Egy ember, akit felesége elhagyott!
Látogatók száma: 307
Ez sem egyedi, de tanulságos!
Életem folyamán sok emberrel találkoztam, akik vagy így, vagy úgy, de már megégették magukat!
Ez a pár is a kezdet kezdetén jól és szépen éltek harmóniában, de az évek alatt elhidegültek egymástól! Napi szinten ment a vita, veszekedés és az életük egyre elviselhetetlenebb lett!
Hiába született meg szép kisgyermekük, csak rosszabb lett!
A rokonok is beleszóltak, hol az egyik oldalról, hol a másikról. Bár, nem tudom kinek mi köze más családi életéhez? Kérdezem Én.
Ez addig folytatódott, hogy a férj már nem bírt magával és másfelé kezdett kandikálni, elkezdett szórakozni és nőzni folyton.
Szomorú, de felesége vagy nem akart, vagy nem tudott ezekről. Szeme csak később nyílt fel. Egyszer, viszont az illető lebukott és a felesége elhagyta azonnal. Kivitte éppen aktuális barátnőjét hétvégiházukba, feleségének meg beadott egy mesét. Csak arra nem számított, hogy neki ki kell valamiért mennie és kivitette magát.
Nagy meglepi érte, mikor férjét a nővel találta, a férj még olyan dühöt nem látott, mint akkor rajta. Az asszony úgy elverte a nőt, hogy csak na, a férj eközben próbálta megállítani, de olyan erővel dühöngött, hogy nagy erős férje, se bírta lecsitítani, végül a nő elverve, egyszál semmiben menekült ki, útközben felöltözve húzta el a csíkot.
Az asszony a férjének sem maradt adósa, ami élt és mozgott az repült, mindent összetört.
Ezután fogta magát férjét otthagyva, hazament és összepakolt, fogta a gyerkőcöt és Isten áldásával lelépett. Beadta a válást és hamarosan külön folytatták, a nő új társat talált, a férfi viszont ma is a nőzős életét folytatja!
Nos, ez is egy példa az élet buktatóiból! Én azt mondom, ha a mókuskerék nem megy, ne erőltessük, mert könnyen, akár így is lehet járni!
Orsolya
A cikket írta: Orsolya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Indulatok nem a megoldás lehetőségének megkeresését
eredményezik , hanem a drámai véget!
Ez a természet rendje!
mennyi férfi hagyott már magára egy-egy nőt!!!
:)
a verést kihagyhatta volna!!!!