újabb események régebbi események további események
20:22
Pinokkió módosította a cikkét
23:00
Pinokkió módosította a cikkét
17:40
Pinokkió új cikket töltött fel
09:52
Tündér módosította a naplóbejegyzését
09:52
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
01:15
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
01:08
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:05
Pinokkió új cikket töltött fel
20:50
Pinokkió új cikket töltött fel
20:36
Pinokkió módosította a cikkét
20:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
10:39
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
00:22
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

A tanácsadó (14)

2023. január 15. - Látogatók száma: 22

Amikor féltjük, birtokolni hisszük, szeretve gyűlöljük, bizalmunkat adjuk neki, kiadjuk gyengeségeinket, talán a legnehezebb fentről nézni magunkat és megérteni, hogy ezzel már kibírhatatlan fájdalmat okozunk. Pont NEKI(!), akit annyira védeni szeretnénk.

Erika írt és törölt...
Sírt és törölt...
Ezerszer leírta, majd letörölte könnyeivel együtt...
Erika: HIÁNYZOL... SZERETLEK...
- Ezt is törlöm... de jó leírni, hiszem, hogy ha van köztünk kapcsolat, akkor ez nem csak a semmibe szórt gondolat, hanem célba ér, hiszem, hogy ezeket a betűket te is érzed... (szívecske jel)
És törölte... ezredjére is.
A másik már megint csak a nyomát látta a nő üzeneteinek.
- Mi lehetett? - kérdezte magától sokadjára is egy-egy törölt üzenet láttán.
Róbert: Miért nem vagy velem? Megbántottál (síró jel) Mert az nem baj, ha nem érsz rám. De ha itt vagy és már nem érdekellek, nem hiányzom annyira, h egy jelet adj, akkor az a vég... (fekete szív jel) Én próbáltalak, de elmenekültél. Ha kellek találd ki, h érsz el, mit kell tenned...

- Féltem, hogy elhagysz - mondta szomorúan a férfi.
- Hogyan igazolhatnád, hogy három év után sem bízol bennem?! - kérdezte megdöbbenve a nő.
- Sehogy... Értelmetlen magyarázkodnom - válaszolt elkeseredetten Róbert.
- De akarom! Bűnhődj csak!
- Erika... Neeee! Ha szeretsz... Ezt ne csináld! Kérlek!
- Ha félek, én teszek ellene. Gyűlölök félni! - kiáltotta Erika. Elárultál! - zokogott minden belé vetett hite... és vörösre sírta lelkét, szorosan a másikhoz bújt és meghasonultan szerette a férfit. - Utállak téged - sírta szavakba, miközben záporozó könnyei áztatták szerelmét, és még szorosabban magához húzta őt.
- Szeretlek - válaszolta Róbert. Hibáztam... hibáztam... mea culpa... - mondogatta megsemmisülve.
És bűnbánón csak simogatni tudta Erika ölébe hulló vörös haját.
- Húzz egy vonalat! Tiszta... lap... - mondta zokogva a nő, és szerette volna hinni, hogy ez segít.

Péntek 13... Három év telt el... mintha csak napok lettek volna - gondolt vissza... Elröpült.
Erika becsukta maga mögött az ajtót. Megállt picit, majd alámerült lelkének zegzugos bugyraiba. Küzdelmet folytatott önmaga által se ismert személyiségeivel.
Előbb erős énje szólalt meg.
- Itt a vége...
- Ez így értelmetlen. Miért csináltuk mi ezt? - kérdezte önmagától okos énje.
- Mert szeretjük... - mondta a nő hűséges és a szerelmes énje egyszerre. Nem értünk titeket testvéreink?! Nektek egy szerelem az csak egy képlet végeredménye? Megéri, nem... Feladjátok, mert dolgozni és küzdeni kell érte?
- Küzdeni kell magunk ellen - folytatta Erika megtört énje.
A vita elől bujkálva a gyengébb énje, agyának egy rejtett hátsó zugába menekült nővérei elől, ott csendben rejtőzött, meg se mert szólalni. A gondolatok összekuszálódtak a fejében, amikor a férfi számára megnyitott énje jelentkezett.
- Csajok! Nem hagyhatjuk magára, nem csak a szerelmünk, A BARÁTUNK (!) is.
- Határozott névelővel, nagybetű-felkiáltójellel - egészítette ki előbújva, alig hallhatóan a legfiatalabb.
- Ha még hibázott is, nekünk vannak kötelességeink a legjobb barátunk felé. Össze fog törni, ha végleg lelépünk. Akarjuk mi ezt? - folytatta gondolatát Erika a férfi számára megnyitott énjével.
- Olyan cukin udvarol nekünk... - súgta a kislányos énje a többiek fülébe és közben belepirult a gondolatba is. Az a sok szép mondat... Hiányozna... Nekem megszakadna a szívünk rám eső része - mondta és sírva fakadt a hiányának gondolatától is.
- Liba vagy - bökte oda erős énje. Mit bőgsz? Neked mindig a szép arcát mutatta, pedig csak egy gonosz manipulátor.
- Nem tehetjük ezt vele. Nem ezt érdemli tőlünk. Ez így igazságtalan - jött soron Bűnbánó én. Hányszor hibázott, szerinted okoska?
- Kettő fejvesztőt számoltam össze, meg több kisebbet is.
- És Mi? Soha nem hibáztunk? - kérdezte a nő aggódó énje. Ő is ember...
- Az igazat mondjam? - kérdezett vissza Erika okos énje, de választ nem várva folytatta. A saját hibáink felett átsiklottunk, azt nem számoltuk - próbálta a többesszámmal a felelősséget áthárítani a többiekre is; de azok észre se vették okos énjük nyelvi csúsztatását.
- Ez lehetetlen, annyira lehetetlen, annyi szép pillanat volt vele...
- Mondjuk a három év plusz pár napot belezsúfolhatjuk hatvankét szép napba - osztott-szorzott Erika okos énje.
- És csak így elmenekülnénk? Ismét?! - lelkizett tovább a nő megtört énje.
- Harmadjára is - közölte ismét csak tárgyszerűen Erika okos énje.
- Pedig ő próbálkozott javítani, de mi nem segítettük. Soha nem válaszoltunk neki, ha a lelkünkre volt kíváncsi. Félve rejtegettük előle. Csak a magunk szűrt válaszait kapta. Hagytuk, hogy rossz irányba sodródjon a hajónk - mondta bűnbánón a férfi számára megnyitott énje. Egy-két apró iránymutatás, és nem kellett volna hinnünk, hogy mindent önállóan megfejt belőlünk - mélázott tovább gondolataiban...
- Féltünk - mondta Erika gyenge énje. Magunktól - gondolkodott csöppet -, leginkább.
- Mi lesz, ha tesz valamit önmagával? Eldugtuk a gyógyszereit? Kések? Pengék? - szólt hozzá Aggódó én. Gyerünk már vissza, nézzük meg minden rendben van-e!
- Ugyan már, a szárítókötelet is hozzuk el - szólalt meg Erika eddig rejtőzködő gyilkos énje -, nehogy felakassza magát?
- Lányok, emlékezzetek! A világ legcsodásabb érzéseit éltük meg vele - replikált a nő vágyakozó énje.
- Na persze! A te bugyidba jutott be először... Nekem a hátam közepére nem kellettek azok a szexek - puffogott még Gyilkos én.
- Szeretkezések, bocs! - lépett ki Erika énjei harcából és javította ki a számára oly fontos emlékek agyában lerakódott mozgóképeit.
- Nekem az első pillanattól kezdve voltak kételyeim - szólt közbe férjére gondolva Hűséges én. De ti mindig elhallgattattatok - vágta a többiek szemébe az igazságot, a hűséges énből megszólaló feleség hangja.
- De egy érzelmi hullámvasúton ki a franc szeret folyamatosan le-fel száguldani? Na jó, Aggódón, Szerelmen, Kislányos énen és rajtad kívül... Mert titeket olyan könnyű beetetni - szólalt meg ismét a nő erős énje.
- Igen - helyeselt okos énje.
- Húzzunk innen gyorsan! Már rég ezt kellett volna tennünk. A pasi egy érzelmi nulla - tette még hozzá Erős én.
- Inkább hulla - javította ki Erika gyilkos énje.
- Egyet biztosan tudok! NEM HIÁNYZIK EZ NEKEM! - nyilvánította ki megkérdőjelezhetetlenül a nő erős énje. Fogta teste lábait, megfordult a lépcső irányába és szemeiből lecsorduló könnyeit törölgetve, elindult lefelé...

- Nincs nehezebb az elengedésnél... Pedig sokszor az elengedéssel védjük legjobban, kit szeretünk... és talán egy napon majd ezt Ő is megérti, hogy mindent érte tettem. Azokat is, amikért úgy utált... - és legnagyobb hibájára gondolt. Nekem ez könnyen megy? - gondolkodott, aztán ólomnehéz léptekkel, levitték őt lábai a második emeletről.
A földszinten a postaládák előtt megállt. Szemezett velük egy darabig, majd hirtelen mozdulattal előrántotta kulcsait és beledobta azokat a 2/1-esbe. Prof. Dr. Kiss-János Róbert levelesládája párat csengett a zuhanó fémekkel való hideg kontaktustól, majd fájdalmasan összehúzta lemezszívét, és bánatosan utoljára még magába szívta a nő ismerős - gyümölcsös citrus féle - illatát. - Visz' lát - súgta neki a postaláda és a kulcsokkal együtt, amik épp pár pillanattal ezelőtt súlyosan a szívébe döfődtek, belsejébe zárta őt.

Délután negyed hat. A söröző bejáratán egy idősebb, olyan ötvenöt körüli férfi lépett be. Itt-ott elálló hátrafésült fekete haj, balbo szakáll... Az öltözete első ránézésre nem mutatott semmi eltérőt a nap mint nap visszajáró vendégekhez képest. Egy farmer, egy hosszított fazonú fekete bőrkabát, alatta egy sötét kötött mellény és egy átlagos fekete ing. Az avatottabb szemlélőnek a cipője ütött el feltűnően ruházata többi kiegészítőjétől. A férfi lábai egy sötétbarna bőrből készült remeket koptattak épp. Mozgása is a lábbelijéhez igazodott. Elegáns, úriemberes járással, határozottan lépett a pulthoz.
- Egy dobozos DAB-ot kérnék - szólt erősebben a csapos felé.
- Foglaljon helyet uram, majd kiviszem az asztalához - szólt vissza vendégének a férfi.
Róbert szétnézett, helyet keresett. Minden asztal üres volt. Nehéz volt választania. Majd fejében összerakva egy nullákkal teli mátrixot, a legközelebbihez leült.
Tíz perc telhetett el, mikor egy új vendég érkezett.
A magas, egyenes tartású elegáns férfi egy hosszú szövetkabátban lépett be a söröző ajtaján. Alatta egy progresszív sötétkék öltöny, kék-világoskék pöttyös nyakkendővel és hozzá egy halványkék Hugo Boss inggel. Az apró részletekben is akkurátusan pontos öltözködéshez illeszkedő, karakteres, simára borotvált archoz, egy elegáns fekete szemüveg, elgondolkodó tekintet és hozzá precízen fésült, frissen vágott barna haj párosult.
Belépéskor ránézett az órájára, de csak lemondóan legyintett. A pult felé indult, de a pultos - észlelve a helyiséghez nem illő eleganciát - intett neki.
- Üljön le uram valamelyik szabad asztalhoz! Mindjárt viszek önnek egy itallapot.
Viktor Róbert asztalát célozta meg.
- Önnek sincs társa? Leülhetek, hogy kicsit szórakoztassam önt?
- Természetesen. De én nem leszek szórakoztató. Most nem... - válaszolt mélyen gondolataiba révedve a professzor.
A férfi leült.
- Róbert vagyok. Szerintem én vagyok az idősebb, és ha megengeded, tegeződjünk! - mutatkozott be a prof leegyszerűsítve a társalgást.
- Viktor - mondta a másik. Közben ő is sört rendelt magának.
Pár perc csendben ültek egymással szemben és csak iszogatták söreiket.
A csendet a professzor törte meg.
- Nekem volt valakim... - szólalt meg Róbert és közben zavarodottan nézte az őt fürkésző másik férfit. Nyelt egy szárazat, majd belekortyolt a kesernyés sörébe és letette azt az asztalra. Még egy bátorságot adó levegővétel és belekezdett.
A szemben ülő férfi egy nagyot húzott az előtte lévő pohárból. Ránézett beszélgetőpartnerére, és tágra nyílt szemekkel előrenézve rákérdezett.
- Meghalt vagy megcsalt? - tette fel a hangulatához illő kérdést és várta a választ.
- Neked soha nem volt még szeretőd? Bocsánat, rossz kérdés... - dünnyögte a prof. Vagy igen?
- Feleségem volt.
- Az nekem is. Meghalt - és lesütött szemmel egy percre Lucára gondolt.
- Részvétem...
Csend lett... vagy egy perces csend után Viktor folytatta.
- Az enyém csak megcsalt. Tegnap vallotta be. De én már három éve tudom.
- Lebukott?
- Előbb csak éreztem, később már le is bukott, csak nem mondtam neki. Bíztam benne, hogy visszatalál hozzám.
- Nekem meg egy csodás asszonyom volt. Milyenek a véletlenek, három évig. - Pontosabban ezerszáztizenöt napig - gondolta magában, de ezzel nem akarta terhelni ismeretlen ismerősét. - És nekem meg tegnap mondta meg, hogy vége - tette még hozzá.
- Akkor sorstársak vagyunk.
Fél óra beszélgetés és a két férfi már tisztán látta, hogy ugyanarról a nőről beszélnek. De mintha mi sem lenne természetesebb, folytatták a beszélgetésüket.
A professzornak egyszer csak elcsuklott a hangja és sírni kezdett.
- Téged szeret te tulok - mondta zokogva. Én elüldöztem magamtól, mert túlszerettem.
Viktor lesütött szemmel hallgatta a másik férfi szavait.
- Sajnos belesodródtunk valamibe, amibe nem szabadott volna - vallott Róbert.
De Te vagy a legnagyobb barom, ha elengeded - mondta a negyedik lehúzott DAB után kissé pityókásan.
Viktor gondolkodott. Belegondolt az elmúlt éveikbe. A lányuk villant be számára. Majd Erika...
- Tudom - válaszolta. Csak egy kis idő kell most.
- Nem kell neked semmi, annyi, hogy siess hozzá. Bízz benne jobban, mint én!
- Bíztam és elárult.
- Soha... De hidd már el nekem, ez a nő... naaa! Erika pótolhatatlan.

Évfordulójuk volt... 5555 nap. - Remélem jól számoltam - gondolta... A prof nem lenne büszke rám, ha ezt is elszúrom, és kiment a sírhoz.
A síron ez a felirat állt: "megkérlek téged legyél tovább hű szívből igaz kísérőm..."
- Baszd meg prof - brummogta Erika félhangosan, hogy senki ne hallja. Akkor hélium lettél... Ahogy akartad. Én meg macilánynak öltöztem, tiszta dilis vagyok így egy temetőben, ahogy minden ünnepünkön is... szerettél...
És Erika egy virágot tett Luca és Robi sírjára, körbenézett, nem látott senkit - álcának híve vörös haját, az alkalomhoz illő feketével csipkézett sötét vörös bugyijától a tetejétől a talpáig elvörösödött -, és amiért annyira utálta, sokadjára is teljesítette utolsó kívánságát. Elővette a héliumos léggömbjét, párat szippantott barátja illatából, és magas, vékony cérna hangon világgá sikította titkosan utált és imádott szavukat...
... (amit csak Erika és temető fái tudhatnak)
- Bocsi prof most lépnem kell... Majd jövök ismét, ha hiányzom. Úgyis tudod...
ja és Tabula rasa legyen veled!

https://www.youtube.com/watch?v=Q7k1obNKU5k&t=5s

* A részt "ajánlom" édesapám emlékének, aki már héliumként éli fenti életét...

A cikket írta: Pinokkió

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: