Késő bánat eb gondolat.
Látogatók száma: 389
Talán azt nevezik hetedik érzéknek, amely a nőknél sokkal kifinomultabb sugallat, mint a pasiknál. Ha tudnánk előre, hogy a következő pillanatban „elesünk” akkor még időben leülnénk.
Józsi kollégám már túljutott a harmadik X-en, meg az első váláson, amiből egy fia született. Túlzottan nem kereste az új párját, mert tudta, hogy ami meg van írva, az előbb utóbb bekövetkezik. Korábbi ízlésének megfelelően a karcsúbb és világos hajú hölgyek felé orientálódott. Nem tudott volna elképzelni maga mellett, alatt molett testű társat.
A sors nem váratta sokáig, mert a pénteki lazítónapunk törzshelyéül szolgáló eszpresszóba egy nagyon csinos pultos lányt vettek fel. Mindegyikünknek tetszett Lívia karcsú alakja, dekoltázsa, bájos mosolya. De pár randi, találkozás után a kemény, formás fenekét csak Józsinak hagyta simogatni, aki nem jó szemmel tekintett a mustráló, udvarolni szándékozó vendégekre. Ezért a kapcsolatuk komolyra fordulásával, közösen kerestek egy irodista munkahelyet Líviának.
Az együtt töltött hónapok alatt kiismerték egymást, annyira, hogy Lívia legfőbb vágya is teljesülhetett. Szerelmük gyümölcseként szíve alatt egy új élet kezdett fejlődni.
A terhesség és a szülés komplikációmentes volt, attól eltekintve, hogy Lívia a megengedett testsúlynövekedéssel ellentétben több, mint húsz kilót szedett fel.
Ez magában még nem lett volna végzetes történés, mert normál esetben szülést követően egy-két éven belül helyre szokott állni a közel korábbi állapot.
Meg is beszélték, hogy a helyi mozgásstúdióban heti három alkalommal kalóriaégetést végez. Ez persze csak akkor eredményes, ha a ledolgozott kalóriát nem pótolják.
Lívia a terhesség kezdetétől farkasétvággyal küzdött. Józsi többször rajtakapta, hogy éjszaka a konyhában falatozik. Az elhízás nem csak a külsejét változtatta meg, hanem izzadósabbá, lomhább mozgásúvá vált, és a fáradékonysága miatt ingerültebbé is.
Az irodai üldögélés, a nem megfelelő étrend és rendszeres nassolás hatására Líviát már könnyebb volt átugrani, mint megkerülni. Józsi már csak minden másnap kívánt hozzá közeledni. Karácsony meg Húsvét másnapján. Ez is sok konfrontációt szült közöttük.
Mi kollégái, akik hellyel, közzel ismertük a rövid, közös életüket, kicsit sem csodálkoztunk, hogy Józsi oldalán egy legalább olyan csinos hölgyet láttunk, mint a hajdani pultos Lívia.
Talán az új nő miatt irigykedhettünk volna, de korábbi zátonyra futott kapcsolatai, kettős tartásdíj fizetési kötelessége, azaz a fél fizetése miatt semmiképpen.
A cikket írta: Lakyluck
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Vannak ilyen szélsőségek, amikor a szülés után a csinos, szemrevaló hölgyek elhíznak, eldeformálódnak. De hát a párválasztás egy lutri. Honnan is tudná előre az ember fia, lánya, hogy választottja elveszíti a báját idővel. Ezért nem szerencsés ennyire hagyni, hogy befolyással legyen ránk pusztán egy külsőség, ami változhat, mint ahogy az írásod mutatja. Na, és akkor már el is kell fordulni attól a nőtöl? Nem értem, hol vannak akkor az egyéb fontos jellemzők? Legelsősorban a szeretet. A nő vajon hogy éli meg ezt a kudarcot, kedves férfiak?
Puszi,
Éva
Válasz erre: zsoltne.eva
Szia Zoli!

Válasz erre:
Kudarcot? :-)
Te nem találod annak? Hogy egy nő elveszíti lányos alakját, és egy kisebb fajta malaccá változik? Szerinted az nem kudarc?
Puszi,
Éva
Válasz erre: zsoltne.eva
Szia Zoli!
Vannak ilyen szélsőségek, amikor a szülés után a csinos, szemrevaló hölgyek elhíznak, eldeformálódnak. De hát a párválasztás egy lutri. Honnan is tudná előre az ember fia, lánya, hogy választottja elveszíti a báját idővel. Ezért nem szerencsés ennyire hagyni, hogy befolyással legyen ránk pusztán egy külsőség, ami változhat, mint ahogy az írásod mutatja. Na, és akkor már el is kell fordulni attól a nőtöl? Nem értem, hol vannak akkor az egyéb fontos jellemzők? Legelsősorban a szeretet. A nő vajon hogy éli meg ezt a kudarcot, kedves férfiak?
Puszi,
Éva
Te könnyen beszélsz, mert a tested karcsú és kívánatos! Talán még olyan sem történt veled, hogy kiábrándultál valakiből, aki ennek ellenére nyomult rád.
Józsi nem 2 hét, hanem 2 év után adta fel a kapcsolatát. Egy 30 éves ember szex nélkül meghal, értelmét veszti az élete.
Mi már csak tudjuk nem igaz, Szívem?
Válasz erre:
Kudarcot? :-)
Az igazi kudarc az, ha az ember nem kívánja a párját!
Válasz erre: Lakyluck
Kedves Zsévi!

Ki tudja a 2. 3. 4. terhesség után mi lett volna belőlem? Mert ilyen is van, meg olyan is. Ez lehet, hogy csak egyszerű genetikai adottság.
És mi történik, ha a következővel is így jár? Talán óvatosabb lesz, netán tájékozódik, körülnéz a családban, hogy mire számíthat?
Na, és a férfiak, akik pocakot növesztenek? És kihullik a hajuk és sorolhatnám...? Arról nem beszélve, hogy mindenféle nyavalya miatt még a potenciájuk sem marad a régi. :-)
Puszi,
Éva
Három terhesség után is lehet valakinek kívánatos alakja.
Semmit sem adnak ingyen. A belső, az adott. A külsőért tenni kell.
pusz
Juli :))
Válasz erre: Lakyluck
Igazad van István!
Az igazi kudarc az, ha az ember nem kívánja a párját!
Talán finnyás a barátod? Pedig a savanyúság, vagy az alkohol csodákra képes.
Ha kívánod a párod, az sokba kerül, de ha nem az kerül igazán sokba!
Válasz erre:
A genetikára rá lehet segíteni!
Három terhesség után is lehet valakinek kívánatos alakja.
Semmit sem adnak ingyen. A belső, az adott. A külsőért tenni kell.
pusz
Juli :))
Köszönöm a kommentedet!
Az élettapasztalatom szerint is változtatni lehet a hajlamon.
Puszi
Válasz erre:
Szia Zoli!
Talán finnyás a barátod? Pedig a savanyúság, vagy az alkohol csodákra képes.
Ha kívánod a párod, az sokba kerül, de ha nem az kerül igazán sokba!
Nem gondolnám, hogy finnyásság kérdése volna. Úgy tudom, hogy te is előnyben részesíted a csinosabb alakú hölgyeket, mint a fókákat.
Nagyon durva hasonlattal élve úgy tudnám érzékeltetni az egy év alatt felszedett 30 kg zsírszövetet, mintha nőből pasivá változott volna.
Egyébként megint rátapintottál. A kollégám egy idő után már csak pia hatására tudott az asszonyához közelíteni.
Viszont ha és csak ha Én lennénk a történetbe szereplő hölgy, de hála istennek nem vagyok a gyerekkel együtt kezdenék új életet a kedves uri embert meg f...be rúgnám mint a győzelmi zászlót, hogy a lába se érné a földet!
Bocs az őszinte véleményért, de Én ilyen vagyok! Szép napot kívánok neked!
Üdvözlettel Orsolya
Válasz erre: Lakyluck
Kedves István!

Igen igazad van, mert soha nem csipáztam a dunsztos üveg formájú csajokat.
Mert izzadékonyak , a testszagról nem is beszélve. Na és nem utolsó sorban lustábbak is. Egyszóval nagy empátiát érzek a barátoddal. Szegény csóka.
Válasz erre: Orsolya
Szia Zoli! Hát nem tudom, de azért ha valakit igazán szeretünk nos a terhességgel é s az utána való plussz kilókkal is szeretjük! Nem tudom, de talán Én és párom a kivételek közé tartozunk ennyi év után is töretlen a kapcsolatunk, sőt lányunk egy igazi szerelem gyerek, még jobban összekovácsolt bennünket, de persze ez az Én példám!
Viszont ha és csak ha Én lennénk a történetbe szereplő hölgy, de hála istennek nem vagyok a gyerekkel együtt kezdenék új életet a kedves uri embert meg f...be rúgnám mint a győzelmi zászlót, hogy a lába se érné a földet!
Bocs az őszinte véleményért, de Én ilyen vagyok! Szép napot kívánok neked!
Üdvözlettel Orsolya
Már ne is haragudj, de nem tudok veled egyetérteni. Miért? Csak azért mert még nem értél el odáig. Lásd a Zoli barátja sem tudta mit hoz a holnap. Majd ha 15-20 év múlva ugyan ez lesz a véleményed, akkor igenis fejet hajtok előtted.
De szívből kívánom neked, hogy maradjon minden ilyen töretlen, és legyél nagyon boldog!
Üdv .
István

szép napot!
Tatjana
Válasz erre:
Szia Orsika!
Már ne is haragudj, de nem tudok veled egyetérteni. Miért? Csak azért mert még nem értél el odáig. Lásd a Zoli barátja sem tudta mit hoz a holnap. Majd ha 15-20 év múlva ugyan ez lesz a véleményed, akkor igenis fejet hajtok előtted.
De szívből kívánom neked, hogy maradjon minden ilyen töretlen, és legyél nagyon boldog!
Üdv .
István
A másik 16 éve élek a párommal és néhány héten belül 15. házassági évfordulónkat ünnepeljük, kapcsolatunk töretlen ma is és áthidalta a nehézségeket kapcsolatunk sok rosszat elsöpört, megerősödött!
Tehát nem baj, ha nem értesz velem egyet, de továbbra is fenntartom repülne mint a győzelmi zászló!
Szép napot kívánok és köszönöm István!
Orsolya
Pusz Orsolya
Válasz erre: Orsolya
Szia István! Lányommal közel 40 kilót híztam és bizony utána is maradt rajtam bőven, de nem számított, igaz ma már lányos súlyomnál vagyok megint, el se hinné rólam senki
A másik 16 éve élek a párommal és néhány héten belül 15. házassági évfordulónkat ünnepeljük, kapcsolatunk töretlen ma is és áthidalta a nehézségeket kapcsolatunk sok rosszat elsöpört, megerősödött!
Tehát nem baj, ha nem értesz velem egyet, de továbbra is fenntartom repülne mint a győzelmi zászló!
Szép napot kívánok és köszönöm István!
Orsolya
Pusz Orsolya
De tetszik a kiállásod! :-)
Válasz erre: zsoltne.eva
Hát bizony nehéz elhinni téged ismerve, a fotókon persze, a 40 kiló pluszt. :-)
De tetszik a kiállásod! :-)
puszik Orsolya