Pontok
Látogatók száma: 69
Minden mondat után teszel egy írásjelet, legtöbbször egy szép kerek pontot, s ezzel mintegy lezárod a gondolatot. Utána kezdhetsz egy új mondatot.
Ami természetes a beszédben és az írásban, az miért nem természetes az életünk eseményeinek lezárásában?
Miért tépjük fel sebeinket és miért nem hagyjuk, hogy behegedjenek, begyógyuljanak? Ha szerencsénk van, nyomuk sem marad.
Ám ha dédelgetjük őket, nota bene, büszkén mutogatjuk, vagy egyszerűen lelki kényszert érzünk önmagunk kínzására, akkor ne csodálkozzunk, hogy elmegy az életkedvünk, és borzasztóan tudjuk magunkat sajnálni, miközben nem értjük, hogy mások miért bizonyulnak érzéketlennek velünk szemben, s semmisségé degradálni kontinensnyi problémánkat.
Emlékszem, már Doktor Bubó is megmondta, a hírhedett pszichológus, hogy minden bajt elmulaszt egy nagyobb baj!
Komolyra fordítva a szót, az ember életében, mondjuk nyolcvan évnyi időben, megvannak azok az életszakaszok, amelyekben életkorunknak megfelelő feladataink vannak, s ha jól belegondolok, így van ez, amióta emberré lettünk.
Az első szakasz a tanulásé, a második az aktív munka és az utódnevelés, a harmadik az élettapasztalat átadása az utódoknak.
A sorrend nem igazán felcserélhető, mert az visszaüt, önmagunkra és a környezetünkre is, továbbá értelmetlen is.
Ha valamit elmulasztunk, és sokkal később tesszük meg, az már nem ugyanaz. Sokkal egészségesebb az álmokat álmoknak hagyni, tenni utána egy pontot, és reális új célokat keresni és tenni érte, hogy megvalósuljanak. Hagyni kell elrepülni az álmokat, nem újra és újra feltépni a sebeket, mert megkeseredett, sótlan, mogorva emberekké válunk, holott más területen lehetünk sikeresek, megteremhetjük a magunk kis belső édenkertjét, az sem baj, ha mások azt nem is látják.
Álmunkat kierőszakolni a sorstól nem lehetetlen, de előre nem látott gondokat okozhatunk magunknak és másoknak.
Mondok egy példát.
Nyugdíjas kollégám, ötszörös nagypapaként, a mai napig emlegeti, hogy bezzeg vele nem focizott az apja soha, mert ötvenöt éves volt, amikor született, nem beszélve arról, hogy mire kamaszodott, szinte két generációs nézetkülönbség volt közöttük.
Mondok másik példát.
Géza bácsi nyugdíjasként dolgozott a cégünknél, amikor mi még ifjú kezdő diplomások voltunk. Előtte másik nagyvállalat megbecsült középvezetője volt. Büszkén mutogatta nekünk az egyetemi jegyzeteit, nyugdíjazása előtt két évvel kapta meg a diplomáját, és azért dolgozott betegen is, mert úgy gondolta, hogy használni akarja a friss tudományát.
Nem sikerült neki felvenni a fiatalokkal a versenyt, hiszen benne ott munkált a sok évtizednyi tapasztalat, amely óvatosságra intette, és annyira tökéletest akart alkotni, hogy soha nem készült egy egyetlen anyaggal sem.
Tegyünk pontot a mondat után, a megvalósulatlan álmok után, találjuk meg lelki békénket, és időben keressük meg azt, amelyben sikeresek lehetünk.
Az idő és a tapasztalat nagy gyógyító.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Minden vég valaminek a kezdete.
A vég-nek nincs vége...
vannak és bokrosodnak bennünk nyitott mondatok ,
zárójelesek, egyszavas mondatok, tagolatlanok...
Egyponton pontatlanok.
Kedves Yolla!
A sors vagy adja, vagy nem, ahogy mondtad, kierőszakolni sok mindent lehet, de nem biztos, hogy megéri. Az élet mégis tele van csodákkal, tündérekkel, angyalkákkal és hittel.
Pussz, Tündér
A sors vagy adja, vagy nem, ahogy mondtad, kierőszakolni sok mindent lehet, de nem biztos, hogy megéri. Az élet mégis tele van csodákkal, tündérekkel, angyalkákkal és hittel.
Pussz, Tündér
Szia Yolla!
Amiről írsz, az való igaz. Annyi a meglátásom, hogy van olyan ember-helyzet, amikor nem lehet azt a pontot oda tenni, mert vagy az élethelyzet, vagy az ember maga, vagy csak szimplán a körűlmények, nem teszik lehetővé.
Van olyan is aki jól érzi magát ebben-abban az álomvilágban amit elképzelt, és ha csak addig is amíg álmodik, azt érzi ezt szeretné, ez jó, ez kell neki, akkor azt hiszem Ő már nem fogja, ilyen-olyan indokkal azt a pontot oda tenni. Én sokszor próbáltam, néha sikerúlt néha nem. Most nagyon sok pontot tettem az álmaim végére, lehet hogy csak vessző marad belőle, (bármennyire is igyekszem).
Az írás lényege ettől nem változik, de szerencsére, vagy sajnos nem vagyunk egyformák.
Ez nem von le az írás minőségéből.
Maresz
Persze, hogy nem vagyunk egyformák!
Valóban van olyan élethelyzet, amikor még nem tud az ember pontot tenni a mondat után. De egyszer csak meg kell rajzolni azt a pontot ahhoz, hogy lezárjuk a múlt egy szeletét, és új fejezetet kezdjünk.
Üdv: Yolla
Amiről írsz, az való igaz. Annyi a meglátásom, hogy van olyan ember-helyzet, amikor nem lehet azt a pontot oda tenni, mert vagy az élethelyzet, vagy az ember maga, vagy csak szimplán a körűlmények, nem teszik lehetővé.
Van olyan is aki jól érzi magát ebben-abban az álomvilágban amit elképzelt, és ha csak addig is amíg álmodik, azt érzi ezt szeretné, ez jó, ez kell neki, akkor azt hiszem Ő már nem fogja, ilyen-olyan indokkal azt a pontot oda tenni. Én sokszor próbáltam, néha sikerúlt néha nem. Most nagyon sok pontot tettem az álmaim végére, lehet hogy csak vessző marad belőle, (bármennyire is igyekszem).
Az írás lényege ettől nem változik, de szerencsére, vagy sajnos nem vagyunk egyformák.
Ez nem von le az írás minőségéből.
Maresz
Én is a lezárós fajta vagyok. Maximum elrakom a tapasztalataimat.
Üdv,
Pí.