Az elvesztett Postáska

Látogatók száma: 49

Valentin napra... elvesztett szerelmeknek, szeretőknek és barátoknak... Hátha meglelődnek (lájk jel) és mindazoknak, akik már megtalálták egymást (dupla lájk jel)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy barátom vagy barátnőm... Mindegy is. A mai világ már csak ilyen. Homogén. Tehát, volt Ő, Postáska. Úton, útközben vagy csak épp útfélen, egy távoli napon, elvesztettem őt. Kiesett a táskámból. Máig keresem, merre gurult.
Gurult, gurult, a hetedhét hegy tetején is túl,
és ott, egy barátom táskájába bújt.

A szigetem. A hely. Ahova menekülhetek. Az eső elől, a gondolatok elől, a szél elől, a bú elől, ha fúj, ha fagy... Vagy csak épp előlem. Jó ott. Jó odarejtőzni. Jó ott lenni, amikor bánt valami vagy valaki. Kiadni mindent. Könnyekből sírni, a lelkemből írni... Azt a sok szeretetet, amit nem adhattam neked.
Miért?
Mert nem hitted...
Így elvesztettelek vagy mi a franc... olyan ezerhétszáztizenegy éve... Legalábbis, nekem ennyinek tűnik.
Hogyan?
Mostanában sokat gondolkodom róla, rólad. Valahol biztos nem idevaló vagyok - töprengek. Fabábú. Fa szívvel... Tiszta Pinokkió.
Bűnbánó báb.

Kedves Postáska!
A világ parkettája egy végtelen felcsiszolt játszótér.
Hogyan a francokba mondjam már el neked ennél szebben???
Nincs a világon, akit jobban keresnék, de legalábbis kevésbé felednék (szivecske jel)!
- Ezt tudja, te fabáb - szólok közbe -, megint nem áll be a szád!
Kiáltsam világgá? Vagy elég egy piszkos, sárgult levélpapírra kézzel felírnom a szavunkat? Fehér vagy fekete? Tudom, nem lila. Talán vörös. Vagy fel kell, hogy bélyegezzem a világot is?
Neked írom.
Olvass!
Hiányzol...
Hiányzik, hogy olvashassam a soraidat, a karcolataidat, amit a szívembe véstél...
Az Isten tudja, de minden hiányzik, ami te voltál, vagy vagy.
Hol vagy?
Kereslek... itt a szívem zeg-zugaiban.
De már csak az agyam rejtett tekervényeiben lellek. El kellett, hogy dugjalak. Magam elől.
Valamit elrontottam? De mit? Már megint...
- Pí, mindig elront valamit. Ezt jobb, ha tőlem tudjátok.
- Mindig elrontok valamit. Igazad van beszélő.
Imádtalak... Tudtál követni. Tudtál szeretni, velem együtt repülni... - álmodozom a régmúltban.
- Gyűlölni is tudott. Emlékszel?
- Oké beszélő, ezt szerettem volna elfelejteni. Kitörölni. Te gonoszabb vagy, mint Ő!
És ma is imádnálak, ha engednéd.
- Akkor most elvesztettem vagy nem? Szerinted beszélő?
- Itt van?
- Nincs (szomorú jel)
- Majd jelentkezik, ha megleli önmagát. Az időt nem lehet siettetni. Ha most nem, majd abban a másik életben. Ennyit tudhatnál már! Nehéz veled... Pinokkió.
- Sose ígértem mást beszélő. Te ismersz a legjobban...
Persze vannak pillanatok, amikor gyűlölöm a napot is, mikor megláttam a piros kis fürdőruhás fenekét, amibe beleszerettem. A fenébe is, férfi vagyok! És szexista - mondaná a lányom.... - De apaaaaa!!!! Ááááááááááá, ilyet nem írunk nyilvánosan! Ezt csak anyának mondjuk. Neki is csak akkor, mikor mi nem halljuk.
- Mit szólsz ehhez barátom? A lányom is kioktat.
- Komolyan Pí. Te most engem használsz fel, hogy az elvesztett Postáskádat megtaláljam neked?
A mai világ már csak ilyen. Nem támogatja a jó kis mocskos középkort, na meg a szocreált, inkább a kubista impressziót, és a nyálas lányregényt.
- Ámen...

Szellők szárnyán
felhők hátán
ahogy jöttél
úgy repültél

Vihartól dúlt
lelkembe bújt
zöld szemedből
csillogást fújt

Szívem sérült
bélyeg nélkül
várom percünk...
mikor újra szeretsz!

A gyengéknek fogódzók kellenek, az erősek keresik azokat. Akkor gyerünk, keressünk!
Helyszín: Ezerhétszáztizenegy évvel ezelőtti füstös kis fogadó. Benn pár vándorcsavargó. A kocsmárostól épp valami löttyöt kapnak.

Érdekes nap volt. Tegnap találkoztam Postáskával.
- Tényleg, mesélsz róla?
- Ha szeretnéd...
- Hogy néz ki az az ördögfajzat?
- Barátom, mindig ugyanúgy.
- De honnan ismerhetem meg úrfi? Fekete? Fehér vagy lila?
- Mit képzelsz te, az ördög mindig ugyanúgy fest.
- Hogyan???
- Vörösen.... Az igaz dolgokat Ő irányítja.
- Miért úrfi?
- Ő sátánibb, mint mi.
- És mikor belénk bújik?
- Akkor kell időben felismerjük...

Postáska ezerhétszáztizenegy plusz húsz éves, koravén boszorka volt. Zöld szemek, hosszú vörös haj, vékony, csinos külső, hosszú ujjak... A mai napon, épp NET-közelbe került. A háló alagútjain csak egy pár éve szörfölt, de már egyre ügyesebben tudta összekeverni a szálakat. Eddig nem használt ugyan semmilyen böngészőt, de neki ez ment anélkül is. Amikor először rácuppant a csőre, a hideg is kirázta. A sebesség, az ő megszokott seprűjének sokszorosával repítette. Gondolta, jobb is nem érteni mindezt. Elég volt neki a gondolat sebességével elveszni Pinokkió elől, a semmibe...

Márti dala:
https://www.youtube.com/watch?v=nAwDPmalScE