újabb események régebbi események további események
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

NEVE IS VOLT… László!

2010. szeptember 19. - Látogatók száma: 69

Nagyon szép szál gyerek volt. Talán ez volt a veszte.

A házban lakott az a család, akinek az idősebbik fiukról mondom ezt. Éveken keresztül futottunk össze itt-ott a kanyarban. Körülbelül tudni lehetett az életükről, hogy merre van éppen az apa, zenész lévén, akár valahol külföldön. Ők is, akárcsak mi valamivel többet, jobbat akartak annál, amijük van. Pénz. Mindig az az átkozott pénz. Ahhoz, hogy jobban éljenek, mint mások, a férj tehetsége lévén, külföldön vállalt munkát. Jött is a pénz doszta, volt ott minden, hifi torony, meg, amit akarsz. Az asszony mindeközben nevelte a fiúkat. Kit így, kit úgy sikerült megreguláznia, egy darabig, mert időközönként kicsúsztak a kezei közül. Meg volt mindene az asszonynak, egyet kivéve, nem volt egy erős kéz, aki akkor csapott volna oda, amikor kell. Nehezen bírta már, amikor a férfi visszajött. Hogy mit talált itthon, vagy sem, azt ők tudják. Én csak azt láttam, hogy egyre jobban csúsznak lefelé. A házasságuk tönkre menni látszott. Az idősebbik fiú otthagyta az iskolát, szakácsnak tanult és az utcát választotta. A haverok, a pia, a csajok, nem hagyták nyom nélkül, amilyen életet élt. Itt már az apa sem tudott segíteni. Rendszeresek voltak a balhék ennél a családnál. Jöttek a haverok, ment a duhajkodás, az ivászat, a csajozás. A szülők végső kétségbeesésükben már odáig mentek, hogy rácsot tetettek az ajtóra, hogy ez a duhaj gyerek, ne tudjon több kárt okozni a családban, mint eddig. Lassan lassan kopott el minden. Itt már senki, semmit nem tudott segíteni. A kisebbik fiú még elővette a jobbik eszét, és kitanulta azt a szakmát, amit elkezdett. Nem csúszott le, szerencsére. De a duhaj gyerek egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt. A szülők pedig magukba. Ráment erre az egész család. Nem számított se pénz, se hifi torony, se semmi. Az asszony az ital felé nyúlt. Ismertem őket, még józan korukból. Nem láttam az asszonyt, amikor már nem volt a maga ura. A gyerek teljesen tönkre tette. Már nem a szülőt, már csak egy „rossz” embert látott benne, aki nem ad pénzt, ha kell, akit össze kell rugdosni. Az anya meghalt. Az apa kizárta a fiát, és az utca kölyke lett. Hajléktalan úgymond. Nem kellett hozzá sok idő, pár év talán, amikor hallani lehetett, agyonverték. Kit hat meg, mondták az emberek, mert addigra már annyira rossz volt a híre, hogy csak szabadulásként fogták fel a dolgot. Az apa is így gondolta. Bár én felfedeztem rajta némi szülői érzékenységet. Hogy mindenkinek jobb volt így, az biztos. Az apa elköltözött ebből a házból, el valahová vidékre. Új életet kezdett egy „idegen” asszony mellett. A kisebbik fia családot alapított. Hogy élnek, az a biztos. Egy ember meghalt. Ennyi volt. Miért? Feltehetjük a kérdést, de miért. Ha egy család, ahol élt ez a gyerek, képtelen volt úrrá lenni azon a helyzeten, amiben éltek, a gyerek nem változtatott, mit tehet egy kívülálló, házlakó, akinek ráadásul ez az ember még az életébe is belegázolt, rosszat tett. Olyat, amit nem kellett volna. Ja, hogy ő nem is volt ember? Próbáltam én is más szemmel nézni. Emberileg szót érteni vele, hiába. Azt mondta ez a gyerek valamikor, amikor mintegy mellékesen bele rúgott a lányom fejébe, úgy elmentében, mert éppen dühösen kirohant az otthonából és nem volt éppen egy foci labda a lába közelébe, jobb híján a lányom fejét célozta meg. Csak úgy loccsant. És én mindezt láttam. Szemben, az ablakommal a saját szemem láttára történt ez a borzalom. Hirtelen és váratlanul. Annyi időm se volt, hogy mérlegelni tudjam. Nem volt rá idő. Felkaptam a kezem ügyébe került egyik magas sarkú cipőmet, és csak úgy mezítláb kirohantam a lépcsőházból és mert, nem szaladt el, ütöttem, vertem, ahogy csak értem a meztelen felső testét, és ha egy kés lett volna a kezembe, azt is belevágtam volna és ordítottam, hogy Miért? Amire csak az volt a válasza. „Úgy is idióta!”. Az, amit akkor tett megbocsájthatatlan volt. Hiába volt minden igyekezete, hogy jóvá tegye, hogy bocsánatot kért, hogy nem őt akarta bántani. Már nem számított. Bennem, és a lányomban olyan gyűlöletet indított el ezzel a cselekedetével, hogy egy életre megutáltam. Bilincsben hozták a bíróságra, amikor megtalálták valamelyik szórakozóhelyen, vagy éppen az utcán. A büntetés az én fájdalmamat soha nem enyhítette a mai napig sem, még akkor sem, amikor ez az ember az utcán végezte. Valaki agyonverte.

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: