na meg azért, mert jólesik kibeszélni, viszont nem biztos, hogy egy élő ember szívesen meghallgatja nem tudom, hány milliomodszor ugyanazt, viszont egy weboldal, egy napló sosem fogja azt mondani, hogy "te! hagyd már abba, mert unom!":D Aki szeretné, elolvassa, aki nem, az nem. Úgyhogy jó dolog, ha az ember kiírja magából a dolgokat! Köszönöm szépen a jókívánságokat! Én is kívánok minden jót!

Üdv:)
 
2011. május 28. 08:58
Szia Gyula! Nagyon tetszett az cikked
joboszi
 
2011. május 28. 07:38
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
2011. május 28. 01:37
Szia Gyuszkó!

Én is nyomonkövettem a naplódban leírt tragédiát. Akkor is, most is megsirattam a történetedet! Nagyon megható, hogy ilyen fiatalon ennyi sorscsapás ért. Jól tetted, hogy kiírtad Magadból! Kívánom Neked, hogy megtaláld a nyugalmadat és a boldogságot!

Szeretettel:

heleenke
2011. május 28. 00:19

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2011. május 28. 00:07

Szia !

Olvastam a naplódat is, meg újra itt a cikkedet. Csak azt tudom tanácsolni, hogy légy erős, és kitartó, türelmes. Minden fájdalom egy idő után eltompul, és más lesz. Nem múlik el, mert akit igazán szeretünk annak elvesztése örök fájdalom, de az idő egy olyan gyógyszer, mely megszépíti az emlékeket, másítja a sebek mélyét. Én édesapámat, öcsémet és több barátomat is elvesztettem már. A leges legjobbat is. Az emlékeik viszont itt élnek a szívemben, s ha néha bánatom van, beszélek hozzájuk, hogy megvigasztaljanak, s néha megkönnyebbülök a dolgoktól. Nem könnyű, de az élet ilyen. Hol ad, hol elvesz. Vigyázz magadra, tarts ki, légy erős. Üdv Éva.

Szia Éva!

Igyekszem erős, kitartó és türelmes lenni! Az idő az egyetlen gyógyszer, ami enyhíti a lelki sebek sajgását! Sajnálom, hogy Te is elvesztetted azokat, akik nagyon fontosak voltak a számodra! Az én szívemben is itt él Szabina emléke! Én is szoktam beszélni Hozzá! Köszönöm, Te is vigyázz magadra! Erős leszek!

Üdv!
2011. május 28. 00:15

megtekintés Válasz erre:   - 2011. május 28. 00:06

Szia Gyuszkó!

Hatalmas szíved van!
Kívánom, hogy egyszer majd találd meg újra az igaz szerelmet!

Puszillak!

DJ

Szia DJ:)

Köszönöm! Igen, ha szeretek, akkor nagyon... Köszönöm szépen a jókívánságot! Kívánok én is minden jót Neked!!!

Puszi
2011. május 28. 00:07
Szia !

Olvastam a naplódat is, meg újra itt a cikkedet. Csak azt tudom tanácsolni, hogy légy erős, és kitartó, türelmes. Minden fájdalom egy idő után eltompul, és más lesz. Nem múlik el, mert akit igazán szeretünk annak elvesztése örök fájdalom, de az idő egy olyan gyógyszer, mely megszépíti az emlékeket, másítja a sebek mélyét. Én édesapámat, öcsémet és több barátomat is elvesztettem már. A leges legjobbat is. Az emlékeik viszont itt élnek a szívemben, s ha néha bánatom van, beszélek hozzájuk, hogy megvigasztaljanak, s néha megkönnyebbülök a dolgoktól. Nem könnyű, de az élet ilyen. Hol ad, hol elvesz. Vigyázz magadra, tarts ki, légy erős. Üdv Éva.
 
2011. május 28. 00:06
Szia Gyuszkó!

Hatalmas szíved van!
Kívánom, hogy egyszer majd találd meg újra az igaz szerelmet!

Puszillak!

DJ
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: