újabb események régebbi események további események
23:49
Yolla új cikket töltött fel
17:56
Yolla új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
17:41
Sanda új hozzászólást írt Virág naplóbejegyzéséhez
15:20
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
15:18
Yolla módosította a cikkét
10:16
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:31
DanilJvd regisztrált a weboldalra
00:18
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
00:16
Yolla új hozzászólást írt egy cikkhez
00:12
Yolla válaszolt egy szavazásra
00:03
Yolla új cikket töltött fel
16:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
16:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
14:38
emillio módosította a cikkét
14:37
emillio új cikket töltött fel
14:13
emillio új cikket töltött fel
13:43
emillio új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
13:19
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:17
Black Ice módosította a cikkét
11:53
Black Ice új cikket töltött fel

Akarni szeretni

2010. november 25. - Látogatók száma: 189

Tél volt, amikor először találkoztunk.

Jobban mondva, amikor először szót váltottunk egymással, hiszen többször megfigyeltem már, és valahányszor megláttam, gondolkodóba ejtett. Rendszerint a buszmegállóban állt, mint aki vár valamire. Nem tudtam eldönteni, hogy valakit vár, vagy csak utazni akar valahová. A feltűnő csak az volt, hogy soha nem szállt fel egyetlen buszra sem, és mindig egyedül maradt, amikor a busz kikanyarodott a megállóból.
Csak állt és várt. Néha topogott egy kicsit, az óráját nézte, vagy a templomtornyot a megállóval átellenben. Néha összekulcsolta a kezét, mintha imádkozna, aztán haloványan elmosolyodott. Mozdulataiban annyi megbabonázó asszonyi szépség volt, hogy nem tudtam levenni róla a szemem.
Aztán egy napon megszólított.
- Kutya hideg van, ugye? Melegebben kellett volna öltöznöm - mondta félénken, mint aki attól tart, visszautasítják a közeledést.
- Buszra vár? - kérdeztem a világ szerintem legtermészetesebb hangján, miközben furdalt a kíváncsiság, mit is csinálhat itt ebben a hidegben.
- Dehogy! Én itt lakom! - mutatott a háta mögötti épületre - De tudja, most nem mehetek haza.
- Hogy érti azt, hogy nem mehet haza? Elvesztette a kulcsot, vagy miért? - kérdeztem meglepetten.
- Tudja, a férjem otthon van a titkárnőjével. Valami fontos munkájuk van, és nem szeretik, ha zavarok. megkértek, hogy addig sétáljak egy kicsit, vagy menjek moziba. Már az összes futó filmet láttam, így most a buszokat nézem, meg az embereket.
- S maga ezt tűri? - kérdeztem felháborodottan.
- Ha nem tűrném, már rég nem lenne a férjem - mondta- Tudja, az én férjem azért szeret, mert mellettem mindent megtehet, amit akar.
Csodálkozva és megütközve néztem rá. Valamit megérthetett a nézésemből, mert mosolyogva csak ennyit mondott
- Tudja, szeretem az férjemet. Ha ez az ára, hogy megtartsam, hát megfizetem. Jó ember, és a titkárnője is kedves lány. Nincs bennem harag. Talán én vagyok az oka, hogy így alakult.
- Ezt hogy érti? - néztem rá elkerekedett szemmel.
- Valahol azt olvastam, hogy a házasságban nem a lelki rokonság a legfontosabb, nem is az érdekközösség, sokkal inkább a fiziológia. nagyon sok asszony, köztük talán én is, maga a bűnös abban, hogy a házassága kihűl, és a férje más asszony után szaladgál. Én is sokszor hibáztattam a férjemet és hallgattam meg az ismerőseim panaszait, de most már belátom, hogy bizony én voltam a hibás. Tudja, az a baj, hogy az ismeretség első percétől megcsaljuk a párunkat. Ne a fizikai értelemre gondoljon!
Megbabonázzuk kedves mosolyunkkal, bájosságunkkal, csinos álarcunkkal. Úgy szeret meg minket, amilyenek akkor vagyunk, az ismeretség kezdetén. Aztán persze, hogy elmegy, amikor már nem vagyunk olyanok, amilyennek akkor mutattuk magunkat.
Mert mit lát kevéssel az esküvő után? Egy slamposan öltözött, rántásszagú, fésületlen, fáradt asszonyt, aki legfeljebb idegenek miatt fárad azzal, hogy ismét elragadó legyen. A férje előtt nincs miért. Nem igaz? - mondta elmélázva, majd az órájára nézett, és sietve búcsút intett.
- Megyek, elkészítem a vacsorát. Biztosan megéheztek.

Aztán egy ideig nem láttam. Elmúlt a tél, lassan a nyár is, már el is feledkeztem róla, amikor váratlanul megint felbukkant.
Jókedvűen, mosolyogva fogadott, mint aki csak miattam jött ki a megállóba.
- Jó hírem van! Képzelje! A férjem asszisztensnőjének gyereke született! - hadarta egy szuszra.
- Ezt nem mondhatja komolyan. És maga ennek örül? - kérdeztem csodálkozva.
- Gyönyörű kislány - mondta, és elmorzsolt egy könnycseppet.
- Honnan tudja? Látta?
- Természetesen, ott voltam nála. Onnan jövök egyenesen. Törődnöm kell azzal a kis teremtéssel, hiszen az ő gyereke.
Azóta nem találkoztunk, de sokat gondolok rá azóta is. Az asszonyra, aki boldog akart lenni és elhatározta, hogy boldog lesz. Mert a boldogság csak akarás kérdése, és nagyon kevés embernek adatik meg a művészet, hogy akarni tudjon. Akarjon és tudjon szeretni.

A cikket írta: Nurse

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. november 26. 18:50

megtekintés Válasz erre: anubis - 2010. november 25. 14:41

Uhh, ez nem semmi!
Biztos, hogy vannak ilyen nők, akik erre képesek, én nem tudnék ilyen lenni.
Minimum kikaparnám a szemét a szemétnek:)

Tökéletes cikk, minden szempontból.

Puszi: Judit

Köszi :-)
2010. november 25. 14:41
Uhh, ez nem semmi!
Biztos, hogy vannak ilyen nők, akik erre képesek, én nem tudnék ilyen lenni.
Minimum kikaparnám a szemét a szemétnek:)

Tökéletes cikk, minden szempontból.

Puszi: Judit
2010. november 25. 13:08
Csíplek Nurse! S szerintem te is tudod, hogy az egyik kedvencem vagy, jaj de rossz voltam igaz? Legyen nagyon szép napod Orsolya
2010. november 25. 13:04

megtekintés Válasz erre: Orsolya - 2010. november 25. 08:51

Nurse! Ledöbbentő életekkel, sorsokkal találkozik az ember! Nagyon jó írás az életből! Szép napot kívánok neked Orsolya

Köszönöm Orsolya!
leghűségesebb olvasóm:-)

Nurse
2010. november 25. 13:04

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. november 25. 07:07

Kedves Nurse!
A történet nagyon megdöbbentő, mint írás nagyon jó. Van képzelőerőm. Ez az asszony erre képes volt. De ne hidd, hogy ilyen áron akar, vagy szeretne bárki is boldog lenni. Akkor inkább egyedül, az is tud ennyire fájni. Az alázatot nem akarom, nem tudnám megtanulni. Persze ez embere válogatja. Erre születni kell. A szeretetet nem tanulja az ember, azt érzi, vagy nem.
Éva

Kedves Éva!
nagyon jól tudom, hogy ez nem igazi boldogság. Nem is értem azokat a nőket, akik így akarják megtartani a férjüket. Ennél még a magány is sokkal jobb. Ebben nagyon is egyetértünk.
Ez még csak nem is alázat szerintem, hanem ostobaság. Én még azt is nehezen tudnám elképzelni, ha osztoznom kellene hivatalosan a férjemen, ahogy a keleti kultúrában teszik a nők. :-)

Nurse
2010. november 25. 08:51
Nurse! Ledöbbentő életekkel, sorsokkal találkozik az ember! Nagyon jó írás az életből! Szép napot kívánok neked Orsolya
2010. november 25. 07:07
Kedves Nurse!
A történet nagyon megdöbbentő, mint írás nagyon jó. Van képzelőerőm. Ez az asszony erre képes volt. De ne hidd, hogy ilyen áron akar, vagy szeretne bárki is boldog lenni. Akkor inkább egyedül, az is tud ennyire fájni. Az alázatot nem akarom, nem tudnám megtanulni. Persze ez embere válogatja. Erre születni kell. A szeretetet nem tanulja az ember, azt érzi, vagy nem.
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: