Jogfosztottak
Látogatók száma: 261
- Neve? - kérdezte határozott hangon a bizottság elnöke.
- Kovácsné Varga Éva.
- Született?
- 1961. szeptember 8-án.
- Helyileg?
- Budapesten.
- Anyja neve?
- Németh Éva.
- Hányadik abortusza ez?
- Az első.
- Nem jó! Mondja azt, hogy a negyedik.
- De nekem még nem volt! Soha.
- Ha azt mondja ez az első, akkor lehet, hogy nem fogják engedélyezni.
A papírhalmaz fölé hajol az elnök és keresi a tollával a helyes rubrikát, majd egyetlen mozdulattal ikszel is az oszlop negyedik sorába.
- Jelentkezzen a mellékelt csekk befizetése után a megyei kórházban Dr. Szögrényi Dénes doktor úrnál. Viszontlátásra. Kérem, küldje be a következőt!
Éva összeomolva távozott a bizottság megszégyenítő jelenete után. Nem nőnek, embernek sem érezte magát. Hazafelé menet elment a Posta mellet, de nem fizette be a pénzt. Pistával még egyszer, meg szerette volna beszélni, hátha hajlik majd a férje, hogy mégis megtarthassa a babát. Beszélgetés nem volt. Pista határozott volt e kérdésben. Éva meg fiatal, nagyon fiatal és még gyenge. Egyedül a nagyvilágban hatalmas fájdalmával. A csekk be lett fizetve, és kész. Semmi lojalitás, Pista mindent elintézett. Másnap Éva a folyosón kérlelte, nem kérte, szinte már könyörgött a baba életért. Ott álltak ketten, kik egykoron egyet akartak. Egymás mellett, de már rég nem összetartozva. Romhalmaz volt bent a lélek legmélyén. Izzott a levegő körülöttük. Vertikális kapcsolat lett az övék. Éva könnyes szemmel ment be az ajtón ,,ketten" és nagyon jól tudta, hogy nélküle fog kijönni. Torkát összeszorította valami eddig soha nem érzett fájdalom. De ment. Más irányba lépni gyenge volt.
Pista hozta ki a kórházból és vitte haza is, az apósa megkérdezte Évát, amikor kiszállt a kocsiból:
- Kikapartak?
- Igen. - felelt csendesen, és tudta, ha még történik valami, belehal mindenbe.
Egyedül a gyerekei éltették. Az élők. Végig belőlük merítette az erejét, ami volt. Attól a naptól Évában megváltozott minden Pista iránt. Soha többé nem a társat, a párt, a fele részét látta már a férfiben. Minden egyes mozdulatába begyűrűzött a gyűlölet, a harag, a megvetés.
Jogában lett volna élnie ennek a csöppségnek.
Jogában lett volna megszületni.
Jogfosztás esete forgott fent.
Nem volt ereje gondolatban sem felmenteni a bűnei alól.
Oka fogyottá is nyilváníthatta volna. De nem tudta megtenni.
Se eltemetni a testtel a múltat, se feledni soha.
Tudatos és szándékos cselekedet volt. Erkölcstelennek tekintette.
Lelki egészségében, érzelmi állapotában okozott sérüléseket.
Csak az követ el bűnt, aki lelkiismerete ellen cselekszik.
S neki, akkor régen erősebbnek kellett volna lennie.
De a vádat nem tudta eltemetni. Ítélkezni a törvényes vád alapján szoktak.
Jogába lett volna nem meg tenni. De megtette. S amíg él, a meg nem
született gyermekére gondol. Most teljes gyászba ott állt a koporsónál
a mozdulatlan Pista teste mellett. A történtek felidézésével elhomályosult
tekintete.
- Szegény özvegy! - halk hang szűrődött előre a tömegből.
Formálisan a kezével a zsebkendőért nyúlt.
Pista koporsóját lezárták. Örökre. S ő mást siratott meg.
A cikket írta: Laura
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Örülök, hogy itt vagy! Hiányoltalak már.
Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után. :(((
Örülök, hogy itt vagy! Hiányoltalak már.
Iskolaszünet van. Ami azt jelenti ugyebár, megkezdődött az "ügyelet".
Szörnyű...
Hát nem egyszerű az élet....szőrnyű egy ilyen döntést meghozni.
Sok igazság, beismerés, felismerés is van benne.
Valamint ez a mondat nagyon megfogott: "Csak az követ el bűnt, aki lelkiismerete ellen cselekszik." Pár pillanatig tovább sem tudtam vinni a tekintetem.
Szívszorító történet!
Sok igazság, beismerés, felismerés is van benne.
Valamint ez a mondat nagyon megfogott: "Csak az követ el bűnt, aki lelkiismerete ellen cselekszik." Pár pillanatig tovább sem tudtam vinni a tekintetem.
Én már úgy gondolom, ennyi idősen, csak az bűn, amivel magunknak sem tudunk elszámolni.
Elítéltek? Lehet, de boldog vagyok, hogy él a gyerekem aki imád és én is őt, és nincs többé lelkiterhem.
Biztos sokan vagyunk veled hasonló "élménnyel" . Az enyém annyiban változott, hogy nem tudtam, nem akartam elmenni és nem is mentem el. Régen volt és még nagy szégyen a családnak, rögtön férjhez is adtak, ezt sem akartam!!! De boldog voltam, mert megszületett aki miatt mindet vállaltam. Persze, a házasságból válás lett. Elrontottam én is, elraktam a kórházi beutalót és a gyerekemnek az apja egyszer elmondta az igazságot, nem hitte el, csak mikor sok év múlva megtalálta egy költözésnél amit nem kellett volna. Azóta nem beszél az apjával.
Elítéltek? Lehet, de boldog vagyok, hogy él a gyerekem aki imád és én is őt, és nincs többé lelkiterhem.
Igaz is! Régen mennyivel másképp ítélték meg a dolgokat. Mondhatom talán, az emberekben több erkölcsösség szorult. Ma mindenki lazán él, magának. Azaz a többség.
Megértem a gyermeked Molly.
Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után. :(((
Örülök, hogy itt vagy! Hiányoltalak már.
Azt mondod..." Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után. :((("
Hogyan is érthetné meg? Miféle vád ez? Hogy gondolhatod egyáltalán, s miért azt, hogy minden férfi egy kaptafa! Minden férfi szálkás, gyalulatlan tuskó!
A kettősség szerintem abban áll, hogy amíg "számon kéred", szemrehányást teszel a férfinak azért amire a természet rendje szerint képessége sincs, addig nem térsz ki a nő legmagasabb fokú, legfontosabb felelősségére.
Minden más, ami ehhez a kérdéshez kapcsolódik csak gönc, sallang, mellékes, mert te a NŐ vagy az egyedüli letéteményese életadásra. A TE felelősséged, senki másra nem terhelheted.
Tudom, most sokan felkapják a fejüket, hogy mit beszél ez az ember, de hidd, el komolyan gondolom és vállalom a véleményem. Saját példám nincs, mert családunkban, kapcsolatunkban nem kaphatott helyet ilyen "affér". Komolyan, felelősségteljesen éltük, házas életünket. Nem vagyunk és sose voltunk bigottak, de védekeztünk felelősséggel, tudatosan azért, hogy ne keljen a páromnak, és itt megjegyzem házasságom előtti párjaimnak döntési helyzetbe kerülnie.
Nem tudom, mit érez egy nő "kaparás" után? Talán azt, mint aki szándékosan embert öl! Talán rettenetes szerencsétlenségnek érzi, saját maga okán, talán másokat okol és gyűlöl meg, emiatt. Lehet, örökre tönkre teszi az életét, és másokét is, de lehet e ezért a férfit okolni? Meglepődsz a válaszomon. LEHET!
Okolni lehet, szépíteni, opálosítani a dolgot lehet, ez is egy út. Lehet később igazi örök életre szólómegbánást tanúsítani. Sok mindent lehet! Egyet ne lehet, egyet nem tud a nő aki ilyen döntést hoz, választ adni gyermekének. Neki már nem, mert őt megölik.
Abortálnak éves szinten 30-40000 ezres számban. Erotikus, szabad erkölcsű életmódot választunk, tehetjük,- szabadok vagyunk! Álságos módon hallgatunk az élet másik végletéről az elhalálozáshoz kapcsolódó modern eutanáziáról. Lesütjük a szemünket.
Egy nemi aktushoz, hacsak nem erőszakon alapszik, mindig két ember kell. Két ember közös akarata, vágya. Akaratunkért, vágyainkért, közös a felelősség. Visszacsatolva. a férfi felelőssége annyi, mint a nőé!- nem kevesebb és nem több! Az élet adás csak a te, a NŐ felelőssége és adottsága. Életet, fényt, szertetetet, boldogságot, levegőt, virágillatot csak ti NŐK tudtok adni. Az élet eme gyengédségében is legerősebbet, a kimondhatatlant, a fogontatás érzését, illetve annak ellentettjét ne hárítsátok ránk, gyalulatlan fatuskókra. Hagyjátok ránk a hidak építését, váraink védelmét.
A bűnt, a megszületendő gyermek ellenni merényletet tudjuk jól, sokszor befolyásolják férfiak, de ebben a helyzetben, az megelőzés, a fogzásgátlás bármilyen változatának elmulasztása miatt a felelősség akkor is a nőé!
Szándékosan nem tértem ki a társadalmi felelősségre, nem tértem ki a szűkebb környezet, mint család felelősségére, inkább csak reagálni szerettem volna arra a kiszólásra, miszerint „ Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után.”
Kettősséget érzek mondatodban, és kettősséget magában az abortuszban is. Én férfi vagyok, lassan utam végét járom, sokat láttam, tapasztaltam, ennek ellenére valamint férfi mivoltom okán ebben a kérdésben nem igazán tudnék eklatáns választ adni, mégis mocorog bennem a kisördög.
Azt mondod..." Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után. :((("
Hogyan is érthetné meg? Miféle vád ez? Hogy gondolhatod egyáltalán, s miért azt, hogy minden férfi egy kaptafa! Minden férfi szálkás, gyalulatlan tuskó!
A kettősség szerintem abban áll, hogy amíg "számon kéred", szemrehányást teszel a férfinak azért amire a természet rendje szerint képessége sincs, addig nem térsz ki a nő legmagasabb fokú, legfontosabb felelősségére.
Minden más, ami ehhez a kérdéshez kapcsolódik csak gönc, sallang, mellékes, mert te a NŐ vagy az egyedüli letéteményese életadásra. A TE felelősséged, senki másra nem terhelheted.
Tudom, most sokan felkapják a fejüket, hogy mit beszél ez az ember, de hidd, el komolyan gondolom és vállalom a véleményem. Saját példám nincs, mert családunkban, kapcsolatunkban nem kaphatott helyet ilyen "affér". Komolyan, felelősségteljesen éltük, házas életünket. Nem vagyunk és sose voltunk bigottak, de védekeztünk felelősséggel, tudatosan azért, hogy ne keljen a páromnak, és itt megjegyzem házasságom előtti párjaimnak döntési helyzetbe kerülnie.
Nem tudom, mit érez egy nő "kaparás" után? Talán azt, mint aki szándékosan embert öl! Talán rettenetes szerencsétlenségnek érzi, saját maga okán, talán másokat okol és gyűlöl meg, emiatt. Lehet, örökre tönkre teszi az életét, és másokét is, de lehet e ezért a férfit okolni? Meglepődsz a válaszomon. LEHET!
Okolni lehet, szépíteni, opálosítani a dolgot lehet, ez is egy út. Lehet később igazi örök életre szólómegbánást tanúsítani. Sok mindent lehet! Egyet ne lehet, egyet nem tud a nő aki ilyen döntést hoz, választ adni gyermekének. Neki már nem, mert őt megölik.
Abortálnak éves szinten 30-40000 ezres számban. Erotikus, szabad erkölcsű életmódot választunk, tehetjük,- szabadok vagyunk! Álságos módon hallgatunk az élet másik végletéről az elhalálozáshoz kapcsolódó modern eutanáziáról. Lesütjük a szemünket.
Egy nemi aktushoz, hacsak nem erőszakon alapszik, mindig két ember kell. Két ember közös akarata, vágya. Akaratunkért, vágyainkért, közös a felelősség. Visszacsatolva. a férfi felelőssége annyi, mint a nőé!- nem kevesebb és nem több! Az élet adás csak a te, a NŐ felelőssége és adottsága. Életet, fényt, szertetetet, boldogságot, levegőt, virágillatot csak ti NŐK tudtok adni. Az élet eme gyengédségében is legerősebbet, a kimondhatatlant, a fogontatás érzését, illetve annak ellentettjét ne hárítsátok ránk, gyalulatlan fatuskókra. Hagyjátok ránk a hidak építését, váraink védelmét.
A bűnt, a megszületendő gyermek ellenni merényletet tudjuk jól, sokszor befolyásolják férfiak, de ebben a helyzetben, az megelőzés, a fogzásgátlás bármilyen változatának elmulasztása miatt a felelősség akkor is a nőé!
Szándékosan nem tértem ki a társadalmi felelősségre, nem tértem ki a szűkebb környezet, mint család felelősségére, inkább csak reagálni szerettem volna arra a kiszólásra, miszerint „ Egy férfi sosem lesz képes megérteni, mit érez, mire emlékezik egy nő a "kaparás " után.”
Nagyon régi cikk ez már... magam is olvastam és ha nem is szóltam hozzá, okkal tettem, hiszen mit is mondhattam volna többet, mint a cikk írója...
Én csak átéltem mindazt, amit ő leírt, halmozottan érintett lehetek a felelősségben, mint írod, magammal kell elsősorban elszámolnom, amit meg is tettem... Ma már nem vádlón tekintek vissza régi önmagamra... De hidd el annak ellenére, hogy sok mindenben hibáztatjuk mi nők a férfiakat talán azért van, mert nagyon ritkán nyilvánulnak meg egy ilyen számunkra fontos, életünket meghatározó kérdésben.
Te most ezt megtetted és ezt köszönöm Laura, Babonko és mindannyiunk nevében.
Pussz,
Éva
Kedves Árpád!
Nagyon régi cikk ez már... magam is olvastam és ha nem is szóltam hozzá, okkal tettem, hiszen mit is mondhattam volna többet, mint a cikk írója...
Én csak átéltem mindazt, amit ő leírt, halmozottan érintett lehetek a felelősségben, mint írod, magammal kell elsősorban elszámolnom, amit meg is tettem... Ma már nem vádlón tekintek vissza régi önmagamra... De hidd el annak ellenére, hogy sok mindenben hibáztatjuk mi nők a férfiakat talán azért van, mert nagyon ritkán nyilvánulnak meg egy ilyen számunkra fontos, életünket meghatározó kérdésben.
Te most ezt megtetted és ezt köszönöm Laura, Babonko és mindannyiunk nevében.
Pussz,
Éva
menekülés ez az igazság elől, vagy mi?
Tudod mi dühít fel a legjobban? Az, amikor ilyen jellegű kérdés nincs kellően kibeszélve. Itt van ez a portál, tele nővel, anyával, a leginkább érintettekkel, értelmes önmaguk kifejezésére érett emberekkel, és mit látok? A nagy semmit.
menekülés ez az igazság elől, vagy mi?