A tanácsadó (8)

Látogatók száma: 45

Ne várd a csodát, nyisd ki a szíved és adj új esélyt önmagadnak. Bízz benne, hogy a nem hitt kapcsolatok fáiba is élet költözhet...

1991 szilveszterén egy barátjukon keresztül ismerték meg egymást. Majd másfél év szerelem és együtt járás után, 93 szép meleg nyarán házasodtak össze. Az ezt követő pár évüket a két gyermekük születése festette csodálatossá. Előbb Klárival, rá két évre egy fiú gyermekkel, Petivel ajándékozta meg őket a sors.
Az első időkben minden szép volt, a világukat idillinek érezték. Luca a gyerekekkel otthon maradt és többnyire egyedül gondoskodott róluk. Eközben Róbert az egyetemi kötelességeit próbálta maximálisan teljesíteni. Férj-feleségként sokat dolgoztak kapcsolatuk- és kis családjuk boldogságán. De ahogy teltek az évek, a nap mint napi küzdelmek felőrölték erejüket. A belső nehézségek mellett, a külső körülmények se nekik kedveztek. A gyerekekkel töltött idők után, a kétezres évek elején rájuk tört a válság. Luca előbb visszament dolgozni, de nem sokra rá leépítették az osztályukat, és munkanélküli lett. Bizonytalanság és elkeseredettség lett rajta úrrá... és amikor a szellemet megtámadják, hamarosan jön a test betegsége is, majd - idő kérdése - megtörik a lélek is.

- Ugye erre azt mondod, hogy én alkalmatlan vagyok a rendes gyereknevelésre? - vágta oda a feleség.
- Nem hiszem, hogy ezt mondtam volna - válaszolta idegesen Róbert.
- Akkor miért kérsz számon, mert a lányunk utál bennünket? - folytatta Luca feszültségtől teli idegességtől remegő hangon.
- Stresszelünk a betegséged miatt, és ezt kivetítjük a gyerekeinkre is.
- Ne akarj engem is oktatni, kérlek! - válaszolt zokogva a felzaklatott asszony.
Róbert megijedt önmagától - nyállal keveredett hányás ízt érzett a szájában. Megijedt attól, amit okozott. Megijedt, hogy elveszíti a szeretett nőt, gyermekei anyját. - Várj, te szereted - mondta neki egy belső hang.
- Várj! - mondta. Szeretlek - és odalépett a feleségéhez, majd szorosan átölelte őt.
Percekig álltak így összefonódva, egymás támaszaként.
- Nincs igazság! - mondta sírva a férfi.
- Nincs Isten - mormogta magának a nő... hitében megrendülve.

A temetés utáni napokon Róbert nem ment be dolgozni, szabadságot kért az egyetemtől. Ideges volt. Nem tudta mitévő legyen nélküle. Idegességében vad takarításba kezdett. Felforgatta az egész lakást. Nem tudta miért, csak robot szerűen tette a dolgát. Már nem kellett volna, többé már nem volt szükség a tisztaságra...
Klári szobájához ért. A porszívóval véletlen felborította a szemeteskosarat. Letérdelt és lassan, komótosan pakolgatni kezdte vissza a kiborultakat. Egyszer csak egy összegyűrt papírgalacsin került a kezébe. Érdeklődve kibontogatta. A lánya kézírásával egy felkottázott dalszöveget talált... - Nahát - mondta és olvasni kezdte.
Unalmasan csörgedezik idelent az élet,
anyád szeme fentről lát már téged,
apád meg csak bekorlátoz hiába is kéred,
szórakoznál, de semmire sincs pénzed.
Nem vagy tizennyolc és nem vagy gép,
nem vagy nő és nem vagy szép,
te csak egy lány vagy, kit az élet tép.
Futod a napjaidat, mint egy gátfutó,
zsiráf vagy és álmodozó,
fiú kellene neked egy csábító,
de szövege ne legyen csak kábító.
Nem vagy tizennyolc és nem vagy gép,
nem vagy nő és nem vagy szép,
te csak egy lány vagy, kit az élet tép.
Adrenalin löketeket kérek,
apámat még börtönbe zárni is vétek,
elég neki a géppuska,
legyen belőle Jézuska.
Nem vagy tizennyolc és nem vagy gép,
nem vagy nő és nem vagy szép,
te csak egy lány vagy, kit az élet tép.
Anyához menni volna jó,
de tőle sincs egy hívó szó...
A férfi ledöbbenten tartotta maga előtt a papírt. Könnyes szemekkel olvasgatta újra és újra. - Valamit tennem kell. Valamit tennem kell - ismételgette összetörten önmagának. Ha nem teszek... elveszítem Őt is!

- Gyerekek, ezen a karácsonyon meghívjuk anyát is. Szeretném, ha készítenétek neki is ajándékot.
- Apa, de hogyan? - kérdezte Peti. Anya nincsen már.
- Hogy ne lenne - válaszolt Róbert helyett Klári.
- Tudom, nem vagyok hülye. Csak apa...
- Mindig is velünk van. Apa, lehet egy dal is az ajándék? - kérdezte a lány.
Róbert a lányára nézett, egy darabig kereste a tekintetét és ennyit mondott.
- Ha ezt szeretnéd, ám legyen.

A karácsonyfa feldíszítve állt a szoba belső sarkában. Alatta az ajándékok. Luca ajándékait egy dobozba helyezték.
- Majd kivisszük a sírhoz, ha kicsit szebb lesz az idő - szólalt meg Róbert -, megmutatjuk neki is, hogy ő is lássa.
- Apa, de látja most is... - mosolygott Peti apja tudatlanságán. Akkor énekelhetjük az anyának írt karácsonyi dalunkat?
- Igen... - válaszolt az apa.
- Anya dala, énekli Klári, gitáron kíséri Péter - konferálta fel az előadást a fiú, és belekezdtek az éneklésbe.
Pörögve zajlik itt lent az élet,
Anya fentről néz most téged,
apa fenyőt díszít éppen,
szeretetben, békességben.
Nem vagy tizennyolc és nem vagy gép,
nem vagy nő és nem vagy szép,
te csak egy lány vagy, kit az élet tép.
Futod a napjaidat, mint egy gátfutó,
zsiráf vagy és álmodozó...
...
És a befejező refrénnél Róbertből előtörtek az érzelmek...
Nem vagy tizennyolc és nem vagy gép,
nem vagy nő és nem vagy szép,
te csak egy lány vagy, kit az élet tép.
Anyát ölelni volna jó,
odafentről simogatón...

Az apa zokogásba kezdett. Nem tudta miért jobban, az elvesztett felesége vagy a megtalált gyermekei miatt. De nem szégyellte, hagyta meglett férfikönnyeit tengerként világgá ömleni. - Boldog Karácsonyt Luca - suttogta belülről a lelkében egy hang.
Mikor már meg tudott szólani...
- Köszönöm gyerekek! Ez anyának is tetszett - mondta elcsukló hangon.
- Tudjuk apa - vágta rá a két gyerek, és átölelték apjukat.
- Kellemes Ünnepeket mindannyiunknak!