újabb események régebbi események további események
20:14
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
16:43
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:37
Ilona új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:33
Ilona új cikket töltött fel
11:41
zsoltne.eva új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
10:45
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
09:50
Kőnig új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
21:41
Ilona új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
19:11
Hayde regisztrált a weboldalra
14:09
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
13:51
Anyu válaszolt egy szavazásra
10:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:05
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
06:48
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
18:56
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
17:57
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
17:49
Ilona új cikket töltött fel
17:42
Ilona új hozzászólást írt zsoltne.eva naplóbejegyzéséhez
17:38
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
16:52
zsoltne.eva új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez

Szemünk fénye!... 2. rész

2012. február 13. - Látogatók száma: 56

Azt hittem már nem lehet elvenni tőlem semmit, hogy az életnek értelme van, és egyszerre rádöbbentem, semmi se lehet olyan fontos, nem számít, csak egyedül ő.

A mentőbe már alig tudott beszállni, de még mindig a saját lábán ment... Az események felgyorsultak... Nem volt idő azon gondolkodni, mi lesz, hogy lesz? A vizsgálóban mindenen, amitől annyira félt, keresztül kellett mennie,.. ki kellett bírnia és nekem ez nagyon fájt... Látni, hallani, iszonyú volt. A spirált ott akkor, azonnal a gyullad testrészen keresztül lerángatták. Emlékeztem milyen borzasztó is volt az, amikor az enyémet vették le és most a lányomnak kell szenvednie és nem tudom ettől megkímélni.

A monitor, ami megmutatja, azt is, ami kívülről nem látható, nem hazudik. Ott bent valami nagyon nincs rendben... A gyanú, hogy nagyobb a rombolás, mint gondolták azonnali intézkedést igényelt. Akkor már nem engedték felkelni, de nem is tudott volna, hiszen megkínzott kis testét el se bírták volna a lábai... Reszketett... Hordágyon vitték azonnal a műtőbe, szinte az utolsó pillanatban.

Leírhatatlan fájdalmat éreztem, amikor közölte az orvos, hogy meg kell műteni és mindent el kell távolítani, ami okozza a gyulladást, mert az egész alsó teste szinte romokban hevert... (Eszembe jutott az a rengeteg fájdalomcsillapító, amit az orvosra várva találtam a szekrényében. Azokkal enyhítette görcseit, nehogy orvoshoz kelljen mennie.)... De már késő volt ezen gondolkodni.

Túljutott a műtéten és itt van velem. Most csak ez volt a fontos, már nem az hogyan, miért, de itt van. Kibírta. Az én lányom!

Nem érdekelt ki látja a sötét utcán, ahogy mentem, a járókelőket alig érzékeltem, egyre csak zokogtam. Nem tudom, hogyan kerültem haza az üres lakásba. De az ő szobájába vittek a lábaim.
Aztán csak ültem és sírtam. Könnyeimen keresztül néztem a lerobbant szobáját. A tárgyait, az ütött kopott ágyát, a polcait és azt a káoszt, amiben olyan jól érezte magát. Nem szerette maga körül a rendet, velem ellentétben, aki ezért szidtam is eleget.

Össze kell szednem a gondolataimat, nincs vesztegetni való időm, és nem sopánkodhatok azon, ami történt. Cselekednem kell bármilyen nehezemre is esik. (Holnap első dolgom lesz, hogy bemegyek hozzá, utána a munkahelyemet veszem célba, hogy tudják nagy bajban vagyok. Aztán mennyi mindenre lesz szüksége! Kimegyek a Tescoba, és bevásárolok mindent, ami kell, törölköző, papucs, ágynemű, paplan, párna…, minden...)... Hogy utálja a háló ruhákat! Most mégsem érdekelt ez a része a dolognak, csak legyen meg mindene.

Nekiálltam eltakarítani a romhalmazt, minden maradék energiámat belefektettem a rendrakásba, de a gondolataim nem hagytak egy percre sem nyugodni. Nem érdemelte meg ezt a sorstól. Annyi rossz érte már eddig is. Miért?! (Az az átkozott cigánygyerek, aki leszólította akkor ott az állomáson, amikor nekem el kellett utaznom és őt egyedül hagytam. Kikísért az állomásra. És az a gyerek két nap a kedvét töltötte vele. Akarta, nem akarta, ez nem érdekelt, hiába volt 18 éves, még gyerek volt. Minden szempontból. Más, mint a többi hasonló korú. Meg kellett tapasztalnia az élet durvábbik felét, amikor kiszolgáltatottá vált mindenki számára. Akár a munkahelyein, vagy a baráti kapcsolataiban. Kihasználták, ahogy csak tudták. Akkor még hallgatott rám. Eljött velem az orvoshoz, hogy feltegyék azt a spirált.)... És most itt az eredménye. Meg akartam kímélni a sok rossztól, minden szenvedéstől, vigyázni akartam rá, és most én okoztam neki a legtöbb fájdalmat.

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. november 28. 11:48
Mindazoknak ajánlom, akik még elkerülhetik, előtte vannak azon kérdéseknek, amin én, vagy mi már ugyan túl vagyunk, de tanulságul szolgál minden egyedülálló anyának, aki még nem tudja mi a legfontosabb! Mert egyetlen rossz döntésünk elegendő ahhoz, hogy soha vissza ne jöjjön az, amit szerettünk volna.
2012. február 13. 16:52

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2012. február 13. 14:33

Kedves Éva!

Most is csak ugyanazt mondhatom: szomorú történet, mégis nagyon jó, hogy megírtad, mert nagyon tanulságos és akár életeket is menthet!

Pussz, Tündér

Kedves Tündér!

Én is csak megismételni tudom. Oda kell rájuk figyelni!

Köszi, hogy olvasol.
Éva
2012. február 13. 14:33
Kedves Éva!

Most is csak ugyanazt mondhatom: szomorú történet, mégis nagyon jó, hogy megírtad, mert nagyon tanulságos és akár életeket is menthet!

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: