Szemünk fénye!... 5. rész
2012. február 13. - Látogatók száma: 72
Közeledett a karácsony...
Nagyon szerettem anyámat. Hogyan is mondhattam volna azt neki, hogy a tűrőképességem határán állok, hogy mennyire ki vagyok merülve, és már nem tudom, meddig bírom. Nem gondoltam, nem tudtam mit jelent, talán csak reméltem, hogy ha itt lesz velünk, a lányomra is jó hatással lesz, a gyógyulását elősegíti. De nem számoltam azzal, hogy anyut keményebb fából faragták, és nem érzi majd át, vagy ha igen, volt benne része elégszer a sok gyerek mellett, nem úgy érzékeli az én problémámat. Nem gondolta, hogy én nem lehetek olyan erős, mint ő volt annak idején, amikor mi gyerekként betegek voltunk.
Anyu kényelmét igyekeztem biztosítani, a lehető legjobban érezze magát az alatt a pár nap alatt, ami mindössze talán egy hét volt és mindent jelenthetett volna számunkra.
A hogyan tovább még ez után jött, ami már inkább a részemről volt egy kisebb fajta idegösszeomlás, amikor már nem bírtam tovább. A lányom az egyik ágyon, édesanyám, hiszen idős volt már, a másik szobában feküdt és én ide-oda rohangáltam kettejük között és tettem a dolgom, amíg csak bírtam. Anyu nem vette észre, mennyire kimerült vagyok már, és mekkora segítség lenne, ha kicsit legalább beszélgetne Kittivel, hogy levegye legalább ezt a terhet a vállamról.
Amikor felhívtam telefonon a kolléganőmet és el akartam mondani, mennyire ki vagyok borulva, elsírtam magam. Neki sikerült megnyugtatnia a határozottságával, hogy nélkülem is megy a munka és most nem szabad másra gondolnom, mint a lányom gyógyulására, és bírnom kell!.. már ez is segített, legalább valakivel beszélni tudtam erről.
Pár nap múlva a munkahelyemről szinte egy kis küldöttség érkezett és akkora "szeretetcsomaggal" állítottak be a kolléganőim, hogy csak néztem. Volt abban a világon minden, egy vagyont költhettek ránk azzal, mi mindent bevásároltak... Gyümölcsöt, mindenféle finomságokat, csokit, kávét, ennivalót... és ők kirángattak ebből az állapotomból. Az együttérzésüket soha nem felejtem el... Akkor éreztem, hogy nem vagyok már egyedül. Amíg tartott a látogatásuk, addig öntötték belénk a lelket. Anyu is gyengélkedett, neki is jólesett.
Elmúlt a Karácsony, el az ünnepek és én boldogtalanságomban, ismét boldog voltam, mert hamarosan elmehetek vissza, dolgozni. Elértem ugyanis azt, hogy az ápolónő egészen addig maradhatott még a lányom mellett, amíg teljesen felépül. Van Isten! - gondoltam, mert nagy megkönnyebbülés következett, amire már nagy szükségem volt, hogy a munkámat ugyanolyan lendülettel tudjam végezni, mint korábban.
A kényszerszabadságnak vége volt.
Vége!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Suta mozdulatom miatt a pontozás nem sikerült.
Tudd, öt szeretetpontot kaptál.
puszi
Zita
Töröltem a pontozásod, újra tudsz értékelni!
Suta mozdulatom miatt a pontozás nem sikerült.
Tudd, öt szeretetpontot kaptál.
puszi
Zita
Puszi,
Éva
Tudd, öt szeretetpontot kaptál.
puszi
Zita
Itt vagyok, olvaslak .... !
Szeretettel
Zita
Kedves Hozzászólók!
Zséva írása tényleg egy régi írás újrapublikálása.
Kérek mindenkit, aki egy cikket újra szeretne publikálni az oldalon, az előtte kérjen bennünket, hogy duplikáció ne legyen a feleségek.hu-n! És amennyire lehet, kerüljétek a teljes újra publikációt, ha mégis feltesztek ilyen cikkeket, akkor azoknak legyen valami kiegészítése, valami új mondanivalója. Egyéb esetben csak indokoltan járulunk hozzá az ilyen jellegű ismétlésekhez.
Pussz,
Tündér
Kérlek benneteket, a vitát a KV klubban folytassátok!
A legjobb megoldást választottad.
Nem lesz vita. Azt hiszem ez a történet nem indokolja, hogy bárhol is vitát generáljon.
Aki már találkozott vele, emlékeiben él ez a történet, ne olvassa, ne pontozza... ilyen egyszerű.
Két évvel ez előtt írtam "A lányom nélkül soha..." c. hat részes sorozatot. Ezt az írást egy kicsit átdolgoztam, de nem változtattam meg, egy résszel sikerült lerövidítenem. Nem készültem fel valaki ellenállására.
Nem célom a babérokra törés, hiszen semmi előnyöm ebből nem származott, ezt mindenki tudja. :-)
Köszönöm,
Éva
Zséva írása tényleg egy régi írás újrapublikálása.
Kérek mindenkit, aki egy cikket újra szeretne publikálni az oldalon, az előtte kérjen bennünket, hogy duplikáció ne legyen a feleségek.hu-n! És amennyire lehet, kerüljétek a teljes újra publikációt, ha mégis feltesztek ilyen cikkeket, akkor azoknak legyen valami kiegészítése, valami új mondanivalója. Egyéb esetben csak indokoltan járulunk hozzá az ilyen jellegű ismétlésekhez.
Pussz,
Tündér
Kérlek benneteket, a vitát a KV klubban folytassátok!
Ezt a hozzászólást törölte a moderátor
Ezt a hozzászólást törölte a moderátor
Remélem ez már régi történet és rendben vagytok!
Köszönöm Virág a szavaid. Tudom, hogy megértesz, mint ahogy én is téged... Akármilyen nehéz, nekünk helyt kell állni.
Puszi,
Éva
Puszi
Ui: Nekem az összes eddig írt sorozatod közül ez tetszett a legjobban!
Szia Éva!
Én is végigolvastalak. Jól tetted, hogy kiírtad magadból! Mindannyian cipeljük/cipeltük a zsákunkat, ami egyszer pillekönnyű, máskor meg irtó nehéz. Sok erőt, kitartást és még több örömöt kívánok nektek!
Puszi,
Liz
Köszönöm a biztatásod a továbbiakhoz. Számomra az is sokat jelent, hogy olvasod az írásaim, mert ezen keresztül ismerheted meg a gondokat is, amivel küszködünk néha, ami nem kell mondanom mit jelent annak, aki gyermeket nevel, az tudja csak milyen szoros ez a kötelék, vagy milyen nehéz, ha beteg van a családban.
Puszi,
Éva
Én is végigolvastalak. Jól tetted, hogy kiírtad magadból! Mindannyian cipeljük/cipeltük a zsákunkat, ami egyszer pillekönnyű, máskor meg irtó nehéz. Sok erőt, kitartást és még több örömöt kívánok nektek!
Puszi,
Liz
Kedves Éva!
Végigolvastam a sorozatodat, és tudod... te tudod, hogy megértelek...
Nem könnyű, akár az ember gyereke beteg, akár a férje...
Szívszorító történet, örülök, hogy megírtad!
Puszi, V
Puszi,
Éva
Végigolvastam a sorozatodat, és tudod... te tudod, hogy megértelek...
Nem könnyű, akár az ember gyereke beteg, akár a férje...
Szívszorító történet, örülök, hogy megírtad!
Puszi, V