Az én Palim

Látogatók száma: 56

Írta : Katona Béla György (azaz én) Néhány szó a mi kis színházunkról...

Ő - a "nagy Ő" –a férjem ,
a Palim
- a Bombiván !

Teljes szenvetelen közönyben
állt a színpadon és mondta az én szövegemet - Én írtam!
Meg lehet nézni...
Neki sosem voltak ötletei.
Semmi érdekes nem lett volna az életében, ha nem csinálunk ketten színházat...
s ő nem játszhat ott költőt - abban a hazudott véres ütközetben,
melyre megnemértettségét fordította... Pedig volt rá magyarázat -
Egyszerűen hetet-havat összehordott néha vers gyanánt,
úgyhogy kénytelen voltam a színpadon is szájába adni a szót,
hogy azt jól artikulálva mondja el - és én mindég játsztam a néma lányt -
Állandóan szemlesütve, elnyomva, háttérbe szorítva -
még a megalázottságom sem küzdve ki soha
mint valami macska , járkáltam körülötte,
a barátai előtt is, aztán esténként

- ugyanilyen magányra hagyatva -
Hát emlékszem!
Vett egy kardot az én "nagy ámerikás" férjem; Vitézi kardot! Bojtosat...
megalkudott érte a zsibvásáron -
Azt mondta, alkudás nélkül az üzlet szégyen.
Meg hogy az asszony rontja a hitelét... S ne is legyek én mellette...

Persze Ő teljesen elfogadta magányom. De igazából sosem értette meg.

- Ő...A Pali.Igen...-

Aztán azzal a bojtos karddal játszott költő-vitézt(!) -
Nahh... Látni kellett volna.

Hiába mondtam neki, hogy egy sétapálca sokkal barátságosabb volna -

s ha ő ott harcol...
akkor keressen olyat, aki játszna szanitéct...

De nem. Hát ő nem akart elesni....

Úgy képzelte, hogy költővitéz
és a költővitéz addig harcol amíg verse tart -
...

Aztán jönnek a pillangót ringató fák és a mandulás part -
mit tudom én micsodák -

Szép őszök és telek , tücsökzene és andante...

Jönnek...
Merthát milyen legyen egy költővitéz élete, ha megharcolt?

Na de elesni?
Megsérülni?
Megalázottan halni meg,
össze- zúzott lélekkel, összetört szívvel,
hogy senki se tudja ?
Senki se lássa?
Néma magányban.Ahogy egy kóbor macska -Ahogy én?

Pahhh...

Csak azt nézte , hogy végig szabályos, s hogy rímel e...

De én írtam...
Én írtam neki mindent. Én , a nő.
S ő szüntelen csak az erőnlétemből sarcolt

- elfáradtam -

mindenemet neki kölcsönöztem át
- a szívem, a két csontos karom, a mellem, az ölem, a kék madaraim -
ő mégiscsak itthagyott.

Úgy érezte: Túl nagy színész Ő már ehhez a kis szobaszínházhoz...
S elment.

Hát ez lenne a mi kis történetünk.