újabb események régebbi események további események
12:40
Zet válaszolt egy szavazásra
02:50
unpNkuqvhgqsAxe https://www.google.com/ regisztrált a weboldalra
12:38
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
12:02
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
07:14
Tündér módosította a naplóbejegyzését
07:12
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
10:41
Infraredcff regisztrált a weboldalra
08:42
Pinokkió módosította a cikkét
23:19
Pinokkió új cikket töltött fel
08:30
RainMachineipk regisztrált a weboldalra

Nem elég akarni a jót... (3) - játékra

2015. április 3. - Látogatók száma: 85

Eredetileg úgy gondoltam, megpróbálom kitalálni, miért nem kellettem a férjemnek? De ez sem lenne igaz, ha csak a magam oldaláról nézem. Honnan is tudhattam volna, mi van a háttérben? Ha bármit is tettem, a végeredmény ugyanaz, mégis elváltak útjaink.

Egymás idegein táncoltunk. Nem mindegy akkor ma már? Kinek a lelkiismeretét nyugtatnám meg ez által, vagy bolygatnám meg vele? A magamét talán, de az övét, akiről per pillanat már azt sem tudjuk mi lehet vele? Mert még azt a fáradtságot sem vesszük, hogy megtudjuk a másikról él e, hal e? Hát, ha ennyit jelent a most, akkor mit jelenthetett a múlt? Talán a szeretet elmúlását?... hogy akkor már, ha minden kötél szakadt, már nem a biztos jelenhez, mint inkább a bizonytalan jövőhöz ragaszkodtunk?

Annak a beismerése értelmetlen lenne ma már, hogyan jutottunk idáig, mert rengeteg minden megelőzte. Rossz döntések sorozata. Ez egy kötélhúzás volt, vajon melyikünk bírja tovább? Ennek már akkor sem volt semmi értelme, nem ám most, ennyi idő távlatában...
A veszteség érzete csak később jelentkezett, de vajon melyik félnél következett be? Egyértelmű. Ahol a gyerek maradt.

Távol egymástól, amikor már van idő azon gondolni, mi is történt? Sokáig foglalkoztatja az embert, ha még maradt benne valami érzés a másik iránt. De a hogyan tovább egyre sürgetőbbé válik? Mert az életnek mennie kell tovább! A többi már szinte elhanyagolható. Megtanulja idővel az ember, mint esetemben, az életét újra felépíteni, ha kimondták a válást, ha egyszer ő á-t mondott, a másik meg b-t. Ha már korábban is az érdekek ütköztek, miért lett volna másként ezen az egy adott napon? (Az csak a filmekben létezik, hogy a rendező ad még egy utolsó-utolsó sanszot a szereplőknek.)

Az idők folyamán annyira láthatóvá vált, hogy különböztünk egymástól, értelmetlenné vált az együtt maradásunk. A legjobb döntést hoztuk meg akkor, amikor pontot tettünk házasságunk végére, külön-külön, a közös megegyezés mellett döntve. A legegyszerűbb módja volt ennek. Ne kelljen már egymásra kígyót-békát kiáltani, de még így sem volt zökkenőmentes. (Kettőnkön kívül ugyan kit érdekelt a házasság felbontásának valódi oka?) Leegyszerűsítve a kérdést: "Nem kellek? Akkor te sem kellesz!" Ez nem volt más, mint egy dacszövetség. Dacoltunk egymással és az idővel. Az nyert, aki előbb tudta túltenni magát az érzelmeken. Egyértelmű, hogy kinek lehetett ez könnyebb... Aki szinte azonnal új életet tudott kezdeni egy másik ember oldalán.

Amikor megtudtam, hogy újra nősül és útban az első gyerek, csak számolni kellett tudni, már nem volt min töprengeni... hogy a kapcsolatuk nem volt újkeletű... Minden előzményre magyarázatot adott. Egy elvált asszonnyal nem vehettem fel a versenyt, főleg, mert gyereket szült neki. Akkor már késő volt bármin is változtatni, amikor maga is rájött, nem ő az igazi! (Mint ahogy az anyósom mondta: "Nekem te vagy az igazi menyem!)

Hogy éltem meg azt az időszakot? Egy kis elégtételt éreztem, hogy siker nem koronázta a döntését. Akkor már mertem lépni, új döntéseket hozni ismét, élettársi kapcsolatot létesíteni, élni..., de ebbe is beleszólt a múlt...
Hogy is képzelhette, hogy újra kezdhetjük, amikor gondjai támadtak? Még, ha el is bizonytalanodtam kis időre... A józan eszem tiltakozott, de az érzelmek újra éledtek... Kár volt, mert már nem csak mi ketten döntöttünk a sorsunk felett, hanem egy harmadik, sőt egy negyedik, az ő - akkor még felesége - és az én - akkor még barátom.
A bonyodalmak lassan elsimultak, sok fájdalom és keserűség árán, kompromisszum született, jó- és rossz döntések. Hajlottam rá, hogy újra elkövetem azt a hibát, amiből egyszer sikerült kikecmeregnem... Az élet ismét közbeszólt, hiába kellettem volna, az erősebb győzött. Már nem az érzelmek, hanem a józan ész befolyásolt, diktált mindent.

Ő, a volt férjem ezek után megpróbálta újra rendezni a házasságát, immáron két gyerek várta otthon, és a felesége. Én meg élettársi kapcsolatot létesítettem a barátommal, akinek időközben megváltozott a családi állapota. Két gyerekről kellett gondoskodnia, özvegyen. Megpróbáltuk közösen elindítani őket az életbe. A kisebb velünk volt, a nagyobb már önálló életét élte. Miért van az, hogy így utólag már azt érzem csupán, neki is csak egy bizonyos célra kellettem? A kisfiáról gondoskodni és kielégíteni férfiúi hiúságát. Megtettem minden tőlem telhetőt. Már semmi akadálya nem lehetett volna, hogy rendeződjön az életünk,... egy család legyünk, amikor a cégünk jóvoltából kapott egy önálló lakást és én egy megbántása, egy elejtett rossz mondata következtében olyan könnyedén vágtam a képébe: "Már van hová menned!..." Ennyi volt... Kimondtam, amit nem kellett volna. Ami még sokáig fájt. Ez után jött, egy újabb fejezet az életemben..., túl azon, hogy kétségeim voltak afelől, szeretett e egyáltalán, vagy csak kihasznált?...

Ebben a "magam alatt vagyok" állapotomban a véletlen sodorta az utamba azt a férfit, aki társam lett hosszú éveken keresztül... Ő magán kívül csak gyerektartást hozott a kapcsolatunkba, de az eltartott egy jó ideig. Ő is egy rossz házasság nyomait hordozta magán, akár mint én, de szeretett és viszont megszerettem olyannyira, hogy a mai napig - függetlenül attól, hogy már nem vagyunk egy pár - egymástól távol, de jó érzéssel gondolok még mindig vissza rá. Eltörpül ez, mert nem is ez a fontos, az egymástól távol és közel megélt idő mellett, hogy "miért nem kellünk a férfinek?"... Mert - szerintük - csak a gond van velünk. Érthetővé válik ez fordítva is, miért nem kell nekünk a férfi? - Mert csak a gond van velük, szerintem.

A cikket írta: zsoltne.eva

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2015. április 11. 10:27

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2015. április 4. 18:31

Sziasztok!
Az unokázás,meg a készülődés közt lezöttyentem olvasni mert már nagyon elfáradtam.
Évám!Nagyon jól végigvezetted,bár nem mindennel értek egyet.
Írod:"A veszteség érzete csak később jelentkezett, de vajon melyik félnél következett be? Egyértelmű. Ahol a gyerek maradt"Ez nem feltétlenül van így.Mert ha meghoz valaki egy rossz döntést és erre rádöbben éppúgy a veszteség érzete kínozza és csak a büszkesége tartja talán vissza attól.hogy vissza ne rohanjon.Vagy talán bezárult közben az ajtó már,ami visszavezetne.
Puszi

"... bár nem mindennel értek egyet...?" A te szemszögedből igazad is lenne... mert melyik fél itta meg ennek a levét, a gond, a probléma hol jelentkezett igazán?... Hibát, hibára halmozni..., az egyikből még ki sem keveredni és beleugrani a másikba?...
Nem tudom, mert elképzelni sem tudtam volna a gyerekem nélkül az életemet, mi kínozott jobban. Akkoriban nem a büszkesége, a veszteség, ami ért és a hazugságai, amire menet közben kellett rájönnöm. Hogy bezárult egy ajtó az ilyen körülmények között természetes. Nem lehetett visszaút... A dolgok nem történnek meg csak úgy maguktól...

Puszi
2015. április 11. 10:16

megtekintés Válasz erre: Ilona - 2015. április 3. 12:01

Évikém, tetszett az írásod! Sajnos az élet gyakran ismétli önmagát..Egy házassághoz két ember kell és minden kapcsolatban-nem mond igazat az, aki mást állit-vannak magas és mély pontok..Ez így emberi. De egy jó házasságban-ahol a felek kölcsönösen tisztelik egymást, a problémákat meg lehet, sőt meg kell beszélni..De sok esetben pont a tisztelettel, egymás kölcsönös megértésével van baj..Aki elodázza, vagy egyáltalán nem is érdekli, hogy mi van a másikkal, ott csak belülről nő , mint a felfújt lufi a probléma, ami egyszer aztán kippukkan..

Puszi

Igen, jól mondod... "egy jó házasságban" ez így lenne emberi, természetes... Mindent meg lehetett volna beszélni, ha mindkét fél egyformán akarta volna ezt... Sajnos a távolságot, mint üveggolyót megkaptam, mert valahányszor felmerült a kérdés, soha nem volt mellettem, aki megválaszolja... így hát a magam módján megoldottam...
Őt nem érdekelték a hétköznapi problémák, ami nem is volt kevés, hiszen az életünk volt a tét... Felelőtlen ugrott bele egy második kapcsolatba, amiről csak később szereztem tudomást, amiből már nem "lehetett" visszaút..., immáron három gyerek bánta volna...
Részemről csak egy, az útkeresés maradt, amit egyszer-egyszer meg is találtam, de elvesztettem... Az idő pedig nem várt, hogy megtaláljuk a helyes utat...

Puszi
2015. április 4. 18:31
Sziasztok!
Az unokázás,meg a készülődés közt lezöttyentem olvasni mert már nagyon elfáradtam.
Évám!Nagyon jól végigvezetted,bár nem mindennel értek egyet.
Írod:"A veszteség érzete csak később jelentkezett, de vajon melyik félnél következett be? Egyértelmű. Ahol a gyerek maradt"Ez nem feltétlenül van így.Mert ha meghoz valaki egy rossz döntést és erre rádöbben éppúgy a veszteség érzete kínozza és csak a büszkesége tartja talán vissza attól.hogy vissza ne rohanjon.Vagy talán bezárult közben az ajtó már,ami visszavezetne.
Puszi
2015. április 3. 12:01
Évikém, tetszett az írásod! Sajnos az élet gyakran ismétli önmagát..Egy házassághoz két ember kell és minden kapcsolatban-nem mond igazat az, aki mást állit-vannak magas és mély pontok..Ez így emberi. De egy jó házasságban-ahol a felek kölcsönösen tisztelik egymást, a problémákat meg lehet, sőt meg kell beszélni..De sok esetben pont a tisztelettel, egymás kölcsönös megértésével van baj..Aki elodázza, vagy egyáltalán nem is érdekli, hogy mi van a másikkal, ott csak belülről nő , mint a felfújt lufi a probléma, ami egyszer aztán kippukkan..

Puszi
2015. április 3. 10:30
Összecseng az egyik írótársam által megfogalmazottakkal ez a mondatom... mert mit is írtam én?... "Egyértelmű, hogy kinek lehetett ez könnyebb... Aki szinte azonnal új életet tudott kezdeni egy másik ember oldalán..." És mit is írt ő?...

"......" Hát olvasd el az írását,... mert ha már ketten állítjuk, ez így van! :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: