Valami megváltozott
Látogatók száma: 154
Kamillát elvakította a szerelem. Nem látott, nem hallott, gondolkodni sem tudott. Nem is akart. Tetszett neki ez az állapot. Boldog volt.
Kamillát elvakította a szerelem. Nem látott, nem hallott, gondolkodni sem tudott. Nem is akart. Tetszett neki, hogy megkapta a férfit, akiről azt hitte, elérhetetlen.
Vakon követte szerelme minden kívánságát.
Tudta, hogy Péter kicsapongó életet él, mégis belement ebbe a kapcsolatba. Nem számított, hogy nem ő az egyetlen nő a férfi életében. Ezt is elfogadta, mert imádta Pétert.
Kamilla egy személyben volt barát, és szerető. Boldogsággal töltötte el, hogy szerelme bizalmába fogadta, még ha néha fájt is neki, amit megtudott.
Péter minden örömét, bánatát megosztotta a nővel, mint barátjával.
Ha bajban volt, Kamilla mellette állt. Vigasztalta, próbált lelket önteni belé. A barát meghallgatta, a szerető szenvedett. Így ment hónapokon keresztül.
Nem telt el nap, hogy ne beszéltek volna. Egy ideig szinte naponta találkoztak. Pár órát együtt töltöttek. Jól érezték magukat. Kamilla úgy érezte, ő az egyetlen nő a férfi életében.
A nő nagy csatákat vívott családjával Péter miatt. Ellenezték ezt a kapcsolatot. Végül ő nyert. Hagyták, hogy azt tegye, amit szeretne. Boldog volt. Legalábbis úgy gondolta. Azt hitte, ez az, amire vágyott.
Egy idő után már ritkábban találkoztak, a férfi elfoglaltsága miatt. A telefonbeszélgetések azért megmaradtak.
Kamillának nagyon kezdett hiányozni a férfi közelsége. Hiába beszéltek órákon keresztül, érezte, valami megváltozott. Kétségek gyötörték. Nem tudta, mit tegyen. Néha úgy érezte, szeretne kilépni ebből a kapcsolatból. Ettől ő többet érdemel. Az egész élete megpróbáltatásokkal teli volt. Nem így kellene élnie. Tipródott. Folytassa a kapcsolatot, vagy kilépjen? Mindig ugyanarra a döntésre jutott. Maradt. Nem tudta megmagyarázni miért. Mi az, ami ilyen szorosan köti a férfihoz? Talán az, hogy ő volt, aki kirántotta őt a mély depresszióból, amiben az utóbbi időben szenvedett.
Mióta Péterrel volt, visszakapta önbizalmát, újra nőnek érezte magát. Kisimult az arca, nőiesebb lett. Szinte megfiatalodott. Ezt a környezete is észre vette. Csak azt nem látta senki, hogy szenved belülről. Jól álcázta az érzéseit, mint mindig.
Történt, hogy a férfit elszólította a kötelesség. Pár napig nem találkoztak.
Kamilla nagyon várta, Péter mikor tud rá időt szakítani.
Végre megcsörrent a telefon.
- Akkor találkozunk a szokott helyen, és időben. - szólt Péter.
Találkoztak.
Kamilla valami furcsát érzett. Valami megváltozott az utolsó találkozás óta.
Nem ő, a férfi lett más.
Valahogy hiányoztak az apró, finom érintések.
Péter kicsit idegesnek tűnt. Mintha mondani akart volna valamit, de nem tette. Talán nem akarta megbántani a nőt.
Pár órát beszélgettek a szokott helyükön, azután megittak egy kávét egy kis borozóban.
Kamilla szomorúan nyugtázta magában, hogy a férfi nem ugyanaz, mint volt. Fájt neki, de nem szólt.
Péter elkísérte egy darabon.
Álltak egymással szemben. A férfi két puszit nyomott Kamilla arcára. Azután még egyet a szájára. Talán megszokásból.
- Ne hívj légyszíves, majd én kereslek. - szólt Péter.
Kamilla nem értette miért, de nem kérdezett vissza.
- Nem foglak. Tudod, hogy nem. - válaszolta elcsukló hangon.
Elváltak.
- Örültem, hogy láttalak. - szólt a nő után Péter. Talán csak megszokásból.
- Én is örültem neked. - válaszolta Kamilla. Őszintén.
A férfi eltűnt a forgatagban. A nő nézett utána. Talán utoljára látta. Jól belevéste emlékezetébe a képet. Nem fogja elfelejteni.
Kamilla hazament.
Késő éjszakáig várta a megszokott hívást. A telefon néma maradt. Könnyeivel küszködött egész éjjel. Titkon remélte, még sincs vége.
Hosszú volt az éjszaka. A telefonon talán soha többet nem szólal meg a megszokott dallam.
Azért bízik benne, hogy nem az, amire gondol. Nem lehet, hogy más lépett a helyébe.
Ha mégis, elfogadja, mint mindent egész életében.
Szereti Pétert, és azt akarja, a férfi boldog legyen, akár mással is.
Nem baj, ha az ő szíve megszakad, csak szerelmének legyen jó. Az ő boldogsága mindennél fontosabb. Még saját magánál is.
A cikket írta: KiralyCsilla1965
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon érzékletesen írtad meg a történetet, a nő vívódását, majd a csalódottságát, de ami nem igazán tetszik, az az önzetlensége, az a mindegy, hogy nekem fáj, csak ő legyen boldog kívánása. A legtöbb nő nem így éli meg a csalódást. Még a szép emlékeket is egy ilyen vége elrontja.
A szeretett személyre vágyakozás, várakozás őrli fel az idegeket. Ne várd!
És szép lassan elmúlik a fájdalom, de akarni kell és nem várni egy olyan férfire, aki nem akar jönni.
Puszi,
Éva
Kedves cikkíró!
Szívfacsaró és megdöbbentő ez a történet. Számomra különösen ismerős helyzetet mutattál be. Lehet úgy szeretni, hogy a másik boldogsága fontosabbá válik a sajátunktól. Ez az önzetlen szeretet.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Üdvözlettel: Zaríta
Köszönöm, hogy itt jártál, és hozzám szóltál.
Pussz
Csilla
Szívfacsaró és megdöbbentő ez a történet. Számomra különösen ismerős helyzetet mutattál be. Lehet úgy szeretni, hogy a másik boldogsága fontosabbá válik a sajátunktól. Ez az önzetlen szeretet.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Üdvözlettel: Zaríta