újabb események régebbi események további események
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra
22:54
Cindybebey regisztrált a weboldalra
16:24
Juicerqdn regisztrált a weboldalra
16:23
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
09:55
KitchenAidmxr regisztrált a weboldalra
08:53
Holographicmnw regisztrált a weboldalra

A szerelem virága

2010. június 5. - Látogatók száma: 24

Itt sincs:)))

A szerelem virága

-mese az örökké tartó szerelemrõl-

Minden nap találkoztunk. S volt egy hely a városban, a rohanó világban ahová mindig elmentünk.
Kikapcsoltuk magunkat a világból, s ott mindent megbeszéltük, éltük szerelmünket. Ez a hely a város szívében volt, csendes zöld környezetben, körös-körül várromok díszítették. Itt, ismerkedésünk után minden héten találkoztunk. Mikor közeledett az egyéves évfordulónk, nem tudtam, mit adjak ajándékba neki. Aztán nagy nehezen kitaláltam. Vettem egy darab virágmagot. Egy fehér rózsa magját vette, gondoltam azt adom ajándékba, de nem akárhogyan. Nagy pelyhekben hullt a hó, mikor remegõ végtagokkal közeledtem a megbeszélt helyre. A romok közt találkoztunk, egy kis szobor elõtt, ami egy feszületet ábrázolt. Egy kis földkupacon helyezkedett el.
Elõbb ott voltam, mint kellett volna. Vártam a szakadó hóban, mikor közeledik felém. Aztán megláttam. A sûrû hópelyhek közül egyszer csak kirajzolódott alakja. Földig érõ hosszú fekete bundában, fekete csizmában, egyenes tartással jött felém. És ami a legfontosabb: Szerelmes pillantással. Megbeszéltük, hogy itt ajándékozzuk meg egymást. Odaért hozzám. Így egy év után is csodáltam. Csodáltam angyali szépségét, gyönyörû szemeit, s csodás alakját. Maga a megtestesült gyönyörûség állt elõttem. Vöröses barna haja feltûzve, enyhén kifestve állt elõttem egy királynõi szépség, aki minden további nélkül a szívem királynõje volt.
*
Hoztad?- kérdeztem, kissé félénken
*
Hoztam!- felelte boldogan, csillogó szemekkel
Aztán szép lassan átadtuk egymásnak ajándékainkat. Egy fadobozt kaptunk egymástól, melyek belül piros kárpittal voltak kibélelve. Szinte egyszerre nyitottuk ki a dobozokat. A boldogságtól eleredtek a könnyeim. Ugyanazt kaptam, amit adtam. Egymás szívét adtuk egymásnak ajándékba.
Egymásra bíztuk szíveinket, hogy soha többé ne veszítsük el egymást.
Nem akartuk, hogy uralkodjunk egymáson. Nem vittük el magunkkal a másik szívét. Ott, a feszület elõtt ástunk egy kis gödröt, s betettük egymás mellé szíveinket. Ott melegítették egymást, egymásért lüktettek. A szerelem éltette mindkettõnk szívét. Én ekkor tettem egy áldozatot. Hoztam magammal egy borítékvágó éles kést, s egy hirtelen mozdulattal, keresztüldöftem a szívemet. Semmi másért, csak azért, hogy amit én még hoztam ajándékba, azt át tudjam adni. Lyukas szívem ott lüktetett a mélyben, s én megfogtam a virágmagot, s beleejtettem a szívem közepébe. Kicsit fájt, de a szerelem gyógyította fájdalmamat, s alig éreztem valamit. Csak a szerelemre tudtam figyelni, csak ezt tudtam érezni akkor is, és azóta is. A szerelem nevében bármit! Betemettük szíveinket, s elindultunk hazafelé. Kijártunk minden héten a szíveinkhez. Én többször is voltam ott egyedül, mert ugye a szerelem nem csak boldogít, de rettentõen el is tud szomorítani. Hol könnyeimmel, hol véremmel öntöztem szíveinket, s a szerelem virágát. Kinyílt a fehér rózsa, ott pompázott a feszület alatt. S ahogy mi magunk változtunk, a rózsa is mindig változott. Hol elhullajtotta szirmait, hol bimbózott, hol pedig ragyogott kinyílva.
Aztán -számomra hirtelen- minden megváltozott. Már nem lelkesült értem. Már nem tudtam boldoggá tenni, már nem volt szerelmes. Elmúlt, mint az élet. Életünkben csak egy pillanat, egy vaku villanásnyi ideje volt ez a nagy szerelem. Nem tudtam sem elfogadni, sem megemészteni ezt a
tényt. Próbáltam érte küzdeni, próbáltam szívét meghódítani, de már nem tudtam. Nem tudtam, hogy lehet ez. Hiszen szíveink egymás mellet pihennek, ott lüktetnek egymásért, a szerelem nevében. Eltelt három év. Egyedül mentem a találkozóra. Nem is szóltam neki, már rég csak elvétve beszélünk, azt is csak megszokásból. Egyedül menetem, szakadó hóban, nagy fájdalmat cipelve, tele keserûséggel, dühvel. Arra gondoltam, szíve -mivel õ már nem szeret engem, sõt, az is lehet, hogy már mást szeret- már nem érdemli meg, hogy szívem mellett lüktessen, gondoltam, kiásom,
s visszaviszem neki. Utoljára önöztem könnyeimmel a szerelem virágát. Akkora fájdalmam volt, hogy könnyeim, csak úgy hulltak a virágra. Kiástam a szíveinket, s legnagyobb döbbenetemre, szívem mellett nem találtam a szívét. Az én szívem ott lüktetett, lassan, árván, elhagyottan. Azt sem tudom, hogy volt képes egyáltalán még létezni. Annyira megszédültem, szinte sokkot kaptam. Mire kissé magamhoz tértem, észrevettem, hogy szívem, hosszában meghasadt.
Megkerestem, beszéltem vele. Kérdõre vontam. Szívem már nem kellett neki, másnak adta, s én ott maradtam árván. Magamnak köszönhetem, közölte velem, de nem akartam, nem tudtam ezt felfogni. Tudomásul vettem. Próbáltam mindent megtenni, hogy újra enyém legyen, újra megszeressen, de hasztalan volt minden próbálkozásom. Minden közeledésemet csak elutasítás fogadta. Ha megpróbáltam hozzáérni, csak a vállához, már lökött el magától. Választ nem kaptam a kérdéseimre, hogy miért, de el kellett fogadnom döntését.
Akkor márciusban, mikor a születésnapom volt, már tudtam, hogy utoljára megyek a szívemhez,s a virágunkhoz. Vittem egy kis üveget magammal, benne egy kis levéllel. Ezt temettem a szívem mellé, hogy ne legyen többé egyedül. A levélben ez állt:


"Drága Szerelmes Szívem!

Kérlek, ne haragudj rám, amiért nem tudtalak boldoggá tenni, s egyedül maradtál. Köszönöm szépen, hogy minden dobbanásoddal, éltetted ezt a virágot, mely belõled nyílt ki. Köszönetem jeléül
fogadd el ezt a levelet, melyet egy piros szív alakú üvegbe tettem, hogy ne legyél annyira egyedül. Köszönöm, hogy veled hûségesen szerethettem, s mindig erõs voltál akkor, mikor kísértésnek voltál kitéve. Tudom, te mindent megtettél, s igazán tudtál szeretni. Köszönöm szépen, hogy ebben az életben egy ilyen csodálatos, õszinte érzõ szívvel ajándékozott meg a Teremtõ!

Szeretettel,
Szomorú, boldogtalan gazdád, Zs"

Aztán szép lassan betemettem a két szívet, majd könnyeimmel önöztem a szerelem virágát, szívemnek pedig a véremet adtam, hogy ameddig lüktet addig is jó legyen neki. Mert megérdemli.

Pár óra múlva már élettelenül hevertem a szerelem virága elõtt, felvágott erekkel.


Epilógus:


Azóta sok minden történt. Minden évbe, közös emlékeinknek adózva azért Õ el szokott menni a helyre, hogy adózzon elmúlt kapcsolatunknak. Emlékeivel táplálta a szerelem virágát. De csak én tudtam, hogy miért él még az a virág. Csak azért él, mert azzal, hogy meghaltam, az érzéseim még nagyon is élnek, s valóságosak. Még odaátról is Iránta érzett érzelmeim táplálták a virágot, s az a remény, hogy a hatalmas Végtelenben egyszer csak viszonzásra várnak soha el nem múló érzelmeim. Tõle. Mert Õ a Minden! S én tudom, hogy szívét hiába tépte ki, ott legbelül, csak én vagyok, ott, ahol soha senki más már nem lehet.

A cikket írta: Nyári Zsolt

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. augusztus 24. 19:39
Az a te hasad ??? :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: