újabb események régebbi események további események
22:00
Virág új bejegyzést írt a naplójába
21:59
Virág új bejegyzést írt a naplójába
21:58
Virág új bejegyzést írt a naplójába
23:55
Virág új hozzászólást írt egy cikkhez
20:19
Juhász András Géza új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:00
Ilona új cikket töltött fel
22:31
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
20:41
Virág új hozzászólást írt egy cikkhez
15:26
Juhász András Géza új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
15:18
Juhász András Géza új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:45
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
20:56
katherina regisztrált a weboldalra
13:55
Black Ice módosította a cikkét
10:49
Black Ice új cikket töltött fel
10:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:05
KiralyCsilla1965 módosította a naplóbejegyzését
20:02
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
12:49
Black Ice módosította a cikkét
12:22
Black Ice új cikket töltött fel
09:50
KiralyCsilla1965 válaszolt egy szavazásra

A pad (3)

2015. július 28. - Látogatók száma: 49

Mire való az anya?... Arra is, hogy elmagyarázza a gyerekének, vannak pillanatok, amik egyedül csak az övéi... Ezért értem meg az idősebbeket inkább, mert azoknak bőven van mire emlékezniük.. Utolértem őket. Most már nekem jutott ez a szomorú "tisztesség"

Ma én is találkoztam a családommal... Sajnálom, hogy ilyen szomorú esemény hozott bennünket ismét össze, ha rövid időre is... Elbúcsúztunk tőled méltóképpen, elkísértünk nővérem, utolsó utadra...

*

Igen, jobb szembenézni, a valósággal!...

Nem kísértetet láttak bennem akkor sem, akik e szomorú eseményen megláttak, mert az élet megtréfálja az embert..., úgy hozta, hogy kottára olyan vagyok, mint ő. Fiatalabb korban különösen. Hasonlítunk egymásra... A vonásaink, a hangunk, még talán a természetünk is, mégis különbözőek... Rég nem látott rokonok vallották ugyanazt, mintha csak őt látták volna bennem viszont...
Én erre büszke vagyok! Sok jó tulajdonságai közül, ez az egyik..., a rosszak elfelejtve. Hogy kinek ez az érdeme?

Mondtam is a húgaimnak, amikor átöleltem őket azon a szomorú napon, egy olyan pillanatomban...

- Most már én vagyok a ti nővéretek, vigyázzatok rám!... Erre megszólal a kisebbik:
- Nana?... Nekem van még egy!... és milyen igaz! Vág az esze, mint a beretva!

*

Bármilyen messzire is sodorhatott bennünket az élet, mi mindig megtaláltuk egymást. Amikor szükségünk volt a másikra, mindig tudtuk kit kell keresni, hívni... Az én családom! Az egyik te vagy! Ebben egyformák voltunk... Segítőkészek... A bajban összetartók, megértők. Az élet viharával viszont külön-külön meg kellett birkóznunk. Abban nem volt apelláta. Azt nem lehetett megosztani, azt egyedül kellett átvészelni, végigvinni... De ekkor is találtunk megnyugvást egymásban, időközönként meghallgatva a másik búját, baját, ami a segítségünkre volt. Egy nagy család részesei vagyunk, ilyennek kell lennünk!

Tudtad, vagy sem, de szerintem igenis érezted, hogy szeretlek, talán, ha lehet különbséget tenni testvér és testvér között, a leginkább hozzád kötődtem... de azt hiszem ezt a másik testvéremnél is mondtam... Mindannyiatokat szerettem! Megtanítottál sok mindenre, de főleg az élet viharában felülkerekedni a nehézségeken. Laza, mondhatnám könnyű életmódod ehhez nagyon sok támpontot adott nem csak nekem, mindannyiunk része voltál... Követtem példád.

Egyedül maradni nem jó!
És te soha nem voltál egyedül,
mint ahogyan én is igyekeztem nem azzá válni - mondhatnám, mint te, de ez mit számít?
Ott voltunk mi, mindannyian, ha nem is egy helyütt, de sokan.
Egy életünk van, amit másokkal megosztottunk és alkalmazkodni,
ha nehezen is, de idővel megtanultunk.
A részünkké vált egymás elfogadása,
alkalmanként, ha úgy hozta a sors, az elutasítása...
de a megbékélés időszaka mindig eljött.

Ma is ezt teszem. Emlékezem. Elfogadom a másikat, a társad ideig-óráig, mert most neki van nagyobb szüksége arra, hogy megosszam vele azt a padot, amit eddig egyedül magamnak, az én fájdalmaimnak kisajátítottam.
Neki adtam egy kis időre, mert látom és belátom, hogy hiányzol, neki most nagy a vesztesége.
Érezze át azt, amit hosszú idő óta, a szüleink, testvéreink után mind a mai napig is nélkülöznöm kellett.

Hiányoztok mindahányan!
Nekem, külön-külön is, egyenként, drága testvérem!

Az életnek mennie kell tovább, bár semmi sem lehet ugyanaz, ezt belátom... A fájdalom visszavetett mindannyiunkat, de élnünk és mennünk kell tovább! Ehhez próbálok én segítséget nyújtani a magam módján, és az ő segítségét, mit önként ad elfogadni, mert szüksége van rám, és viszont. Tiszteletben tartva az emlékedet, soha el nem felejtve mi kettőnket összeköt, a testvéri szeretetet! A rosszat feledve, a jóra emlékezve, egymást segítve igyekszünk e nehéz időszakot átvészelni, mondhatnám? Túlélni...

Nem ismerem őt, a párodat, de igyekszem megismerni...
Hajszálon függünk mind a ketten.
Ki ezt másként értelmezni próbálja, nem érti, megjárja...
a lelke rajta, majd egyszer - talán - mindezt ő is belátja...

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: