Ahhoz fiatal voltam. (játék)
Látogatók száma: 93
Megbecsülést, társat a gyermeknevelésben, ...
Még 18 éves sem voltam, amikor megismertem a volt férjemet. Elbűvölt a 13 évvel idősebb férfi udvarlása, bókja. Boldog voltam és vak, látni nem is akartam. Sokan nyitogatták a szemem, de mind hiába.
Az első családi ismerkedés akkor történt, amikor a szüleimmel elmentünk az ő szüleihez, hogy az eljegyzésre meghívjuk őket. Sok év múlva mondta el az anyu, hogy egyszerűen nem értette, mi az, ami engem annyira megbabonázott, hogy se láttam, se hallottam.
Ó a fiatalság; a lázadás belőlem sem hiányzott. Azt hittem a szülői ház tilalmai feloldódnak majd a házasság után. A szüleimmel együtt éltünk, jó szerivel már kétfelé kellett megfelelni. Az újdonsült férj hozott otthonról egy mintát, ami szerint egy asszonynak mi volt a feladata.
Jól főzni és minél odaadott feleség lenni.
Nekem is hasonló volt az otthon látott minta. Ezért meg sem fordult a fejembe, hogy nekem is lehetnek elvárásaim.
Éltük a mindennapi életünket, sok- sok vita között közt. A korkülönbség miatt is egy világ választott el bennünket. Mindenről más volt a véleményünk, még egy elolvasott könyvet is másként értelmeztünk. A zene szeretete is okot adott a vitára, vagy egy-egy film megnézése. Hamarosan rájöttem nem csak nekem kell jó feleségnek lenni, én is szeretném, ha oda adó jó férjem lenne. Általában elég későn ért haza. A barátok és a pohár nem fért bele az én életembe, rosszul tűrtem. Lázadtam és a lázadást testi fenyítés követte.
Már a gyermekem-vártam, amikor, kimondtam elég.
Elég. Csak egy szó, amit az ember, kimond, hogy később visszavonhassa. Én is azt tettem, hiszen a szülőotthonba készültem, hogy hamarosan világra hozzam közös gyermekünket, remélve, minden megváltozik.
Természetesen semmi nem változott meg. Visszatekintve, egyre rosszabb lett az a rövid idő, amit még együtt töltöttünk. A döntésem akkor már végleges volt, a gyerek érdekeit nézve. A legszebb gyermek éveit nem töltheti heves veszekedések közepette és a félelmet sem láthatja rajtam.
A férj elköltözött és mi ketten maradtunk a szüleimnél.
Nem volt könnyű az élet, hisz a viták a volt férjjel későbbiekben is megmaradtak. Szerettem volna, ha már jó házaspár nem tudtunk lenni, legalább jó szülők legyünk.
Valami végérvényesen elromlott kettőnk között, talán nem is akartuk, hogy helyre jöjjön. Ritkán, - gyermek láthatás alkalmával -, ha találkoztunk heves vita kerekedett belőle, felhánytorgatva egymásnak a régi életünket, hibáztatva a másikat. Évek alatt megszokták a gyerekek, hogy családi ünnepkor sem lehet bennünket egy asztalhoz ültetni, mert a békesség akkor sem volt meg kettőnk között.
(Visszagondolva a régi időkre, nem tudom, szerettem volna-e, hogy ugyan olyan udvarlós férfi legyen újra, mint megismerkedésünk elején).
Ő elment pár évvel ezelőtt. Az élet már csak ilyen, egyszer befejeződik.
Előtte helyre állt köztünk a béke. Nagyon szerettem volna, és meg is tettem érte mindent. Tudtunk már egymással normálisan beszélni, ami mindig csak a gyerekekről szólt.
Természetes volt, hogy utolsó nyughelyéig elkísértem.
Az egyetlen jó és nagyszerű dolog az életemben neki köszönhető: a fiam.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
♥
Klárikám! Gratulálok megszokott jó téma és stílus. Majdnem egy egész élet dióhéjban. Befejezésként a megbocsátás és köszönet a közös gyermekért. Megható gondolat.
Gyesen voltam és kimentem a munkahelyemre. Egy tanult, férfi kollégám azt kérdezte, ami szintén most jutott az eszembe: Klárika, a fiát tudja szeretni?
Ilyen őrült kérdés, hogy fordulhatott meg a fejében? Hisz az én gyerekem.
Ahogy mondják, Klárikám, lakva ismerni meg az embert..
Puszi
Köszönöm, hogy olvastál.
puszi
Ilyen fiatalon nem láttunk a szerelemtől, hogy megismertük volna az igazi természetét a párunknak, el kellett telnie nem kis időnek... Hát ez az. Mire kinyitottuk a szemünket, ahhoz késő volt, hogy egyedül változtatni tudjunk a dolgokon. Mindenhez két ember kell... A keserű tapasztalat még arra sem volt elegendő, hogy megmutassa mit kellett volna másként tennem adott életszakaszban abban a szituációban...
Még jó, hogy nagyszerű dolognak éled meg, hogy egy fiút köszönhetsz neki... :-)
Puszi
puszi
Puszi
Még jó, hogy nagyszerű dolognak éled meg, hogy egy fiút köszönhetsz neki... :-)
Puszi