újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

KAPCSOLATAINK ... 1. rész

Látogatók száma: 56

Az életünkben meghatározó eseményeket nem tudjuk csak úgy leírni. Azokat nem lehet meg nem történtté tenni, elfelejteni. Azokról gondolkodni, beszélni kell, ha másként nem, le kell írni. Mert minden látszólagos semmiség meghatározza a következő lépésünket

Múlt idő

Egy hete, pénteken vitettem ki a hűtőt a szőlőbe. Délután fél háromra jöttek a fuvarosok. Éppen csak addig maradtam kint, míg a körülbelüli helyére tették, utána jöttem haza.
Józsival megbeszéltem, hogy elmegyek elé a munkahelyére és együtt kimegyünk hozzám és beüzemeljük a hűtőt, amiből azért nem lett semmi, mert én elnéztem a 60-as busz indulási idejét, a busz nem 19,25-kor, hanem 19,15-kor már elment és én még egy 6-ost is hagytam elmenni, pechemre.
De ha már elindultam, nem szoktam visszafordulni, taxival kimentem a gyárvárosi buszmegállóig, ahol gondoltam Józsi vár. Ezerkétszáz forintot fizettem a taxira. Józsi nem várt. Munkatársa mondta, hogy az előbb ment el a 21-essel. Nagyon dühös lettem rá, de azért elmentem a 31-essel Fehér hegyig, onnan gyalog le a faluba. A kocsmába találtam. Piszkosul lehordtam – jogosan - amiért ennyit nem tudott várni rám, annak ellenére, hogy megbeszéltük.
Szakadt az eső, jól meg is áztam, bár volt esernyőm. Amikor kiadtam a mérgemet, kissé nyugodtabban, mert a tervemet nem akartam emiatt felrúgni, csak arra tudtam gondolni, ezért a mérgemet egyelőre félretettem. Ittam egy sört, kettőt, kísérővel. Elmentünk hozzá. Ott aludtam és még együtt is voltunk.
Szombaton reggel mentünk ki hozzám, a kertbe. A hűtőt a helyére tettük, bepakoltam a söröket, hozott egy üveg bort, ő nekiállt a szekrénynek, nem sikerült megcsinálnia, csavarok, egyebek miatt, abbahagyta.
Míg ő letetejezte a szőlőt, én kitakarítottam és szép rendet csináltam, azért, hogy ha kimegyünk este aludni, ne legyen rá gondom. Délután visszamentünk hozzá, levágott egy csibét, én ismét főztem a kutyáknak kis rántott levest. Ketten kihúztuk a rökamiét, elhelyeztük a teraszon, kihoztuk a kis szekrényt. Utána lementünk egy sörre a faluba és ki hozzám, kb. este 9 órakor a szőlőbe aludni.
Rend, tisztaság. Nem volt más dolgunk, mint élvezni a gyönyörű időt, a szabadságot. Józsi lezuhanyozott, én még nem szántam rá magam. A teraszon vacsoráztunk. Bekapcsoltuk a tévét és nyitott ajtó, ablak mellett elég hamar elaludtunk. Másnap reggel elmentünk hozzá a csibéért és én hazamentem, hogy főzök, ő pedig egyéb dolgokat tesz, lefejtette a bort, elment tápért, stb. Megbeszéltük, hogy vagy este megyek hozzá, vagy hétfőn reggel és nekiállunk a festésnek.
Vasárnap otthon voltam, főztem, takarítottam, mostam pár dolgot. Józsinak vittem két rántott szeletet, egyéb kaját, a kutyáknak is összeszedtem a maradékot és reggel fél nyolcassal mentem a faluba. A kocsmába találtam. Megittam egy kávét, egy kis pálinkát és ettől kezdve már csak a munkára koncentráltam, ami vár ránk.
Józsi leszedte az ablakot, ajtót. Nagy nehezen felszedtük a szőnyeget, amit kiterített a fűbe. Lekevertem a festéket és nekiálltam. Először a plafont, utána az oldalakat, kis száradás után másodszor is végigmentem a falakon, nagyon szép lett. Következett az ablak keret mázolása, utána az ajtó keret.
Nem tudom mi adott akkora energiát, de a fáradtságot nem éreztem, pedig nem volt kevés munka. Amikor a szoba teljesen kész volt, Józsival helyére tettük a szőnyegeket, közben letakarítva a bútorokat. Szerencsére a rekamiénak a gazdája azt elvitte, így volt hely a többinek.
Kisebb csatatért hagyva, mentünk át hozzám este kb. kilenc órakor a szőlőbe aludni. Akkor már én is zuhanyoztam, senki nem volt kint, ezért zavartalanul, úgy meztelenül lehetett mászkálni, ami jól is esett, hiszen nagyon meleg volt. Én nem voltam éhes, Józsi evett a teraszon, én ittam a jó hideg sört. Mennyivel más, mennyivel jobb így. Máskor ilyenkor már olyan meleg volt az ital, hogy élvezhetetlen szinte.
Hamar elaludtunk, hiszen fáradtak voltunk mind a ketten. Hál Istennek vita nélkül múlt el a nap.

A cikket írta: zsoltne.eva

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: