Hogyan mondjam el neked...
Látogatók száma: 50
Https://www.youtube.com/watch?v=UKy5zr0T5vg
Panaszra semmi oka nem lehetett, nem is tette, hiszen tőle tudom, hogy mindene megvolt, - mint mondta alkalmanként, amikor le tudtunk végre ülni egy kicsit beszélgetni, megunva az ablakon keresztüli cseverészést, és behívhattam hozzám egy kis tere-ferére, hiszen útjába estünk nap, mint nap, és egy-két cigaretta, kávé mellett elbeszélgettünk,.. majd útjára engedtem a negyedik emeletig..
- Amire csak szükségem lehetett, még ki sem ejtettem a számon, a nélkül is észrevették, és szinte azonnal, de legalábbis rövid időn belül pótolták, hogy ne szenvedjek semmiben sem hiányt azért, mert egyedül élek… - mesélte nemegyszer utolsó találkozásunk óta vele történteket.
Ilyen formán gondoskodott Etukáról a családja. Legfőképp a fiának és húgának köszönhetően, akik lesték minden kívánságát. Nem győzött eleget tenni a rengeteg meghívásnak, aminek a teljesítése - állítása szerint olykor már fárasztotta is. De mindig csak áradozva tudott egy-egy kiruccanásáról beszélni, hogy mennyi figyelmességet kap, szépség veszi őt körül esetenként, és hogy mennyi rengeteg helyre eljutott általuk. Vitték és hozták az év folyamán és nyaranta többször is, ahol élvezhette a kényeztetések szinte valamennyi formáját. Áldotta is ezért a sorsukat, hogy minderre lehetőséget adott.
Szó se róla, nem önzetlenül tették, ami természetes is egy családban, hogy segítenek egymásnak, amiben csak tudnak - legalábbis én így gondoltam erre. Szükségük volt rá, az anyára, aki mindennek ellenébe, vagy csak, mert ez így volt részéről is a természetes, amennyire koránál fogva képes volt rá, tőle telhetően, igyekezett a kedvükbe járni, olyan módon kárpótolni fiát, menyét, unokáját a sok törődésért, hogy valamennyiük kedvenc ételét főzte meg alkalmanként. Nem lebecsülendő ez az ő korában, a hozzávalók beszerzése, amit nemegyszer megtapasztaltam, mert igencsak sűrű látogatója volt napi szinten a környező üzleteknek, mindig felpakolt szatyrokkal…A ráfordított időről nem szólva, amíg mindezt elő tudta varázsolni…, de hát a rutin.
Ami őt illeti, az ő szokásai voltak, ahhoz körömszakadtáig ragaszkodott. Húga nem csak az egyedüli megmondhatója lenne, annyit rágták a fülét, hogy ne dohányozzon olyan sokat, de neki nem lehetett megszabni, mikor keljen, feküdjön, mivel, hogyan tölti fogyogató szabadidejét. Az egészsége megóvása is egyedül csak rá tartozott, amiről saját maga jól, vagy rosszul tett belátása szerint gondoskodott mindig is élete során, amikor csak tehette… (Ismerős volt nekem ez a hozzáállása, a magyarázkodásai. Mind a mai napig kapok a fejemre hozzá hasonló, elítélendő cselekedeteim miatt…)
Ki gondolta volna, hogy az idő vasfoga eközben kíméletlen dolgozott legbelül, hiszen a korát meghazudtoló módon járt, kelt. Fitt, fiatalos, elegáns tudott maradni olyannyira, hogy senki meg nem mondhatta volna igazi korát, én sem hittem el, hogy milyen régóta koptatta már az utca kövét.
Azon a napon is, karácsony előestéjén szokásához hűen leült nálam a konyhaasztal melletti szokott helyére. Nem sietett. Minek is, hiszen az ünnepeket a családjánál fogja amúgy tölteni, de megkér valamire, mert elkapta egy kis szédülésféle, ezért igyekezett haza. Nem veri nagy dobra, hogy nem érzi túl jól magát, nem tulajdonít neki jelentőséget, így én sem firtattam, egyébként is hozzátette: hamarosan jön hozzá a „Nusi”, az úgysem fogja békén hagyni…
- Két csomag dohányt, a hozzá való hüvelyt és egy Rtl rádióújságot már nem volt erőm megvenni - mondta. - Legyen elegendő az ünnepek alatt!…
Késlekedés nélkül térültem-fordultam. Nem akartam várakoztatni, hiszen várja a húgát. A felajánlott segítséget, hogy felkísérem, elhárította azzal, hogy „itt a lift, onnan már csak pár lépés az ajtaja…” Nem erőltettem. Néztem utána még pár pillanatig, amíg elérte a liftet és az ajtó becsukódik. Akkor még nem tudhattam, hogy ez volt Etukával való utolsó találkozásunk. A döbbenetes hír az év utolsó napján ért utol, amit az ablakon keresztül kérdésünkre a szomszédasszonyától tudtunk meg, hogy Etuka karácsony másnapján, december 26-án szívinfarktusban meghalt… Hogyan mondjam el neked?...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Néha azt hiszem én is így fogok járni, úgyhogy most már tudatosan lassítok és magamra is figyelek. Az elmúlt évben így is több szívritmus szabályzót kellett bevennem, mint korábban. :(
Szomorú...
Néha azt hiszem én is így fogok járni, úgyhogy most már tudatosan lassítok és magamra is figyelek. Az elmúlt évben így is több szívritmus szabályzót kellett bevennem, mint korábban. :(
Igen az. Mert nem vesszük komolyan az intő jeleket, pedig ott vannak/voltak... :-(
Addig is, míg megtörténik, figyeljünk magunkra...
Sajnálatos de ez az élet. Nem tudhatjuk, mikor érünk utunk végére. Épp' ma olvastam a szívinfarktusról, az előjeleiről. Szerintem Etukának "szép" halála volt, mégha valami más jelzővel kellene is illetni, mert a halál az sehogyan sem szép.Egy utolsó percig aktív élet után hirtelen elmenni-erre gondoltam a "szép" jelzővel.Nem kiszolgáltatottan, tehetetlenül, nem emberhez méltóan...Én is így szeretnék távozni a földi létből...
Addig is, míg megtörténik, figyeljünk magunkra...
Sajnos nem mindenkihez volt ilyen kegyes az élet! Ez az év több szempontból is nagyon rosszul kezdődött többünknek. Ha így nézem, szerencse a szerencsétlenségben, hogy ő sem érez már semmit... Nekünk fáj, az ittmaradottaknak!
(Carina Bartsch)
Részvétem!
Pussz, Tündér
"Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerűen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos."
(Carina Bartsch)
Részvétem!
Pussz, Tündér
Puszi, Éva