újabb események régebbi események további események
01:54
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:31
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
17:47
Ilona módosította a naplóbejegyzését
17:42
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
01:41
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
18:31
Visszafogott Vénusz módosította a naplóbejegyzését
18:16
Visszafogott Vénusz új bejegyzést írt a naplójába
09:20
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:20
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:55
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
01:48
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:56
Tündér módosította a naplóbejegyzését
16:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
12:37
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
01:35
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:03
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
01:01
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
01:18
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:56
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:38
Visszafogott Vénusz új bejegyzést írt a naplójába

Úgy soha nincs, hogy sehogy...

2013. január 4. - Látogatók száma: 120

Talán a dolgok nem feketék vagy fehérek, hanem feketék ÉS fehérek, nem jók vagy rosszak, jók ÉS rosszak, az élet nem csak félelem vagy szeretet, hanem félelem ÉS szeretet...

Nem mondom, egy percig sem, hogy csodálatosan éreztem magam. De a túlélés jelei pár nap múlva megmutatkoztak. Kemény, mondhatnám üres napokon vagyok túl, olyanokon, amikor az ember úgy érzi van, él, létezik, csak éppen nem érzékel semmit. A külvilág megszűnik körülötte egy, két, talán három napra. Adok még azért neki egy hetet.

Ajjaj! Hányszor éltem át ezt, és hányszor álltam újra talpra. De, mint mindig az utolsó tud a legjobban fájni. Ne szenvedjünk már annyit!

Főleg akkor, amikor a legkevesebb okát adtad annak, hogy megbántsanak. Mindig úgy szokott az lenni, hogy olyankor kapod a pofonokat, váratlanul, hirtelen, amikor a legkevésbé számítasz rá. Az tud igazán hatni! Nem tudhatod soha honnan érkezik, kitől kapod, csak úgy jön.
A fájdalom egyenes arányban van az érzékeiddel és a gondolataiddal. Addig tud fájni, amíg azt nem mondod. Na, ebből elég volt!

Így utólag eszembe jut az egyik felhasználónk intelme, aminek akkor semmi jelentőségét nem tulajdonítottam, mint a rosszindulatát... ("Az ilyen krapekok általában azok, akik majd az egyik váratlan pillanatban lekanyarítanak egy fülest, és nem értik, hogy min sértődsz meg. Hogy jobban értsd, kapsz még egyet. Az sem világos nekik, hogy miért akarsz az EGYETLEN lenni a számukra? Az, hogy neked lelkivilágod is van, az legalább olyan hihetetlen számukra, mint az hogy befagyhat a pokol.")

- Ilyen velem nem fordulhat elő! - gondoltam akkor és szinte felháborodtam. Nem tudhattam még milyen hamar be fog ez következni? Elképzelni sem tudtam egészen addig a pillanatig. Azt meg főleg nem, hogy azon nyomban nem adom vissza, ahogy elcsattant az a pofon. Hogy miért nem tettem? Ennek számtalan oka lehetett. Talán éppen csak annyi, hogy nem állt velem szemtől szemben, hanem éppen hogy ott feküdt az ágyon. Ebben a helyzetben és hogy a meglepetés erejével hatott rám, nem tehettem semmit, hiszen én csak játszottam.

Ez a játék komolyba fordult. Az előbb még csendben ültem a konyhaasztal sarkában. Sokalltam az időt, amit telefonálással töltött a szobában. - Kivel beszélsz? - kérdeztem és tettem egy lépést felé. Egy ártatlan mozdulatot, ami szinte semmi sem volt ahhoz képest, ahogyan reagált. - Az öcsémmel! - felelte durván, és már lendült is a keze, egy hatalmas fülest lezavarva. Egy pillanatra megállt bennem az ütő és egyetlen szó nélkül sarkon fordultam. Ő megpróbálta elbagatelizálni a dolgot, de érezte, hogy ez egyszer túllőtt a célon. A mosolyszünet közöttünk, miután látta, hogy értelmetlen minden próbálkozása álomba hajtott mindkettőnket.

A reggeli ébredésem kiszáradt torokkal indult.

- Szomjas vagyok! - mondtam szinte csak magamnak.
- Hát kelj fel és igyál egy kis vizet, - miközben mondogatta, felejtsem el azt, ami történt az este. - Hozz nekem egy kis szőlőt! - kértem... Ekkor ő felkelt és vissza bújva mellém, egyenként tette a számba a szőlőszemeket.

- Milyen egyszerű is az élet!? Milyen kevés kellett ahhoz, hogy megbocsássam a tettét - gondoltam. Elhitetve magammal, hogy ez az egész csak a véletlen közrehatása volt. Hagytam, mélyen elrejtve magamban, ami még mindig fájt - de szerettem. Rádöbbentem, hogy önmagam feladásához milyen kevésre volt akkor szükség!

A cikket írta: zsoltne.eva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. január 11. 18:52
Egyik írótársam hívta fel a figyelmemet egy kimondottan nők részére íródott magazinban megjelent cikkre, ahol tipikusan egy hasonló magánéleti drámát meséltet el beszélgetőpartnerével a szerkesztő egy kávé mellett, mint amin magam is keresztülmentem.
A hölgy ezzel a cikkével szeretne üzenni mindazoknak, akiket ilyen módon vakká tett a szerelem, a szenvedély, a valakihez való tartozás vágya...
Elolvastam a cikket és kész döbbenet... Összegezve egy rész kiragadva a cikkből:

"Ha egy férfi teljesen más, mint amilyennek leírja magát a bemutatkozó levelében, ha gyakran eltűnik, ha sokszor elérhetetlen telefonon, ha olyan helyzetet teremt, hogy a nő szinte kötelességének érzi, hogy segítse anyagilag, akkor meneküljetek!"

Az is sokat segít, hogy nyíltan "beszélhettem" róla, hozzám hasonló nőtársak esetét olvasva pedig a velem történteket könnyebben elviselhetővé teszi, hogy nem vagyok ezzel teljesen egyedül...

Köszönöm a megértéseteket!

Éva
2013. január 8. 21:07

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. január 8. 20:53

Kedves Ilona!

Hát nem volt egy könnyű menet. És ami ez után jött nem kívánom még az ellenségemnek sem. Írnom kellett róla, kibeszélni, mert különben a nyomása alatt összeroppantam volna. Nyakamon az ünnepekkel. A bennem lévő feszültséget valahogy ki kellett adnom. Hullámokban tört rám és nem várhattam percet se.
A csalódás mondatta ki velem egy az egyben a történteket a különböző hangvételű írásaimban.
Nektek mondtam el nem a hozzátartozóimnak, akik mindezt nem érzékelték, mert hallgattam róla. Fel kellett valahogy dolgoznom. Azt hiszem sikerült.
A ti segítségetek is kellett hozzá. A megértésetek, a türelmetek, amit mindannyiotoknak köszönök.

Puszi,
Éva

Kedves Évi!
Nagyon jól tetted, hogy kiirtad magadból! Tudod, nekem van egy baráti köröm, még az ókorból, együtt gyerekeskedtünk, együtt érettségiztünk és sajnos már nagyon ritkán tudunk összejönni. De ilyenkor érezzük, sőt mondjuk is egymásnak, hogy ez a kapcsolat erősebb még a rokoni,sőt testvéri kapcsolatnál is. Kötetlenül eltudunk egymásnak bármit mondani..Szükség van erre, mert nincs rosszabb, mint amikor az ember belülről rágja magát. Épp' most olvastam , hogy ez még szivbetegséghez is vezethet..Maradj ilyen, már maga az, hogy az ember következmények nélkül megoszthatja a gondjait, könyiti a terheket..


Puszi,
Ilona
2013. január 8. 20:53

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2013. január 8. 20:38

Kedves Évi!

Nehéz erre az irásra nem másként reagálni, mint ahogyan Yolla és Bandi tette! Számomra elképzelhetetlen, hogy egy férfi kezet emeljen egy NŐRE , mert az ilyen ember nem férfi! De ettől még elég gyakran előfordul, végre kezdenek is vele foglalkozni.
Mi nők sokkal érzékenyebbek, jóhiszeműbbek vagyunk a férfiaknál, tisztelet a kivételnek... Azt gondoljuk, abban reménykedünk, hogy az a pofon csak egy véletlen volt, nem is gondolta úgy..ha látja, hogy kitartok mellette, majd megváltozik stb. Hát nem, ne reménykedj, soha nem fog megváltozni, az egyik pofon követi majd a másikat..Ne hagyd ezt!

Puszi: Ilona

Kedves Ilona!

Hát nem volt egy könnyű menet. És ami ez után jött nem kívánom még az ellenségemnek sem. Írnom kellett róla, kibeszélni, mert különben a nyomása alatt összeroppantam volna. Nyakamon az ünnepekkel. A bennem lévő feszültséget valahogy ki kellett adnom. Hullámokban tört rám és nem várhattam percet se.
A csalódás mondatta ki velem egy az egyben a történteket a különböző hangvételű írásaimban.
Nektek mondtam el nem a hozzátartozóimnak, akik mindezt nem érzékelték, mert hallgattam róla. Fel kellett valahogy dolgoznom. Azt hiszem sikerült.
A ti segítségetek is kellett hozzá. A megértésetek, a türelmetek, amit mindannyiotoknak köszönök.

Puszi,
Éva
2013. január 8. 20:38
Kedves Évi!

Nehéz erre az irásra nem másként reagálni, mint ahogyan Yolla és Bandi tette! Számomra elképzelhetetlen, hogy egy férfi kezet emeljen egy NŐRE , mert az ilyen ember nem férfi! De ettől még elég gyakran előfordul, végre kezdenek is vele foglalkozni.
Mi nők sokkal érzékenyebbek, jóhiszeműbbek vagyunk a férfiaknál, tisztelet a kivételnek... Azt gondoljuk, abban reménykedünk, hogy az a pofon csak egy véletlen volt, nem is gondolta úgy..ha látja, hogy kitartok mellette, majd megváltozik stb. Hát nem, ne reménykedj, soha nem fog megváltozni, az egyik pofon követi majd a másikat..Ne hagyd ezt!

Puszi: Ilona
2013. január 5. 22:13

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2013. január 5. 20:43

http://www.youtube.com/watch?v=YmiArwMQnn4

Pussz,

Tündér

Nagyon jó vagy! Köszönöm!
2013. január 5. 20:43
http://www.youtube.com/watch?v=YmiArwMQnn4

Pussz,

Tündér
2013. január 4. 17:34

megtekintés Válasz erre: Yolla - 2013. január 4. 16:08

KEDVES ÉVA!

Az már nem férfi, hanem egy dúvad, aki egy nőre képes kezet emelni.
Egyetértek Kandur Bandival, lépj tovább és felejtsd el!

Pussz: Yolla

http://www.youtube.com/watch?v=yplqkgJ9Bp4
2013. január 4. 16:08
KEDVES ÉVA!

Az már nem férfi, hanem egy dúvad, aki egy nőre képes kezet emelni.
Egyetértek Kandur Bandival, lépj tovább és felejtsd el!

Pussz: Yolla
 
2013. január 4. 15:50
Ne menj könnyen képre!
 
2013. január 4. 14:27
Kedves Éva!

Én megvártam volna, míg feltápászkodik és egy hatalmas fülest lezavartam volna neki, hogy tudja merre, hány az annyi... Jó. Ez én vagyok. Tartsd is magad távol minden ilyentől. Ezt kívánom. Nem is erről van szó, hanem az ilyen emberekről, akik nem tudják hol a határ, hogy a szerencséje után, ami mellé szegődött egyszer, két kézzel kellett volna kapnia. Hogy nem ezt tette? Ez már legyen az ő baja. Te, ha rám hallgatsz, nem gyötrődsz tovább. Azt tetted, amit minden nő tett volna ebben a helyzetben.

Lépj túl rajta!

Bandi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: