Szemünk fénye!... 1. rész
Látogatók száma: 64
Azt hittem már nem lehet elvenni tőlem semmit, hogy az életnek értelme van, és egyszerre rádöbbentem, semmi se lehet olyan fontos, nem számít, csak egyedül ő.
Késő ősz volt már, de csodálatos. Nagyon sok feladatom volt aznap, ezért időben el kellett induljak, hogy győzzem a munkát. Igyekeztem mindent előre eltervezni, mint szoktam, amikor szorított az idő. Hamarosan beköszönt a tél.
Ezen a napon sem volt ez másként, tudtam a dolgom.
A lányomnak nem akaródzott a felébredés, amit nem is nagyon bántam, hiszen csak hátráltatna, amúgy is rengeteg a tennivalóm. Eddig sem tudott segíteni, mi változna, ha ki is jönne velem a kertbe, de azért megkérdezem, szeretne-e? Ő azt felelte, nem.
– Menj csak, én még kicsit lustulok. (Nem vettem észre, pedig máskor már fent szokott lenni ilyenkor, kis időt sem hagyva nekem, még akár meg is előz, hogy főzzön egy kávét, mire én felkelek.)... Jól van gondoltam, csak feküdjön tovább, ha ehhez van kedve. Szokatlannak találtam a csendet ugyan, volt, hogy rosszul ébredt, de most minden olyan békés és nyugodt volt.
Hót fáradtan érkeztem haza és nem értettem miért, de őt ugyanúgy találtam, ahogy reggel, csak feküdt az ágyban. Hirtelen felmerült bennem a gyanú, hogy itt valami nincs rendben. Közelebb mentem hozzá, és ő rám nézett. Megláttam a fájdalmat a szemében, éreztem baj van.
– Egész nap nem keltél fel?... rosszul érzed magad? De felesleges is volt a kérdés, hiszen láttam rajta. Más volt. Ilyenkor már kint szokott várni az utcán, jövök-e már... most meg itt fekszik, és nem tudja elmondani se az okát.
Fáradt voltam és éhes, mint mindig egy ilyen nap után. Egyre csak az járt a fejemben, mi történt? Aztán, amikor azt tapasztaltam, hogy sűrűn járja a vécét és hallottam, hogy a gyomra is megfordul, arra gondoltam, talán elrontotta. Egyre a hasát fájlalta, de akkor nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget. Ez ezzel jár, előfordult már velem is számtalanszor, ha valamit túlzásba vittem, vagy nem esett jól. Elhessegettem a gondolatot.
Másnap reggel, mivel ugyanúgy nem kelt fel, már komolyan aggódni kezdtem. Itt már nem arról volt szó, hogy nem akar, itt már valami többről. Nyugtalan és ideges voltam egész délelőtt. Itt én már kevés vagyok. Döntöttem. Kihívom az ügyeletes orvost. Nem ellenkezett, de kicsit félt. Én is féltem!
Az orvos - hiszen számtalanszor találkozott már hasonlóval - nem aggódott annyira, rutinból tette a dolgát, miután megvizsgálta, megnyugtatott, hogy az injekció hatására a lányom jobban lesz. Hát tévedett.
Fájdalmai a nap folyamán nem enyhültek, inkább fokozódtak és én, már nem tudtam mi tévő legyek? Valahogy még átvészeltük az éjszakát, de már nem volt kétségem afelől, hogy ki kell hívjam a háziorvost, aki jött is azonnal és látva, milyen állapotban van a lányom, azonnal hívta a mentőt.
A Honvéd Kórház volt aznap az ügyeletes. Aggodalmam egyre fokozódott és kétségbeesve hívtam a húgomat telefonon, hogy nagy a baj. Jöttek is azonnal sógorommal együtt oda a kórházba. Valahonnan szereztünk egy tolókocsit, mert csak úgy leültettek bennünket a váróba és magunkra hagytak. Hosszú idő telt el, már nem bírtuk tovább és szóltunk, tegyenek már valamit, mert addigra a lányom már nagyon rosszul volt. Amikor meggyőződtek a saját szemükkel róla, hogy nem tévedünk, azonnal behívtak. A kezelőből, amit idáig sikerült élete során elkerülni már nem volt menekvés. Felfektették az asztalra, elkerülhetetlen volt, hogy alaposan megvizsgálják. Amit akkor éreztem, leírhatatlan. Minden eszembe jutott egy villanás alatt, hogy mennyire fél az orvosoktól. Az egyetlen, ahová önként soha nem ment volna. Nagyon sajnáltam akkor és mindent megadtam volna, hogy elkerülje a fájdalmat, de hiába volt. Iszonyatosan szenvedett.
Az orvos is tanácstalan volt és egyre csak kérdezgetett mindenfélét és akkor eszembe jutott, hogy évekkel ez előtt feltettek neki egy spirált. Az orvos dühös volt rám, hogy miért nem ezzel kezdtem és azonnal intézkedett.
– Ki az ügyeletes nőgyógyászat? A Megyei Kórház volt.
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm, hogy elküldted a linket. Érdekel a folytatás nagyon. Remélem, jó a vége, hiszen itt van veled. Biztosan tanult belőle és már gyakrabban jár orvoshoz, ez mindenkinek saját érdeke. Még így sincs biztosíték arra, hogy felismerik a kiváltó okot, és gyorsan döntenek az orvosok. Nehéz lehetett neked mindenre odafigyelni, emellett dolgozni érte. Nem hibáztatható ő sem annyira, mert nem tájékozódott eléggé, vagy az orvos nem mondta, hogy gyakran kell ellenőrizni. Görcsökkel viszont gyorsan kell mentőt hívatni, mert akár vakbélgyulladás, - elzáródás is lehetett volna. Sajnos az orvosok leterheltsége óriási, de nekik is van ebben a történetben felelősségük. Borzasztó, amik manapság történnek, kevés az orvos, az ápoló, a felszereltségük elavult, emiatt sok beteg van várólistán, ami életeket veszélyeztet. Bonyolult viszonyok alakultak ki, és évek óta nem született igazi megoldás, bár törekvések vannak. Remélhetjük, hogy ez mihamarabb megváltozik. Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben voltatok, várom a folytatást. Szeretettel: Kati
Mindez már igen régen történt. A folytatása ott van előtted, mert nem lehetett egy részben mindezt leírni. Leírtam, mert fontos volt számomra is felhívni arra mások figyelmét, hogy gyerekeink azzal, hogy ránk vannak bízva, ott nem áll meg a felelősségünk. Valóban, ahogy mondod több figyelmet igényelt volna. Ha jól emlékszem, öt részben írtam le a vele történteket, hogyan élte meg ő, és én. Figyelmedbe ajánlom. És köszönöm a hozzászólásodat.
Segítségképpen: Ha beütöd a cikk keresőbe a "Szemünk fénye..." akkor feljön mind az öt rész. :-)
Puszillak, Éva
A spirált nem csak azoknak teszik fel, akik már szültek?
Kedves Éva!
Szomorú történet, mégis nagyon jó, hogy megírtad, mert nagyon tanulságos és akár életeket is menthet!
Pussz, Tündér
Igen ez így van. Oda kell figyelnünk a fiatal felnőtt gyerekünkre is, mert bizony van, hogy már késő.
Puszi,
Éva
Szomorú történet, mégis nagyon jó, hogy megírtad, mert nagyon tanulságos és akár életeket is menthet!
Pussz, Tündér