Mindennapjaink része: a megbocsátásról
Látogatók száma: 153
" Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj."/ Charlotte Bronte /
Életünk tele van konfliktusokkal. Sokaknak az a véleménye, hogy aki kitér a konfliktus elől, megbocsát, az gyenge ember, a másik győz és folytatja tovább játékait..Pedig a megbocsátás sokkal több ennél.
A megbocsátás olyan, mint a szeretet, az aggodalom, az idegeskedés, az öröm és sorolhatnám tovább,-azaz a mindennapjaink része.
Nem értek egyet a " ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel", de azzal sem, hogy szemet szemért, fogat fogért. Aki harmóniára, békességre vágyik, empatikus a megbántóval és akkor van ereje, hogy megbocsásson.
Előfordul, hogy az ember esélyt sem ad arra, hogy neki megbocsássanak. Én például- érzésem szerint-nagyon megbántottam apámat. Hányszor gondoltam arra, hogy bocsánatot kellett volna kérni, de makacsságom, önfejűségem miatt ezt elmulasztottam. Most már nincs kitől bocsánatot kérni és egy életen át bennem maradt feldolgozatlanul, mardos, hogy elszalasztottam az alkalmat.
De ugyanez előfordulhat a barátunkkal, a társunkkal,a gyerekeinkkel, sok apróságért bocsátunk meg szinte naponta. Ha ezt nem tesszük meg, pokolivá válhatnak a hétköznapok.
Az igazi megbocsátás felmentést, lezárást és tudatos felejtést jelent. Ellenkező esetben mind magát, mind társát egy életen át büntetheti. Mert aki tud megbocsátani, az nem gyenge, hanem erős és bölcs.
Mindannyian mások vagyunk, sokszor akaratlanul is megbántunk valakit, vagy megbántanak bennünket. Komoly sérelmek esetén nem árt önvizsgálatot tartanunk, mérlegelnünk kell, őszintén megbeszélnünk a sérelmünket. Ha ezt nem tesszük, elveszíthetünk egy számunkra fontos embert.
A megbocsátás egy minőségileg új változás kezdetét jelentheti mindkét fél részére.
Tudni kell bocsánatot kérni és megbocsátani.
Kép. Net
A cikket írta: Ilona
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
A toleranciaszint nálam változó. Úgy is mondhatnám, hogy ember-függő. Van, akiről tudom, hogy sohasem sértene meg szándékosan, míg akad aki "fogást keres". Ezt megérzi az ember. Ezt bocsássam meg? Inkább elkerülöm. Megint más azt sem érdemli meg, hogy emberszámba vegyem. - Utóbbi gyerekként megtapasztaltam, nyomait viselem, megbocsájtani sosem fogom...
Egyetértek veled. Van amit az ember nem tud megbocsátani!
pusz
Juli
Sziasztok szép estét mindenkinek, aki nem ismer Zvolenszkiné Jutka vagyok.
Szerintem ez egy nagyon jó téma, az én véleményem az ,hogy a megbocsájtás
az 100%-san önös érdek!
Ha nem tudok megbocsájtani, saját magammal szúrok ki, akár meg is betegíthetem magam emiatt. Hiszen magamban hordom a haragot a bosszankodást és nem tudok lekattanni a dologról őrlődöm rajta, tehát kinek az érdeke, hogy megszabaduljak ezektől az érzésektől?
Saját érdekem!
Neked is szép estét! Szerintem is ez egy jó téma és osztom a véleményed. Bármennyire is hihetetlen, de én is a békesség híve vagyok. Mindenkinek erre kellene törekednie. Lehetőséget adva a konfliktusok kezelésére.
Én nem vagyok a magam ellensége. Régóta vagyok már itt. "Öreg" bútordarab. Már nehezen hajlítható, de ha hibázom azt be szoktam látni, ha nem is mindig azonnal. Parancsszóra soha.
Sokat írtam már, hogy csak úgy el tudjak menni. De miért is tenném? Mindenki szája íze szerint nem tudunk megfelelni. A magunk képessége szerint írunk és alkotunk véleményt. Azt lehet korrigálni, csiszolgatni. De semmi esetre sem ráerőltetni bárkire is.
Érezd jól magad közöttünk!
Pussz,
Éva
A toleranciaszint nálam változó. Úgy is mondhatnám, hogy ember-függő. Van, akiről tudom, hogy sohasem sértene meg szándékosan, míg akad aki "fogást keres". Ezt megérzi az ember. Ezt bocsássam meg? Inkább elkerülöm. Megint más azt sem érdemli meg, hogy emberszámba vegyem. - Utóbbi gyerekként megtapasztaltam, nyomait viselem, megbocsájtani sosem fogom...
Örülök, hogy itt vagy! Gondolom,miről irsz és ennek tudatában irom, bizony, valóban vannak megbocsáthatatlan dolgok! Egyetértek, legjobb elkerülni..
Sziasztok szép estét mindenkinek, aki nem ismer Zvolenszkiné Jutka vagyok.
Szerintem ez egy nagyon jó téma, az én véleményem az ,hogy a megbocsájtás
az 100%-san önös érdek!
Ha nem tudok megbocsájtani, saját magammal szúrok ki, akár meg is betegíthetem magam emiatt. Hiszen magamban hordom a haragot a bosszankodást és nem tudok lekattanni a dologról őrlődöm rajta, tehát kinek az érdeke, hogy megszabaduljak ezektől az érzésektől?
Saját érdekem!
A hozzászólásodhoz: Én is irtam valahol, hogy -ha a dolog természete olyan, hogy megbocsátható, nem kell habozni. Ellenkező esetben-ahogyan irod is, az ember csak magát rágja, ami senkinek sem jó. De a legjobb az, ha tehetjük, próbáljuk elkerülni vagy megbeszélni a konfliktusokat..szerintem..