Egy imádott nagyszülő, anyus kinek elvesztése feldolgozhatatlan!
Látogatók száma: 57
Az élet, mely véget ér, de szívünkben örökké megmarad az emléke!
Az imádaton túl, olyan nagyszülőkkel áldott meg a sors akik, mivel édesanya és édesapa sokat dolgozott vigyáztak rám, neveltek, segítettek és a mamikám nagyon fincsiket főzött.
A gyerekkorom és életem meghatározó emberei voltak - ma is - utat mutattak és sokat tanultam tőlük. Sokáig együtt laktunk, de 8-9 éves koromban elköltöztünk tőlük, sajnos bérházba, ahol soha nem tudtam megmaradni a szívem visszahúzott hozzájuk. Nap, nap után náluk voltam, körülöttük és szinte minden lehetőséget megragadva ott is aludtam. A szüleim mindig is tudták, hogy ha lehetőségem lesz rá, visszamegyek oda, ahol felnőttem. Múltak az évek és a suliévek alatt kaptam egy kutyuskát, akit a nagyszüleimnél tartottam, így Ők sem voltak már annyira egyedül. A kutyust Lordinak hívták és dalmata volt. A nagyszüleim megszerették és hozzájuk is tartozott, innentől kezdve szinte mindig ott kötöttem ki. Aztán, amikor férjhez mentem nem sokra rá fölköltöztünk vissza hozzájuk és attól kezdve együtt laktunk gond és probléma nélkül nagy egyetértésbe, ami igen ritka.
Sajnos az élet fintora, hogy a nagypapámat nem sokkal ezután, hosszú és küzdelmes betegség és nem kevés szenvedés után elvesztettük, halála mélyen megrendített, hiszen nekem olyan volt mint apám, és nagyapám egyszemélyben. A férjemnek még fájóbb volt, mert Ő neki nem voltak nagyszülei és a papámban találta meg azt a nagypapit, aki neki nem volt. Onnantól kezdve 3-an maradtunk, ja és persze a kutyuskánk. De sajnos az élet megint lecsapott ránk és a mi kis házőrzőnket 24 óra alatt elvesztettük, ami nekem mai napig nagy veszteség, mert nagy barátság volt köztünk. Így 3-an maradtunk. Az élet ment tovább, de emlékek maradtak és csak a jók és szépek. A sors úgy hozta, hogy kutyuskánk elvesztésekor, már pocaklakónk volt, ami kislánykánk, amit nem sokkal utána tudtunk meg. Az öröm leírhatatlan volt, melyet minden ember érez. A nagymamám volt a legboldogabb, bár már volt dédunokája kis fiúcskák, és voltak rajtam kívül unokái, de mindig hozzánk ragaszkodott a legjobban.
Aztán eljött a nap és megszületett a kislányunk Barbika és innentől kezdve boldogok voltunk és mi együtt neveltük, vigyáztunk a mi szemünk fényére. Amikor Barbuskánk 9 éves lett a nagyikánk - 89 évesen - beteg lett orvostól - orvosig jártunk, de sajnos gyógyíthatatlan betegségben szenvedett és megtudtuk, hogy már nem tudnak rajta segíteni. Életem legnagyobb csapása volt ez, bár tudtam szép kort megért, de mégis nem tudtam szembe nézni az elkerülhetetlennel, hiszen a sors nagy könyvében mindannyiunknak meg van írva valami.
Az utolsó percig mellette voltunk, bár mindig azt mondta nem tudja mi lesz főleg velem, ha Ő már nem lesz. Hiányozni fog a reggeli közös kávézás, a nagy beszélgetéseink és mindaz ami az életben fontos. Nem lesz, aki mindig mellettem legyen és utat mutasson bizonyos élethelyzetekben, átadja megszerzett élettapasztalatait, vagy csak pusztán átöleljen és megsimogasson. Mind e közben fájdalmas harcot vívtam, hogy betegségemből felgyógyuljak és ráadásként még családi harcot is vívjak egyes rokonokkal.
Aztán eljött a pillanat... elment örökre itt hagyva a földi életet. De tudtam, hogy mindig velünk lesz, hiszen mindig azt mondta: - "A felhőn ülve fogok rátok mindig vigyázni"!
Ha most visszagondolok, bármi bajom van, vagy pusztán csak az kell, hogy velem legyen kimegyek felnézek az égre és arra gondolok, hogy vajon melyik felhőn ülve vigyáz Ő és a papám mi ránk! Ettől megnyugszok és könnyebben veszem az akadályokat az életben!
Én csak azt tudom mondani, akinek még van nagyszülője helyettem is ölelje meg, puszilja meg Őket. Mindig arra gondoljon, hogy most még itt vannak szeresse Őket, sokat beszélgessen velük, mert ha elmennek ezek a pillanatok soha nem térnek vissza.
A szeretet soha nem múlik el szívünkben, lelkünkben tovább él!
Orsolya
A cikket írta: Orsolya
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nagyon emberi érzéseket írtál meg!
Pusszancs, Cecill
A legjobb írásod, amit olvastam tőled:-)
Nagyon emberi érzéseket írtál meg!
Pusszancs, Cecill
Ezen a cikken látszik, hogy szívből írtad...gratulálok
Remélem valamelyik felhőn ülve vigyáz ránk, ahogy megigérte! üdv Orsolya