És vége
Látogatók száma: 37
Csak egyszerűen: nincs többé Titán
Az egész úgy kezdődött, hogy a Titántól kapott mandarinfámnak hullani kezdtek a levelei. Épp mint a Szépség és a Szörnyetegben, ha lehull a rózsa utolsó szirma, oda a remény... Bár még van rajta pár. És anyám szerint, amíg akárcsak egy levél is van, addig van remény. Átültettem, mindent megtettem érte, egy hétig javulni látszott a helyzet, de három napja félelmetesen sok hullt le egyszerre. Féltem, hogy rossz ómen. Amúgy nem vagyok babonás. És tényleg jól éreztem. Azt is tudom már, hogy miért éreztem három napja szinte ellenállhatatlan kényszert a szóbeli flörtölésre.
Ma este anyám csörgetett mobilon, hogy megyek-e vele sétálni. Azonnal igent mondtam.
Amikor mondtam neki, hogy Titánnal úgy egy bő órája szakítottunk, mert mondta, hogy három napja összejött egy másik csajjal, anyám azt mondta, hogy sejtette, hogy van valami, mert gondolkodás nélkül mondtam igent a sétára.
Mondtam Titánnak, hogy szegény olvasóim zokogni fognak. Azt nem mondtam, hogy mindjárt én is, csak még arra is koncentrálok, hogy egyáltalán levegőt kapjak a sokktól. Ő azt mondta, hogy engem félt a fájdalomtól, azért nem akarta, hogy beleszeressek. Hát, ezzel kicsit elkésett. Amúgy a napokban fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy az összes írásomat átrágta mire elértünk az első randiig, hogyan is gondolhatta bármelyikünk is, hogy nem fogok beleszeretni?
Én szeretem a kihívásokat, de nem harcoltam. Nem vagyok harcos, ha jön egy harmadik. Elengedtem, mintha még nem is szerettem volna már bele. Olyan hűvös méltósággal búcsúztam el tőle, mintha soha semmit sem éreztem volna, vagy legalábbis barátságnál többet nem. A Jégkirálynő pukkedlizett volna előttem. De minek hisztizni vagy könyörögni vagy haragudni?
Ha egy férfi menni akar, úgyis menni fog, én meg úrinő módra nem hisztiztem, nem szóltam egy rossz szót sem, végülis velem mindig nagyon jó volt, nem lehetett nem beleszeretni. Na, mindegy, mondtam neki, ha nem jön össze, és meggondolja magát, esetleg kérdezze meg, hogy mi a pálya nálam. Mindenkinek lehet egy tévedése. Talán kicsit még reménykedek és várok, hátha... Ki tudja, hogy mit hoz az élet. Nem haragszom, és az erős nők nem sírnak. Beb@szn@k két xanaxot egy deci pálinkával, oszt kialusszák magukat.
Anyámmal végig poénkodtunk, vagyis én poénkodtam kínomban, mert még bánatomban is csak viccelni tudok, hogy még mákos kacsás kekszet is sütöttem a kedvéért, mire anyám mondta, hogy fagyasszam le, még visszajöhet a Titánom. De ő már nem az enyém. Hát ez van. És most lassan be is fejezem, mert kezdem felfogni, és most kicsit nehéz.
És lécci, ne bántsátok őt, én sem haragszom rá, csak hiányozni fog, mert nem csak a szex volt jó vele, hanem egyszerűen minden. Ezért adnék neki még esélyt. De ilyen az élet. És anyám azt mondta hazafelé, hogy ki tudja, talán bánni fogja élete végén, hogy mindig csak apámmal volt, és sosem próbálta mással. Mire mondtam, hogy én azt már most tudom, hogy megbántam volna, ha Titánt kihagytam volna az életemben. És élni kell. És szeretni kell. Még akkor is, ha belebotlunk néhány erre alkalmatlanba. Az élet megy tovább. Néhányunk csak szép emlék marad. De legalább szép volt, míg tartott.
#visszafogottvenusz
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.