Üldözőm a csoda - Pályázat
Látogatók száma: 86
Halovány szösszenet egy lányról, aki csodálója egykori szerelmének és semmi másra sem vágyik csak hogy újra az övé lehessen.
A busz tele volt tömve emberekkel, alig fértem fel rá. Próbáltam egyre beljebb furakodni a különféle alakok közt. Irtóztam az efféle fizikai kontaktustól, de nem volt választásom. Temérdek ember haja és bőre simult hozzám. Mindenféle szag terjengett, olcsó parfümöké, piás öregembereké, izzadt, estig edző sportolóké. Borzalmasan éreztem magam és ezt tetézte az a különös illat, ami úgy szivárgott be orromon, ahogy egy szirén az egyszerű ember lelkébe. Csábító volt ugyanakkor gyilkos.
Egyre jobban feszélyezve éreztem magam. Körbe-körbe forgattam a fejem, kerestem a tömegben Őt. Az angyalt, csodát, kinek illata teljességgel elkábított. De hiába bámészkodtam, sehol se láttam. A szívem összeszorult, szégyenérzet járt át és elképzelhetetlen hiány. Látni akartam, érezni, megérinteni. De nekem ez többé soha nem adathatott meg, hisz én rontottam el. Elüldöztem azt, aki a világon a legtöbbet jelentette, ostoba módon ellöktem magamtól a mesés lényt, aki a másik felem alkotta. S tudtam, most már örökké üldözni fog emléke, illata, hogy újra és újra emlékeztessen rá mit tettem és mit veszítettem.
Egy idős néni jelzett, a busz lassan megállt, én pedig nehézkesen ugyan de leszálltam. Sötét volt, alig láttam el pár méterre. Minden borússá és szomorúvá vált, mikor a fényével kérkedő nap helyét átvette a bájosan csillogó hold, mintha a lelkem egy része felszínre tört és elborította volna a várost.
Gyorsan szedtem a lábam, tudtam még tíz perc és bebújhatok a meleg ágyamba, elaludhatok és megszabadulhatok Tőle egy kis időre. Elfelejthetek mindent, és álmomban egy sokkal szebb helyen lehetek, üldöző emlékek és kínzó gondolatok nélkül. Az illat továbbra sem távolodott, néha-néha erősebben megcsapott, olykor távolabbról bukkant fel, de egyszer sem hagyott magamra.
Az őszi szél is felélénkült, hajamat ide-oda fújta, mintha csak játszani akart volna vele.
Lépteket hallottam magam mögött de nem fordultam meg, inkább gyorsabban haladtam előre. Mígnem beértem az utcánkba, ahol semmilyen világítás nem adott támaszt. A léptek halkultak mögöttem, a szívem egyre hevesebben vert. Teljes testemmel fordultam hátra.
- Miért üldözöl? - visítottam, mint egy félőrült és ő ott állt döbbenten. Nem szóltam többet, csak erősen magamhoz szorítottam, mélyen belélegeztem az illatát. Nem akartam elengedni, féltem akkor eltűnik akár valamiféle délibáb. De muszáj volt ölelő karjaimat leengednem, hogy teret adjak neki, s ő nem vált köddé. Ott állt teljes egészében előttem. Bőre márványszerűen ragyogott, arca kidolgozott remekmű volt. Teste ugyan átlagosnak látszott, de én tudtam, ez a leggyönyörűbb legtermészetesebb alak, amit ember valaha világra hozott. Szerénység, ugyanakkor időseket megszégyenítő bölcsesség sugárzott belőle. Lelke pedig a legtisztább, legőszintébb embert alkotta. Mélybarna szeméből apró rosszaság is kitűnt.
Ez az ember nem csak szeretetet, de rengeteg tiszteletet is érdemelt. Az pedig még különlegesebbé tette, hogy mindennek ő nem volt tudatában. Azt hitte ő is csak egy árnyék a sok közül, el sem tudta képzelni mekkorát téved.
Szívemet örökzálogba tettem érte, bár máig sem értem egykoron hogy lehetett ő az enyém. Mivel érdemeltem ki? És miért éltem vissza eme emberi testbe öntött csoda szerelmével?
A szívem meghasadt, a lábam megremegett.
- Szeretlek - suttogtam, de tudtam, Őt már soha nem kapom vissza. Csak a remény csillogott haloványan, hogy egyszer talán mégis újra egyek lehetünk.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Szépeket írtál, de picit elvesztem nálad.
Pussz,
Tündér
Kicsit nekem nincs kibontva a történet. Szerintem te látod, de bizonyos részeket nem írtál le nekünk. Talán kipótolnád, hogy mitől érzett szégyenérzetet a buszon? És az utolsó mondatod: "mégis újra egyek lehetünk", nekem kicsit sok egy buszon majdnem találkozás után.
Amúgy ezeket kijavítva jó lehet a cikked.
Üdv,
Pinokkió
Bianka:)
Jó-jó, de néha, mintha hiányzott volna nekem valami.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik