újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Szemünk fénye!... 3. rész

Látogatók száma: 52

Azt hittem már nem lehet elvenni tőlem semmit, hogy az életnek értelme van, és egyszerre rádöbbentem, semmi se lehet olyan fontos, nem számít, csak egyedül ő.

Összeszorult a szívem, amikor láttam mit tett vele a betegség. Amerre néztem alul, felül csövek lógtak ki belőle mindenhonnan, törékeny alakja szinte megsemmisült és mozdulatlan. Nem látszott rajta az öröm, ahogy meglátott, csak valami sértődött, szemrehányó tekintettel nézett rám, mintha kérdezné, mit keres ő itt és mit tettek vele? Mintha már nem is egy gyerek lenne, egy felnőtt nézett vissza rám.
Amikor meg akartam puszilni, nem engedte.
– Cigi szagod van, mondta... pedig ő is dohányzott... Megértettem és az ágy végéből néztem őt sokáig. A vigasztaló szavak itt most mit sem értek. Otthonról hozott plüss állatkája láttán kissé talán elhúzta a száját, olyan mosolyfélére sikeredett.

Bent a munkahelyemen, a főnökasszonyom, megértve a helyzetemet azonnal intézkedett. Tudta, hogy segítenie kell. Közbenjárt a kórház legilletékesebbjénél, hogy a lányom kapjon meg mindent, amire csak szüksége lehet a gyógyulása érdekében. Hogy változott-e valami, nem igazán érzékeltem, mert valóban látszólag minden rendben volt, a körülményekhez képest, talán egy kevés vigasz volt ebben a helyzetben.

Teltek, múltak a napok, és én már azt hittem vihetem haza, hogy otthon, a saját környezetében gyógyuljon tovább, de közölték velem, újabb komplikációk jelentkeztek. A nőgyógyászaton megtették, amit lehetett, de át kell, hogy szállítsák a sebészetre, mert leállt a bélműködése. Kilátásba helyezték a legrosszabbat, ha rövid időn belül nem lesz változás, ismét meg kell műtsék... Uram Isten! Hiszen alig él! Hogy bírná ki, hogy a még be sem gyógyult sebet felszakítsák?... Nem, azt nem lehet. Könyörögtem, tegyenek már valamit! Iszonyúan lassan múlt az idő és én aggódva vártam a híreket, a telefont. Nem volt mit tennem, alá kellett írnom a beleegyezésemet az esetleges újabb műtéthez. Leírhatatlan, mit éreztem akkor. Hogyan tovább? Mire számíthatok?

Amikor átszállították a sebészetre, mindenre fel kellett készülnöm. De lehetetlen volt. Abba nem lehetett belenyugodni, hogy ismét megműtsék. Zokogva, könyörögve kértem, tegyenek már valamit. A legszörnyűbb az volt, hogy a hasa csak egyre puffadt. Le kellett fogniuk, akkor sem sikerült az orrán keresztül bevezetniük a csövet. Egészen addig nem, míg egyik nővérke, látva az ellenállását, az emberibb formáját választva,... sikerült a bizalmába férkőznie így elérte nála, hogy engedje bevezetni. Honnan volt benne ez az elhatározás, hogy aláveti magát egy ilyen kellemetlen beavatkozásnak?... Ennek a kis fiatal, törékeny nővérkének egyedül sikerült és még csak le se kellett fogni... Napokon keresztül ezen a csövön távozott minden, aminek távoznia kellett. Borzasztó volt, de egyben megkönnyebbülés is, hogy a nehezén már túl vagyunk... Forgatták össze vissza, ütötték a hasát, hogy történjen már valami. Már majdnem feladták, amikor megtörtént a csoda. Elindult végre a bélműködése. Az öröm, a megkönnyebbülés leírhatatlan volt.

Mi jöhet még ezután?

Folyt.köv.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Kedves Éva...

... ez torokszorító...

Pussz, Tündér

megtekintés Válasz erre: Tündér

Kedves Éva...

... ez torokszorító...

Pussz, Tündér

Igen, ez az volt... és én ezt soha nem felejtem el! Mint ahogy azt sem, ami ez után jött, mert mindent megváltoztatott, ami addig volt. Őt is, engem is. Az egész életünkre kihatással volt, van.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: