Erotikus
Szingliregény (részlet) Pályázat
Látogatók száma: 304
A tanárom volt, és egy bulin akadtunk össze. Az idegen konyha asztala mellett talált rám, éjfél felé. A körmömet rágtam, ideges voltam, tanulnom kellett volna az érettségire. Egy nő káromkodott, csengettek, valaki részegen ordítozott, utáltam ezt, amiben vagyok. Mérgesen rángattam a kardigánomat. Korgó gyomorral gubbasztottam ott, amikor az ajtó mindkét szárnya kivágódott, és a jéghideg konyhába beviharzott a kémia tanárom. Sohasem kérdeztem, hogyan került oda, és már nem is lényeges, de ahogy rápillantottam, mintha valaki ostorral végigvágott volna rajtam. Felszisszentem. A nyugtalan külsejű, nagyon magas férfi egész ruházata, tartása, mozdulatai különösnek tetszettek. Egész másnak láttam most, a részeg éjszakában, mint délelőtt a suli padjából. És ez a felfedezés aztán elég is ahhoz, hogy még jobban összehúzzam magam. Az én életem. Kicsinyes örömeim, napjaim, reményeim, tudásom. Az állandóan külföldet járó, kutatómunkát végző férfi valószínű nem fogta fel lelkiállapotomat, mert csak biccentett. Zavartan álldogáltam ott, eszembe jutott soványságom, és hogy csúnya a hajam. Szűk a blúzom, a mellem lapos. Ócska kis nőnek nézek ki, és magas vagyok. Ő cigarettára gyújt és végignéz. Miért fontos nekem, hogy ez mindent megjárt, karikás szemű, ráadásul még barátságtalan tanárember, mit gondol rólam, vagy minek néz? De álltam pillantásait, és mintha ruhám leomlott volna. Félszegen, zavartan nevettem fel. Olyan mozdulatot tett, mint aki megriadt, vagy tart valamitől. Hátrább lépett és elkapta tekintetét arcomról. Aztán mintha egy képzeletbeli, kényszerítő erőnek engedelmeskedne, kabátját széles mozdulattal a vállamra terítette. Átható pipa, és még valami erős illategyveleg áradt felém. Azt mondta, hogy késő van, elkísér engem. De nem haza vitt.
A motelben büdösség és kiégett villanykörte. És ezt mintha előre tudtam volna. Pedig engem még senki nem vitt motelbe, de hallottam egy barátnőmtől, akinek számtalan pasija volt, hogy így szokták. Én most pasizok. Azt is tudom, hogy ez a férfi nem való hozzám és családos. Nem voltam kész a dologra, reggel, amikor felkeltem, nem tudtam, hogy aznap ilyen helyen kötök ki. Ahogy beléptünk, rendezgettem a szoknyámat, begomboltam a blúzomat. Lassan, alaposan. A pici gyöngyház gomb kicsúszott az ujjaim közül.
Olyan érzésem volt, hogy a szoba ablakai be vannak falazva, mert egy csepp fény sem szűrődött be. Azt kérdezte, hogy érzem magam, én azt mondottam erre, hogy másnap hajnalban kell kelnem. Szorosan összezártam két combomat, és nekifeszültem a hideg falnak. Klórszagot éreztem, orrom lyukai tágultak, egyre tágultak a büdös szagtól, ő pedig természetesen, mintha enne, vagy inna, kigombolta a gombokat a blúzomon. Hagytam. Rémesen éreztem magam, de képtelen voltam mozdulni. Mindketten vacogtunk, amikor kihámozott a fehér blúzomból, anya csináltatta egy hangversenyre, zsabó is volt rajta, ebbe akadt bele az egyik ujja, idegesen nevetett fel, és a szoknyám felé matatott. Hideg van, didergek, de nem merek még kínomban sem szólni. Lehajol, és a harisnyanadrágommal babrál, aztán néz, azt mondja, hogy engedjem el magam. Ezt többször mondja az este folyamán, lehúzza rólam a harisnyát, elszakad, ölébe veszi, simogatja a lábfejemet, majd arccal ráborul arra. Zavarban vagyok, kérem, álljon már fel. Félek tőle. Köhögni kezdek, megkérdezi, hogy hozzon vizet? Nem, ne hozzon, mondom, most már ne hozzon semmit. Néz, onnan lentről, a lábam mellől. Mintha félne tőlem, mintha nem akarná. Melltartóban és bugyiban állok előtte. Karjába vesz és óvatosan az ágyra helyez, mintha törékeny tárgy lennék. A pokróc durva szövésű, szemcsés anyaga horzsolja a hátamat. Akkor most jön a testi szerelem. Akarom mondani, hogy engedjen el, hazamennék, sok a tanulnivalóm, ronda vagyok, és buta is. De rám fekszik, súlya alatt mozdulni képtelenség. Arra kérem, erőtlen gyenge hangon hogy ne, ne tegye meg. De ő könyörög, hogy engedjem, csak most, egyszer, és utána hagy elmenni. Akárhova. Így mondja, akárhova. A melltartót hamar hámozza le rólam, a bugyim pántját már szakítja is. Néz. Szégyenemben két kezemmel takarom testemet. Mintha fájna valamije úgy nyög, és szemérmembe rejti arcát. Rémültem ülök fel, szégyellem magam, zavarban, kínban feszengek, de melegem is van, elönt valami fanyar érzés. És akkor hozzáér egyik mellbimbómhoz. Remegek, mert a mellem hegye megkeményedik. Ő már vetkőzik, kapkodva.
Én még sohasem láttam közelről meztelen férfit. Megrémülök, hogy azonnal szembesülök vele. Teste sima, sovány, széles váll, keskeny csípő, a félhomály jótékonyan takar mindent, de nem eléggé, mert látom combtövénél, a merev férfiasságát. Borzasztó érzés ott, akkor, meleg és hideg is, csúnyának látom, gusztustalannak és zokogni akarok, haza kell mennem, haza. Most ezt az ormótlan valamit belém fogja nyomni. És azt is tudom, hogy nem, ezt nem fogja tudni megtenni, mert ez nem fér be. Oda be. Kezével feszíti szét a combomat és úgy nyúl belém először. Kínban ordítok fel. Fáj. Bocsánatot kér. Még egyszer megpróbálja, még gyengédebben, de még jobban fáj. Nem értem, nem tudom, miért nem ugrom fel és szaladok ki az átkozott szobából? Úgy maradok fekve. Ő meg könyörög, hogy engedjem meg neki. Hogy engedjem el magam, lazítsak, hagyjam csak…hogy ezt tegye velem. Nem, nem, nem akarom. Ellököm magamtól, felugrom, a ruháim után kapkodok, de ő erősebb, visszaránt maga mellé, maga alá, erősebb, sokkal erősebb nálam, és combomat szétfeszíti lábával, majd belém nyomul. Üvöltök a fájdalomtól, mintha késekkel hasítanának keresztbe kasul, ott lenn…nem, ezt nem bírom ki. Borzalmasan fáj, borzalmasan, le akarom lökni magamról, de nem enged, két karomat leszorítja az ágy két oldalára, és mozog bennem. Mintha egy sebben vájkálna. Már nincs hangom, erőm sem, izzadtan hagyom, hagyom, hogy tegye, amit akar. És tudom, hogyha ez a szerelem, a testi szerelem, akkor ez nekem nem kell. Soha többé. Csak innen tudjak felállni. Elmenni. Soha többé.
Egyre gyorsabban mozog, és valahogy bennem enged a görcs, és könnyebb neki a tolatás. Lassul, majd gyorsul, és engem elhagy a fájdalom, elszáll belőlem, távolabb vidékre megy, levegőt is kapok. Már nem fáj. Engedem. Ott fekszem természetellenes, nevetséges, megalázó pozícióban, és tudom, hogy most mi szeretkezünk. Aztán nekifeszül ölemnek és rám dobja magát, engem meg elönt a forró folyam. Akkor most vége, ezt már tudom. Befejezte. Mehetek haza. De rajtam marad, én meg nem mozdulok, nem bírok. Ragacsos rózsaszín lé folyik a combom mellett. Odanéz, azt mondja, ez egy kis vér, nem baj. És arcát újra odaszorítja, megcsókol ott, ahol vérzek. Ez nem fáj. Hát hagyom. Ezt teheti, mert kibírom, csak még szégyellem. De túl vagyok ezen. Ha így szereti, tegye. Megyek haza. Holnap matekóra lesz…gyakorolnom kell, de hogy fogok, hátha ez…amit tett velem, meggátol?
Utána felemeli fejét, széthámozza hajamat arcomból és sós könnyeim között ajkamba csap bele, harapva, marcangolva azt. Azt mondja, csókoljam vissza, azt mondja, a testem, a szűz testem befogadta őt, akkor miért nem csókolom vissza? Nem tudom, szólok, először mióta megtette. Még rajtam marad, és arra kér, hogy soha senkit ne engedjek magamhoz ilyen közel. Így. Ilyen közel. Így voltunk. Sokáig.
Egy délelőttön, amikor óráról rohan el, a kémia gyakorlóteremben, egy asztalnak dőlt engem. Így csináljuk, asztalnak dőlve. Csak öt perc az egész. Nem, még annyi sem. Kapkodva, durván rántja fel a szoknyámat, és már siklik belém. Hirtelen nagyon jó lett akkor nekem. Érthetetlenül megnyílok előtte. Könnyen tolat bennem, és az én testem most megkönnyíti a dolgát. A mellem csúcsa után kapkod, kiszabadítom a blúzból, ajka körülfonja szívni kezdi, nyelvével játszik azzal. Azt érzem, hogy megőrülök, mert visz valahova, valami felé. Ölemnek feszül, erősen, még beljebb nyomakszik belém, és akkor én is helyezkedek már, a lábamat még feljebb emelem. Valaki a folyóson ordít, hogy hány óra van, becsengettek, vagy nem, és pont ekkor fog el engem az erős, feszítő lebegés. A másik lábamat is a derekára fonom, hátrahajolok, könyökömmel támaszkodom, mert nem, nem elég ez a lebegés, ami most van, ennél több, sokkal több kell, valami, ami hamarosan érkezik. Aztán rám ront egy éles, fájó robbanás, sikoltani sem tudok, rángatózom össze vissza, közben artikulátlan hangokat adok ki. Sokáig tart, elvesztem az időérzékemet, repülök, repülök ki a testemből, felfelé, az ég felé. Utána csuklom és reszketek. Megkérdezi, jól vagyok? Bólogatok gépiesen. Vizet iszom, simogat, majd elkapja a kezét, azt mondja kedves, kedves… drága. Majd fejéhez kap, nem, nem tud hazavinni, nincs ideje, rohannia kell… Intek, hogy nem baj, közel lakom, közel. A portás megnéz, ahogy lassan ballagok le lépcsőn. Otthon nem merek gondolni, arra, ami történt. Nem. Véletlen volt. Többé nem lesz ilyen….Ilyen.
Ez volt, ami minket összekötött. Soha, soha nem voltam szerelmes belé. És ennek ellenére ő az én párom volt, az én másik felem, hiába élt egy másik asszonnyal, másik lakásban. Éveken át szűköltem, hogy váljon már el, és költözzön hozzám. Vagy együtt valamerre, mindegy, csak mi ketten legyünk, egyek. Pedig nem volt könnyű eset. Egyre idegesítőbb lett, féltékenykedett, ordított rám. Megnyomorította az életem, mégsem szakítottam vele. Utáltam, megvetettem, de nem bírtam nélküle meglenni. Az ágyban elfeledkeztem mindenről, ami fáj, vagy fájhat, úgy hatott rám, olyan erősen, és robbantotta testem kaptárjának parazsát. Nem tudtam élni nélküle… Mint a víz, vagy a levegő. Ha jelen volt, áramütés ért, azonnal követtem, motelbe, fürdőszobába, öltözőbe, padlásra. Nekünk, nekünk csak átszeretkezett éjeink és délutánjaink voltak, semmi más. Sok volt ez, így. Valóban sok, ennyi időn keresztül.
Néha, néha eszeveszett, vak szenvedéllyel kívántam, akartam, hogy haljon meg. Igen. Haljon már meg és szabaduljak meg tőle és az emésztő gyötrelemtől.
Tegnapelőtt, egy huzatos, jéghideg bárban a Szalay utca végén, kávéztunk. Arca nyúzott. És úgy néz rám, kerekre tágult pupillákkal, akár egy kisfiú. Azt mondja, végre elhatározta magát. Velem akar élni. Elválik. Beszél hozzám. Régebben nem tűnt fel, hogy tud ennyit beszélni, pedig mindig ömlött belőle a szó megállíthatatlanul, éjeket beszélt át én meg éhesen csüggtem szavain. Aztán bőrének pórusai testembe ivódtak, ajkának rebbenései vállamon nyugodtak le, fájdalmas szorítása, önző, vad kéjvágya megfojt. Ó szerelmem. Mellettem, lélegzel, éjjel… alszol. Alig merek levegőt venni, fel ne zavarjalak. A pár év alatt, sosem mertem teljes erővel kinyitni a forróvízcsapot, nehogy éppen akkor csengessen, vagy kopogjon, és én ne halljam meg azt, a zubogó vízsugár miatt. De most nem szabad engednem neki. Íme, kimondta azt a szót. Igazán, teljes erejéből, velem akar élni. Szívszorító. De nekem furamód csak az jut eszembe, hogy hajnalban jár haza, állandóan maga elé nézve mormol. Nem szereti, hogy szarok a kémiai vegyületekre. És garzonom harmincnyolc négyzetméterének szorító szűkösségében, hol fér majd el a hat szekrény tudományos könyve? Hajamat fonja ujjai köré, de én kellemetlen szorítást érzek belül. Cigarettára gyújt. Hosszú, fényes körmű keze. Nem, nem akarok vele élni. Vágy önt el a butaság, a fiatalság, a tehetségtelenség után. Amit kér tőlem, az rabság. Nem akarok az árnyékában tengődni. Kirándulni akarok, nevetni, marhaságokat hordani össze és főtt kukoricát majszolni. Főzni, táncolni, mosni, takarítani… ha dolgozik valamin, sosem lehet megmoccanni sem. Életem állandóan, feszes vigyázzállás. Nem tudok megfelelni neki. Ránézek. Kisimítom arcomból tincseimet. Az én szemem nem tud hazudni. Bólint. Elmosolyodik, feláll és kezét a kezemre, helyezi. Hűvös, nyugodt tapintású. Beleborzongok. Lehajol hozzám még egyszer. Lehajol hozzám, ahogy annakidején is lehajolt, egészen le. Leszegett fejjel nézett és próbált nyelvemen beszélni, hogy megértsem. Néz. Mintha magával akarná vinni a képet, ahogy kuporgok szám szélét rágva a kihűlt kávém mellett, fésületlen hajammal, sápadtan. Aztán felegyenesedik, fölém magasodva, elnyújtott, torz, gigászi óriásként, szinte gúnyosan. Megfordul és ruganyos, gyors léptekkel, a bár ajtaját kivágva, tűnik el.
Másnap tudom meg, hogy öt évre elutazott Bostonba, tanítani. Miközben megállapítom, hogy hiányzik, elégedetten nevetek fel. Az életem végre normális kerékvágásba lendült. Fellélegzem. Végre levegőhöz jutok, járhatok össze vissza a világban, köszönhetek férfiismerőseimnek, és nem, nem tudok hirtelen mit kezdeni ezzel a nagy, átkozott szabadsággal.
A cikket írta: natasa
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Cikkíró
Köszönöm kedves JAG, igen, ez egy regény, d emég nincs kész..inkább önéletrajzi jellegű, és sokat kell rajta dolgozni. De minek is? Sajna a kiadók nem kapkodnak mostanság a szerzők után...és első megjelent regényem nem volt kifejezetten bestseller
natasa
Válasz erre: Anonymus
Vegre el tudtam olvasni legaläbb az elsö 3 pälyamüvet. A tied is nagyon tetszett. Az nekem, olvasonak most mellekes, h. a feltetelekhez mennyire illeszkedik.
Ez mär egy kesz regeny reszlete? Miröl szol az egesz? Hol es mikor lehet olvasni bövebben?
J.A.G.
natasa
Ez mär egy kesz regeny reszlete? Miröl szol az egesz? Hol es mikor lehet olvasni bövebben?
J.A.G.
Válasz erre: Cikkíró
kedves Inga, a lány vonzodik a férfihez, csak túl naiv , a végén meg jól belejön a dologba
Csak a véleményem írtam le.
Szép napot neked!
Üdv: Inga
Válasz erre: Anonymus
Kedves Adrien.
Gratulálok a helyezéshez, de nem vagyok elájulva a cikkedtől.
Nem Tom
Válasz erre: Anonymus
Kár, hogy a férfi nem volt figyelmesebb. Fáj az így is - úgy is, de… na mindegy. Ettől még nagyon jól írsz! Vagy épp ezért! Túlságosan is visszaadtad, talán másokat is azért borzasztott el, mert túl jól leírtad és nagyon beleélték magukat.
Csak így tovább!
Donna
Válasz erre: Anonymus
"Túlságosan is visszaadtad, talán másokat is azért borzasztott el".
Engem csak úgy simán megrémített. És igazából nem értem hogy egy erotika romantika pályázatban miért szerepel(het) egy erőszakos közösülés. (nem szeretkezés vagy szex!) De ez már az én bajom. Egyáltalán nem éltem bele magam. Nem kekeckedem, csak leírtam a véleményem.
Inga
Válasz erre: Anonymus
Kár, hogy a férfi nem volt figyelmesebb. Fáj az így is - úgy is, de… na mindegy. Ettől még nagyon jól írsz! Vagy épp ezért! Túlságosan is visszaadtad, talán másokat is azért borzasztott el, mert túl jól leírtad és nagyon beleélték magukat.
Csak így tovább!
Donna
Engem csak úgy simán megrémített. És igazából nem értem hogy egy erotika romantika pályázatban miért szerepel(het) egy erőszakos közösülés. (nem szeretkezés vagy szex!) De ez már az én bajom. Egyáltalán nem éltem bele magam. Nem kekeckedem, csak leírtam a véleményem.
Inga
Válasz erre: Anonymus
Ezt a hozzászólást törölte a moderátor
Válasz erre: Cikkíró
kösz Donna Juanna...erőszak is volt, így akartam, de a lány nagyon vonzódott a férfihez, csak ez még nem tisztult le benne
Csak így tovább!
Donna
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak, akiket felizgat az erőszak enyhe - ilyen formája, de azért ezt vajmi kevesen fogják bevallani. Talán azért nem, mert szégyellik, vagy beteges dolognak tartják.
Én is közéjük tartozom. :) És szégyellem is, de attól még ez van. Egyszerre elborzasztó és egyszerre izgató.
A szelíd erőszaknak nagy hatása van. Ennek ellenére nem lettem volna a lány helyében, a pasas meg lehetett volna sokkal figyelmesebb is vele, nem egy ilyen önző állat, pláne, hogy tudta, hogy szűz. Csak saját magával törődött. Ez nem feltétlen rossz, illetve néha elmegy, de nem az első alkalommal.
Kicsit ambivalens a véleményem, tudom. :)
Nem lehet viszont figyelmen kívül hagyni, hogy nagyon jól írsz. Én elolvasnám a teljes történetet is.
Virág
Gratulálok a helyezéshez, de nem vagyok elájulva a cikkedtől.
Nem Tom
Válasz erre: Anonymus
Valóban nagyon jó írás, bár engem a szüzesség ilyenfajta elvesztésének módja elborzasztott, és kissé taszított. Kicsit olyan volt azt a részt olvasni, mint nézni a műtétekről a színes videót. Borzadsz, de mégis nézed. Szerintem is közelebb állt a pornográfhoz, és túl erőszakos volt. Lehet, hogy másnak nem, nem tudom, nem nyilatkoztak. De felért egy nemi erőszakkal a szememben.
A többi rész tetszett. Az asztalnak dőlt szex már jóval erotikusabb volt, és az tetszett is. A szereplőket is kiválóan vannak ábrázolva, mint külső, mind belső tulajdonságaikban.
Pussz, Donna Juanna
Válasz erre: Anonymus
Az egyik kedvencem. Az eszelős stílus miatt.
Tetszik, hogy be merted vállalni ezt a nem lányregény hangulatú, nyers írást.
A véleményem most is az, mint első olvasatra:
Az őrültség és a zsenialitás határán mozog az író. A nyelvezete olyan egyéni, hogy nem nagyon zavarnak a mondatszerkezeti hiányosságok.
Gratulálok a helyezéshez. :)
Zsötem
Üdv Orsolya
Válasz erre: Anonymus
Bizonyos része elborzasztott. Erőszakos volt. Ez elvette a további részek mondanivalóját.
A helyezéshez gratulálok!
Inga
Egyetértek az előttem szólókkal, én sem nevezem ezt igazi erotikus-romantikus történetnek, de mint ahogy írtam is, maga az írás: kiváló. :)
Bianka:)